-Nem Jorge én arra nem állok készen.-suttogtam ilyedten.
-Neki is tudnia kell róla, hogy mi történt a szüleitekkel.-húzott magához a kezemnél fogva miközben lerakta a gyereket és átkarolta a derekam. Ilyenkor mindig olyan biztonságot érzek amit máskor soha. Csak az Ő karjaiban lehetek teljesen biztonságban.
-Tudom, de azt akarom, hogy te is mellettem légy.-folyt végig egy könnycsepp az arcomon.
-Figyelj rám.-vette arcom a két keze közé.-Én mindig itt leszek neked. Soha nem hagylak egyedül. Támogatlak bármiben. Tini értsd meg, hogy nekem te vagy a mindenem és nem tudok nélküled létezni.-mondta nekem meg azok az elűzhetetlen pillangók újra életre keltek a gyomromban. Úgy virultam mint a vadalma. Jorge is nagyon jól tudja, hogy az ilyen szavaival bármikor zavarba tud hozni és pírba boritja vele az arcom.
-Köszönöm! Szeretlek nagyon!-csókoltam meg majd a fejem a mellkasába fúrtam miközben Ő szorosan átölelt.
-Ne itt nyalakodjatok. Oviba kell menni.-húzta a ruhánkat a fiúnk.
-Rendben. Üljetek be a kocsiba én lehozom Vilut.-jelentette ki Yoyi én meg mosolyogva nyugtáztam. A kocsi hátsóüllésébe beraktam Matit és becsatoltam én meg előre ültem az anyósüllésre. Benyomtam a rádiót ahol épp Lodovica egyik dala volt. Azonnal elmosolyodtam és feljebb nyomtam a hangerőt majd a telefonom elindítva videót készítettem ahogy az Ő dalára bulizok a kocsiba. 1 perc volt az egész aztán fel is raktam Instára meg Snapchatre. Az utóbbi 2 hónapban nem nagyon volt fent rólam semmi érthető okok miatt.
-Na indulamandula.-rakta be a férjem a kicsit a kocsi hátsó üllésére hordozóval együtt.
-Apuci emgyünk ma a játszótérre?-tapsikolt a fiam.
-Hát persze te kis focista.-borzolta meg a haját majd minkettejüknek egy puszit nyomott és beült előre mellém és nekem is adott egy puszit a homlokomra.
-Te vagy a legjobb dolog ami valaha történt velem.-suttogtam mire Ő azonnal elmosolyodott és megcsókolt majd indulhattunk is. Ahogy a parkokban játszadozó gyerekeket és állatokat meg szülőket figyeltem amint épp játszanak a kicsikkel egy pillanatig én is gyereknek éreztem magam. Olyan volt mintha anyu és apu élne ami sajnos nem igaz. Most meg kell tanulnom azzal a tudattal élni, hogy a szüleim nem balesetet szenvedetek hanem megölték őket. Nem tudom, hogy képes leszek-e elmondani ezt a báttyámnak. Nem azt, hogy megölték őket, mert arra Ő is rájött, hanem azt, hogy hogyan ölték meg őket aztán vár még rám a rendőrség is. Amikor megérkeztünk a nagy kék óvoda elé a kisfiam azonnal kipattant a kocsiból és már szaladt is oda Albahoz. Boldog vagyok, hogy a gyermekemre egy olyan emeber vigyáz akit ismerek és szeretek.
-Szia Tinita.-borult a nyakamba.
-Szia.-mondtam halkan mire Ő elképedve nézett rám.
-Te beszélsz? Úr isten te beszélsz!-kezdett sikongatni amitől picit furcsán éreztem magam mert hirtelen az összes szempár ránk szegeződött.
-Nyugi igen, csak sokáig nem beszéltem ezért egy ideig rekedtes lesz a hangom.-nyugtattam meg, de csak nem hagyta abba a mosolygást.
-Jó viszont nekem most be kell mennem életem, mert az egyik gyerek...-mutatott a homokozó fele ahol az egyik törpe a homokot próbálta megenni.
-Menj csak.-pusziltam meg és már el is tűnt.
-Akkor irány tovább.-szólalt meg a férjem miközben a fejét a vállamra rakta és a kezeit átkulcsolta a hasam elött.
-Igen.-nyeltem egy nagyot mir Ő mégjobban magához szorított.
-Nyugi! Veled vagyok.-puszilta meg a nyakam és már el is tűnt melőlem. Én is beszálltam mellé a kocsib majd indulhattunk is. Egész úton az ujjaim tördeltem, a nadrágom köveit tépkedtem és össze vissza kapcsolgattam a rádiót amíg meg nem érkeztünk. Amikor kiszálltam az autóból észrevettem, hogy az ég is beborult és egy csöppet szemerkél az esső. A kapucnimat a fejembe húzva indultunk be a házba. Jorgenal a gyerek én meg a másik szabad kezét fogtam. Ahogy becsengettünk már nyitotta is az ajtót a vöröském.
-Tina!!-ölelt át azonnal.
-Cande.-mosolyogtam Ő meg csak hitetlenül nézett rám.
-Te...-kezdett volna bele, de félbeszakítottam.
-Igen beszélek, élek és virulni nem virulok, de élek.-adtam helyzetjelentést.
-Ennek Rugg nagyon fog örülni.-mondta boldogan.
-Hol van most?-tértem azonnal a lényegre.
-A szobánkban.-húzta el a száját szomórúan.
-Felmehetnék hozzá?-nyúztam a pulcsim ujját és a sarkamon billegtem.
-Persze menj csak.-mutatott az emelet felé és én már indultam is amikor valaki visszarántott a kezemnél fogva.
-Ne menjek veled?-fürkészett a párom nagy barna szemeivel.
-Ezt nekem kell végig csinálonom, de köszönöm.-simítottam meg az arcát és egy csókot leheltem az arcára. Ő megértően bólintott én meg már siettem is fel a hosszú tölgyfa lépcsőn. Megálltam az ajtó elött amibe az volt belegravírozva, hogy Cande & Ruggerro majd azonnal benyitottam. A báttyám a nagy francia ágyon aludt. Leültem mellé és a barna kócos hajába túrtam. Amikor rámnézett nagy, barna, álmos szemeivel elmosolyodtam.
-Tini?-ült fel azonnal.
-Igen.-suttogtam és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Te beszélsz.-vette arcom a két keze közé.
-Igen csak még kell várni egy kicsit, hogy rendsen visszajöjjön a hangom.-nevettem fel.
-Ezazz!-kapott fel és a levegőben megpörgetett.
-Ruggerro most a szüleink miatt vagyok itt.-állítottam le mire Ő is komolyra váltott. Olyan erőre volt akkor szükségem mint még soha. Ahogy ránéztem a báttyám elkomorodott arcára a szívem összeszorult. Amikor anyuék meghaltak mindkettőnkent nagyon megviselt és nem is terveztünk eről többet beszélni. Most megint eljött az idő, hogy előhozzuk a témát.
-El akarod mondani, hogy mit tett Peter a szüleinkel?-ült vissz az ágyra. Talán őt jobban megviseli ez az egész mint engem.
-Igen.-nyeltem egy nagyot és éreztem, hogy egyre nagyobb a gombóc a torkomba és alig tudom visszatartani a könnyeim.
-Na jó, figyelj.-állt fel és megfogta a kezem.
-Igen?-néztem rá szomórúan.
-Tudom, hogy ez nehéz neked, de nekem is az, hogy a kishugomtól kell meghalgatnom hogy ölték meg a szüleinket. Én itt vagyok és ketten elég erősek vagyunk ahoz, hogy ezt az egészet legyűrjük úgy mint a halálukkór.
-Köszönöm.-öleltem át miközben fejem a vállába fúrtam.
-Na akkor haljam mi volt.-ültünk le az ágyra.
-Az egész úgy kezdődött, hogy elmentem visszaszerezni Violettát. Elindultam arra a helyre ahol elösszőr megismerkedtünk na és akkor kezdődött minden. Mielött bemehettem volna az étterembe berántott egy nagy fekete, sötétített ablakos kocsiba. A kicsi is bent volt az autóba. Kértem őt, hogy adja vissza, de egy szót sem szólt. Elvitt valami furcsa elhagyatott helyre ahol csak egy faház volt. Bementünk és Ő leültetett egy székre majd kikötözött. Hiába próbáltam ellenkezni nem tudtam. Elő vett valami furcsa eszközöket, bekötötte a szeme és onnan kezdtek az események felgyorsulni. Csak kapkodtam a fejem a hangokra, de semmit nem láttam. Azt mondta, hogy most elmond nekem egy kis történetet. Elmesélte ahogy kirakta a szöges drótokat az útra amikor jöttek. Ugye tudta, hogy nekem mennek gyógyszerért ezért Ő már ott várakozott. A kocsi belefutott a csapdába és már csúszott is ki az útról. A szakadék szélén megállt, de az első kerekei már nem érintették e földet. Ekkor jött Peter és akkora erővel lökte meg a kocsit, hogy az simán leesett a mélybe. Aztán én már ott üvöltöttem, hogy fejezze be, de neki még csak ekkor jött a móka. Azt mondta ára van annak, hogy visszakapjam Vilut így hát türtem a kínzóeszközeit. Amikor végre elengedett és megkaptam a gyereket én már csak menekültem egész hazáig és akkora sokkot kaptam, hogy nem bírtam és nem is akartam beszélni.-meséltem már zokogva és láttam ahogy a báttyám is könnyezik.
-Na jó. Most bemegyünk a rendőrségre! Itt a felvétel.-mutatott a telefonjára.
-Neee! Megfogja ölni a gyerekeim vagy titeket esetleg Jorget bántja amit nem élnék túl.-kaptam el a kezét, de kitépte a karját szorításomból és leviharzott az emeletről én pedig azonnal mentem utána.-Ruggerro álj már meg! Jorge állítsd meg!-kérleltem a férjem aki azonnal az ajtó elé állt és pusztán azzal, hogy megfogta a mellkasát Ru megállt.
-Haver engedj ki!-szólt rá a testvérem eréjesen.
-Nem amíg el nem mondjátok mi folyik itt.-jelentette ki mire a báttyám előhalászta a zsebéből a telefont és elindította a hangfelvételt. Amikor vége lett és körbenéztem láttam amint Cande a szemét törölgeti, a párom pedig aggódva odajött hozzám és magához szorított.
-Minden rendben lesz, de ezzel el kell menni a rendőrségre.-puszilta meg a fejem.
-Igazad van, de ha bánt titeket vagy bárkit a családom és barátaim közül akkor mi van?-kérdeztem őt kétségbe esve miközben a felsőjébe markoltam.
-Azt nem fogom hagyni. Megígérem!
-Én attól félek a legjobban, hogy téged fog majd bántani. Tudja, hogy mennyire szeretlek ahogy a többieket is viszont van egy dolog amiről nem tehetek.
-Nem értelek.-rázta meg a fejét.
-Kialakult egy gyenge pontom amiről nem tehtek, de te vagy az. A többieket is szeretem és az életemet adnám értük, de ha veled valami történne én abba belehalnék. Te vagy a gyenge pontom.-fúrtam a fejem a mellkasába.
-Hidd el nekem is te vagy a gyenge pontom és nem tudom tovább nézni ahogy szenvedsz.-tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Jó akkor menjünk be a rendőrségre.-ejetettem ki a nehéz szavakat Ő meg megszorította a kezem biztatás képpen. Én beletúrtam a hajába és hosszasan megcsókoltam.
-Na jó akkor nyomás amíg a gyerekek az oviba vannak.-jelentte ki Ru és Vilut felvéve beszálltunk a kocsiainkba.
2016. december 13., kedd
2016. november 5., szombat
Jortini 2.évad 30.rész
***Martina***
Csak másnap reggel keltem fel olyan 8 óra fele. A báttyám még békésen szuszogott mellettem én meg megpróbáltam halkan kibújni melőle. Sikerrel jártam és már a hideg lépcsőfokokon igyekezetem lefele mezitláb amikor a férjem hangja csapta meg a fülemet.
-Nagyon hiányzik Cande. A csókja, az ölelése, de annál inkább a hangja és a mosolya. Nem tudom, hogy kibírom-e, hogy ilyen lett.
-Miért el akarod hagyni?-kérdezte Candelita.
-Nem dehogy is. Elöbb halok meg minthogy a legnagyobb nehézségben hagyjam el őt. Én csak azt mondom, hogy belepusztulok abba, hogy így kell látnom. Ahhhjjj.-hallottam kétségbeesett egyben ideges hangját. Szépen lassan tovább indultam a lépcsőn. Soha nem volt az erősségem a halkan járás. Mind a ketten felkapták a fejüket az érkezésemre. Ahogy megláttam a férjem szomórú arcát éreztem valami szúró fájdalmat a mellkasomba. Hiányzott nagyon. Igaz, hogy csak egy napja nem láttam, de nekem ez volt az örökkévalóság. Lassú léptekkel elé sétáltam és mogyoróbarna szemeibe néztem ami csillogott a könnyektől. Gondolkodás nélkül egy csókot nyomtam a szájára és szorosan hozzábújtam. Majd meg fulladtam olyan szorosan ölelt, de nem bántam. Sűrű hajába markoltam és a nyakába pusziltam. Lassan eltolt magától majd a tekintetembe furta az övét és aggódva fürkészett.
-Kérsz valami reggelit?-kédezte Ariel, de én megráztam a fejem és a nappaliba sétálva a zongorához ültem. Az I Want You című dalomat zongoráztam, de nem énekeltem. Egy hang nem jött ki a torkomon. Nem is akartam énekelni, de jó volt újra zongorázni. Ahogy az újjaim a billentyűkhöz értek valami leirhatatlan érzés volt. Egyé váltam a zongorával és a zenével. A végén a párom mellém üllt és játszani kezdte a Podemost. Az volt amit utoljára énekeltem. Még a Peterrel való találkozásom napja elötti este volt. Azért énekeltük, hogy a fiúnk el tudjon aludni. Csak mosolyogva hallgattam majd a dal végeztével szó nélkül felsétáltam a szobába ahol Rugg még mindig aludt. Leguggoltam az ágy elé és egy puszit nyomtam a homlokára mire neki kipattantak a szemei és mosolyogva nézett rám.
-Nem fogsz még beszélni igaz?-kérdezte mire én szomórúan felálltam és bementem a fürdőbe. Most következett a másik karom, de ezen már az erek mentén húztam végig a pengét. Óriási mázlim volt, mert úgy nem találtam eret. Újra beálltam a zuhany alá és elővettem a tusfürdőt. Bekentem magam majd hagytam, hogy csípje a sebemet. A külső fájdalommal eltereltem a lelki fájdalmam ami olyan erős volt, hogy ordítani tudtam volna, de már ahoz sem volt elég erőm. A kis kabinból kilépve a testem köré tekertem a puha fekete törölközőt és a tükör elé álltam, hogy megnézzem magam. Elösszőr elgondolkodtam, hogy ez tényleg én vagyok-e. A szemeim alatt kékes lilás karikák voltak, az arcom teljesen sápadt volt és a szemeim nem a szokásos barna színűek voltak hanem szürkék. Megfogtam a piros fogkefém és egy kis mentolos fogkrémet raktam rá majd fogatmostam. Eztán megszárítottam a hajam és begöndörítettem. Felrakatm egy erős füstös sminket majd a fürdőben lévő szekrényből kivettem a ruhám. Egy feket trikó volt, fekete bőr nadrággal és dzsekivel. A cipőm szintén egy fekete fűzős magas sarkú volt.
Felraktam a kiegészítőket majd távoztam a fürdőböl. Amint kiléptem a szobából a kicsi Leon futott velem szembe és ha nem kapom el orra esik. A kezembe nyomott egy fényképet és már szaladt is tovább. A képen a szüleim voltak és a kezükben én meg Ruggerro. Akkor még elég kicsik voltunk. Addig néztem a képet, hogy újra sikitozni kezdtem és közben hátrafele lépkedtem. Nem vettem észre, hogy ott a lépcső ezért végigbukfenceztem rajta és utána már nem emlékszem semmire. Egy dolog maradt meg. Olyan volt mintha meghaltam volna mivel láttam magam a kanapén feküdve és láttam meg hallottam is a többieket.
-Biztos rendben lesz?-járkált fel alá a báttyám.
-Persze hamarosan felébred.-jelentette ki Jorge és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Szerintetek mit mondhatott neki Peter a szüleinkel kapcsolatosan?-kérdezte Ru.
-Nekem azt mondta Peter, hogy nem autóbalesetben haltak meg vagy valami ilyesmi volt a lényeg.-mesélte a párom. Igaza volt. Nem autóbaleset volt.
-Ezt nem értem.-rázta a fejét Candelaria.
-Azt hiszem én igen.-kezdett könnyezni a tesóm.
-Akkor mond.-kérte a férjem.
-Peter ölte meg őket. Tuti, hogy elmesélte a hugomnak, hogy hogyan és Ő ezáltal sokkot kapott.-magyarázta szinte már sírva.
-Akkor biztos ezáltal jöttek neki az emlékbetörések.-esett le Yoyinak is. Kezd nekik is összeállni a kép. Ebben az gészben Ruggerrot sajnálom a legjobban, mert ha rájön, hogy pontosan mi történt akkor teljesen össze fog roppani. Hirtelen megint elsötétült minden majd amikor kinyitottam a szemem már a saját testemben voltam viszont a fejem nagyon fájt. A buksim fogva próbáltam felülni.
-Hé felkelt.-hallottam Candelaria hangját.
-Nyugi csak lassan.-sietett oda hozzám a szerelmem.
-Mindjárt itt vannak a srácok.-jött oda Rugg a könnyeit törölgetve.
-Jó sokáig aludtál. Már azt hittem, hogy be kell vigyelek a kórházba.-simogatta a kezem Yoyi. Gyorsan rápillantottam a fali órára ami már délután 4 órát mutatott. Tényleg sokáig voltam elájulva.
-Hejhó.-toppantak be a barátaink.
-Hoztunk nutellát.-kiabálata Mechi, Lodo és Alba mire nekem felcsillantak a szemeim.
-Ja meg van Chips.-szólt Nico.
-Meg popcorn és fagyi is.-tette le a cuccokat Samu.
-A filmet is hoztuk.-mutatta fel Diego.
-Akkor hajrá.-kezdtek el besötétiteni és a 200cm-es Tv-t bekapcsolva mindenki elhelyezkedett valahol. Egyik oldalamon Jorge foglalt helyet a másikon pedig a testvérem. Benyomták a filmet és kezdődhetett is. Egy adag nutellát véve a kezembe figyeltem a történéseket. Egy lányról szól aki boldog házasságban él, vannak gyerekei, de egy nap szörnyű sokk éri. Megerőszakolják, de ezt nem meri elmondani inkább nem beszél senkivel. Ez elhúzódik egy ideig, de a szerelme annyit fáradozik, hogy újra a régi legyen minden, hogy egy nap megtörik a jég és a csaj megszólal. Elmesél mindent a családjának. Végül is a lényeg az volt, hogy a szerelem mindent legyőz meg az, hogy a srácok hassanak rám valahogy. Az igaz, hogy ha megnyílnék azt csak is Jorgenak. A film végeztével megittam a maradék üditőm és felmentem az emeltre, hogy összeszedjem a cuccaim. Eszembe jutotott, hogy na most mindent elmesélek, de nem tudnék ekkora fájdalmat okozni a testvéremnek és Jorgenak se, hogy végighalgassa mi történt velem. Az utolsó cuccom raktam bele a bőröndömbe amikor betoppant a férjem.
-Indulhatunk?-kérdezte mire én kimentem a szobából.-Akkor ezt vehetem igennek?-szaladt utánam ki a kocsihoz. Bepattantam az anyósüllésre és a rádiót bekapcsolva felhúztam a lábaim. A párom is beült mellém majd beinditotta a kocsit és már ki is mentünk Candéék utcájából. Útközben Jorge másodpercenként pillantott rám, hogy mit csinálok, de szerintem csak azt ellenőrizte élek-e. Ha a helyébe lennék én is mindig ellenőrizném magam. Konkrétan bármelyik perceben képes vagyok feldobni a pacskert amilyen most az idegállapotom. Amint hazaértünk és beléptem a ház ajtaján a fiam ugrott a nyakamba és Clari aki gondolom a kicsikre vigyázott.
-Szia Tinita akkor én azt hiszem mennék is.-puszilt meg és már el is tünt. Yoyi is bejött és puszit nyomva a gyermekeinek elvitte Matit fürdeni én pedig addig Viluval foglalkoztam. Megetettem és tisztába tettem. Eztán felvittem a szobájába és lefektettem aludni. Amint megitta a tejecskéjét el is nyomta az álom. Egy puszit nyomva a homlokára átmentem és megnéztem a fiamat is aki már szintén aludt. Bementem a hálónkba ahol a férjem már egy szál alsónadrágban feküdt és a plafont bámulta. Én is pizsomába bújtam ami egy cicás trikót és egy rövidnacit testesített meg és feléfordulva lefeküdtem.
-Nem tudok már mit kitalálni, hogy szóra birjalak. Úgy néz ki, hogy neked nem elég erős a szerelmed irántam. Egyet tudok, hogy most egy időre abbahagyom a munkát és itthon maradok veled. Annyira más lenne minden ha akkor nem hagylak elmenni. Talán ha én megyek el vagy nem is tudom, de sajnálom ezt az egészet. Én Szeretlek és fáj így látnom téged.-gyűltek könnyek a szemeibe miközben felült. Ekkor én beültem az ölébe és a nyakánál átkarolva a feje tetejére tettem az állam és én is sírni kezdtem. Hosszú idő után újra folyni kezdtek a könnyeim és akkor......akkor volt az.....amikor....
-Sajnálom.-mondtam igen csak rekedtes hangon. Mondjuk azt, hogy inkább suttogtam.
-Te megszólaltál? Komolyan megszólaltál?-tólt el magától kedvesem, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Igen.-bólogattam sírva mire magához ölelt, de már boldog volt.
-El sem tudod, hinni, hogy mennyire szeretlek.-puszilgatott.
-Én is téged.-szálltam le róla és vele szembe leültem törökülléseb. Egy valamiről viszont megfeledkeztem a vágásokról a karomon.
-Tini mit tettél magaddal. Istenem kicsim.-vette karom a kezei közé és ovatosan megpuszilta a hegem/hegeim.
-Jorge holnap mindent elmondok, de teljesen kimerültem.-suttogtam mire ő bólintva magához húzott, megcsókolt és összebújva elaludtunk. Nyugodtan aludtam mivel tudtam, hogy már a szerelmem is nyugodt és azért is, mert a karjaiba zárva aludtam el. Reggel mikor kinyitottam a szemem az alvó páromat pillantottam meg magam mellett. Olyan aranyos volt miközben aludt, hogy nem bírtam ki és beletúrtam a hajába. Most kivételesen mosolyogva nyitotta ki a szemét.
-Ez már hiányzott.-húzott be maga mellé a takaró alá és szorosan átölelt.
-Nekem is.-suttogtam még mindig, mert hangom az még nem volt.
-Menjünk le a konyhába. Csinálok neked olyan teát ami hamar helyrehozza a hangod.-mosoolygott kedvesen és kiszállt az ágyból.
-Neked be kell menned dolgozni.-ismertettem a tényeket.
-Nem kell. Kivettem egy hét szabit, mert veled és a gyerekekkel akarok lenni.
-Komolyan?-kaptam a számhoz a kezem mosolyogva.
-Igen, de menjünk és keltsük fel a fiúnkat mivel neki ovi.-nevetett és a kezeit az enyémre kulcsolva átmentünk Mateo szobályába.
-Jó reggelt kincsem.-suttogtam és egy puszit nyomtam az arcára.
-Szia anya. Te beszél és mosolyogsz? Apa anya beszél és boldog is.-szaladt oda boldogan az apjához és a nyakába ugrott.
-Tudom, de most készülődnünk kell, mert ovi van.-mondta Yoyi.
-Ne apa nem akarok!-kezdett hisztizni.
-Kicsi Neymarom figyelj csak már csak ma kell menned utána nem mivel már csak pár nap és karácsony.
-Basszus tényleg.-csapott a fejére a férjem.
-Basszus anya igazad van.-utánozta Mati mire én rosszalló pillantást vetetettem felé.
-Ilyet nem mondunk. Apa sem akart ilyet mondani.-mondta mérgesen már amilyen mérgesen lehet suttogni.
-Anyuci sajnálom, de miért suttogsz?
-Anyának fáj a torka és egy ideig most nem tud beszélni.-meséltem, hogy mi a probléma.
-Jó akkor menünk, mert Lenat már jó lenne látni.-vörösödött el egy picit.
-Akkor menjünk csajozni.-vette ki Yoyi a kezemből és elindultak.
-KHMMM!-köhintettem egy nagyot és azt hiszem a férjem vette a célzást.
-Mármint a kiskrapekot elviszem csajozni én meg hazajövök a világ legszebb feleségéhez.-jött vissza és megcsókolt majd elmentek a fürdőbe készülődni. Átmentem a lányomhoz is aki már a kiságyban üldögélt és nevetgélt.
-Jó reggelt kincsem.-guggoltam le a kiságy elé a és néztem ahogy játszik. Hirtelen mögém mutatott és így szólt.
-Papa.-ejette ki az első szót. Én felállva megfordultam és megpillantottam az apját.
-Azt mondtad, hogy papa?-jött be nevetve.
-Igen azt.-dunnyogtam és otthagytam őket. Lementem a konyhába ahol a fiam épp a műzliét falatozta.
-Anya ott a teád. Apuci azt mondta, hogy ezt meg kell innod.-állt fel a székéről és idehozta nekem.
-Köszönöm kicsim.-simogattam meg az arcát mire ő boldogan ült vissza enni. Megittam a teát és elmentem a zongorához. Leültem és játszani kezdtem az I Want You-t, de amikor énekelni próbáltam valami nyekergés jött ki helyette. A fiam a füléhez kapva jött ki hozzám.
-Anya neeee!-kiabálta erre én újra belekezdtem. Végül már a férjem is leszaladt a lépcsőn.
-Szerelmem ne erőlködj, nem lesz jobb.-lépett oda mellém.
-Nekem énekelnem kell.-fakadtam sírva.
-Majd fogsz is, de nem most.-simogatta a hátam.
-Ez az egyetlen ami megynugtat. A zene a mindenem.-álltam fel és hozzábújva a fejem a mellkasába fúrtam.
-Várj csak.-tolt el magától és odaült a zongorához majd a Podemost kezdte el játszani rajta. Amikor énekelni kezdett melegség töltötte el a testem, a gerincemen pedig végigfutott a hideg. Egy pillanatra újra boldognak éreztem magam. Éreztem, hogy vagyok valaki és, hogy az életem még nem romlott el teljesen. A dal végeztével felállt a zongorától és a derekamnál fogva magához húzott majd megcsókolt.
-Fújj ne már! Ne elöttem! Menjetek tudjátok izé szobára! Valahogy Ru bácsi is mindig így mondja.-szakította meg a pillantunkat Mati.
-Tényleg? Ezt szokta mondani Ruggerro?-kérdezte az apja.
-Igen.-nézett aranyosan azokkal a nagy barna szemeivel.
-Na mindegy is. Nyomás az oviba.-mondta és a gyereket felkapva felém fordult.
-Baj van?-kérdeztem.
-Nincs semmi. Hozd Vilut és ha Mateot leraktuk az ovinál el kell mennünk a báttyádhoz és el kell mesélj neki minden.-nézett rám komolyan bennem meg még a vér is meghült.
Csak másnap reggel keltem fel olyan 8 óra fele. A báttyám még békésen szuszogott mellettem én meg megpróbáltam halkan kibújni melőle. Sikerrel jártam és már a hideg lépcsőfokokon igyekezetem lefele mezitláb amikor a férjem hangja csapta meg a fülemet.
-Nagyon hiányzik Cande. A csókja, az ölelése, de annál inkább a hangja és a mosolya. Nem tudom, hogy kibírom-e, hogy ilyen lett.
-Miért el akarod hagyni?-kérdezte Candelita.
-Nem dehogy is. Elöbb halok meg minthogy a legnagyobb nehézségben hagyjam el őt. Én csak azt mondom, hogy belepusztulok abba, hogy így kell látnom. Ahhhjjj.-hallottam kétségbeesett egyben ideges hangját. Szépen lassan tovább indultam a lépcsőn. Soha nem volt az erősségem a halkan járás. Mind a ketten felkapták a fejüket az érkezésemre. Ahogy megláttam a férjem szomórú arcát éreztem valami szúró fájdalmat a mellkasomba. Hiányzott nagyon. Igaz, hogy csak egy napja nem láttam, de nekem ez volt az örökkévalóság. Lassú léptekkel elé sétáltam és mogyoróbarna szemeibe néztem ami csillogott a könnyektől. Gondolkodás nélkül egy csókot nyomtam a szájára és szorosan hozzábújtam. Majd meg fulladtam olyan szorosan ölelt, de nem bántam. Sűrű hajába markoltam és a nyakába pusziltam. Lassan eltolt magától majd a tekintetembe furta az övét és aggódva fürkészett.
-Kérsz valami reggelit?-kédezte Ariel, de én megráztam a fejem és a nappaliba sétálva a zongorához ültem. Az I Want You című dalomat zongoráztam, de nem énekeltem. Egy hang nem jött ki a torkomon. Nem is akartam énekelni, de jó volt újra zongorázni. Ahogy az újjaim a billentyűkhöz értek valami leirhatatlan érzés volt. Egyé váltam a zongorával és a zenével. A végén a párom mellém üllt és játszani kezdte a Podemost. Az volt amit utoljára énekeltem. Még a Peterrel való találkozásom napja elötti este volt. Azért énekeltük, hogy a fiúnk el tudjon aludni. Csak mosolyogva hallgattam majd a dal végeztével szó nélkül felsétáltam a szobába ahol Rugg még mindig aludt. Leguggoltam az ágy elé és egy puszit nyomtam a homlokára mire neki kipattantak a szemei és mosolyogva nézett rám.
-Nem fogsz még beszélni igaz?-kérdezte mire én szomórúan felálltam és bementem a fürdőbe. Most következett a másik karom, de ezen már az erek mentén húztam végig a pengét. Óriási mázlim volt, mert úgy nem találtam eret. Újra beálltam a zuhany alá és elővettem a tusfürdőt. Bekentem magam majd hagytam, hogy csípje a sebemet. A külső fájdalommal eltereltem a lelki fájdalmam ami olyan erős volt, hogy ordítani tudtam volna, de már ahoz sem volt elég erőm. A kis kabinból kilépve a testem köré tekertem a puha fekete törölközőt és a tükör elé álltam, hogy megnézzem magam. Elösszőr elgondolkodtam, hogy ez tényleg én vagyok-e. A szemeim alatt kékes lilás karikák voltak, az arcom teljesen sápadt volt és a szemeim nem a szokásos barna színűek voltak hanem szürkék. Megfogtam a piros fogkefém és egy kis mentolos fogkrémet raktam rá majd fogatmostam. Eztán megszárítottam a hajam és begöndörítettem. Felrakatm egy erős füstös sminket majd a fürdőben lévő szekrényből kivettem a ruhám. Egy feket trikó volt, fekete bőr nadrággal és dzsekivel. A cipőm szintén egy fekete fűzős magas sarkú volt.
-Biztos rendben lesz?-járkált fel alá a báttyám.
-Persze hamarosan felébred.-jelentette ki Jorge és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Szerintetek mit mondhatott neki Peter a szüleinkel kapcsolatosan?-kérdezte Ru.
-Nekem azt mondta Peter, hogy nem autóbalesetben haltak meg vagy valami ilyesmi volt a lényeg.-mesélte a párom. Igaza volt. Nem autóbaleset volt.
-Ezt nem értem.-rázta a fejét Candelaria.
-Azt hiszem én igen.-kezdett könnyezni a tesóm.
-Akkor mond.-kérte a férjem.
-Peter ölte meg őket. Tuti, hogy elmesélte a hugomnak, hogy hogyan és Ő ezáltal sokkot kapott.-magyarázta szinte már sírva.
-Akkor biztos ezáltal jöttek neki az emlékbetörések.-esett le Yoyinak is. Kezd nekik is összeállni a kép. Ebben az gészben Ruggerrot sajnálom a legjobban, mert ha rájön, hogy pontosan mi történt akkor teljesen össze fog roppani. Hirtelen megint elsötétült minden majd amikor kinyitottam a szemem már a saját testemben voltam viszont a fejem nagyon fájt. A buksim fogva próbáltam felülni.
-Hé felkelt.-hallottam Candelaria hangját.
-Nyugi csak lassan.-sietett oda hozzám a szerelmem.
-Mindjárt itt vannak a srácok.-jött oda Rugg a könnyeit törölgetve.
-Jó sokáig aludtál. Már azt hittem, hogy be kell vigyelek a kórházba.-simogatta a kezem Yoyi. Gyorsan rápillantottam a fali órára ami már délután 4 órát mutatott. Tényleg sokáig voltam elájulva.
-Hejhó.-toppantak be a barátaink.
-Hoztunk nutellát.-kiabálata Mechi, Lodo és Alba mire nekem felcsillantak a szemeim.
-Ja meg van Chips.-szólt Nico.
-Meg popcorn és fagyi is.-tette le a cuccokat Samu.
-A filmet is hoztuk.-mutatta fel Diego.
-Akkor hajrá.-kezdtek el besötétiteni és a 200cm-es Tv-t bekapcsolva mindenki elhelyezkedett valahol. Egyik oldalamon Jorge foglalt helyet a másikon pedig a testvérem. Benyomták a filmet és kezdődhetett is. Egy adag nutellát véve a kezembe figyeltem a történéseket. Egy lányról szól aki boldog házasságban él, vannak gyerekei, de egy nap szörnyű sokk éri. Megerőszakolják, de ezt nem meri elmondani inkább nem beszél senkivel. Ez elhúzódik egy ideig, de a szerelme annyit fáradozik, hogy újra a régi legyen minden, hogy egy nap megtörik a jég és a csaj megszólal. Elmesél mindent a családjának. Végül is a lényeg az volt, hogy a szerelem mindent legyőz meg az, hogy a srácok hassanak rám valahogy. Az igaz, hogy ha megnyílnék azt csak is Jorgenak. A film végeztével megittam a maradék üditőm és felmentem az emeltre, hogy összeszedjem a cuccaim. Eszembe jutotott, hogy na most mindent elmesélek, de nem tudnék ekkora fájdalmat okozni a testvéremnek és Jorgenak se, hogy végighalgassa mi történt velem. Az utolsó cuccom raktam bele a bőröndömbe amikor betoppant a férjem.
-Indulhatunk?-kérdezte mire én kimentem a szobából.-Akkor ezt vehetem igennek?-szaladt utánam ki a kocsihoz. Bepattantam az anyósüllésre és a rádiót bekapcsolva felhúztam a lábaim. A párom is beült mellém majd beinditotta a kocsit és már ki is mentünk Candéék utcájából. Útközben Jorge másodpercenként pillantott rám, hogy mit csinálok, de szerintem csak azt ellenőrizte élek-e. Ha a helyébe lennék én is mindig ellenőrizném magam. Konkrétan bármelyik perceben képes vagyok feldobni a pacskert amilyen most az idegállapotom. Amint hazaértünk és beléptem a ház ajtaján a fiam ugrott a nyakamba és Clari aki gondolom a kicsikre vigyázott.
-Szia Tinita akkor én azt hiszem mennék is.-puszilt meg és már el is tünt. Yoyi is bejött és puszit nyomva a gyermekeinek elvitte Matit fürdeni én pedig addig Viluval foglalkoztam. Megetettem és tisztába tettem. Eztán felvittem a szobájába és lefektettem aludni. Amint megitta a tejecskéjét el is nyomta az álom. Egy puszit nyomva a homlokára átmentem és megnéztem a fiamat is aki már szintén aludt. Bementem a hálónkba ahol a férjem már egy szál alsónadrágban feküdt és a plafont bámulta. Én is pizsomába bújtam ami egy cicás trikót és egy rövidnacit testesített meg és feléfordulva lefeküdtem.
-Nem tudok már mit kitalálni, hogy szóra birjalak. Úgy néz ki, hogy neked nem elég erős a szerelmed irántam. Egyet tudok, hogy most egy időre abbahagyom a munkát és itthon maradok veled. Annyira más lenne minden ha akkor nem hagylak elmenni. Talán ha én megyek el vagy nem is tudom, de sajnálom ezt az egészet. Én Szeretlek és fáj így látnom téged.-gyűltek könnyek a szemeibe miközben felült. Ekkor én beültem az ölébe és a nyakánál átkarolva a feje tetejére tettem az állam és én is sírni kezdtem. Hosszú idő után újra folyni kezdtek a könnyeim és akkor......akkor volt az.....amikor....
-Sajnálom.-mondtam igen csak rekedtes hangon. Mondjuk azt, hogy inkább suttogtam.
-Te megszólaltál? Komolyan megszólaltál?-tólt el magától kedvesem, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Igen.-bólogattam sírva mire magához ölelt, de már boldog volt.
-El sem tudod, hinni, hogy mennyire szeretlek.-puszilgatott.
-Én is téged.-szálltam le róla és vele szembe leültem törökülléseb. Egy valamiről viszont megfeledkeztem a vágásokról a karomon.
-Tini mit tettél magaddal. Istenem kicsim.-vette karom a kezei közé és ovatosan megpuszilta a hegem/hegeim.
-Ez már hiányzott.-húzott be maga mellé a takaró alá és szorosan átölelt.
-Nekem is.-suttogtam még mindig, mert hangom az még nem volt.
-Menjünk le a konyhába. Csinálok neked olyan teát ami hamar helyrehozza a hangod.-mosoolygott kedvesen és kiszállt az ágyból.
-Neked be kell menned dolgozni.-ismertettem a tényeket.
-Nem kell. Kivettem egy hét szabit, mert veled és a gyerekekkel akarok lenni.
-Komolyan?-kaptam a számhoz a kezem mosolyogva.
-Igen, de menjünk és keltsük fel a fiúnkat mivel neki ovi.-nevetett és a kezeit az enyémre kulcsolva átmentünk Mateo szobályába.
-Jó reggelt kincsem.-suttogtam és egy puszit nyomtam az arcára.
-Szia anya. Te beszél és mosolyogsz? Apa anya beszél és boldog is.-szaladt oda boldogan az apjához és a nyakába ugrott.
-Tudom, de most készülődnünk kell, mert ovi van.-mondta Yoyi.
-Ne apa nem akarok!-kezdett hisztizni.
-Kicsi Neymarom figyelj csak már csak ma kell menned utána nem mivel már csak pár nap és karácsony.
-Basszus tényleg.-csapott a fejére a férjem.
-Basszus anya igazad van.-utánozta Mati mire én rosszalló pillantást vetetettem felé.
-Ilyet nem mondunk. Apa sem akart ilyet mondani.-mondta mérgesen már amilyen mérgesen lehet suttogni.
-Anyuci sajnálom, de miért suttogsz?
-Anyának fáj a torka és egy ideig most nem tud beszélni.-meséltem, hogy mi a probléma.
-Jó akkor menünk, mert Lenat már jó lenne látni.-vörösödött el egy picit.
-Akkor menjünk csajozni.-vette ki Yoyi a kezemből és elindultak.
-KHMMM!-köhintettem egy nagyot és azt hiszem a férjem vette a célzást.
-Mármint a kiskrapekot elviszem csajozni én meg hazajövök a világ legszebb feleségéhez.-jött vissza és megcsókolt majd elmentek a fürdőbe készülődni. Átmentem a lányomhoz is aki már a kiságyban üldögélt és nevetgélt.
-Jó reggelt kincsem.-guggoltam le a kiságy elé a és néztem ahogy játszik. Hirtelen mögém mutatott és így szólt.
-Papa.-ejette ki az első szót. Én felállva megfordultam és megpillantottam az apját.
-Azt mondtad, hogy papa?-jött be nevetve.
-Igen azt.-dunnyogtam és otthagytam őket. Lementem a konyhába ahol a fiam épp a műzliét falatozta.
-Anya ott a teád. Apuci azt mondta, hogy ezt meg kell innod.-állt fel a székéről és idehozta nekem.
-Köszönöm kicsim.-simogattam meg az arcát mire ő boldogan ült vissza enni. Megittam a teát és elmentem a zongorához. Leültem és játszani kezdtem az I Want You-t, de amikor énekelni próbáltam valami nyekergés jött ki helyette. A fiam a füléhez kapva jött ki hozzám.
-Anya neeee!-kiabálta erre én újra belekezdtem. Végül már a férjem is leszaladt a lépcsőn.
-Szerelmem ne erőlködj, nem lesz jobb.-lépett oda mellém.
-Nekem énekelnem kell.-fakadtam sírva.
-Majd fogsz is, de nem most.-simogatta a hátam.
-Ez az egyetlen ami megynugtat. A zene a mindenem.-álltam fel és hozzábújva a fejem a mellkasába fúrtam.
-Várj csak.-tolt el magától és odaült a zongorához majd a Podemost kezdte el játszani rajta. Amikor énekelni kezdett melegség töltötte el a testem, a gerincemen pedig végigfutott a hideg. Egy pillanatra újra boldognak éreztem magam. Éreztem, hogy vagyok valaki és, hogy az életem még nem romlott el teljesen. A dal végeztével felállt a zongorától és a derekamnál fogva magához húzott majd megcsókolt.
-Fújj ne már! Ne elöttem! Menjetek tudjátok izé szobára! Valahogy Ru bácsi is mindig így mondja.-szakította meg a pillantunkat Mati.
-Tényleg? Ezt szokta mondani Ruggerro?-kérdezte az apja.
-Igen.-nézett aranyosan azokkal a nagy barna szemeivel.
-Na mindegy is. Nyomás az oviba.-mondta és a gyereket felkapva felém fordult.
-Baj van?-kérdeztem.
-Nincs semmi. Hozd Vilut és ha Mateot leraktuk az ovinál el kell mennünk a báttyádhoz és el kell mesélj neki minden.-nézett rám komolyan bennem meg még a vér is meghült.
2016. október 20., csütörtök
Jortini 2.évad 29.rész
A vizsgálat után mérgesen pattantam le az asztalról és ki akartam menni, de Candelaria megállított.
-Na mi a helyzet Dr.úr?-pillantott a dokira.
-Nem látok semmi olyat ami a megerőszakolást jelezné szóval a kisasszony rendben van.-mosolyodott el.
-Nagyon köszönjük! További szép napot! Viszlát!-mentünk ki a folyosóra mire a másik három barátnőm izgatottan ugrott oda.
-Na mi van Tinivel?-kérdezték Candit mintha én ott se lennék.
-Úgy semmi baja.-nyugtatta meg őket.
-Hello lányok.-hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.
-Szia Ruggerro.-szólaltak meg egyszerre a lányok.
-Hali hugi.-nyomott egy puszit az én arcomra is. Sejtettem, hogy ezek mind készülnek valamire. Hát milyen jól gondoltam. Ruggerro bejelentette, hogy elvisz magukhoz egy napra. Cande, én és a báttyám indultunk el hozzájuk édes hármasban. Azt hittem ott azonnal földöz vágom magam és hisztizni kezdek, de annyira erősen karolt át a testvérem, hogy esélyem sem volt rá. A kocsiban nagy csend telepedett le. Szinte vágni lehetett a feszültséget. Közben még esni is kezdett. Én az ablakot pásztázva néztem az essőcseppeket ahogy folynak le az ablak üvegen. Az unalmam elterelése képpen versenyeztettem a cseppeket, hogy melyik ér le elöbb. Persze ezt hamar meguntam mivel már nem vagyok ovis. A fekete farmerom köveit piszkálgattam amikor eszembe jutott, hogy nekem van egy befejezetlen dalom amit még 2 hónapja kezdtem el.
Az emberek azt mondják, hogy igazi bolond vagyok
Tehát igazi bolond vagyok
Mert téged még mindig őrülten szeretlek
Látszik, mit tettél velem
Eleget sírtam, hogy a fájdalmat elrejtsem
De a szívem még mindig érted dobog
Az emberek azt mondját, hogy igazi bolond vagyok
Tehát igazi bolond vagyok
Mert téged akarlak
Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak
Pedig szükséged volt rám
Még mindig akarom, hogy enegem fogj
El foglak fogadni minden jóval és rosszal
Még mindig téged akarlak
Nem tud megakadályozni, hogy ezt tegyem
Tudom, hogy téged igazán gyűlölni akarlak
De nem tudlak gyűlölni
Tehát ez vajon a szívemben egy hely a borotvádtól
Téged nem tudlak megszöktetni
És feltöröm a hazugságaid falát
De az életem nagyobb neked, mint az én büszkeségem
Tudom, hogy téged igazán gyűlölni akarlak
De nem tudlak gyűlölni
Mert téged akarlak
Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak
Pedig szükségesd volt rám
Még mindig akarom, hogy enegem fogj
El foglak fogadni minden jóval és rosszal
Még mindig téged akarlak
Nem tud megakadályozni, hogy ezt tegyem
Egy tragikus szenvedély rabja vagyok
Reménytelenül kötelez
Te nem vagy jó nekem
és én adom azt
Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak
Mire megérkeztünk már végeztem is a dallal. Örömmel nyugtáztam, hogy meg van még egy szám az albumomra. Ebben a nagy fájdalomban ez az egyetlen ami boldoggá tesz. Az ajtón beérve azonnal a vendégszoba felé vettem az irányt. Felfelemenet a hosszú tölgyfalépcsőn az jutott eszembe, hogy vajon ezt az egészet Jorge tervelte-e ki. Csupán a gondolattól, hogy ennyire aggódik értem ösztönösen elmosolyodtam és melegség töltött el. Aztán eszembe jutottak a szüleim és újra fájdalom ült az arcomra. A szobába belépve a táskám ledobtam a földre és kihalásztam belőle a kedvenc könyvem az Éhezők viadalát. Fellapoztam az eslő oldalt és teljesen elmerültem benne. Annyira aranyos együtt Peeta és Katniss. Én mindig tudtam, hogy igazán szeretik egymást. Észre sem vettem, hogy mennyire elrepült az idő amikor a kicsi Lena lépett be.
-Szia Tini. Anya üzeni, hogy gyere le ebédelni.-mondta majd kiszaladt a szobából. Egy könyvjelzőt rakva a könyvebe összecsuktam majd a kutyusos mamuszomba bújva lecsoszogtam a konyhába.
-Hali Tinita. A kedvencedet csináltam.-emelt fel egy tál spagettit.
-Leon, Lena gyertek ti is enni.-hívta oda Rugg a két gyermekét és felültette őket az ölébe. Egyiket az egyik térdére másikat a másikra. Én túrkáltam egy ideig a tányérba majd eltolva magamtól elindultam vissza a szobába, de ekkor megláttam a zongorát. Kéztetést éreztem, hogy játszak rajta. Leültem elé és végig simítottam a billentyűket. A báttyám és a vörös barátnőm feszülten figyeltek. Én lenyomtam az első billentyűt és játszani kezdtem. Még pontosan nem tudtam mit, de akkor úgy éreztem, hogy ez az I Want You című dalom nak lesz az alapja. Hát jól éreztem. Egy hang se jött ki a torkomon, de élveztem amit csinálok. Amikor végeztem a két kicsi ott állt elöttem és hangosan tapsoltak Ruggellariáék pedig mosolyogva nyugtázták, hogy kezdek visszatérni. Közel sem volt ehez semmi köze csak hiányzott a zene. Felpattantam a zongorátol és siettem is fel a szobámba, de mielött becsphattam volna magam után az ajtót valaki odarakta a lábát. Na vajon ki? Vajon ki? Hát persze, hogy Ruggerro.
-Hugi beszélnünk kell. Vagyis én beszélek és te csinálj amit akarsz.-gondolt bele és elkezdte a mondandóját.-Nagyon fontos vagy nekem és a többieknek, de nem tudom, hogy pontosan mi történt veled. Peter azt mondta, hogy valamit mondott neked anyuról és apuról. Mi volt az?-vágott bele a közepébe mire én szomórúan lehajtottam a fejem.
-Tini ugyan már el kell mondanod. A testvéred vagyok akinek eddig mindent elmondtál. Ezt nem hiszem el.-kezdett idegesen fel alá járkálni. Én dühösen felkaptam egy két cuccom és elmentem a fürdőbe, hogy végre békén hagyjon. Már épp akartam levetkőzni amikor megláttam egy törött borotvát. Minegy alapon kivettem az egyik pengéjét és a karomhoz emeltem. Ráhelyeztem és végig húztam rajta. Egy csíkban megjelent a vér és egy kis fájdalmat éreztem. Eztán csináltam még egyet majd még egyet és ez így ment tovább. A végére már semmit sem éreztem.
Csak ez utána vetkőztem le és álltam be a zuhany a alá. A zuhanyfej felé forditottam az arcom és hagytam, hogy rá fojjon a víz. Elösszőr egy kis csípést éreztem a kezemen végül pedig már fel sem tűnt, hogy rajta van. A fürdés végeztével felhúztam a pulcsim meg egy bugyit és bebújtam az ágyba aztán elaludtam.
***Ruggerro***
-Szerinted mi lesz Martinával?-kérdezte a feleségem.
-Nem tudom.-húztam oda magamhoz és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Dehát mit csinált amikor felhoztad a szüleid?-érdeklődött.
-Beviharzott a fürdőbe?-ráztam meg a fejem és egy nagy sóhajjal leültem a kanapéra. Felvettem az asztalról a közös képünket és azt nézegettem. A sok emlék feltört bennem és egy könnycseppet elhullajtottam.
-Kicsim ne csináld ezt.-jött oda Cande.
-Ne semmi baj csak egyedül kell lennem.-álltam fel és a képpel együtt felmentem a szobámba. Csak sírtam megállás nélkül, hogy el fogom veszíteni a testvérem. Negyed óra bőgés után rájöttem, hogy tényleg elveszítem ha itt sajnáltatom magam ahelyett, hogy próbálkoznék. Összekaptam magam és átindultam hozzá. Az ajtón kopogtattam, de nem jött válasz. Halkan benyitottam és a nagy franciaágyon szuszogó Tinit pillantottam meg. Gondoltam egyet és levetkőzve mellé feküdtem és szorosan átöleltem. Ő megfordult és a fejét a mellkasomba fúrta majd mélyen beszívta az illatom. Én azonnal belefúrtam a fejem a hajába és belepusziltam.
Igaz még csak délután volt, de én is annyira ki voltam bukva, hogy azonnal elaludtam.
-Na mi a helyzet Dr.úr?-pillantott a dokira.
-Nem látok semmi olyat ami a megerőszakolást jelezné szóval a kisasszony rendben van.-mosolyodott el.
-Nagyon köszönjük! További szép napot! Viszlát!-mentünk ki a folyosóra mire a másik három barátnőm izgatottan ugrott oda.
-Na mi van Tinivel?-kérdezték Candit mintha én ott se lennék.
-Úgy semmi baja.-nyugtatta meg őket.
-Hello lányok.-hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.
-Szia Ruggerro.-szólaltak meg egyszerre a lányok.
-Hali hugi.-nyomott egy puszit az én arcomra is. Sejtettem, hogy ezek mind készülnek valamire. Hát milyen jól gondoltam. Ruggerro bejelentette, hogy elvisz magukhoz egy napra. Cande, én és a báttyám indultunk el hozzájuk édes hármasban. Azt hittem ott azonnal földöz vágom magam és hisztizni kezdek, de annyira erősen karolt át a testvérem, hogy esélyem sem volt rá. A kocsiban nagy csend telepedett le. Szinte vágni lehetett a feszültséget. Közben még esni is kezdett. Én az ablakot pásztázva néztem az essőcseppeket ahogy folynak le az ablak üvegen. Az unalmam elterelése képpen versenyeztettem a cseppeket, hogy melyik ér le elöbb. Persze ezt hamar meguntam mivel már nem vagyok ovis. A fekete farmerom köveit piszkálgattam amikor eszembe jutott, hogy nekem van egy befejezetlen dalom amit még 2 hónapja kezdtem el.
Az emberek azt mondják, hogy igazi bolond vagyok
Tehát igazi bolond vagyok
Mert téged még mindig őrülten szeretlek
Látszik, mit tettél velem
Eleget sírtam, hogy a fájdalmat elrejtsem
De a szívem még mindig érted dobog
Az emberek azt mondját, hogy igazi bolond vagyok
Tehát igazi bolond vagyok
Mert téged akarlak
Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak
Pedig szükséged volt rám
Még mindig akarom, hogy enegem fogj
El foglak fogadni minden jóval és rosszal
Még mindig téged akarlak
Nem tud megakadályozni, hogy ezt tegyem
Tudom, hogy téged igazán gyűlölni akarlak
De nem tudlak gyűlölni
Tehát ez vajon a szívemben egy hely a borotvádtól
Téged nem tudlak megszöktetni
És feltöröm a hazugságaid falát
De az életem nagyobb neked, mint az én büszkeségem
Tudom, hogy téged igazán gyűlölni akarlak
De nem tudlak gyűlölni
Mert téged akarlak
Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak
Pedig szükségesd volt rám
Még mindig akarom, hogy enegem fogj
El foglak fogadni minden jóval és rosszal
Még mindig téged akarlak
Nem tud megakadályozni, hogy ezt tegyem
Egy tragikus szenvedély rabja vagyok
Reménytelenül kötelez
Te nem vagy jó nekem
és én adom azt
Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak
Mire megérkeztünk már végeztem is a dallal. Örömmel nyugtáztam, hogy meg van még egy szám az albumomra. Ebben a nagy fájdalomban ez az egyetlen ami boldoggá tesz. Az ajtón beérve azonnal a vendégszoba felé vettem az irányt. Felfelemenet a hosszú tölgyfalépcsőn az jutott eszembe, hogy vajon ezt az egészet Jorge tervelte-e ki. Csupán a gondolattól, hogy ennyire aggódik értem ösztönösen elmosolyodtam és melegség töltött el. Aztán eszembe jutottak a szüleim és újra fájdalom ült az arcomra. A szobába belépve a táskám ledobtam a földre és kihalásztam belőle a kedvenc könyvem az Éhezők viadalát. Fellapoztam az eslő oldalt és teljesen elmerültem benne. Annyira aranyos együtt Peeta és Katniss. Én mindig tudtam, hogy igazán szeretik egymást. Észre sem vettem, hogy mennyire elrepült az idő amikor a kicsi Lena lépett be.
-Szia Tini. Anya üzeni, hogy gyere le ebédelni.-mondta majd kiszaladt a szobából. Egy könyvjelzőt rakva a könyvebe összecsuktam majd a kutyusos mamuszomba bújva lecsoszogtam a konyhába.
-Hali Tinita. A kedvencedet csináltam.-emelt fel egy tál spagettit.
-Leon, Lena gyertek ti is enni.-hívta oda Rugg a két gyermekét és felültette őket az ölébe. Egyiket az egyik térdére másikat a másikra. Én túrkáltam egy ideig a tányérba majd eltolva magamtól elindultam vissza a szobába, de ekkor megláttam a zongorát. Kéztetést éreztem, hogy játszak rajta. Leültem elé és végig simítottam a billentyűket. A báttyám és a vörös barátnőm feszülten figyeltek. Én lenyomtam az első billentyűt és játszani kezdtem. Még pontosan nem tudtam mit, de akkor úgy éreztem, hogy ez az I Want You című dalom nak lesz az alapja. Hát jól éreztem. Egy hang se jött ki a torkomon, de élveztem amit csinálok. Amikor végeztem a két kicsi ott állt elöttem és hangosan tapsoltak Ruggellariáék pedig mosolyogva nyugtázták, hogy kezdek visszatérni. Közel sem volt ehez semmi köze csak hiányzott a zene. Felpattantam a zongorátol és siettem is fel a szobámba, de mielött becsphattam volna magam után az ajtót valaki odarakta a lábát. Na vajon ki? Vajon ki? Hát persze, hogy Ruggerro.
-Hugi beszélnünk kell. Vagyis én beszélek és te csinálj amit akarsz.-gondolt bele és elkezdte a mondandóját.-Nagyon fontos vagy nekem és a többieknek, de nem tudom, hogy pontosan mi történt veled. Peter azt mondta, hogy valamit mondott neked anyuról és apuról. Mi volt az?-vágott bele a közepébe mire én szomórúan lehajtottam a fejem.
-Tini ugyan már el kell mondanod. A testvéred vagyok akinek eddig mindent elmondtál. Ezt nem hiszem el.-kezdett idegesen fel alá járkálni. Én dühösen felkaptam egy két cuccom és elmentem a fürdőbe, hogy végre békén hagyjon. Már épp akartam levetkőzni amikor megláttam egy törött borotvát. Minegy alapon kivettem az egyik pengéjét és a karomhoz emeltem. Ráhelyeztem és végig húztam rajta. Egy csíkban megjelent a vér és egy kis fájdalmat éreztem. Eztán csináltam még egyet majd még egyet és ez így ment tovább. A végére már semmit sem éreztem.
***Ruggerro***
-Szerinted mi lesz Martinával?-kérdezte a feleségem.
-Nem tudom.-húztam oda magamhoz és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Dehát mit csinált amikor felhoztad a szüleid?-érdeklődött.
-Beviharzott a fürdőbe?-ráztam meg a fejem és egy nagy sóhajjal leültem a kanapéra. Felvettem az asztalról a közös képünket és azt nézegettem. A sok emlék feltört bennem és egy könnycseppet elhullajtottam.
-Kicsim ne csináld ezt.-jött oda Cande.
-Ne semmi baj csak egyedül kell lennem.-álltam fel és a képpel együtt felmentem a szobámba. Csak sírtam megállás nélkül, hogy el fogom veszíteni a testvérem. Negyed óra bőgés után rájöttem, hogy tényleg elveszítem ha itt sajnáltatom magam ahelyett, hogy próbálkoznék. Összekaptam magam és átindultam hozzá. Az ajtón kopogtattam, de nem jött válasz. Halkan benyitottam és a nagy franciaágyon szuszogó Tinit pillantottam meg. Gondoltam egyet és levetkőzve mellé feküdtem és szorosan átöleltem. Ő megfordult és a fejét a mellkasomba fúrta majd mélyen beszívta az illatom. Én azonnal belefúrtam a fejem a hajába és belepusziltam.
2.évad 28.rész
-Ha úgy nyúltál hozzá akkor biztos megöllek!-kiabálátam.
-Nyugi úgy nem bántottam. Máshogy bántottam.-nevetett fel.
-Fuu én...-kezdtem volna bele, de folytatta tovább.
-Képzeld el, hogy a párod ki van kötözve egy székhez közben pedig bottal szurkodják. Aztán apróval dobálják és közben elmeséled neki a szülei halálát meg azt is, hogy az a baleset nem véletlen volt. Utána pedig képzeld el, hogy csókolgatják a nyakát és mivel ő nem hagyja ezért ostorral megverik. Na valahogy így. Csáó Blancito.-tette le a telefont mire én összetörtem.
-Mit mondott?-kérdezték a srácok.
-El kell mennem Kirához.-jelentettem ki és a többiekkel kocsikba szállva elindultunk a pszichológushoz.
***Tini***
Itthon maradtam a gyerekekkel akiket épp az elöbb fektettem le aludni. Soha, de soha nem éreztem magam ennyire pocsékul. Olyan mintha egy fekete lyuk tátongna bennem ami egyre csak nő. Olyan mintha már nem lennék a magam ura. Még sírni sincs erőm csak azt érzem, hogy valami nincs rendben. Ezen nem segíthet egy pszichológus se. Az idő talán megoldja, de ha mégsem muszály lesz magam szóra bírnom és el kell mondanom mindet Jorgenak. Minden nap ahányszor mellém ül annyira szeretnék megszólalni, úgy örülnék ha végre kiadhatnék magamból mindent, de egyszerűen nem megy. Attól a mérhetetlen fájdalomtól ami két hónapja rámzúdult na attól nem tudok még egy könnycseppet sem elejteni. Úgy érzem, hogy a szívem darabjaira hullt.
***Jorge***
Megérkeztünk Kirahoz és én bementem, hogy beszéljek vele. Segítenem kell a feleségemnek. Nem akarom elveszíteni. Ezekkel a gondolatokkal léptem be az ajtaján.
-Szia Jorge. Hát te?-lepődött meg.
-Baj van.-álltam elé mire ő rámutatott a székre, hogy üljek le, de én nem akartam. Belekezdtem a mesélésbe és szóról szóra elmondtam neki mindent.
-Elösször is Martinát el kell vinni nőgyógyászhoz és utána én már nem segítehetek. Rajta csak te segíthetsz Jorge. Ahogy ma rajzolt minden egyes pillanatban felnézett a te képedre. Lehet, hogy a gyerekekkel foglalkozik, mert ő anya, de te vagy neki a mindene. Még a testvérénél is fontosabb vagy neki. Csak te tudod őt visszahozni.-mondta mire én megöleltem őt és egy köszönömmel elbúcsúztam. Ahogy kiléptem az ajtón a srácok egyszerre bombáztak a kérdésekkel.
-Lányok ti holnap elviszitek Tinit a nőgyógyászhoz. Ruggerro te pedig utána elviszed magadhoz egy napra és megpróbálsz valamit kihúzni belőle. Holnap után mindannyian filmezni fogunk. Egy lányról szól akit bántalmaztak és nem csak testileg végül pedig elmondja a párjának, hogy mi történt. Ha ezután se lesz semmi egy időre szünetet tartok a munkában és otthon maradok vele.-vázoltam a helyzetet a többiek pedig megértően bólintottak. Elköszönve egymástól mind haza indultunk. Amikor megérkeztem a kicsik már aludtak. Délután mindig szoktak pár órát pihenni. Én felmentem a szobába és az alvó Tini mellé feküdtem. Átöleltem mire ő megfordúlt és szorosan magához húzva a mellkasomba fúrta a fejét. Hosszú idő után akkor éreztem elösszőr, hogy nyugodt vagyok. Azt hittem, hogy mire felébred minden rendben lesz, de csak hittem. Miután felébredt csak akkor kezdődött minden. Aznap este nem kelt fel, de reggel a lányokat látva konyhában idegesen fordult körbe és nem értett semmit.
-Szia Tinita ma lesz egy utunk egy helyre.-ölelte át Cande a vállát.
-Úgy bizony hercegnő.- ment oda Mech is.
-Na zuhanyozz és öltözz fel.-tolta fel az emeletre Alba és Lodo.
***Tini***
Semmit nem értettem a lányok reggeli kirohanásából, de nem is akartam. Nem akartam senki létezéséről sem tudni. Csak az a borzasztó nap jár a fejemben. A zuhany alatt állva teljesen belevesztem az emlékekbe. Éreztem ahogy egy-egy sebemen végig folyik a meleg víz. Amikor meg tusfürdőt használtam egy két helyen felszisszentem, de türtem a fájadalmat. Ez semmiség volt ahoz képest amit belül éreztem. Olyan volt mintha valami fekete savat öntöttek volna szívemre ami teljesen elpúsztítja azt. Csak azt éreztem, hogy borzasztóan mar. A csapot elzárva kiléptem a zuhany alol és a puha törölközőt a testem köré tekertem miközben a vizes hajam a vállamra omlott. Megtöröltem a hajam majd megszárítottam. Ahogy fésültem ki az összegabajodott tincseket valaki tekintetét éreztem magamon. Hátra néztem ahol Jorge állt az ajtóban és engem figyelt.
-Csak szólni akartam, hogy a lányok már kiválasztották a ruhád és kérték, hogy hozzam be neked.-nyújtott át egy egyszerű kék pólót fekete pulcsival amin egy What felirat szerepel meg egy nadrág is volt hozzá ami tele volt szögecsekkel és a fekete telitalpu cipőm. Átvettem a ruhákat és tovább igazítottam a hajam amikor a férjem visszacsukva az ajtót magamra hagyott. Én belebújtam a ruhába és a tükör elött állva kisminkeltem magam. Kívételesen most elösször egy fekete rúzst választottam és fekte füstösre színeztem a szememet. Tiszta emós csaj lett belőlem. Egy színezővel még fekete tincsket csináltam a hajamba majd felaggattam pár fekete ékszert magamra. Amikor normálisnak nyílvánítottam magam kiléptem a fürdő ajtaján és elindultam le a lépcsőn. A nappaliban láttam mindenkin a meglepettséget. A valószínűleg akkor ébredő fiam is kiejetette az autóját a kezéből.
-Apu az ott az én anyukám?-suttogta hitetlenkedve a páromnak aki a kezében tartotta.
-Igen fiam. Mármint azt hiszem.-méregetett tágra nyílt szemekkel.
-Tini hisz csodás vagy.-lépett oda Candi feleszmélve a sokkból. Eztán az ő példáját követte a többi lány is, megdicsérték az új kűlsőmet. Én ezt egy hamis mosolyal nyugtáztam majd a fekete bőrdzsekimbe bújva kiléptem a hűvős őszi időbe és kicsit jobban összehúztam magamon a kabátom. A lányok követtek és a kocsiba elhelyezkedtünk. Mech vezetett, az anyós üllésen én foglaltam helyet. Mögöttem Cande csatolta be magát, középen Alba helyezkedett végül pedig Mechi mögött Lodo dölt neki az ablaküvegnek.
-Na akkor nyomás.-tapsolt kettőt Alba és hirtelen felmordult a kocsi majd a mellettem ülő szőkeség a gázra lépett. Amikor elhagytuk az utcánkat kifordultunk a nagy főutra. Kicsit ismerős volt az út, sőt nagyon is. Azon gondolkoztam, hogy vagy a plázába megyünk vagy pedig orvoshoz. Egyből megvilágosodtam amikor elhaladtunk az óríási kivilágított pláza mellett. Nyugtalanul fészkelődtem a helyemen ami a csajoknak is feltünt ezért bekapcsolták a rádiót és mind énekelni kezdtek. Ahogy megérkeztünk a nagy zöld kórház elé egyből leesett, hogy hova hoztak. Hát persze, hogy nőgyógyászhoz. Én azonnal nyitottam az ajtót, hogy azt már nem, de akkor már Candelaria és Alba az ajtóm elött vártak és kétoldalról közrefogva elindultak a bejárat felé. Bárhogy is rángatóztam nem hagytak. Úgy éreztem magam mintha testőrőkkel vonultam volna végig a hosszú folyosón. Két oldalamon Ariel és Albi, mögöttem Lodo, elöttem pedig Mercedes haladt határozott léptekkel. A recepciónál elkérték a sorszámot és már ülhettünk is le a 11-es ajtó elött. A várakozás iagzán feszülté tett. A percek óráknak tűntek és fogalmam nem volt, hogy mit tehetnék, hogyan léphetnék le. Mivel erre nem sok esélyt láttam elővettem a táskámból a régi, rongyos, elnyűtt dalos füzetem és írni kezdtem. Egy emberre gondoltam akkor is és 2 óra alatt megszületett egy komplett dal.
Valahogy a szív mindig messze jár...
Keresed a jót,hátha Rád talál.
Kutatod a szépet,akarod az elmúlt időt.
Idegen az út a lábad előtt.
Te vagy aki megleptél,nem számítottam Rád,
De amikor Rám néztél,éreztem nincs tovább,
Veled jön a kezdet,légy a végső állomás,
Maradj még egy életen át!
Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Úgy rohan az élet,hogy soha nem hagy időt,
Ne menjünk el egymás mellett,
éljük át együtt a jövőt!
Bizonytalan lelkem most biztosat remél,
számítok rád mert szeretlek én,
számítok rád mert szeretlek én!
Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Az ember mindig új dologra vár,
mit meglel,elengedni fáj,fáááj,
Ne engedj el így kérlek,
hisz' nem ismerhetsz még
Egy szélhámos is szerethet úgy mint senki még....
Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Elégedetten néztem a sorokat és az órámra pillantotam. Már 11:30 volt. Hirtelen felindulásból felpattantam a székről, de rájöttem, hogy ez rossz ötlet volt, mert egyszerre 4 lány ugrott rám, hogy itt kell maradjak. Azt hittem, hogy már levegőt sem vehetek ezért inkább a füzetembe rajzolgattam tovább. Újabb fél óra telt el amikor kijött az orvos, hogy ő most ebéd szünetet tart. Nekem ekkor elborult az agyam és a füzetem a földhöz csaptam és taposni kezdtem. Lodovica felkapta a kezébe én meg csak megrökönyödve pillantottam rá.
-Tessék egyél.-nyomott egy szendvicset a kezembe majd egy üveg kólát. Gyorsan kinyitotta a füzetet és olvasni kezdte az új dalom. Megmozdulni sem volt időm, mert már ugrándozva mutatta a lányoknak mire mindannyian sikítozni kezdtek. Szerintem a mellettünk ülő néni aki a sebészetre várakozott már migrént kapott és furán rángatózott a szeme ahányszor a lányok megszólaltak. Az már biztos, hogy mi soha nem votlunk egy hétköznapi társaság. Amikor Ruggerro minden áron el akarta érni, hogy Leon motorozzon mindehova kismotorral mentek. Rugg szó szerint egy kismotorral közlekedett mindenhol. Az emberek és a rajongók mindenhol megbámulták, de ő kitartó volt és akkor is elérte, hogy a fia motorra száljon. Hát a vége nem volt valami szép, mert a 3 éves kisgyerek közölte, hogy: "apa ez egy kaki" majd a földre vágva a motort eltotyogott. Az a kép mindannyiunk agyába belevésődött szerintem. Ahogy a vajas szalámis zsemlém majszoltam azt néztem, hogy a lányok a nagy örvendezés után sokkot kaptak, mert szó nélkül meredtek rám. Kicsit kezdett zavartá válni a helyzet és már majdnem felálltam, de ekkor visszajött a doki és a kinti kis képernyőn az én sorszámom villant fel. Elösször nem akartam bemenni, de végül győzött a négy lány és belökdöstek az ajtón. Cande is bejött velem, mert tudta, hogy nem fogok megszólalni. Hát jól tudta. Mire mindent megbeszélt az orvossal elképedve néztem rá, hogy mégis honnan tud ennyi mindent. A doki gondterhelten nézett rám és szépen megkért, hogy feküdjek fel az asztalra. Én persze megmakacsolva magam még azért sem engedelmeskedtem. Negyed óra küzdés után sikerült felrakni a vizsgálóasztalra és szépen lesszijjaztak.
-Nyugi úgy nem bántottam. Máshogy bántottam.-nevetett fel.
-Fuu én...-kezdtem volna bele, de folytatta tovább.
-Képzeld el, hogy a párod ki van kötözve egy székhez közben pedig bottal szurkodják. Aztán apróval dobálják és közben elmeséled neki a szülei halálát meg azt is, hogy az a baleset nem véletlen volt. Utána pedig képzeld el, hogy csókolgatják a nyakát és mivel ő nem hagyja ezért ostorral megverik. Na valahogy így. Csáó Blancito.-tette le a telefont mire én összetörtem.
-Mit mondott?-kérdezték a srácok.
-El kell mennem Kirához.-jelentettem ki és a többiekkel kocsikba szállva elindultunk a pszichológushoz.
***Tini***
Itthon maradtam a gyerekekkel akiket épp az elöbb fektettem le aludni. Soha, de soha nem éreztem magam ennyire pocsékul. Olyan mintha egy fekete lyuk tátongna bennem ami egyre csak nő. Olyan mintha már nem lennék a magam ura. Még sírni sincs erőm csak azt érzem, hogy valami nincs rendben. Ezen nem segíthet egy pszichológus se. Az idő talán megoldja, de ha mégsem muszály lesz magam szóra bírnom és el kell mondanom mindet Jorgenak. Minden nap ahányszor mellém ül annyira szeretnék megszólalni, úgy örülnék ha végre kiadhatnék magamból mindent, de egyszerűen nem megy. Attól a mérhetetlen fájdalomtól ami két hónapja rámzúdult na attól nem tudok még egy könnycseppet sem elejteni. Úgy érzem, hogy a szívem darabjaira hullt.
***Jorge***
Megérkeztünk Kirahoz és én bementem, hogy beszéljek vele. Segítenem kell a feleségemnek. Nem akarom elveszíteni. Ezekkel a gondolatokkal léptem be az ajtaján.
-Szia Jorge. Hát te?-lepődött meg.
-Baj van.-álltam elé mire ő rámutatott a székre, hogy üljek le, de én nem akartam. Belekezdtem a mesélésbe és szóról szóra elmondtam neki mindent.
-Elösször is Martinát el kell vinni nőgyógyászhoz és utána én már nem segítehetek. Rajta csak te segíthetsz Jorge. Ahogy ma rajzolt minden egyes pillanatban felnézett a te képedre. Lehet, hogy a gyerekekkel foglalkozik, mert ő anya, de te vagy neki a mindene. Még a testvérénél is fontosabb vagy neki. Csak te tudod őt visszahozni.-mondta mire én megöleltem őt és egy köszönömmel elbúcsúztam. Ahogy kiléptem az ajtón a srácok egyszerre bombáztak a kérdésekkel.
-Lányok ti holnap elviszitek Tinit a nőgyógyászhoz. Ruggerro te pedig utána elviszed magadhoz egy napra és megpróbálsz valamit kihúzni belőle. Holnap után mindannyian filmezni fogunk. Egy lányról szól akit bántalmaztak és nem csak testileg végül pedig elmondja a párjának, hogy mi történt. Ha ezután se lesz semmi egy időre szünetet tartok a munkában és otthon maradok vele.-vázoltam a helyzetet a többiek pedig megértően bólintottak. Elköszönve egymástól mind haza indultunk. Amikor megérkeztem a kicsik már aludtak. Délután mindig szoktak pár órát pihenni. Én felmentem a szobába és az alvó Tini mellé feküdtem. Átöleltem mire ő megfordúlt és szorosan magához húzva a mellkasomba fúrta a fejét. Hosszú idő után akkor éreztem elösszőr, hogy nyugodt vagyok. Azt hittem, hogy mire felébred minden rendben lesz, de csak hittem. Miután felébredt csak akkor kezdődött minden. Aznap este nem kelt fel, de reggel a lányokat látva konyhában idegesen fordult körbe és nem értett semmit.
-Szia Tinita ma lesz egy utunk egy helyre.-ölelte át Cande a vállát.
-Úgy bizony hercegnő.- ment oda Mech is.
-Na zuhanyozz és öltözz fel.-tolta fel az emeletre Alba és Lodo.
***Tini***
Semmit nem értettem a lányok reggeli kirohanásából, de nem is akartam. Nem akartam senki létezéséről sem tudni. Csak az a borzasztó nap jár a fejemben. A zuhany alatt állva teljesen belevesztem az emlékekbe. Éreztem ahogy egy-egy sebemen végig folyik a meleg víz. Amikor meg tusfürdőt használtam egy két helyen felszisszentem, de türtem a fájadalmat. Ez semmiség volt ahoz képest amit belül éreztem. Olyan volt mintha valami fekete savat öntöttek volna szívemre ami teljesen elpúsztítja azt. Csak azt éreztem, hogy borzasztóan mar. A csapot elzárva kiléptem a zuhany alol és a puha törölközőt a testem köré tekertem miközben a vizes hajam a vállamra omlott. Megtöröltem a hajam majd megszárítottam. Ahogy fésültem ki az összegabajodott tincseket valaki tekintetét éreztem magamon. Hátra néztem ahol Jorge állt az ajtóban és engem figyelt.
-Csak szólni akartam, hogy a lányok már kiválasztották a ruhád és kérték, hogy hozzam be neked.-nyújtott át egy egyszerű kék pólót fekete pulcsival amin egy What felirat szerepel meg egy nadrág is volt hozzá ami tele volt szögecsekkel és a fekete telitalpu cipőm. Átvettem a ruhákat és tovább igazítottam a hajam amikor a férjem visszacsukva az ajtót magamra hagyott. Én belebújtam a ruhába és a tükör elött állva kisminkeltem magam. Kívételesen most elösször egy fekete rúzst választottam és fekte füstösre színeztem a szememet. Tiszta emós csaj lett belőlem. Egy színezővel még fekete tincsket csináltam a hajamba majd felaggattam pár fekete ékszert magamra. Amikor normálisnak nyílvánítottam magam kiléptem a fürdő ajtaján és elindultam le a lépcsőn. A nappaliban láttam mindenkin a meglepettséget. A valószínűleg akkor ébredő fiam is kiejetette az autóját a kezéből.
-Apu az ott az én anyukám?-suttogta hitetlenkedve a páromnak aki a kezében tartotta.
-Igen fiam. Mármint azt hiszem.-méregetett tágra nyílt szemekkel.
-Tini hisz csodás vagy.-lépett oda Candi feleszmélve a sokkból. Eztán az ő példáját követte a többi lány is, megdicsérték az új kűlsőmet. Én ezt egy hamis mosolyal nyugtáztam majd a fekete bőrdzsekimbe bújva kiléptem a hűvős őszi időbe és kicsit jobban összehúztam magamon a kabátom. A lányok követtek és a kocsiba elhelyezkedtünk. Mech vezetett, az anyós üllésen én foglaltam helyet. Mögöttem Cande csatolta be magát, középen Alba helyezkedett végül pedig Mechi mögött Lodo dölt neki az ablaküvegnek.
-Na akkor nyomás.-tapsolt kettőt Alba és hirtelen felmordult a kocsi majd a mellettem ülő szőkeség a gázra lépett. Amikor elhagytuk az utcánkat kifordultunk a nagy főutra. Kicsit ismerős volt az út, sőt nagyon is. Azon gondolkoztam, hogy vagy a plázába megyünk vagy pedig orvoshoz. Egyből megvilágosodtam amikor elhaladtunk az óríási kivilágított pláza mellett. Nyugtalanul fészkelődtem a helyemen ami a csajoknak is feltünt ezért bekapcsolták a rádiót és mind énekelni kezdtek. Ahogy megérkeztünk a nagy zöld kórház elé egyből leesett, hogy hova hoztak. Hát persze, hogy nőgyógyászhoz. Én azonnal nyitottam az ajtót, hogy azt már nem, de akkor már Candelaria és Alba az ajtóm elött vártak és kétoldalról közrefogva elindultak a bejárat felé. Bárhogy is rángatóztam nem hagytak. Úgy éreztem magam mintha testőrőkkel vonultam volna végig a hosszú folyosón. Két oldalamon Ariel és Albi, mögöttem Lodo, elöttem pedig Mercedes haladt határozott léptekkel. A recepciónál elkérték a sorszámot és már ülhettünk is le a 11-es ajtó elött. A várakozás iagzán feszülté tett. A percek óráknak tűntek és fogalmam nem volt, hogy mit tehetnék, hogyan léphetnék le. Mivel erre nem sok esélyt láttam elővettem a táskámból a régi, rongyos, elnyűtt dalos füzetem és írni kezdtem. Egy emberre gondoltam akkor is és 2 óra alatt megszületett egy komplett dal.
Valahogy a szív mindig messze jár...
Keresed a jót,hátha Rád talál.
Kutatod a szépet,akarod az elmúlt időt.
Idegen az út a lábad előtt.
Te vagy aki megleptél,nem számítottam Rád,
De amikor Rám néztél,éreztem nincs tovább,
Veled jön a kezdet,légy a végső állomás,
Maradj még egy életen át!
Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Úgy rohan az élet,hogy soha nem hagy időt,
Ne menjünk el egymás mellett,
éljük át együtt a jövőt!
Bizonytalan lelkem most biztosat remél,
számítok rád mert szeretlek én,
számítok rád mert szeretlek én!
Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Az ember mindig új dologra vár,
mit meglel,elengedni fáj,fáááj,
Ne engedj el így kérlek,
hisz' nem ismerhetsz még
Egy szélhámos is szerethet úgy mint senki még....
Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Elégedetten néztem a sorokat és az órámra pillantotam. Már 11:30 volt. Hirtelen felindulásból felpattantam a székről, de rájöttem, hogy ez rossz ötlet volt, mert egyszerre 4 lány ugrott rám, hogy itt kell maradjak. Azt hittem, hogy már levegőt sem vehetek ezért inkább a füzetembe rajzolgattam tovább. Újabb fél óra telt el amikor kijött az orvos, hogy ő most ebéd szünetet tart. Nekem ekkor elborult az agyam és a füzetem a földhöz csaptam és taposni kezdtem. Lodovica felkapta a kezébe én meg csak megrökönyödve pillantottam rá.
-Tessék egyél.-nyomott egy szendvicset a kezembe majd egy üveg kólát. Gyorsan kinyitotta a füzetet és olvasni kezdte az új dalom. Megmozdulni sem volt időm, mert már ugrándozva mutatta a lányoknak mire mindannyian sikítozni kezdtek. Szerintem a mellettünk ülő néni aki a sebészetre várakozott már migrént kapott és furán rángatózott a szeme ahányszor a lányok megszólaltak. Az már biztos, hogy mi soha nem votlunk egy hétköznapi társaság. Amikor Ruggerro minden áron el akarta érni, hogy Leon motorozzon mindehova kismotorral mentek. Rugg szó szerint egy kismotorral közlekedett mindenhol. Az emberek és a rajongók mindenhol megbámulták, de ő kitartó volt és akkor is elérte, hogy a fia motorra száljon. Hát a vége nem volt valami szép, mert a 3 éves kisgyerek közölte, hogy: "apa ez egy kaki" majd a földre vágva a motort eltotyogott. Az a kép mindannyiunk agyába belevésődött szerintem. Ahogy a vajas szalámis zsemlém majszoltam azt néztem, hogy a lányok a nagy örvendezés után sokkot kaptak, mert szó nélkül meredtek rám. Kicsit kezdett zavartá válni a helyzet és már majdnem felálltam, de ekkor visszajött a doki és a kinti kis képernyőn az én sorszámom villant fel. Elösször nem akartam bemenni, de végül győzött a négy lány és belökdöstek az ajtón. Cande is bejött velem, mert tudta, hogy nem fogok megszólalni. Hát jól tudta. Mire mindent megbeszélt az orvossal elképedve néztem rá, hogy mégis honnan tud ennyi mindent. A doki gondterhelten nézett rám és szépen megkért, hogy feküdjek fel az asztalra. Én persze megmakacsolva magam még azért sem engedelmeskedtem. Negyed óra küzdés után sikerült felrakni a vizsgálóasztalra és szépen lesszijjaztak.
2016. október 7., péntek
2.évad 27.rész
2 hónap telt el. Violettát visszakaptam, de, hogy milyen áron arról inkább nem beszélnék. Jorge is csak azt tudja, hogy nincs minden rendben. Gondolom ezt már levágta amikor nem szóltam hozzá senkihez egy hét után sem. Tegnap este például ültem a tv elött és emlékbetörések léptek elő. Ez annyit tesz, hogy újra lejátszódta az események a szemem elött. Minden nap újra és újra átélek mindent és minden éjjel sikítva kelek fel a rémálmaimból. Ma reggel tisztába tettem Violettát, Mateot elvittem az oviba aztán hazajöttem és visszaöltöztem pizsamába. Leültem a fotelba és csak bámultam magam elé.
-Martina ebböl elég.-lépett be az ajtón Jorge mögötte egy nővel.
-Ő a paciens?-érdeklődött. 50-es éveiben járó, barna haju, kék szemü nő.
-Igen. Már két hónapja nem beszél, 10 kilót fogyott és minden nap sikít.
-Mi történt 2 hónappal ezelött?-érdeklődött.
-Erre szeretnék én is választ kapni.-mondta a párom mire én felsikítottam. Újra láttam és éreztem azt a szörnyűséget.
-Nyogodjon meg kérem.-jött oda a nő.
-Szerelmem shhh nem lesz baj.-ölelt át szorosan a férjem.
-Kérem magunkra hagynak minket?
-Persze nekem amúgy is dolgoznom kell.-jelentette ki és egy puszit nyomva a homlokomra elment.
-Nos Martina én azért jöttem, hogy beszélgessek veled egy kicsit. Szólíts nyugodtan Kirának.Tudom, hogy mostanában nem vagy jól. Tudom, hogy nehéz, de el kell mondanod miért vagy ilyen.-kezdett bele a mondandójáb, de én csak hallgattam.-Figyelj mindenki aggódik érted, a családod a barátaid. Igaz, hogy a báttyád minden nap itt van? Tini kérlek válaszolj........Jó akkor most meghallgatunk pár felvételt.-vette elő a kis kazettáját amit el is indított. Madarak csicseregtek és csordogálta víz, de én hallottam mögötte valami mást is. Hallottam a hangáját. Éreztem a jelenlétét. Azonnal sikítozni kezdtem és elrohantam az emeletre. Persze Kira utánam jött és nem hagyott békén. Leült velem szemben az ágyra és képeket mutatott. Mármint inkább valami kis kép volt ami tiszta fekete és csak pár körvonal rajzolódott ki.
-Na mit látsz.-kérdezte, de én csak néztem tovább.-Jó akkor tessék itt egy lap és rajzold le az érzéseid színekbe.-mondta mire én felemeltem a lapot és a ceruzát és kiszineztem az egész lapot feketére majd vissza adtam.
-Feketeséget érzel?-érdeklődött, de én csak eldöltem az ágyon és a plafont bámultam mire ő is ezt tette. Kb. ez ment egész nap míg végül haza nem ért a férjem.
***Jorge***
Nagyon remélem, hogy Kira sikerrel járt, mert ha nem abba én belepusztulok. Amint beléptem az ajtón ő már ott állt.
-Na mi volt?-érdeklődtem.
-Nem menthetetlen, de hosszú folyamat lesz és ehez szüksége van rád és a barátaira. Mit szólnál ha szbadságot vennél ki?-kérdezte.
-Jó mennyit?-kérdeztem.
-Hát úgy 1-2 hónapot.-rágta a szája szélét.
-Elég egy?
-Persze, de ezt se egyszerre. Most legyél itthon egy hétig utána dolgozz 2 hetet és igy továb, és így tovább. Közben mások is jöjjenek. A testvére meg a többiek.
-Persze ez csak természetes. Amúgy ma mire jutottak?-kérdeztem félve.
-Erre.-nyomott a kezembe egy lapot ami tiszta feketére volt színezve. Erre én elnevettem magam.
-Azt az önfejü formáját. Ezzel nem ijeszt el senkit.-nevettem.
-El akart küldeni?-érdeklődött.
-Ha szépen akarjuk mondani igen.-mosolyogtam.
-Rednben viszont én most megyek. További szép napot. Viszlát!-ment el. Kimentem a kocsihoz, hogy a gyereket is kivegyem, de Mateo már kint játszadozott a kocsi körül.
-Mati ilyet nem szabad csinálni.-szidtam ke azonnal.
-Az én nevem Neymar.-vette fel a labdáját és szomórúan rámnézett.
-Na jolvan Neymar. Ha mostantól jól viselkedsz akkor születésnapodkor elmegyünk egy meccsre és találkozhatsz Neymaral.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Tényleg apa?-csillant fel a szeme.
-Igen, de ehez jól kell ám viselkedned.-guggoltam le elé és összeborzoltam a haját.
-Rendben apuci, de csak akkor ha nem borzolod többet össze a hajam.-jelentette ki és összekócolva a hajam bement a lákásba. Vajon kire ütött ez a gyerek? Én is fogtam magam és felmentem a feleségemhez.
-Szerelmem, megjöttem.-léptem be a szobába és egy puszit nyomva az arcára leültem mellé. Ő csak nézett és nézett, de egy szót sem szólt. Kezdtem egyre jobban aggódni miatta. A gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy a fiúnk bejött a szobába.
-Anya, anya nézd mit rajzoltam az oviba. Ez itt apa, Én, Vilu na és Te. Tetszik?-nézett rá aranyosan mire Tini elmosolyodott és bólintott egyet. Egyszer csak csoda történt és ő adott egy puszit Mateo homlokára. Mati boldogan szaladt ki, hogy tovább játszon. Martinának meg újra eltűnt a mosoly az arcáról. Rájöttem, hogy rajta csak a gyermekei segíthetnek. Ha róluk van szó ő bármit megtesz. Felhívtam Ruggerrot és mindenkit aki annó a Violettában szerepelt és megbeszéltem velük, hogy mit is kéne tenni. Ők azonnal rábólintottak, mert soha nem hagynának cserben egy családtagot. Újra felbattyogtam Tinihez és miközben ő aludt odabújtam mellé. Nem tehettem róla, de elkapott a sírás. Ahogy végig néztem rajta és láttam, hogy mennyire lefogyott, hogy karikásak a szemei. Teljesen elborzasztott ez a látvány és akkor lehullottak az első könnycseppek. Halkan sirdogáltam, de épp elég hangos volt ahoz, hogy felébressze a párom. Felült az ágyon és az arcomat fürkészte én meg nem tudtam abbahagyni. Olyan volt mint aki nem ismer. Egyszerűen csak bámult és semmi. Üresség volt a tekintete mögött.
-Kicsim bárcsak ne engedtelek volna el aznap. Nem tudom mi történt, de megkeresem Peter Lanzanit és addig ütöm amíg lélegzik.-sírtam tovább mire a kezét az arcomra helyezte és letörölt egy könnycseppet. Én megfogtam a kezét és egy puszit nyomtam rá majd szorosan magamhoz húzva átöleltem. Amikor lenyugodtam szóltam neki, hogy elmegyek, de Vilut itthon hagyom. Ő csak tovább nézte a szoba falát. Nem tudom mi lesz, de abban biztos vagyok, hogy át kell segítenünk a többiekkel ezen a helyzeten. Ezek a gondolatok kavarogtak a fejembe amíg meg nem érkeztem a srácokhoz a megbeszélt helyre.
-Szia Jorge.-jöttek oda a csajok és sorban megöleltek.
-Szia haver.-léptek oda a srácok is, hogy egy olyan fiús ölelést váltsunk.
-Sziasztok. Köszönöm, hogy eljöttetek. Már mindenki tudja, hogy mi történ, de rá kell jöjjünk, hogy Tini mi miatt nem beszél. Arra gondoltam, hogy elmennék Peterhez és beszélnék vele.
-Nem! Határozottan nem!-emelte fel a kezét Mech és kisétált a sorból.
-Igaza van. Ismerjük Martinát szerintem mind és ha most beszélne és itt lenne ő lenne az első aki leszidna ez miatt a hülyeség miatt. Ezért mi sem fogjuk megengedni.-állt mögém Candelaria és két kezét a vállamra tette.
-Figyu haver Tini nem engedné, hogy egyedül menjél, de ha jönne veled valaki monjuk én....-kezdte Ru, de félbeszakították.
-Azt meg se én se Tinu nem engednénk.-jelentette ki Candelita hatarozottan.
-De ha én mennék. Az senkit nem zavarna.-mondta Facu.
-Meg mondjuk én.-lépett oda Diego is.
-Kicsim biztosan ezt akarod?-ölelte át Diet Lodo.
-Persze.-puszilta meg a homlokát.
-Na és te Facu?-lépett hozzá oda Alba.
-Ez csak természetes.-csókolta meg Albit.
-Nem srácok ez így nem jó. Nekem kell beszélnem Peterrel. Ha ti ott vagytok nem fog mondani semmit.-mondtam határozottan.
-Ja, de ha valaki nincs ott akkor lepuffant.-szólaltak meg egyszerre.
-Nem érdekel! Én akkor is beszélek vele még ma.-csaptam dühösen bele az egyik fába. Elővettem a telefonom és megpróbálkoztam az egyik telefonszámmal. 4.-csengés után felvette.
-Mesélj csak Jorgito.-hallottam undorító hangját.
-Te engem ne becézgess! Martina miatt hívlak.
-Na mi baja a kicsikének?
-Épp ez az. Amióta visszahozta tőled a kicsit nem beszél és folyton csak sikoltozik. Mit csináltál vele?-keltem ki magamból, de Rugg a vállamra tette a kezét és így sikerült lenyugodnom valamennyire.
-Hát...hol is kezdjem.-mesélt.
-Mondjuk az elején.
-Na akkor kezdjük is a mesdélutánt.-nevetett fel.
-Martina ebböl elég.-lépett be az ajtón Jorge mögötte egy nővel.
-Ő a paciens?-érdeklődött. 50-es éveiben járó, barna haju, kék szemü nő.
-Igen. Már két hónapja nem beszél, 10 kilót fogyott és minden nap sikít.
-Mi történt 2 hónappal ezelött?-érdeklődött.
-Erre szeretnék én is választ kapni.-mondta a párom mire én felsikítottam. Újra láttam és éreztem azt a szörnyűséget.
-Nyogodjon meg kérem.-jött oda a nő.
-Szerelmem shhh nem lesz baj.-ölelt át szorosan a férjem.
-Kérem magunkra hagynak minket?
-Persze nekem amúgy is dolgoznom kell.-jelentette ki és egy puszit nyomva a homlokomra elment.
-Nos Martina én azért jöttem, hogy beszélgessek veled egy kicsit. Szólíts nyugodtan Kirának.Tudom, hogy mostanában nem vagy jól. Tudom, hogy nehéz, de el kell mondanod miért vagy ilyen.-kezdett bele a mondandójáb, de én csak hallgattam.-Figyelj mindenki aggódik érted, a családod a barátaid. Igaz, hogy a báttyád minden nap itt van? Tini kérlek válaszolj........Jó akkor most meghallgatunk pár felvételt.-vette elő a kis kazettáját amit el is indított. Madarak csicseregtek és csordogálta víz, de én hallottam mögötte valami mást is. Hallottam a hangáját. Éreztem a jelenlétét. Azonnal sikítozni kezdtem és elrohantam az emeletre. Persze Kira utánam jött és nem hagyott békén. Leült velem szemben az ágyra és képeket mutatott. Mármint inkább valami kis kép volt ami tiszta fekete és csak pár körvonal rajzolódott ki.
-Na mit látsz.-kérdezte, de én csak néztem tovább.-Jó akkor tessék itt egy lap és rajzold le az érzéseid színekbe.-mondta mire én felemeltem a lapot és a ceruzát és kiszineztem az egész lapot feketére majd vissza adtam.
-Feketeséget érzel?-érdeklődött, de én csak eldöltem az ágyon és a plafont bámultam mire ő is ezt tette. Kb. ez ment egész nap míg végül haza nem ért a férjem.
***Jorge***
Nagyon remélem, hogy Kira sikerrel járt, mert ha nem abba én belepusztulok. Amint beléptem az ajtón ő már ott állt.
-Na mi volt?-érdeklődtem.
-Nem menthetetlen, de hosszú folyamat lesz és ehez szüksége van rád és a barátaira. Mit szólnál ha szbadságot vennél ki?-kérdezte.
-Jó mennyit?-kérdeztem.
-Hát úgy 1-2 hónapot.-rágta a szája szélét.
-Elég egy?
-Persze, de ezt se egyszerre. Most legyél itthon egy hétig utána dolgozz 2 hetet és igy továb, és így tovább. Közben mások is jöjjenek. A testvére meg a többiek.
-Persze ez csak természetes. Amúgy ma mire jutottak?-kérdeztem félve.
-Erre.-nyomott a kezembe egy lapot ami tiszta feketére volt színezve. Erre én elnevettem magam.
-Azt az önfejü formáját. Ezzel nem ijeszt el senkit.-nevettem.
-El akart küldeni?-érdeklődött.
-Ha szépen akarjuk mondani igen.-mosolyogtam.
-Rednben viszont én most megyek. További szép napot. Viszlát!-ment el. Kimentem a kocsihoz, hogy a gyereket is kivegyem, de Mateo már kint játszadozott a kocsi körül.
-Mati ilyet nem szabad csinálni.-szidtam ke azonnal.
-Az én nevem Neymar.-vette fel a labdáját és szomórúan rámnézett.
-Na jolvan Neymar. Ha mostantól jól viselkedsz akkor születésnapodkor elmegyünk egy meccsre és találkozhatsz Neymaral.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Tényleg apa?-csillant fel a szeme.
-Igen, de ehez jól kell ám viselkedned.-guggoltam le elé és összeborzoltam a haját.
-Rendben apuci, de csak akkor ha nem borzolod többet össze a hajam.-jelentette ki és összekócolva a hajam bement a lákásba. Vajon kire ütött ez a gyerek? Én is fogtam magam és felmentem a feleségemhez.
-Szerelmem, megjöttem.-léptem be a szobába és egy puszit nyomva az arcára leültem mellé. Ő csak nézett és nézett, de egy szót sem szólt. Kezdtem egyre jobban aggódni miatta. A gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy a fiúnk bejött a szobába.
-Anya, anya nézd mit rajzoltam az oviba. Ez itt apa, Én, Vilu na és Te. Tetszik?-nézett rá aranyosan mire Tini elmosolyodott és bólintott egyet. Egyszer csak csoda történt és ő adott egy puszit Mateo homlokára. Mati boldogan szaladt ki, hogy tovább játszon. Martinának meg újra eltűnt a mosoly az arcáról. Rájöttem, hogy rajta csak a gyermekei segíthetnek. Ha róluk van szó ő bármit megtesz. Felhívtam Ruggerrot és mindenkit aki annó a Violettában szerepelt és megbeszéltem velük, hogy mit is kéne tenni. Ők azonnal rábólintottak, mert soha nem hagynának cserben egy családtagot. Újra felbattyogtam Tinihez és miközben ő aludt odabújtam mellé. Nem tehettem róla, de elkapott a sírás. Ahogy végig néztem rajta és láttam, hogy mennyire lefogyott, hogy karikásak a szemei. Teljesen elborzasztott ez a látvány és akkor lehullottak az első könnycseppek. Halkan sirdogáltam, de épp elég hangos volt ahoz, hogy felébressze a párom. Felült az ágyon és az arcomat fürkészte én meg nem tudtam abbahagyni. Olyan volt mint aki nem ismer. Egyszerűen csak bámult és semmi. Üresség volt a tekintete mögött.
-Kicsim bárcsak ne engedtelek volna el aznap. Nem tudom mi történt, de megkeresem Peter Lanzanit és addig ütöm amíg lélegzik.-sírtam tovább mire a kezét az arcomra helyezte és letörölt egy könnycseppet. Én megfogtam a kezét és egy puszit nyomtam rá majd szorosan magamhoz húzva átöleltem. Amikor lenyugodtam szóltam neki, hogy elmegyek, de Vilut itthon hagyom. Ő csak tovább nézte a szoba falát. Nem tudom mi lesz, de abban biztos vagyok, hogy át kell segítenünk a többiekkel ezen a helyzeten. Ezek a gondolatok kavarogtak a fejembe amíg meg nem érkeztem a srácokhoz a megbeszélt helyre.
-Szia Jorge.-jöttek oda a csajok és sorban megöleltek.
-Szia haver.-léptek oda a srácok is, hogy egy olyan fiús ölelést váltsunk.
-Sziasztok. Köszönöm, hogy eljöttetek. Már mindenki tudja, hogy mi történ, de rá kell jöjjünk, hogy Tini mi miatt nem beszél. Arra gondoltam, hogy elmennék Peterhez és beszélnék vele.
-Nem! Határozottan nem!-emelte fel a kezét Mech és kisétált a sorból.
-Igaza van. Ismerjük Martinát szerintem mind és ha most beszélne és itt lenne ő lenne az első aki leszidna ez miatt a hülyeség miatt. Ezért mi sem fogjuk megengedni.-állt mögém Candelaria és két kezét a vállamra tette.
-Figyu haver Tini nem engedné, hogy egyedül menjél, de ha jönne veled valaki monjuk én....-kezdte Ru, de félbeszakították.
-Azt meg se én se Tinu nem engednénk.-jelentette ki Candelita hatarozottan.
-De ha én mennék. Az senkit nem zavarna.-mondta Facu.
-Meg mondjuk én.-lépett oda Diego is.
-Kicsim biztosan ezt akarod?-ölelte át Diet Lodo.
-Persze.-puszilta meg a homlokát.
-Na és te Facu?-lépett hozzá oda Alba.
-Ez csak természetes.-csókolta meg Albit.
-Nem srácok ez így nem jó. Nekem kell beszélnem Peterrel. Ha ti ott vagytok nem fog mondani semmit.-mondtam határozottan.
-Ja, de ha valaki nincs ott akkor lepuffant.-szólaltak meg egyszerre.
-Nem érdekel! Én akkor is beszélek vele még ma.-csaptam dühösen bele az egyik fába. Elővettem a telefonom és megpróbálkoztam az egyik telefonszámmal. 4.-csengés után felvette.
-Mesélj csak Jorgito.-hallottam undorító hangját.
-Te engem ne becézgess! Martina miatt hívlak.
-Na mi baja a kicsikének?
-Épp ez az. Amióta visszahozta tőled a kicsit nem beszél és folyton csak sikoltozik. Mit csináltál vele?-keltem ki magamból, de Rugg a vállamra tette a kezét és így sikerült lenyugodnom valamennyire.
-Hát...hol is kezdjem.-mesélt.
-Mondjuk az elején.
-Na akkor kezdjük is a mesdélutánt.-nevetett fel.
2016. október 1., szombat
Jortini 2.évad 26. rész
-Hát akkor legyen. Hol találkozzunk?-tértem a tárgyra.
-A megismerkedésünk helyszínén.
-De hát az a.....-akadt el a szavam.
-Nem akarok olyan helyre menni ahol sok az ember és ha megpróbálod magaddal hozni a pasikádat akkor megölöm Violettát.-jelentetteki egyszerűen.
-Rendben nem lesz semmiféle próbálkozás.-ígértem meg mire ő letette a telefont. Hirtelen jött az sms, hogy reggel 8-kor menjek arra a helyre.
-Ni mi volt?-kérdezte Yoyi aggodva miközben szorosan átölelt. Én csak megráztam a fejem és nagy zokogásban törtem ki.
-Miért velünk történik minden rossz?-furtam a fejem a vállába.
-Shhhhh nem lesz semmi baj. Vilu éppségben haza fog érni. Tudod mit?
-Mit?-szipogtam és a könnyeimmel küszködve belenéztem nagy barna szemeibe.
-Holnap nem megyek dolgozni hanem itt foglak várni Mateoval együtt és ha baj van azonnal megyek érted.-puszilta meg a homlokom én meg csak mosolyogva bólintottam egyet.
-Menjünk fel aludni.-suttogtam magam elé bámulva.
-Rendben.-kapott fel a kezébe és elvitt a hálonkba. Átöltöztünk pizsibe és lefeküdtünk aludni. Hát én igazából nem aludtam inkább a sötétbe ülve néztem magam elé. Ezzel csak azt értem el, hogy Jorge amikor át akart ölelni nem talált maga mellett és azonnal felriadt. Kétségbe esve kezdett tapogatozni és a nevemen szólítgatott.
-Nyugi itt ülök.-fogtam meg a kezét mire magára rántott és egyre szorosabban ölelt miközben fejét a nyakamba fúrta.
-Tudod mennyire megijesztettél?-csókolt meg mire én lehajtottam a fejem.
-Ne haragudj.-mondtam szomórúan. Ő erre felkapcsolta az éjjeli lámpát és felülve az ölébe ültetett.
-Semmi baj csak legközelebb ne csinálj ilyet, mert most megijedtem, hogy Peter téged is elvitt.-puszilta meg a nyakam.
-Rendben. Igazság szerint csak Vilun gondolkodtam. Vajon fázhat vagy talán éhes? Mi van ha ó nincs is fedett tér alatt? Rajta maradt vajona kicsi kabátja?-estem kétségbe.
-Hé, hé kicsim. Biztos jolvan. Nem lesz semmi baja.-nyugtatott hasztalanul.
-Rendben. Alig várom, hogy reggel legyen és el tudjak menni Viluért.
-Én nem várom, mert az a barom valamit csinálni akar veled és ha bántani mer tuti kinyírom. Szorult ökölbe a keze és egyre idegesebb lett.
-Nekem nem lesz bajom.-simítottam végig az arcán.
-Komolyan ha veled valami történik én azt nem élem túl.-csókolt meg én meg csak elpirulva néztem őt és csak ennyit tudtam kinyőgni.
-Szeretlek.-nevettem zavaromba.
-Én is te lüke. Imádlak főleg amikor zavarba jössza a férjedtől.-nevetett mire én bevágtam a durcit.
-Hagyj.-fordultam el.
-Na már durci királnyő. Én csak az igazat mondom.-röhögött és tényleg igaza volt.
-Jo igazd van, de nem tehetek róla, hogy ennyi év elteltével még mindig remeg a gyomrom ha megcsókolsz, elszédülök ha érzem az illatod és minden percben az ájulás kerülget ha a közelembe vagy. Ráadásul ha ilyen szépeket mondasz én abba belebolonduok. Jorge Blanco én napról napra egyre jobban szeretlek.-ismertem be.
-Én tudtam. Én egy isten vagyok. Engem ki ne szeretne.-rontotta el a szép pillanatot.
-Erre neked is valami ilyet kellett volna mondanod nem pedig magadat tovább fényzni. Mondjuk ezt az egót már nincs hova.-nevettem.
-Tudom. Én is szeretlek az életemnél is jobban. Te vagy a mindenem, a másik felem. Nélküled nem egész az életem.-tett vallomást ő is én nekwm mwg megint pirbe borult az arcom mire ő megcsókolt amitől már lángolt a fejem. Nem hagyta, hogy befejezzük. Nem volt este semmi olyan csak csók és ölelkezés. Szeretek csak a karjaiba feküdni és beszívni az illatát. Megynugtató, de mégis bennem volt az a tudat, hogy a gyermekem egy rossz ember karjaelaludtam. Végül az álmosság győzött és elaludtam. Reggel már hat órakór felketem és lementem a konyhába reggelit készíteni Jorgenak. Magamnak nem csináltam, mert tudtam, hogy nem fogok tudni enni. Csináltam egy kis barssoit meg braune-t. 7-kor felkelt a férjem is és gondolom az illatok lecsalogatták.
-Jó reggelt.-köszöntöttem mire ő hátulról átölelt és belepuszilt a nyakamba.
-Jó reggelt szerelmem. Csak nem a kedvencemet csináltad.-fordított maga feleé és egy puszit nyomott a számra.
-De azt.-húztam halvány mosolyra a számat. Gyorsan megterítettem neki és kiraktam az asztalra az ételt.
-Te nem eszel?-kérdezte miközben teljesen elkomolyodott.
-Nem. Most nem tudnék.-hajtottam le a fejem.
-Akkor én sem eszek.-állt fel.
-Jorge ne csináld ezt. Tudom, hogy te rosszul vagy ha nem eszel reggel. Ne akard, hogy miattad is aggodnom keljen.-simítottam végig az arcán.
-Rendben, de ahogy hazaértél eszel.-jelentette ki.
-Rendben.-pusziltam meg a feje tetejét.
-A megismerkedésünk helyszínén.
-De hát az a.....-akadt el a szavam.
-Nem akarok olyan helyre menni ahol sok az ember és ha megpróbálod magaddal hozni a pasikádat akkor megölöm Violettát.-jelentetteki egyszerűen.
-Rendben nem lesz semmiféle próbálkozás.-ígértem meg mire ő letette a telefont. Hirtelen jött az sms, hogy reggel 8-kor menjek arra a helyre.
-Ni mi volt?-kérdezte Yoyi aggodva miközben szorosan átölelt. Én csak megráztam a fejem és nagy zokogásban törtem ki.
-Miért velünk történik minden rossz?-furtam a fejem a vállába.
-Shhhhh nem lesz semmi baj. Vilu éppségben haza fog érni. Tudod mit?
-Mit?-szipogtam és a könnyeimmel küszködve belenéztem nagy barna szemeibe.
-Holnap nem megyek dolgozni hanem itt foglak várni Mateoval együtt és ha baj van azonnal megyek érted.-puszilta meg a homlokom én meg csak mosolyogva bólintottam egyet.
-Menjünk fel aludni.-suttogtam magam elé bámulva.
-Rendben.-kapott fel a kezébe és elvitt a hálonkba. Átöltöztünk pizsibe és lefeküdtünk aludni. Hát én igazából nem aludtam inkább a sötétbe ülve néztem magam elé. Ezzel csak azt értem el, hogy Jorge amikor át akart ölelni nem talált maga mellett és azonnal felriadt. Kétségbe esve kezdett tapogatozni és a nevemen szólítgatott.
-Nyugi itt ülök.-fogtam meg a kezét mire magára rántott és egyre szorosabban ölelt miközben fejét a nyakamba fúrta.
-Tudod mennyire megijesztettél?-csókolt meg mire én lehajtottam a fejem.
-Ne haragudj.-mondtam szomórúan. Ő erre felkapcsolta az éjjeli lámpát és felülve az ölébe ültetett.
-Semmi baj csak legközelebb ne csinálj ilyet, mert most megijedtem, hogy Peter téged is elvitt.-puszilta meg a nyakam.
-Rendben. Igazság szerint csak Vilun gondolkodtam. Vajon fázhat vagy talán éhes? Mi van ha ó nincs is fedett tér alatt? Rajta maradt vajona kicsi kabátja?-estem kétségbe.
-Hé, hé kicsim. Biztos jolvan. Nem lesz semmi baja.-nyugtatott hasztalanul.
-Rendben. Alig várom, hogy reggel legyen és el tudjak menni Viluért.
-Én nem várom, mert az a barom valamit csinálni akar veled és ha bántani mer tuti kinyírom. Szorult ökölbe a keze és egyre idegesebb lett.
-Nekem nem lesz bajom.-simítottam végig az arcán.
-Komolyan ha veled valami történik én azt nem élem túl.-csókolt meg én meg csak elpirulva néztem őt és csak ennyit tudtam kinyőgni.
-Szeretlek.-nevettem zavaromba.
-Én is te lüke. Imádlak főleg amikor zavarba jössza a férjedtől.-nevetett mire én bevágtam a durcit.
-Hagyj.-fordultam el.
-Na már durci királnyő. Én csak az igazat mondom.-röhögött és tényleg igaza volt.
-Jo igazd van, de nem tehetek róla, hogy ennyi év elteltével még mindig remeg a gyomrom ha megcsókolsz, elszédülök ha érzem az illatod és minden percben az ájulás kerülget ha a közelembe vagy. Ráadásul ha ilyen szépeket mondasz én abba belebolonduok. Jorge Blanco én napról napra egyre jobban szeretlek.-ismertem be.
-Én tudtam. Én egy isten vagyok. Engem ki ne szeretne.-rontotta el a szép pillanatot.
-Erre neked is valami ilyet kellett volna mondanod nem pedig magadat tovább fényzni. Mondjuk ezt az egót már nincs hova.-nevettem.
-Tudom. Én is szeretlek az életemnél is jobban. Te vagy a mindenem, a másik felem. Nélküled nem egész az életem.-tett vallomást ő is én nekwm mwg megint pirbe borult az arcom mire ő megcsókolt amitől már lángolt a fejem. Nem hagyta, hogy befejezzük. Nem volt este semmi olyan csak csók és ölelkezés. Szeretek csak a karjaiba feküdni és beszívni az illatát. Megynugtató, de mégis bennem volt az a tudat, hogy a gyermekem egy rossz ember karjaelaludtam. Végül az álmosság győzött és elaludtam. Reggel már hat órakór felketem és lementem a konyhába reggelit készíteni Jorgenak. Magamnak nem csináltam, mert tudtam, hogy nem fogok tudni enni. Csináltam egy kis barssoit meg braune-t. 7-kor felkelt a férjem is és gondolom az illatok lecsalogatták.
-Jó reggelt.-köszöntöttem mire ő hátulról átölelt és belepuszilt a nyakamba.
-Jó reggelt szerelmem. Csak nem a kedvencemet csináltad.-fordított maga feleé és egy puszit nyomott a számra.
-De azt.-húztam halvány mosolyra a számat. Gyorsan megterítettem neki és kiraktam az asztalra az ételt.
-Te nem eszel?-kérdezte miközben teljesen elkomolyodott.
-Nem. Most nem tudnék.-hajtottam le a fejem.
-Akkor én sem eszek.-állt fel.
-Jorge ne csináld ezt. Tudom, hogy te rosszul vagy ha nem eszel reggel. Ne akard, hogy miattad is aggodnom keljen.-simítottam végig az arcán.
-Rendben, de ahogy hazaértél eszel.-jelentette ki.
-Rendben.-pusziltam meg a feje tetejét.
2016. augusztus 11., csütörtök
Jortini 2.évad 25.rész
Pár óra elteltével az orvosok kijöttek. Jorge odasétált hozzánk és közölte, hogy sikerült a műtés.
-Akkor ezek szerint minden rendben.-nézett rá csillogó szemekkel vörös hajú barátnőm.
-Nem Candi ezt még nem tudjuk biztosan. Meg kell várni, hogy a szervezet képes lesz-e befogadni a májat.
-Értem és esetleg bemehetünk hozzá?-kérdezte Rugg.
-Persze menjetek csak.-mosolygott és az egyik ajtóra mutatott. Mindenki bement kivéve engem.
-Jorge beszélhetnénk?-ragadtam meg szerelmem karját.
-Jobb ha nem szólsz hozzám.-nézett mérgesen. Láttam a csalódottságot a szemében.
-Én szeretlek és......
-Ha szeretnél elkülted volna azt az idióta gyereket.
-Ő a barátom.-hajtottam le a fejem.
-Én meg a férjed és ő csókolt meg téged. Lehet, hogy akkor még nem voltunk házasok, de gyerekünk már volt és szerettél.-emelte fel a hangját.
-Ahogy most is.-simítottam meg az arcát.
-Ha szeretnél Damon nem puszilgatna és ölelgetne a kis csókotok után.-indult el, de én utána mentem és a karját megragadva megam felé fordítottam.
-Na ide figyelj Blanco. Egy: nekem baráton kívűl nem jelent mást Damon és bármennyire is szeretném eltávolítani magamtól nem megy, mert gyerekkori barátom. Kettő: én szertlek és ezen nem változtathat senki és semmi. Nem elég neked, hogy a feleséged vagyok és van kettő gyerekünk? Három: gondolkozz el egy kicsit a te dolgaidon és a múlton is és akkor majd beszélünk.-mondtam idegesen és elviharzottam. Nem tudtam hova menjek. Damonhoz most nem mehetek, a srácok meg mind bent vannak a kórházba. Gondolkodás nélkül megfogtam Mateot aki a portán játszott meg a kicsi Vilut akire az egyik nővér vigyázott és hazamentem velük. Otthon egy bőröndbe összeszedtem a cuccainkat és elmentem Clarahoz. Otthon csak ennyi üzenetet hagytam:
Kedves Jorge!
Tudom, hogy én is hibás vagyok, de te nagyon túl dramatizálod a dolgokat. A gyerekeket elviszem, mert neked nem lenne rá időd a munka mellett. Te is csalódtál bennem, de én is benned. Sajnálom, de ennek itt a vége. A kicsiket láthatod amikor csak szeretnéd.
Ui: Tini
Útközben végig Jorge járt a fejemben meg az elmúlt éveink. Emlékszem az első találkozásra. Talán egy bőröndön estem át? Annyira zavarba voltam, hogy az hihetetlen. Két hétig rá sem mertem nézni aztán egy buli alkalmával kiöntöttem neki a szívem amikor ő meg szakított Sthepivel. Másnap meg amikor turnézni mentünk na akkor.....akkor változott meg minden. Ott a repülőn csókoltam meg elösször. Valami hihetetlen volt. Meg hát a tetoválások amik még mindig rajtunk vannak. Ahányszor rá nézek elő törnek az emlékek. Meg a sok veszekedés amikor kiderült, hogy van egy testvére, a Facundos ügy, a sok Lovacska. Ha újra kezdhetném az életem újra ugyan így tennék és újra jelentkeznék főszereplőnek a Violettába. Akkor megint bele szerethetnék életem értelmébe, világra hozhatnám az én két csodálatos gyermekem. Annyira hülye vagyok. Hogy hagyhattam ott Jorget? Szeretem és nem akarok nélküle élni csak azért, mert történt köztünk egy nagyon kicsi vita. Azonnal lefékeztem és megfordultam az út közepén majd a házunkig meg sem álltam. Kipattantam a kocsiból és már futottam is be a házba. Bent megláttam a síró férjemet.
-Annyira sajnálom! Olyan hülye vagyok. Szeretlek és soha nem akarlak elhagyni. Te vagy az életem értelme.-borultam a nyakába és az utolsó mondatot már a a vállába motyogtam.
-Te ne haragudj, hogy nem bíztam meg benned. Nálad jobb feleséget el sem tudnék képzelni.-csókolt meg amit én természetesen viszonoztam.
-Ígér meg, hiogy soha nem fogunk ilyen hülyeségen összeveszni.-emeltem fel a mutatóújjam.
-Megígérem ha te meg soha nem akarsz elhagyni.-mondta komolyan.
-Te csak viccelsz ugye? Soha nem akarok elmenni melőled.-öleltem át szorosan.
-A gyerekek?-érdeklődött.
-Jaj ők a kocsiban vannak.-csaptam a homlokomra. Azonnal el is indultunk ki a két kis csöppségért, de csak Mateo volt a kocsiba.
-Prücsök hol a hugod?-szedte ki a kocsiból Yoyi.
-Itt volt Peter bácsi és azt mondta, hogy elviszi egy kis időre és ha akarjuk, hogy haza hozza anya hívja fel. Ugye felhívjuk, mert nekem már hiányzik.-biggyesztette le a száját.
-Persze öcskös, de én beszélek vele.-fordult felém a párom.
-Neked nem szabad. Azt mondta a bácsi, hogy ha te hívod fel annak nem lesz jó vége.-mondta kisfiu k szinte pityeregve.
-Na ezt ne itt beszéljük meg. Gyere ide a mamihoz. Felmegyünk és éneklek neked valamit aztán szépen lecsicsikázól okés?-vettem az ölembe és felmentem vele az emeltre. Már épp kezdtem volna éneklést miután átöltözött, de Jorge is betoppant.
-Emlékszel amikor felvettük a Violetta első évadát és a vége fele megálmodtuk a podemos dalt és amikor én zongoráztam a terembe bejöttél és nem értetted aztán odahívtalak és együtt énekeltük?
-Te így emlékszel erre a Violetta jelenetre?
-Igen, mert ott kezdtem igazán érezni, hogy mennyire is szeretlek.-csókolt meg.
-Fujjjjjj. Ne itt! Én még kicsi vagyok.-kezdett nyávogni a fiúnk.
-Na gyere ide.-kapta el Jorge és elkezdte csikizni majd a haját borzolni. Na az utobbit nem kellett volna.
-Apa a hajam. Tanuld meg, hogy a hajamhoz nem nyúlúnk.-emelte fel a mutatóújját.
-Tisztára te.-mutattam a férjemre és elnevettem magam.
-Ez nem igaz.-komolyodott el, de nem nagyon ment neki.
-Á nem?-ültem az ölébe és összeborzoltam a haját.
-Kicsim a hajamhoz nem nyúlúnk. Annyi időbe tellet mire megcsináltam. Annyiszor elmondtam már.-nyafogott ő is aztán leesett neki, hogy mit csinált és elnevette magát. Én közben rájöttem, hogy valami hiányzik és elszontyolodtam amikor eszembe jutott a kicsi Vilu.
-Életem énekelnél ma te Mateonak?-kérdeztem és választ nem várva azonnal kimentem a szobából és sírva Violetta szobályába mentem. Amikor megláttam a kiságyát, a játékait nemmbírtam tovább és a földre rogytam. Amikor meg a túlsó szobából meghallottam a párom hangját kezdtem összeszedni magam. A podemost énekelte én meg halványan elmosolyodtam. Mindenki azt mondja, hogy hosszú évek után már annyira nem szeretik egymást a párok, de velem ez nem igaz. Én napról napra egyre szerelmesebb leszek Jorgeba és nem szünnek az érzéseim iránta. Feltápászkodtam a földről és visszamentem hozzájuk és bekapcsolódtam az énklésbe. Amikor a szemembe nézett újra úgy érzetem magam mint ha 17 éves lennék. Aztán a dal végén amikor megcsókolt az olyan volt mint a repülőgépen. Csodááááás!!!!
-Khm....az hiszem, hogy ezt nem itt kéne.-mondta és a fejével az alvő gyeremekünk felé biccentett.
-Szerintem se, de én most felhívom Petert.-jelentettem ki és elmentem le a nappaliba. Ahogyan kezembe vettem a telefont és beírtam a számot lemerült a telefonom. Komolyan ez most véletlen vagy ennek így kellett történnie. Rohantam a töltőmért, de ahogy bedugtam a töltőt beletört az a kis pöcök a telefonom töltőjébe.
-A picsába!-kiáltottam le magam mire Jorge őrülten futott le a lépcsőn.
-Mi a franc van?-lépett elém.
-Hát ez.-kezdtem hisztizni mire kinevetett.
-Csak ennyi? Tessék itt az enyém.-adta át a telefonját. Azonnal beírtam a számot és tárcsáztam.
-Szia cicababa.-hallottam undorító hangját.
-Nekem te ne cicababáz te fasz. Hol a lányom?-keltem mi magamból.
-Nyugi kicsim.-nevetett.
-Te csak ne kicsimezz nekem. Hol van Violetta?
-Hát azt nem mondhatom meg, de jól van. Még! Találkoznunk kell és ha
megteszel nekem valamit a gyerek a tiéd.-jelentette ki.
-Attólfügg mi az.-mondtam határozottan.
-Majd meglátod.
-Hát akkor.........
-Akkor ezek szerint minden rendben.-nézett rá csillogó szemekkel vörös hajú barátnőm.
-Nem Candi ezt még nem tudjuk biztosan. Meg kell várni, hogy a szervezet képes lesz-e befogadni a májat.
-Értem és esetleg bemehetünk hozzá?-kérdezte Rugg.
-Persze menjetek csak.-mosolygott és az egyik ajtóra mutatott. Mindenki bement kivéve engem.
-Jorge beszélhetnénk?-ragadtam meg szerelmem karját.
-Jobb ha nem szólsz hozzám.-nézett mérgesen. Láttam a csalódottságot a szemében.
-Én szeretlek és......
-Ha szeretnél elkülted volna azt az idióta gyereket.
-Ő a barátom.-hajtottam le a fejem.
-Én meg a férjed és ő csókolt meg téged. Lehet, hogy akkor még nem voltunk házasok, de gyerekünk már volt és szerettél.-emelte fel a hangját.
-Ahogy most is.-simítottam meg az arcát.
-Ha szeretnél Damon nem puszilgatna és ölelgetne a kis csókotok után.-indult el, de én utána mentem és a karját megragadva megam felé fordítottam.
-Na ide figyelj Blanco. Egy: nekem baráton kívűl nem jelent mást Damon és bármennyire is szeretném eltávolítani magamtól nem megy, mert gyerekkori barátom. Kettő: én szertlek és ezen nem változtathat senki és semmi. Nem elég neked, hogy a feleséged vagyok és van kettő gyerekünk? Három: gondolkozz el egy kicsit a te dolgaidon és a múlton is és akkor majd beszélünk.-mondtam idegesen és elviharzottam. Nem tudtam hova menjek. Damonhoz most nem mehetek, a srácok meg mind bent vannak a kórházba. Gondolkodás nélkül megfogtam Mateot aki a portán játszott meg a kicsi Vilut akire az egyik nővér vigyázott és hazamentem velük. Otthon egy bőröndbe összeszedtem a cuccainkat és elmentem Clarahoz. Otthon csak ennyi üzenetet hagytam:
Kedves Jorge!
Tudom, hogy én is hibás vagyok, de te nagyon túl dramatizálod a dolgokat. A gyerekeket elviszem, mert neked nem lenne rá időd a munka mellett. Te is csalódtál bennem, de én is benned. Sajnálom, de ennek itt a vége. A kicsiket láthatod amikor csak szeretnéd.
Ui: Tini
Útközben végig Jorge járt a fejemben meg az elmúlt éveink. Emlékszem az első találkozásra. Talán egy bőröndön estem át? Annyira zavarba voltam, hogy az hihetetlen. Két hétig rá sem mertem nézni aztán egy buli alkalmával kiöntöttem neki a szívem amikor ő meg szakított Sthepivel. Másnap meg amikor turnézni mentünk na akkor.....akkor változott meg minden. Ott a repülőn csókoltam meg elösször. Valami hihetetlen volt. Meg hát a tetoválások amik még mindig rajtunk vannak. Ahányszor rá nézek elő törnek az emlékek. Meg a sok veszekedés amikor kiderült, hogy van egy testvére, a Facundos ügy, a sok Lovacska. Ha újra kezdhetném az életem újra ugyan így tennék és újra jelentkeznék főszereplőnek a Violettába. Akkor megint bele szerethetnék életem értelmébe, világra hozhatnám az én két csodálatos gyermekem. Annyira hülye vagyok. Hogy hagyhattam ott Jorget? Szeretem és nem akarok nélküle élni csak azért, mert történt köztünk egy nagyon kicsi vita. Azonnal lefékeztem és megfordultam az út közepén majd a házunkig meg sem álltam. Kipattantam a kocsiból és már futottam is be a házba. Bent megláttam a síró férjemet.
-Annyira sajnálom! Olyan hülye vagyok. Szeretlek és soha nem akarlak elhagyni. Te vagy az életem értelme.-borultam a nyakába és az utolsó mondatot már a a vállába motyogtam.
-Te ne haragudj, hogy nem bíztam meg benned. Nálad jobb feleséget el sem tudnék képzelni.-csókolt meg amit én természetesen viszonoztam.
-Ígér meg, hiogy soha nem fogunk ilyen hülyeségen összeveszni.-emeltem fel a mutatóújjam.
-Megígérem ha te meg soha nem akarsz elhagyni.-mondta komolyan.
-Te csak viccelsz ugye? Soha nem akarok elmenni melőled.-öleltem át szorosan.
-A gyerekek?-érdeklődött.
-Jaj ők a kocsiban vannak.-csaptam a homlokomra. Azonnal el is indultunk ki a két kis csöppségért, de csak Mateo volt a kocsiba.
-Prücsök hol a hugod?-szedte ki a kocsiból Yoyi.
-Itt volt Peter bácsi és azt mondta, hogy elviszi egy kis időre és ha akarjuk, hogy haza hozza anya hívja fel. Ugye felhívjuk, mert nekem már hiányzik.-biggyesztette le a száját.
-Persze öcskös, de én beszélek vele.-fordult felém a párom.
-Neked nem szabad. Azt mondta a bácsi, hogy ha te hívod fel annak nem lesz jó vége.-mondta kisfiu k szinte pityeregve.
-Na ezt ne itt beszéljük meg. Gyere ide a mamihoz. Felmegyünk és éneklek neked valamit aztán szépen lecsicsikázól okés?-vettem az ölembe és felmentem vele az emeltre. Már épp kezdtem volna éneklést miután átöltözött, de Jorge is betoppant.
-Emlékszel amikor felvettük a Violetta első évadát és a vége fele megálmodtuk a podemos dalt és amikor én zongoráztam a terembe bejöttél és nem értetted aztán odahívtalak és együtt énekeltük?
-Te így emlékszel erre a Violetta jelenetre?
-Igen, mert ott kezdtem igazán érezni, hogy mennyire is szeretlek.-csókolt meg.
-Fujjjjjj. Ne itt! Én még kicsi vagyok.-kezdett nyávogni a fiúnk.
-Na gyere ide.-kapta el Jorge és elkezdte csikizni majd a haját borzolni. Na az utobbit nem kellett volna.
-Apa a hajam. Tanuld meg, hogy a hajamhoz nem nyúlúnk.-emelte fel a mutatóújját.
-Tisztára te.-mutattam a férjemre és elnevettem magam.
-Ez nem igaz.-komolyodott el, de nem nagyon ment neki.
-Á nem?-ültem az ölébe és összeborzoltam a haját.
-Kicsim a hajamhoz nem nyúlúnk. Annyi időbe tellet mire megcsináltam. Annyiszor elmondtam már.-nyafogott ő is aztán leesett neki, hogy mit csinált és elnevette magát. Én közben rájöttem, hogy valami hiányzik és elszontyolodtam amikor eszembe jutott a kicsi Vilu.
-Életem énekelnél ma te Mateonak?-kérdeztem és választ nem várva azonnal kimentem a szobából és sírva Violetta szobályába mentem. Amikor megláttam a kiságyát, a játékait nemmbírtam tovább és a földre rogytam. Amikor meg a túlsó szobából meghallottam a párom hangját kezdtem összeszedni magam. A podemost énekelte én meg halványan elmosolyodtam. Mindenki azt mondja, hogy hosszú évek után már annyira nem szeretik egymást a párok, de velem ez nem igaz. Én napról napra egyre szerelmesebb leszek Jorgeba és nem szünnek az érzéseim iránta. Feltápászkodtam a földről és visszamentem hozzájuk és bekapcsolódtam az énklésbe. Amikor a szemembe nézett újra úgy érzetem magam mint ha 17 éves lennék. Aztán a dal végén amikor megcsókolt az olyan volt mint a repülőgépen. Csodááááás!!!!
-Khm....az hiszem, hogy ezt nem itt kéne.-mondta és a fejével az alvő gyeremekünk felé biccentett.
-Szerintem se, de én most felhívom Petert.-jelentettem ki és elmentem le a nappaliba. Ahogyan kezembe vettem a telefont és beírtam a számot lemerült a telefonom. Komolyan ez most véletlen vagy ennek így kellett történnie. Rohantam a töltőmért, de ahogy bedugtam a töltőt beletört az a kis pöcök a telefonom töltőjébe.
-A picsába!-kiáltottam le magam mire Jorge őrülten futott le a lépcsőn.
-Mi a franc van?-lépett elém.
-Hát ez.-kezdtem hisztizni mire kinevetett.
-Csak ennyi? Tessék itt az enyém.-adta át a telefonját. Azonnal beírtam a számot és tárcsáztam.
-Szia cicababa.-hallottam undorító hangját.
-Nekem te ne cicababáz te fasz. Hol a lányom?-keltem mi magamból.
-Nyugi kicsim.-nevetett.
-Te csak ne kicsimezz nekem. Hol van Violetta?
-Hát azt nem mondhatom meg, de jól van. Még! Találkoznunk kell és ha
megteszel nekem valamit a gyerek a tiéd.-jelentette ki.
-Attólfügg mi az.-mondtam határozottan.
-Majd meglátod.
-Hát akkor.........
2016. július 29., péntek
Jortini 2.évad 24.rész
Amikor kinyítottam a szemem Jorge ült az ágyam mellett.
-Mi, mi történt?-ültem fel az ágyon.
-Kicsim ne haragudj meg, de benyugtatóztalak mielött szétvered az egész házat.
-Semmi baj. Tényleg nem voltam jól, de most se jobb.-hajtottam le a fejem.
-Szerelmem ne csináld ezt. Tudod mit?-mosolyodott el.
-Mit?-emeltem fel a fejem.
-Nemsokára kell menni Mateoért meg Viluért. Még mielött elmennénk értük megvesszük a fiúnk ajándékát meg a repülőjét és Violettának is valami játékot. Na mit szólsz?-állított fel és átölelt.
-Hát ezt.-mosolyogtam és megcsókoltam.
-Akkor gyere.-kapott fel és kivitt a kocsiba. Útközben eszembe jutott, hogy elkéne majd menni a báttyámhoz.
-Jorge hazafelemenet be akarok menni Ruggerrohoz.
-De akkor csak felzaklatod magad. Nem menj kérlek.
-Beszélnem kell vele. Tudom, hogy haragszik nem is kicsit.
-Jó, de ígérd meg, hogy nem borulsz ki.-simogatta meg a karom.
-Ígérem.-nyomtam egy puszit az arcára. Gyorsan megvettünk mindent, elmentünk Viluért már csak az ovi volt vissza. Épp szálltunk ki a kocsiból amikor megláttam Candet aki a kicsi Lenat vígasztalja Mateoval együtt, mert sír. Odamnetünk és megsimítottam a barátnőm hátát. Rámnézett majd visszafordult a lánya felé.
-Na mi a baj Lena?-kérdezősködött tovább.
-Az a baja, hogy nem piszkálhatta a hajam.-durcizott a fiam is.
-Hát ezt meg, hogy érted Mati?-mentem oda és a kezembe vettem.
-Úgy, hogy az elöbb hozzáért a hajamhoz és majdnem elrontotta én meg mondtam neki, hogy hagyjon békén.-mesélte mire én Candelita és Jorge is nevetni kezdett velem együtt.
-Az én fiam.-jött oda Yoyi kacarászva és kezébe vette a fiúnkat.
-Candelaria beszélhetünk?-guggoltam le mellé.
-Mond csak.
-Nem akartalak ma megbántani csak nagyon kiborított a hír meg az is, hogy nem szóltatok.-hajtottam le a fejem.
-Semmi baj, de ugye tudod, hogy csak miattad volt?-állt fel Candi mire én is.
-Tudom Ariel.-húztam széles vigyorra a szám.
-Na jó gyere Tinitám.-tárta ölelésre karjait mire én nyakába borultam.
-Ruggerro is itt van?-érdeklődtem.
-Az ovi melletti parkba van Leonnal menj csak.-nyomott le egy puszit én meg elrohantam. A térre érve megpillantottam Ru-t a padon ülve miközben a homokozó fiát nézte. Odaérve mellé észrevettem, hogy sír. Leültem hozzá és szorsan átöleltem.
-Nem lesz semmi baj.-símogattam a fejét.
-De még mindig nincs donor.-nézett rám.
-Hidd el, hogy lesz.-pusziltam meg a fejét.
-Egyébként miért jöttél?
-Azért, hogy bocsánatot kérjek és, hogy elmondjam mennyire szeretlek és nagyon fontos ember vagy számomra.-kezdtem könnyezni.
-Én már nem haragszom.
-Jó tudom hülye voltam.....várj mi?
-Mondom nincsen semmi baj.-nevetett mire én karjaiba zártam magam. Hirtelen a kicsi Leon kiáltását hallottuk és már csak azt láttuk, hogy összeesik. Azonnal odarohantunk és már vittük is a kocsikhoz. Candelita ahogy meglátott minket sírni kezdett, viszont Jorge a karjába vette és befektette a kocsiba majd mind utnak indultunk. A kórházhoz érve már egy hordágy várt minket. A báttyám ráfektette az ágyra és már vitték is az unokaöcsém. Már annyira ismerem a kórházat hiszen majdnem minden héten itt vagyok. A srácok is mind bejöttek és úgy tűnt kritikus órák elé nézünk. Teljesen össze voltam roppanva pláne attól, hogy mellettem nem volt ott a férjem hisz ő most a kicsi Leon életét menni. Olyan jó lett volna őt átölelni és érezni az illatát. Az mindig száz százalékosan megnyugtat. A vároban ülve magpillantottam valakit aki a folyoson egyenesen hozzám indult. Amint megláttam közelebről tudtam ki az. Damon volt. Ugyan az az érzés kerített hatalmába mint mikor Ru volt élet halál között és akkor is itt volt. Azóta a dolog óta nem láttam. A testvérem egyből elém lépett éd maga mögé szorított.
-Figyu jobb ha most elmész és nem keresed magadnak a bajt.
-Hallottam, hogy mi történt és kötelességemnek éreztem, hogy idejöjjek.-mondta.
-Nem te nem értesz engem. Te nem tudod mire vagyok képes pláne ha a hugomról van szó.-lépett közelebb hozzá Rugg.
-Hagyd had beszéljek vele.-fogtam meg a karját a báttyámnak.
-Tini ne!-ragadott meg Lodo.
-Bízzatok bennem.-mosolyogtam.
-Benned bizunk csak benne nem.-kezdett bele Nico is. Én csak komolyan rájuk néztem és félrehívtam régi barátomat.
-Miért jöttél?-tettem csípőre a karom.
-Bocsánatot kérni és megvígasztalni mert látom, hogy min mész most keresztül.
-Hát ez igazán kedves tőled, de az a csók az nem volt helyes.-ingattam a fejem.
-Tudom és őszintén sajnálom.-fogta meg a két kezem és lehajtotta a fejét.
-Akkor miért tetted?
-Nem tudtam, hogy mit érzek, de már tudom, hogy nem lehetünk mások mint barátok és ez így van rendjén. Ráadásul van egy barátnőm is.-nézett a szemembe.
-Ennek örülök.-mosolyodtam el.
-Akkor béke?-tárta szét a karját.
-Béke hát te nagy kajla, de még egy olyan és véged.-nevettem és szorosan hozzá bújtam.
-Nincs itt semmilyen béke.-jött oda Jorge dühösen és félre lökte a barátom.
-Mi bajod van?-fordultam felé kérdőn.
-Az, hogy ez a kis rohadék már egyszer kihasználta a helyzetet és megcsókolt.
-Te ezt honnan tudod?-képedtem el és a háta mögött állókra néztem ahol Alba, Mechi és Lodo lesütötte a szemét.
-Miért nem mondtad el soha?-mérgelődött.
-Mondjuk azért, mert akkor így reagálsz.-csattantam ki én is.
-Nyilván ha a feleségemet mások csókolgatják.
-Akkor nem voltam a feleséged.
-Akkor neked az tök természetes volt?-nézett rám csalódottan.
-Nem kicsim nem úgy értettem.-léptem oda hozzá.
-Hagyj most meg kell mentenem az unokaöcséd. Csak azért jöttem, mert megvan a donor.-hajtotta le a fejét és elment.
-Halljátok ezt? Megvan a donor?-mosolyogtam a többiekree eröltetetten. Örültem, de annyira felkavart most ez a veszekedés, hogy nincs erőm boldognak lenni.
-Most inkább elmegyek. Majd hívlak.-adott egy puszit Damon és el is tünt. Én könnyekkel küszködve leültem egy székre és néma csendben vártam.
-Mi, mi történt?-ültem fel az ágyon.
-Kicsim ne haragudj meg, de benyugtatóztalak mielött szétvered az egész házat.
-Semmi baj. Tényleg nem voltam jól, de most se jobb.-hajtottam le a fejem.
-Szerelmem ne csináld ezt. Tudod mit?-mosolyodott el.
-Mit?-emeltem fel a fejem.
-Nemsokára kell menni Mateoért meg Viluért. Még mielött elmennénk értük megvesszük a fiúnk ajándékát meg a repülőjét és Violettának is valami játékot. Na mit szólsz?-állított fel és átölelt.
-Hát ezt.-mosolyogtam és megcsókoltam.
-Akkor gyere.-kapott fel és kivitt a kocsiba. Útközben eszembe jutott, hogy elkéne majd menni a báttyámhoz.
-Jorge hazafelemenet be akarok menni Ruggerrohoz.
-De akkor csak felzaklatod magad. Nem menj kérlek.
-Beszélnem kell vele. Tudom, hogy haragszik nem is kicsit.
-Jó, de ígérd meg, hogy nem borulsz ki.-simogatta meg a karom.
-Ígérem.-nyomtam egy puszit az arcára. Gyorsan megvettünk mindent, elmentünk Viluért már csak az ovi volt vissza. Épp szálltunk ki a kocsiból amikor megláttam Candet aki a kicsi Lenat vígasztalja Mateoval együtt, mert sír. Odamnetünk és megsimítottam a barátnőm hátát. Rámnézett majd visszafordult a lánya felé.
-Na mi a baj Lena?-kérdezősködött tovább.
-Az a baja, hogy nem piszkálhatta a hajam.-durcizott a fiam is.
-Hát ezt meg, hogy érted Mati?-mentem oda és a kezembe vettem.
-Úgy, hogy az elöbb hozzáért a hajamhoz és majdnem elrontotta én meg mondtam neki, hogy hagyjon békén.-mesélte mire én Candelita és Jorge is nevetni kezdett velem együtt.
-Az én fiam.-jött oda Yoyi kacarászva és kezébe vette a fiúnkat.
-Candelaria beszélhetünk?-guggoltam le mellé.
-Mond csak.
-Nem akartalak ma megbántani csak nagyon kiborított a hír meg az is, hogy nem szóltatok.-hajtottam le a fejem.
-Semmi baj, de ugye tudod, hogy csak miattad volt?-állt fel Candi mire én is.
-Tudom Ariel.-húztam széles vigyorra a szám.
-Na jó gyere Tinitám.-tárta ölelésre karjait mire én nyakába borultam.
-Ruggerro is itt van?-érdeklődtem.
-Az ovi melletti parkba van Leonnal menj csak.-nyomott le egy puszit én meg elrohantam. A térre érve megpillantottam Ru-t a padon ülve miközben a homokozó fiát nézte. Odaérve mellé észrevettem, hogy sír. Leültem hozzá és szorsan átöleltem.
-Nem lesz semmi baj.-símogattam a fejét.
-De még mindig nincs donor.-nézett rám.
-Hidd el, hogy lesz.-pusziltam meg a fejét.
-Egyébként miért jöttél?
-Azért, hogy bocsánatot kérjek és, hogy elmondjam mennyire szeretlek és nagyon fontos ember vagy számomra.-kezdtem könnyezni.
-Én már nem haragszom.
-Jó tudom hülye voltam.....várj mi?
-Mondom nincsen semmi baj.-nevetett mire én karjaiba zártam magam. Hirtelen a kicsi Leon kiáltását hallottuk és már csak azt láttuk, hogy összeesik. Azonnal odarohantunk és már vittük is a kocsikhoz. Candelita ahogy meglátott minket sírni kezdett, viszont Jorge a karjába vette és befektette a kocsiba majd mind utnak indultunk. A kórházhoz érve már egy hordágy várt minket. A báttyám ráfektette az ágyra és már vitték is az unokaöcsém. Már annyira ismerem a kórházat hiszen majdnem minden héten itt vagyok. A srácok is mind bejöttek és úgy tűnt kritikus órák elé nézünk. Teljesen össze voltam roppanva pláne attól, hogy mellettem nem volt ott a férjem hisz ő most a kicsi Leon életét menni. Olyan jó lett volna őt átölelni és érezni az illatát. Az mindig száz százalékosan megnyugtat. A vároban ülve magpillantottam valakit aki a folyoson egyenesen hozzám indult. Amint megláttam közelebről tudtam ki az. Damon volt. Ugyan az az érzés kerített hatalmába mint mikor Ru volt élet halál között és akkor is itt volt. Azóta a dolog óta nem láttam. A testvérem egyből elém lépett éd maga mögé szorított.
-Figyu jobb ha most elmész és nem keresed magadnak a bajt.
-Hallottam, hogy mi történt és kötelességemnek éreztem, hogy idejöjjek.-mondta.
-Nem te nem értesz engem. Te nem tudod mire vagyok képes pláne ha a hugomról van szó.-lépett közelebb hozzá Rugg.
-Hagyd had beszéljek vele.-fogtam meg a karját a báttyámnak.
-Tini ne!-ragadott meg Lodo.
-Bízzatok bennem.-mosolyogtam.
-Benned bizunk csak benne nem.-kezdett bele Nico is. Én csak komolyan rájuk néztem és félrehívtam régi barátomat.
-Miért jöttél?-tettem csípőre a karom.
-Bocsánatot kérni és megvígasztalni mert látom, hogy min mész most keresztül.
-Hát ez igazán kedves tőled, de az a csók az nem volt helyes.-ingattam a fejem.
-Tudom és őszintén sajnálom.-fogta meg a két kezem és lehajtotta a fejét.
-Akkor miért tetted?
-Nem tudtam, hogy mit érzek, de már tudom, hogy nem lehetünk mások mint barátok és ez így van rendjén. Ráadásul van egy barátnőm is.-nézett a szemembe.
-Ennek örülök.-mosolyodtam el.
-Akkor béke?-tárta szét a karját.
-Béke hát te nagy kajla, de még egy olyan és véged.-nevettem és szorosan hozzá bújtam.
-Nincs itt semmilyen béke.-jött oda Jorge dühösen és félre lökte a barátom.
-Mi bajod van?-fordultam felé kérdőn.
-Az, hogy ez a kis rohadék már egyszer kihasználta a helyzetet és megcsókolt.
-Te ezt honnan tudod?-képedtem el és a háta mögött állókra néztem ahol Alba, Mechi és Lodo lesütötte a szemét.
-Miért nem mondtad el soha?-mérgelődött.
-Mondjuk azért, mert akkor így reagálsz.-csattantam ki én is.
-Nyilván ha a feleségemet mások csókolgatják.
-Akkor nem voltam a feleséged.
-Akkor neked az tök természetes volt?-nézett rám csalódottan.
-Nem kicsim nem úgy értettem.-léptem oda hozzá.
-Hagyj most meg kell mentenem az unokaöcséd. Csak azért jöttem, mert megvan a donor.-hajtotta le a fejét és elment.
-Halljátok ezt? Megvan a donor?-mosolyogtam a többiekree eröltetetten. Örültem, de annyira felkavart most ez a veszekedés, hogy nincs erőm boldognak lenni.
-Most inkább elmegyek. Majd hívlak.-adott egy puszit Damon és el is tünt. Én könnyekkel küszködve leültem egy székre és néma csendben vártam.
2016. július 3., vasárnap
Jortini 2.évad 23.rész
5 év múlva......
5 év telt el a kisbabám elvesztése óta, de már van egy kislányom Violetta Katharina Blanco.
Tudom kicsit érdekes, de nagyon tetszett Jorgenak a Kathrin név. Az én kicsikiém már 1 Mateo pedig 5 és fél éves. Eleinte azt kérdezgette, hogy mikor visszük vissza Violettát, de most már érti, hogy ő a kishuga. Jorge pedig áhhh nem is tudok olyat mondani, hogy kifejezzem mennyire tökéletes apa és férj. Igen férj mivel két éve eljegyeztük egymást. Tudom azt mondtam nem akarom, de mégis csak vele fogom leélni az életem és ő ezt akarta. Azt szeretném, hogy boldog életet éljünk.
A drága barátnőmnek Arielnek is van egy 4 éves kislány Lena meg egy kisfia aki 3 éves és Leonnak hívják. Nagyon elterjedtek a sorozatainkból a nevek, de nincs mit tenni. Ha nem szerepeltünk volna ott nem ismernénk ma egymást és nem lennénk egy összetartó család.
-Mami, mami kaphatok egy új lepülőt?-szaladt oda hozzám a konyhába Mateo.
-Milyet?-kíváncsiskodtam.
-Hát olyan távílányitósat?-mosolygott aranyosan.
-De hát múlthéten kaptál egy újat.-álltam fel a kislányom etetőszéke mellöl.
-Igen, de apuci megint eltölte.-nyafogott.
-Akkor apuci fog neked újjat venni.-vettem fel a kezembe.
-Én is mondtam neki, de azt mondta nincsen pénze.
-Akkor menj be a szobába az ovistásiért addig én beszélek apuval.-adtam neki egy puszit és letettem.
-Okés.-szaladt fel.
-Jorge Blanco beszélnünk kell.-kiáltottam el magam mire ő megjelent feltartott kezekkel.
-Nem csaltalak meg.
-Hát ajánlom is. Akár a gondolata is felmerül a fejecskédben, hogy elhagysz megöllek.-húztam oda magamhoz az ingje gallérjánál fogva majd megcsókoltam.
-Akkor mit csináltam?
-Azt, hogy minden héten eltöröd a fiad játékát, de nem veszel újjat.-tettem csípőre a kezem.
-Oké, oké ma veszek egy újjat.
-Akkor már vehetsz is egy Neymaros pólót neki mivel jövő héten szüpinapja és ő azt kért.-nevettem.
-Biztos nem Ronaldosat?
-Nem!-ráncoltam össze a homlokom.
-Megyek már szia.-csókolt meg és eltünt.
-Mateo gyere indulunk mi is.-kiabáltam ő meg már trappolt is lefele. Vilut beraktam a hordozóba és kivittem a kocsiba a testvére mellé.
-Mami mikor éjünk oda az oviba?-nyávogott a fiam.
-Még el sem indultunk. Miért akarsz te ennyire oviba menni?
-Hát mejt ott van Lena.-mosolygott.
-Okés akkor gyorsan elmegyünk az oviba aztán elmegyek keresztanyudhoz, hogy megnézzem a kicsi Leont.-nevettem és becsatoltam. Ahogy odaértünk Lena már szaladt is kifele és beugrott a nyakamba.
-Szia prücsök.-adtam neki egy puszit.
-Szia kejesztanyu. Hol van Mateo?-nézelődött.
-A kocsiba.-kacagtam és kiemeltem a fiamat.
-Hello.-ugrottak egymás nyakába miközben kijött Alba az ovónő.
-Szia Tinu.-ölelt át.
-Csáó életem!
-Be kell vigyem a gyerekeket, de meg akarom nézni ott azt a szépséget az autóba.-mondta és odament. Váltottunk még pár szót, de nekem mennem kellett.
-Na nekem mennem kell Candehoz puszi.
-puszi szia.-köszönt el ő is. Elmentem az én vörös barátnőmhöz. Amikor becsöngettem egyből nyílt is az ajtó. A testvérem sírva borult a nyakamba.
-Mi történt Ruggerro?-szorítottam magamhoz.
-A kisfiam haldoklik.
-Várj mi?-sápadt el az arcom.
-Ha nem találnak neki egy héten belül donort meghal.
-Milyen donort?
-Máj donort.
-Jézusom. Hol van a kicsi? Na és Candelaria?-mentem be.
-Cande három napja nem jött ki a szobából Leon pedig hol jól van hol pedig csak hány.
-Bármiben segítek csak szólj.-pusziltam meg.
-Köszi, de nem tudsz mit tenni. Jorge is azt mondta, hogy megpróbál mindent, de.....
-Micsoda? Jorge végig tudott eről, de nekem nem szólt?-csattantam fel.
-Figyu Tina nem akart felzaklatni. Tudja, hogy így is kivagy Mateo rohamai miatt. Nem akarta, hogy mégjobban aggódj.-simított végig a karomon.
-Nem ez akkor sem megoldás. Az unokaöcsém haldoklik, de ti nem szóltok nekem eről? Eszetkbe sem jutott?-mérgelődtem.
-Nem értesz. Csak miattad volt.
-Miattam? Tudod mit akkor se szóljatok ha meghalt.-emeltem fel a hangom.
-Szóval szerinted nem marad életben?-jött le a lépcsőn Cande.
-Ne Ariel nem úgy értettem csak....
-Nem semmi baj én sem hitegetem magam akkor.-szaladt vissza a szobába.
-Gratulálok!-mondta a báttyám mérgesen és elindult fel.
-Ne Rugg.-folytak végig a könnyeim az arcomon. Ezzel nem is foglalkozva elment. Én kocsiba ültem majd a kórházig meg sem álltam. A lányomat kivettem a kezembe és úgy mentem be. A portán megékrdeztem Meredist, hogy merre találom a férjem. Ő csak annyit mondott, hogy a B11-es szobába. Megáltam az ajtó elött és vártam, hogy kijöjjön a betegtől.
-Kicsim hát te mit csinálsz itt?-lépett ki az ajtón.
-Te csak ne kicsimezz. Miért nem tudtál szólni aról, hogy az unokaöcsém haldoklik?-dühöngtem.
-Nyugi Tini.-fogtam meg a vállam.
-Te csak ne nyugizz! Nekem is van jogom tudni aról, hogy a testvérem gyereke a halálán van nem?-sírtam el magam.
-Látod? Pont ezért nem szóltunk.-simított végig az arcomon.
-Nem akarok több halált. Ha Leon nem lesz abba a báttyám belepusztul és akkor még Candelitáról nem is beszéltem.-kezdtem kétségbe esni.
-Figyelj rám! Most szépen hazamegyünk és mindent megbeszélünk.
-Nem, nem akarok.-jelentettem ki.
-Dehogynem és addig Mechihez beadjuk Vilut. Úgy is látni akarta.-mondta majd miután átöltözött és a lányunk kiraktuk a keresztanyjánál mentünk is haza. Beérve a házba nem bírtam tovább és hangos zokogásba kezdtem miközben az ajtónak dölve lecsusztam a földre.
-Hé, hé szerelmem minden rendben lesz.-ölelt magához a párom.
-Nem semmi nem lesz rendben. Soha nem is volt és soha nem is lesz amíg mindenki hazudik körülöttem.-kiabáltam miközben felmentem a fiam szobájába pakolni.
Valamivel próbáltam elterelni a figyelmem, de nem ment. Egyszercsak elszállt az agyam és átérve a régi "gyerek" szobámba elkezdtem mindent leverni az iróasztalomról és mindenhonnan. Hirtelen egy tűszúrást éreztem a karomban majd minden elsötétedett.
5 év telt el a kisbabám elvesztése óta, de már van egy kislányom Violetta Katharina Blanco.
A drága barátnőmnek Arielnek is van egy 4 éves kislány Lena meg egy kisfia aki 3 éves és Leonnak hívják. Nagyon elterjedtek a sorozatainkból a nevek, de nincs mit tenni. Ha nem szerepeltünk volna ott nem ismernénk ma egymást és nem lennénk egy összetartó család.
-Mami, mami kaphatok egy új lepülőt?-szaladt oda hozzám a konyhába Mateo.
-Milyet?-kíváncsiskodtam.
-Hát olyan távílányitósat?-mosolygott aranyosan.
-De hát múlthéten kaptál egy újat.-álltam fel a kislányom etetőszéke mellöl.
-Igen, de apuci megint eltölte.-nyafogott.
-Akkor apuci fog neked újjat venni.-vettem fel a kezembe.
-Én is mondtam neki, de azt mondta nincsen pénze.
-Akkor menj be a szobába az ovistásiért addig én beszélek apuval.-adtam neki egy puszit és letettem.
-Okés.-szaladt fel.
-Jorge Blanco beszélnünk kell.-kiáltottam el magam mire ő megjelent feltartott kezekkel.
-Nem csaltalak meg.
-Hát ajánlom is. Akár a gondolata is felmerül a fejecskédben, hogy elhagysz megöllek.-húztam oda magamhoz az ingje gallérjánál fogva majd megcsókoltam.
-Akkor mit csináltam?
-Azt, hogy minden héten eltöröd a fiad játékát, de nem veszel újjat.-tettem csípőre a kezem.
-Oké, oké ma veszek egy újjat.
-Akkor már vehetsz is egy Neymaros pólót neki mivel jövő héten szüpinapja és ő azt kért.-nevettem.
-Biztos nem Ronaldosat?
-Nem!-ráncoltam össze a homlokom.
-Megyek már szia.-csókolt meg és eltünt.
-Mateo gyere indulunk mi is.-kiabáltam ő meg már trappolt is lefele. Vilut beraktam a hordozóba és kivittem a kocsiba a testvére mellé.
-Mami mikor éjünk oda az oviba?-nyávogott a fiam.
-Még el sem indultunk. Miért akarsz te ennyire oviba menni?
-Hát mejt ott van Lena.-mosolygott.
-Okés akkor gyorsan elmegyünk az oviba aztán elmegyek keresztanyudhoz, hogy megnézzem a kicsi Leont.-nevettem és becsatoltam. Ahogy odaértünk Lena már szaladt is kifele és beugrott a nyakamba.
-Szia prücsök.-adtam neki egy puszit.
-Szia kejesztanyu. Hol van Mateo?-nézelődött.
-A kocsiba.-kacagtam és kiemeltem a fiamat.
-Hello.-ugrottak egymás nyakába miközben kijött Alba az ovónő.
-Szia Tinu.-ölelt át.
-Csáó életem!
-Be kell vigyem a gyerekeket, de meg akarom nézni ott azt a szépséget az autóba.-mondta és odament. Váltottunk még pár szót, de nekem mennem kellett.
-Na nekem mennem kell Candehoz puszi.
-puszi szia.-köszönt el ő is. Elmentem az én vörös barátnőmhöz. Amikor becsöngettem egyből nyílt is az ajtó. A testvérem sírva borult a nyakamba.
-Mi történt Ruggerro?-szorítottam magamhoz.
-A kisfiam haldoklik.
-Várj mi?-sápadt el az arcom.
-Ha nem találnak neki egy héten belül donort meghal.
-Milyen donort?
-Máj donort.
-Jézusom. Hol van a kicsi? Na és Candelaria?-mentem be.
-Cande három napja nem jött ki a szobából Leon pedig hol jól van hol pedig csak hány.
-Bármiben segítek csak szólj.-pusziltam meg.
-Köszi, de nem tudsz mit tenni. Jorge is azt mondta, hogy megpróbál mindent, de.....
-Micsoda? Jorge végig tudott eről, de nekem nem szólt?-csattantam fel.
-Figyu Tina nem akart felzaklatni. Tudja, hogy így is kivagy Mateo rohamai miatt. Nem akarta, hogy mégjobban aggódj.-simított végig a karomon.
-Nem ez akkor sem megoldás. Az unokaöcsém haldoklik, de ti nem szóltok nekem eről? Eszetkbe sem jutott?-mérgelődtem.
-Nem értesz. Csak miattad volt.
-Miattam? Tudod mit akkor se szóljatok ha meghalt.-emeltem fel a hangom.
-Szóval szerinted nem marad életben?-jött le a lépcsőn Cande.
-Ne Ariel nem úgy értettem csak....
-Nem semmi baj én sem hitegetem magam akkor.-szaladt vissza a szobába.
-Gratulálok!-mondta a báttyám mérgesen és elindult fel.
-Ne Rugg.-folytak végig a könnyeim az arcomon. Ezzel nem is foglalkozva elment. Én kocsiba ültem majd a kórházig meg sem álltam. A lányomat kivettem a kezembe és úgy mentem be. A portán megékrdeztem Meredist, hogy merre találom a férjem. Ő csak annyit mondott, hogy a B11-es szobába. Megáltam az ajtó elött és vártam, hogy kijöjjön a betegtől.
-Kicsim hát te mit csinálsz itt?-lépett ki az ajtón.
-Te csak ne kicsimezz. Miért nem tudtál szólni aról, hogy az unokaöcsém haldoklik?-dühöngtem.
-Nyugi Tini.-fogtam meg a vállam.
-Te csak ne nyugizz! Nekem is van jogom tudni aról, hogy a testvérem gyereke a halálán van nem?-sírtam el magam.
-Látod? Pont ezért nem szóltunk.-simított végig az arcomon.
-Nem akarok több halált. Ha Leon nem lesz abba a báttyám belepusztul és akkor még Candelitáról nem is beszéltem.-kezdtem kétségbe esni.
-Figyelj rám! Most szépen hazamegyünk és mindent megbeszélünk.
-Nem, nem akarok.-jelentettem ki.
-Dehogynem és addig Mechihez beadjuk Vilut. Úgy is látni akarta.-mondta majd miután átöltözött és a lányunk kiraktuk a keresztanyjánál mentünk is haza. Beérve a házba nem bírtam tovább és hangos zokogásba kezdtem miközben az ajtónak dölve lecsusztam a földre.
-Nem semmi nem lesz rendben. Soha nem is volt és soha nem is lesz amíg mindenki hazudik körülöttem.-kiabáltam miközben felmentem a fiam szobájába pakolni.
2016. június 24., péntek
Jortini 2.évad 22.rész
-Figyelj kicsim Ruggerro már jól van, de hagyni kell, hogy felépüljön.-mondta és megcsókolt.
-Hála istennek.-rogytam sírva a földre, de már boldogan.
-Szerelmem most már nyugodj meg.-vett fel a karjába az én hercegem.
-Persze megnyugszok csak annyira boldog vagyok meg most jön ki rajtam a stressz.
-Ja én úgy hallottam, hogy azt már levezetted itt kint a székeken meg a kukákon.
-Igen ott is.-mosolyogtam mire ő bevitt az egyik korterembe és megpillantottam a báttyám.
-Szia hugi.-mosolygott.
-Köszönöm istenem köszönöm!-hálálkodtam és a nyakába ugrottam.
-Ne istennek köszönd hanem magadnak. Én is neked köszönöm és a szavaidnak amiket a műtőben mondtál.
-Hallottad?-kérdeztem kíváncsian.
-Igen. Nem tudom, hogy de hallottam.-mosolygott és magához ölelt.
-Na és mikor jöhetsz haza?
-Hát holnap ha minden igaz, de csak azért mert Jorge megbeszélte az orvosokkal, de persze szigorú ágynyugalom két hétig.-nevetett.
-Akkor át kell menjek, mert Cande már nem rohangálhat.
-Megtennéd?-kérdezte.
-Érted? Érted mit ne tennék meg?-pusziltam meg mire hangos nevetésbe törtünk ki.
-Majd én átmegyek. Neked és Jorgenak a kicsi mellett a helyed.-hallottam Facundo hangját mögüllem.
-Haver egy életre leköteleztél.-pacsizott le Rugg Facuval.
-Köszi Facu.-pusziltam meg. Elköszöntem a tesomtól és kimentem a folyosóra, de ekkor egy nagyon nagy fájdalmat éreztem a hasamba. Hirtelen vérezni kezdtem ott lent és összeestem.
-ÁÁÁÁÁÁ segítsen valaki!-ordítottam a fájdalomtom majd a páromat pillantottam meg aki aggódva odarohan hozzám és felvesz.
-Fathi dr.úr jöjjön kérem.-kiabált hangosan.
-Mondjad Jorge mi baj?-sietett oda. Szegényke kicsi és úgy jár mint egy pingvin, de nagyon ari.
-A barátnőm. Nem tudom mi baja.
-Én szerintem tudom, de meg kell vizsgáljam.
-Rendben. Kicsim bemenjek veled?-fogta meg a kezem.
-Nem kell ez a nőgyógyász feladata nem a tiéd.-csókoltam meg majd bementünk egy ajtón.
***Jorge***
Már fél óraja bent vannak és semmi. Esküszöm ebbe beleőrülök. A srácok már hazamentek, mert későre jár. Egyszer csak kilépett a doki.
-Azt hiszem jobb ha most bemegy Martinához.-mondta lehajtott fejjel.
-Miért mi történt?
-A barátnője elvetélt.
-Mi terhes volt?
-Igen és ez a sok stressz meg minden megártott neki.-mondta mire én berontottam a helyiségbe és az ágyon a zokogó barátnőmet pillantottam meg.
-Semmi baj Tini. Minden rendben lesz.
-Semmi sem lesz rendben. Ez az én hibám. Jobban odakellett volna figyelnem.
-Ne butáskodj már. Figyelj még lehet rengeteg gyermekünk okés?
-Ühümm.-szipogot én meg felvettem az ölembe és kivittem a kocsiba. Beültettem az anyósüllésre magam mellé majd elindultunk. Egész úton meg sem szólalt csak bámult maga elé. Amikor hazaértünk elment fürdeni, lerendezte a kicsit és indult volna aludni csak én leállítottam.
-Martina enned kell. Bajod eshet ráadásul úgy mászkálsz itt mint egy zombi.
-Úgy is érzem magam.-mondta lehajtott fejjel.
-Nem te tehetsz eről az egészről. Érted? Tudod ez hány emberel előfordult már?
-Igen, de akkor is Ő a mi gyerekünk lett volna.-bújt oda hozzám.
-Tudom! Nekem is nagyon rossz, de gondolj a fiúnkra. Ő itt van és szeretnünk kell.-mondatam majd gyöngéden megcsókoltam.
-Rendben.-kúszott egy mosly az arcára.
***Tini***
Jorgenak igaza van. Most Mateo a legfontosabb és nem akarom, hogy egy depis anyukája legyen. Lesz még lehetőségem arra, hogy gyermeket szüljek az én kis majmócámnak. Megvacsoráztam a hercegemmel és indultunk volna aludni, de a kicsi felsírt. Gyorsan bementünk a szobába és Yoyi a picit a kezébe vette.
-Shhhh......-ringatta a kezében majd énekelni kezdte az Abrazame y verast. A kicsi Neymarunk azért sem akart aludni.
-Megpróbálhatom?-nyujtottam a kezem mosolyogva. Ő átadta nekem én meg elekzdtem dudolni és énekelni azt a Tchu Tcha Tcha dalt amire Neymar mindig táncolt. Hamar elaludt és mi is mehettünk lefeküdni.
-Ez a kissrác tuti Barcas lesz. Egy igazi Neymar.-nevetett halkan a szerelmem.
-Hát én mondtam.-kócoltam össze a haját.
-Na ezt nem kellett volna.-kapott fel és az ágyra rakva csikizni kezdett.
-Ne.....ne....Yoyi ne!-nevettem hangosan mire abbahagyta és megcsókolt.
-Aludjunk, mert nekem reggel dolgozni kell ám menni.-csókolgatta a nyakam.
-Oké, de elötte nem énekelnéd el nekem a Nuestro Camino-t? Mostanában nem tudok a hangod nélkül elaludni.-bújtam oda hozzá mire bólintott egyet és karjaiba zárt. Szép halkan énekelni kezdett és a dal végén egy puszit nyomott az arcomra. Én meg újra nyugodtan aludhattam.
-Hála istennek.-rogytam sírva a földre, de már boldogan.
-Szerelmem most már nyugodj meg.-vett fel a karjába az én hercegem.
-Persze megnyugszok csak annyira boldog vagyok meg most jön ki rajtam a stressz.
-Ja én úgy hallottam, hogy azt már levezetted itt kint a székeken meg a kukákon.
-Igen ott is.-mosolyogtam mire ő bevitt az egyik korterembe és megpillantottam a báttyám.
-Szia hugi.-mosolygott.
-Köszönöm istenem köszönöm!-hálálkodtam és a nyakába ugrottam.
-Ne istennek köszönd hanem magadnak. Én is neked köszönöm és a szavaidnak amiket a műtőben mondtál.
-Hallottad?-kérdeztem kíváncsian.
-Igen. Nem tudom, hogy de hallottam.-mosolygott és magához ölelt.
-Na és mikor jöhetsz haza?
-Hát holnap ha minden igaz, de csak azért mert Jorge megbeszélte az orvosokkal, de persze szigorú ágynyugalom két hétig.-nevetett.
-Akkor át kell menjek, mert Cande már nem rohangálhat.
-Megtennéd?-kérdezte.
-Érted? Érted mit ne tennék meg?-pusziltam meg mire hangos nevetésbe törtünk ki.
-Majd én átmegyek. Neked és Jorgenak a kicsi mellett a helyed.-hallottam Facundo hangját mögüllem.
-Haver egy életre leköteleztél.-pacsizott le Rugg Facuval.
-Köszi Facu.-pusziltam meg. Elköszöntem a tesomtól és kimentem a folyosóra, de ekkor egy nagyon nagy fájdalmat éreztem a hasamba. Hirtelen vérezni kezdtem ott lent és összeestem.
-ÁÁÁÁÁÁ segítsen valaki!-ordítottam a fájdalomtom majd a páromat pillantottam meg aki aggódva odarohan hozzám és felvesz.
-Fathi dr.úr jöjjön kérem.-kiabált hangosan.
-Mondjad Jorge mi baj?-sietett oda. Szegényke kicsi és úgy jár mint egy pingvin, de nagyon ari.
-A barátnőm. Nem tudom mi baja.
-Én szerintem tudom, de meg kell vizsgáljam.
-Rendben. Kicsim bemenjek veled?-fogta meg a kezem.
-Nem kell ez a nőgyógyász feladata nem a tiéd.-csókoltam meg majd bementünk egy ajtón.
***Jorge***
Már fél óraja bent vannak és semmi. Esküszöm ebbe beleőrülök. A srácok már hazamentek, mert későre jár. Egyszer csak kilépett a doki.
-Azt hiszem jobb ha most bemegy Martinához.-mondta lehajtott fejjel.
-Miért mi történt?
-A barátnője elvetélt.
-Mi terhes volt?
-Igen és ez a sok stressz meg minden megártott neki.-mondta mire én berontottam a helyiségbe és az ágyon a zokogó barátnőmet pillantottam meg.
-Semmi baj Tini. Minden rendben lesz.
-Semmi sem lesz rendben. Ez az én hibám. Jobban odakellett volna figyelnem.
-Ne butáskodj már. Figyelj még lehet rengeteg gyermekünk okés?
-Ühümm.-szipogot én meg felvettem az ölembe és kivittem a kocsiba. Beültettem az anyósüllésre magam mellé majd elindultunk. Egész úton meg sem szólalt csak bámult maga elé. Amikor hazaértünk elment fürdeni, lerendezte a kicsit és indult volna aludni csak én leállítottam.
-Martina enned kell. Bajod eshet ráadásul úgy mászkálsz itt mint egy zombi.
-Úgy is érzem magam.-mondta lehajtott fejjel.
-Nem te tehetsz eről az egészről. Érted? Tudod ez hány emberel előfordult már?
-Igen, de akkor is Ő a mi gyerekünk lett volna.-bújt oda hozzám.
-Tudom! Nekem is nagyon rossz, de gondolj a fiúnkra. Ő itt van és szeretnünk kell.-mondatam majd gyöngéden megcsókoltam.
-Rendben.-kúszott egy mosly az arcára.
***Tini***
Jorgenak igaza van. Most Mateo a legfontosabb és nem akarom, hogy egy depis anyukája legyen. Lesz még lehetőségem arra, hogy gyermeket szüljek az én kis majmócámnak. Megvacsoráztam a hercegemmel és indultunk volna aludni, de a kicsi felsírt. Gyorsan bementünk a szobába és Yoyi a picit a kezébe vette.
-Shhhh......-ringatta a kezében majd énekelni kezdte az Abrazame y verast. A kicsi Neymarunk azért sem akart aludni.
-Megpróbálhatom?-nyujtottam a kezem mosolyogva. Ő átadta nekem én meg elekzdtem dudolni és énekelni azt a Tchu Tcha Tcha dalt amire Neymar mindig táncolt. Hamar elaludt és mi is mehettünk lefeküdni.
-Ez a kissrác tuti Barcas lesz. Egy igazi Neymar.-nevetett halkan a szerelmem.
-Hát én mondtam.-kócoltam össze a haját.
-Na ezt nem kellett volna.-kapott fel és az ágyra rakva csikizni kezdett.
-Ne.....ne....Yoyi ne!-nevettem hangosan mire abbahagyta és megcsókolt.
-Aludjunk, mert nekem reggel dolgozni kell ám menni.-csókolgatta a nyakam.
-Oké, de elötte nem énekelnéd el nekem a Nuestro Camino-t? Mostanában nem tudok a hangod nélkül elaludni.-bújtam oda hozzá mire bólintott egyet és karjaiba zárt. Szép halkan énekelni kezdett és a dal végén egy puszit nyomott az arcomra. Én meg újra nyugodtan aludhattam.
2016. június 19., vasárnap
Jortini 2.évad 21.rész
4 hónap múlva.....
Négy hónap telt el és az én kisfiam egy hónap múlva fél éves. Én multhéten töltöttem be a 21-et. Jorge is már 27. Annyira vészesen közeledik a harminc fele, de ahányszor ezt felhozom mindig mérgelődik. Ez érthető mivel senki sem akar megöregedni. Ahogy ezen gondolkoztam épp Mateot tettem tisztába késöbb pedig megetettem. Elindultam le a konyháb, de lefele menet megszédültem és zuhanni kezdtem gyerekkel a kezemben. A kicsit magamhoz szorítottam és nagy szerencsémre háttal estem a földre. Borzalmas fájdalom nyilalt a gerincembe, de fel kellett állnom. A picit is felvettem és leraktam a nappaliba a szőnyegre amíg megfőzöm az ebédet. Én ugyan gyesen vagyok, de Yoyi a Violetta végével normális munkát akart vállalni. Így hát az én drágámból orvos lett. Amúgy igen jól hallottátok. Vége van a Violettának. Két hónap alatt sikeresen leforgattuk az utolsó évadot. Az idő alatt tanult Jorge, hogy orvos lehessen. Még nem olyan nagy orvos, de már az elég, hogy ő a korházat választotta. Mindig törődött az emberekkel. Én maradok az éneklésnél. Nemsokára már a második lemezemet vesszük fel. El sem hiszem, hogy ilyen tökéletesen alakul az életem pláne a sok szenvedés után. Most is épp asrácokat várom, mert azt mondták, hogy átjönnek. Gyorsan főztem egy gombalevest és sütöttem egy pizzát. Ahogy végeztem már kopogtak is. Neymart a kezembe vettem és kinyitottam az ajtót.
-Halihó.-ugráltam, de ők nem. Mindenki sírt.
-Jézusom srácok mi van veletek?-néztem ilyedten.
-RUGGERRO!-borúlt a nyakamba Candelaria zokogva.
-Mi....mi történtvele.-folytak végig a könnycseppek az arcomon.
-Elütötték és most életveszélyben van.-mondta Samu kisírt szemekkel.
-Nem az nem lehet nekem csak ő maradt.-rogytam le a földre a gyerekkel együtt. Nico szép lassan kivette a kezemből a kicsit és felvitte. Én még mindig nem mozdultam. A padlót bámulva zokogtam és eszembe jutott a gyerekkorunk. Annyi mindenen keresztül mentünk. Veszekedés, öröm, sírás és a szüleink elvesztése. Most meg talán ő is meghal. Ez nem lehet.
-Neeeeem!-ordítottam és kiszaladtam a lakásból. Egészen a korházig futottam sírva. Berontottam az épületbe és Jorget kerestem. Semmire nem figyeltem oda így arra sem, hogy nekimentem valakinek. Hála istennek csak Yoyi volt az. Láttam rajta, hogy ő is tudja azt amit én. Szorosan magához ölelt és nyugtatgatott nem sok sikerrel.
-Figyelj kicsim olyan sérülése van amit össze kell varni és a kezébe is beleállt valami azt is ki kell műteni.-csókolt meg mire én csak bólintottam egyet és ő a nővérekkek együtt elment. Tudtam, hogy kritikus órák várnak rám ezért felhívtam Damon-t, hogy ő is jöjjön el. A srácok is megérkeztek így hát a fél folyosó megtelt. Candelaria és én megállás nélkül sírtunk. Le kellett higgadjak és megkellett nyugtassam Arielt, mert ez a sok stressz árt a babának hisz ő is már a nyolcadik hónapban van és kislánya lesz.
-Drágám ne sírj, mert ez rossz Lenanak.
-Igazad van, de az apja haldoklik.-szomorkodott.
-Figyelj Jorge megfogja menteni jó?-simogattam a hátát.
-Jó!-higgadt le most már ő is. Láttam, hogy elfáradt és ahogy hozzábújt Facundohoz elaludt. Én szépen visszasétáltam Damonhoz, én is a mellkasára raktam fejem majd mély álomba merültem. Nem sokat aludtam, mert Rugg jelent meg álmomban, hogy elköszönjön én meg sikítva keltem fel. Azonnal a műtő felé vettem az irányt és berontottam. Láttam, hogy mindenki megszeppenve néz, de Yoyi intett nekik, hogy nem fogok zavarni csak engedjenek oda. Amíg ők műtötték én megfogtam a másik ép kezét és simogatni kezdtem. Nyomtam egy puszit a homlokára és belekezdtem a mondandómba.
-Drága testvérem már megint te vagy élet és halál között. Most nem egy kocsiban ültél hanem egy kocsi ütött el. Már kiskorunkban is mindig veled volt a baj, de én mindig követtelek. Persze, hogy követtelek hisz a báttyám vagy és bármit megtennék érted. Anyuéknál is mindig én falaztam neked, de soha nem bántam meg ha kikaptam, mert mindent amit tettem az csak is érted volt. Aztán amikor elvesztettük a szüleinket te voltál aki engem támogatott pedig neked sem volt könnyű. Akkor megfogadtad, hogy soha nem hagysz el ezért kérlek most se tedd ezt meg. Gyere vissza, mert szükségem van rád. Mindannyiunknak szüksége van rád. A testvérednek, a fleségednek és a születendő lányodnak is. Ne hagyd, hogy ő is apa nélkülj nőljön fel.-sírtam és a homlokomat az övéhez raktam. Hirtelen elkezdtek a gépek pittyegni és az orvosok is mászkáltak. Éreztem ahogy valaki megfog hátulról, de azt is hallottam ahogy néhány orvos sír. Most vagy a szavaim miatt vagy...... Na erre már nem is mertem gondolni.
-Kicsim most ki kell menned!-csókolt meg a szerelemem.
-Ugye nam hallt meg?-kezdtem sírni. Ő a kérdésemmel nem foglalkozva kirakott. Én elkezdtem dühöngeni és a folyosón felrugtam a székeket meg mindent ami az utamba került. Ordítoztam, tomboltam megszüntek létezni a körülöttem lévők. Aztán éreztem, hogy valaki lefog. damon volt az.
-Tini nyugodj le kérlek! Minden rendben lesz!-húzott ki a mosdóba.
-Semmi nem lesz rendben. Senki nem mondott semmit csak kiraktak ide és kész. Lehet, hogy meghalt a báttyám. Az életem kész katasztrófa.-kezdtem mondani a magamét mire csak annyit érztem, hogy a legjobb barátom ajkai az enyémre tapadnak. Én azonnal ellöktem magamtól és megpofoztam majd távoztam onnan. Kimentem és leültem Diego és Lodovica közé. Mind a ketten próbáltak megnyugtatni, de annyira felzaklatott a baleset meg Damon, hogy nem bírtam visszafogni magam. Egyszer csak azt láttam, hogy ő jön felém, de a srácok elém álltak és elküldték.
-Figyelj Tini meg kell nyugodnod!-guggolt elém Samu és a kezemet simogatta.
-De nem megy!-kiabáltam hangosan mire a nővérek is odajöttek nyugtatgatni.
-Figyu Martina Jorge egy csodás orvos és precíz. Meg fogja menteni a testvéred. Hidd el nekem.-mondta egy Sofia nevezetű nővérke.
-Jó.-szipogtam és Facu vállába fúrtam a fejem.
-Na akkor én most bemegyek, mert végeztek a műtéttel és be kell tolni a szobába a beteget.-nevetett egy nővér és elment. Egyszer csak a párom jött ki nem túl boldog arcal a műtőből.
-Nah jól van?-szaladtam oda hozzá miközben átöleltem.
-Figyelj kicsim........
Négy hónap telt el és az én kisfiam egy hónap múlva fél éves. Én multhéten töltöttem be a 21-et. Jorge is már 27. Annyira vészesen közeledik a harminc fele, de ahányszor ezt felhozom mindig mérgelődik. Ez érthető mivel senki sem akar megöregedni. Ahogy ezen gondolkoztam épp Mateot tettem tisztába késöbb pedig megetettem. Elindultam le a konyháb, de lefele menet megszédültem és zuhanni kezdtem gyerekkel a kezemben. A kicsit magamhoz szorítottam és nagy szerencsémre háttal estem a földre. Borzalmas fájdalom nyilalt a gerincembe, de fel kellett állnom. A picit is felvettem és leraktam a nappaliba a szőnyegre amíg megfőzöm az ebédet. Én ugyan gyesen vagyok, de Yoyi a Violetta végével normális munkát akart vállalni. Így hát az én drágámból orvos lett. Amúgy igen jól hallottátok. Vége van a Violettának. Két hónap alatt sikeresen leforgattuk az utolsó évadot. Az idő alatt tanult Jorge, hogy orvos lehessen. Még nem olyan nagy orvos, de már az elég, hogy ő a korházat választotta. Mindig törődött az emberekkel. Én maradok az éneklésnél. Nemsokára már a második lemezemet vesszük fel. El sem hiszem, hogy ilyen tökéletesen alakul az életem pláne a sok szenvedés után. Most is épp asrácokat várom, mert azt mondták, hogy átjönnek. Gyorsan főztem egy gombalevest és sütöttem egy pizzát. Ahogy végeztem már kopogtak is. Neymart a kezembe vettem és kinyitottam az ajtót.
-Halihó.-ugráltam, de ők nem. Mindenki sírt.
-Jézusom srácok mi van veletek?-néztem ilyedten.
-RUGGERRO!-borúlt a nyakamba Candelaria zokogva.
-Mi....mi történtvele.-folytak végig a könnycseppek az arcomon.
-Elütötték és most életveszélyben van.-mondta Samu kisírt szemekkel.
-Nem az nem lehet nekem csak ő maradt.-rogytam le a földre a gyerekkel együtt. Nico szép lassan kivette a kezemből a kicsit és felvitte. Én még mindig nem mozdultam. A padlót bámulva zokogtam és eszembe jutott a gyerekkorunk. Annyi mindenen keresztül mentünk. Veszekedés, öröm, sírás és a szüleink elvesztése. Most meg talán ő is meghal. Ez nem lehet.
-Neeeeem!-ordítottam és kiszaladtam a lakásból. Egészen a korházig futottam sírva. Berontottam az épületbe és Jorget kerestem. Semmire nem figyeltem oda így arra sem, hogy nekimentem valakinek. Hála istennek csak Yoyi volt az. Láttam rajta, hogy ő is tudja azt amit én. Szorosan magához ölelt és nyugtatgatott nem sok sikerrel.
-Figyelj kicsim olyan sérülése van amit össze kell varni és a kezébe is beleállt valami azt is ki kell műteni.-csókolt meg mire én csak bólintottam egyet és ő a nővérekkek együtt elment. Tudtam, hogy kritikus órák várnak rám ezért felhívtam Damon-t, hogy ő is jöjjön el. A srácok is megérkeztek így hát a fél folyosó megtelt. Candelaria és én megállás nélkül sírtunk. Le kellett higgadjak és megkellett nyugtassam Arielt, mert ez a sok stressz árt a babának hisz ő is már a nyolcadik hónapban van és kislánya lesz.
-Drágám ne sírj, mert ez rossz Lenanak.
-Igazad van, de az apja haldoklik.-szomorkodott.
-Figyelj Jorge megfogja menteni jó?-simogattam a hátát.
-Jó!-higgadt le most már ő is. Láttam, hogy elfáradt és ahogy hozzábújt Facundohoz elaludt. Én szépen visszasétáltam Damonhoz, én is a mellkasára raktam fejem majd mély álomba merültem. Nem sokat aludtam, mert Rugg jelent meg álmomban, hogy elköszönjön én meg sikítva keltem fel. Azonnal a műtő felé vettem az irányt és berontottam. Láttam, hogy mindenki megszeppenve néz, de Yoyi intett nekik, hogy nem fogok zavarni csak engedjenek oda. Amíg ők műtötték én megfogtam a másik ép kezét és simogatni kezdtem. Nyomtam egy puszit a homlokára és belekezdtem a mondandómba.
-Drága testvérem már megint te vagy élet és halál között. Most nem egy kocsiban ültél hanem egy kocsi ütött el. Már kiskorunkban is mindig veled volt a baj, de én mindig követtelek. Persze, hogy követtelek hisz a báttyám vagy és bármit megtennék érted. Anyuéknál is mindig én falaztam neked, de soha nem bántam meg ha kikaptam, mert mindent amit tettem az csak is érted volt. Aztán amikor elvesztettük a szüleinket te voltál aki engem támogatott pedig neked sem volt könnyű. Akkor megfogadtad, hogy soha nem hagysz el ezért kérlek most se tedd ezt meg. Gyere vissza, mert szükségem van rád. Mindannyiunknak szüksége van rád. A testvérednek, a fleségednek és a születendő lányodnak is. Ne hagyd, hogy ő is apa nélkülj nőljön fel.-sírtam és a homlokomat az övéhez raktam. Hirtelen elkezdtek a gépek pittyegni és az orvosok is mászkáltak. Éreztem ahogy valaki megfog hátulról, de azt is hallottam ahogy néhány orvos sír. Most vagy a szavaim miatt vagy...... Na erre már nem is mertem gondolni.
-Kicsim most ki kell menned!-csókolt meg a szerelemem.
-Ugye nam hallt meg?-kezdtem sírni. Ő a kérdésemmel nem foglalkozva kirakott. Én elkezdtem dühöngeni és a folyosón felrugtam a székeket meg mindent ami az utamba került. Ordítoztam, tomboltam megszüntek létezni a körülöttem lévők. Aztán éreztem, hogy valaki lefog. damon volt az.
-Tini nyugodj le kérlek! Minden rendben lesz!-húzott ki a mosdóba.
-Semmi nem lesz rendben. Senki nem mondott semmit csak kiraktak ide és kész. Lehet, hogy meghalt a báttyám. Az életem kész katasztrófa.-kezdtem mondani a magamét mire csak annyit érztem, hogy a legjobb barátom ajkai az enyémre tapadnak. Én azonnal ellöktem magamtól és megpofoztam majd távoztam onnan. Kimentem és leültem Diego és Lodovica közé. Mind a ketten próbáltak megnyugtatni, de annyira felzaklatott a baleset meg Damon, hogy nem bírtam visszafogni magam. Egyszer csak azt láttam, hogy ő jön felém, de a srácok elém álltak és elküldték.
-Figyelj Tini meg kell nyugodnod!-guggolt elém Samu és a kezemet simogatta.
-De nem megy!-kiabáltam hangosan mire a nővérek is odajöttek nyugtatgatni.
-Figyu Martina Jorge egy csodás orvos és precíz. Meg fogja menteni a testvéred. Hidd el nekem.-mondta egy Sofia nevezetű nővérke.
-Jó.-szipogtam és Facu vállába fúrtam a fejem.
-Na akkor én most bemegyek, mert végeztek a műtéttel és be kell tolni a szobába a beteget.-nevetett egy nővér és elment. Egyszer csak a párom jött ki nem túl boldog arcal a műtőből.
-Nah jól van?-szaladtam oda hozzá miközben átöleltem.
-Figyelj kicsim........
2016. június 16., csütörtök
2.évad 20.rész
-Higgadj le Martina! Én is aggódom!-szorított magához erősen. Egyszer csak orvosok kezdtek el rohangálni ide oda mindenféle gyógyszerekkel meg mindennel.
-Mi van a fiammal? Kérem mondják el!-téptem ki magam Jorge karjaiból és az egyik orvoshoz szaladtam.
-Nyugodjon meg kisasszony! Most már minden rendben a fiával, de epilepsziás.
-Mi az, hogy lehet?-sírtam tovább.
-Figyeljen ez bárkivel előfordulhat, de gyógyszerekkel kezelhetjük és talán még ki is gyógyúlhat belőle!
-Köszönjük Dr.nő.-mondta Jorge.
-Ugyan nincs mit! Pár perc és bemehetnek hozzá és haza is vihetik!-mosolygott kedvesen majd Jorgera kacsintva elment. Yoyi meg még nyálasan vigyorgott nem mellesleg ő is visszakacsintott. Én meg felkaptam a vizet és pofonvágtam.
-Neked meg mi bajod?-nézett rám értetlenül.
-Za egy dolog, hogy szétváltunk, de a szemem láttára flörtölgetsz egy orvossal ez már mindennek a teteje.-vágtam a fejéhez a dolgokat. Ahogy megfordultam láttam, hogy int a doki, hogy bemehetünk. Fogtam magam és azonnal berontottam a kicsikémhez. Felvettem a kezembe és rénekelve ringatni kezdtem. Egyszercsak éreztem, hogy hátulról valaki átölel. Tudtam, hogy ki az ezért ki is akartam szabadulni karjaiból, de nem hagyta.
-Tudom, hogy szeretsz és meg kell bocsájts, mert most te is ugyan úgy féltékenykedtél.
-Persze,hogy szeretlek te barom,de elegem van már a kitöréseidből.-háborodtam fel mire ő csak elmoslyodott és megpróbált megcsókolni, de nem hagytam.
-Most meg mi bajod van?
-Még haragszok.-mérgelődtem.
-Kicsim egy pillanatra rakd le azt a gyereket kérlek.-mondta mire én letettem és ő megragadott. Felemelt és egy hosszas csókot váltottunk. Ahogy nyelvünk találkozott én megremegtem és melegség járta át a testem. A csókunk végén letett és magához szorított én meg beszívtam az illatát.
-Nem tudok nélküled élni Jorge Blanco.-fúrtam a fejem a mellkasába mkre ő megpuszilta a fejem.
-Én sem nélküled te kis buta.-kuncogott halkan erre én megcsípkedtem. Nem sokra rá bejött az orvos. Oda adta a papírokat, a receptet és már mehettünk is. Elösször a gyógyszertárba mentünk mind a négyen plussz a kicsi után meg Ruggékhoz a cuccaimért. Végre újra együtt lehetek azzal akit szeretek, viszont ezt a házasságdolgot már nem akarom. Ezt még Jorgeval is meg kell beszélnem, de bízom benne, hogy meg tud érteni. Ahogy haza értünk Yoyival elmentünk megfürdetni a fiúnkat majd megetettük. Eztán mi is vacsiztunk meg lezuhanyoztunk. Épp a szobában feküdtem az ágyon egy könyvet olvasva amikor a párom lépett be az ajtón.
-Kincsem beszélnünk kell.-mondta mosolyogva és megcsókolt.
-Mondjad életem.-bújtam hozzá.
-Szeretném ha újra visszahúznád a gyűrűt az újjadra.-vette ki az éjjeliszekrény fiokjából az ékszert.
-Én is eről akartam beszélni Jorge. Mi lenne ha nem házasodnánk össze? Tévedés ne essék. Nem azért, mert nem szeretlek hanem, mert annélkül is imádjuk egymást és tudjuk, hogy te csak az enyém vagy én meg csak a tiéd.
-Jó akkor nem lesz esküvő se semmi!-durcizott és berontott a fürdőbe. Tudtam, hogy megsértődik. Egyszerűen én mindig is utáltam a házasságot a nagy esküvőket meg az ilyen puccos dolgokat. Meg nem kell egy hülye papír ahoz, hogy tudjuk szeretjük egymást és soha nem válunk szét. Amíg ezen gondolkoztam Blanco kijött a fürdőből egy szál alsónaciba és megállt a gardrób elött, hogy előkeresse a holnapi ruháját. Én a háta mögé osontam a kezemet összekulcsoltam elöl a hasánál és elkezdtem lábujjhegyre állva a vállát puszilgatni.
-Yoyi kérlek ne csináld ezt. Nem elég, hogy van egy gyermekünk és, hogy együtt élünk. Én annyira szeretlek, hogy egy hét után megbolondulok ha összeveszünk.
-Én is szeretlek.-fordult elém és megcsókolt közben pedig az ágy fel vezetett. A hátamra fektetett, levette a pizsim meg a fehérnemüm és csókolgatni kezdett. Hangos nyögésekkel nyugtáztam, hogy élvezem és, hogy ezt akarom. Inenntől el tudjátok képzeni, hogy mi volt. LOVACSKA!!!!!! Egyszóval egy csodálatos és Hangos éjszaka. Persze arra figyeltünk, hogy a kicsi ne ébredjen fel.
2016. június 14., kedd
Jortini 2.évad 19.rész
1 hét múlva........
Reggel amikor felkeltem Ruggerro már nem volt mellettem. Ránéztem az órára és már 9:28-volt.
-Mateo!-kiáltottam fel és átszaladtam a másik szobába, de a gyerek már nem volt ott. Azonnal futottam a nappaliba és mit látnak szemeim? A báttyám és Cande a szönyegen ülve énekelnek a babának. Rugg kezébe a baba és miközben ringatta közösen énekelték a Te Creo-t. Én is csatlakoztam hozzájuk így már hárman daloltunk. A dal végén a kicsi kacagni kezdett.
Imádom amikor nevet. Már nem tudnám nélküle elképzelni az életem sem Jorge nélkül. Viszont most nagyon haragszok rá és nem tudok egykönnyen megbocsájtani neki. Meg persze nem is én fogom őt keresni ezek után. Van egy közös gyermekünk, jegyesek vagyunk erre megvádol azzal, hogy én két másik sráccal kavarok. Borzalmas, hogy mire nem képes ha a kapcsolatunkról van szó. Fogtam magam fogat mostam, a hajamat copfba kötöttem majd azt befontam. Felvettem egy fekete farmert és egy lila köves pólót. Miután elkészültem lementem a konyhába a gyermekemet megetettem majd én is ettem egy tál müzlit. Az túlzás, hogy ettem, mert nem sok étvágyam volt a múltkori veszekedés miatt. Csak arra tudtam gondolni, hogy Jorgenak valami baja lett a multkori ivászat miatt.
-Sziasztok!-lépett be az én szőkeségem a bejárati ajtón.
-Mech!-kiabáltunk egyszerre Candeval majd a nyakába ugrottunk.
-Jajjj Mechi uuuuu jajj de jó! Gyere ölelés, puszi!-dobálta a lábait Rugg miközben futott felénk.
-Ruggerro!-ordítottunk rá mind a hárman mire a kezét feltéve odament a fiamhoz.
-Hallod bármit mond anyád ne hallgass rá csak én rám a bácsikádra! Mi fiúk tartsunk össze. Mondjuk azt remélem, hogy nem anyádra ütöttél és nem leszel Barcelonás pláne nem annak a hülye Neymarnak az imádója.-kuncogott halkan Rugg.
-Na idefigyelj Ruggerro Stoessel Neymar a leghelyesebb srác a világon! Ha lemered szólni én agyon ütlek! Ráadásul a Barcelona a legjobb focicsapat a világon!-kiabált Mercedes és a báttyám felé közeledett aki a hátam mögött bújt el.
-Én ugyan meg nem védelek, mert leszóltad a Barcat és igaza van.-nevettem hangosan.
-Na ez szép a saját vérdet cserben hagyod?-rohangált körbe a lakásba Rugg Mechi elől.
-Na jó Mercedes Lambre fejezd be! Mennünk kell a forgatásra!-emeltem fel a hangom "mérgesen".
-De hát te is hallottad amit mondott nem?-nyafogott.
-Jó, jó Neymar a világ legjobb pasija.
-És még?-kérdezte Mech.
-Meg a legjobb focistája is.-kapkodott levegő után az idióta báttyám.
-Jó mehetünk.-ugrándozott kifele a barátném. Én és Candelaria csak a hasunkat fogva mentünk utána és nevettünk. A tesóm pedig berakta a kicsi Neymarom a hordozóba majd beültünk a kocsiba. Elösször Damonhoz mentünk, mert ma ő vígyáz a fiamra. Ma Rob van bent a studioba holnap pedig Damon így hát felváltva vigyáznak Mateora. Még mielött odaértünk már hívott is Damon, hogy ma nem tudja elvállalni a kicsi Blancot így hát mit tehettünk őt is bevüttük a forgatásra. Ahogy beértünk Jorge fogadott engem az ajtóban.
-Tini beszélnünk kell!-ragadta meg a kezem.
-Nincs miről beszélnünk Blanco.-löktem el magamtól és bementem az öltözőbe. Felhúztam a Violettás ruhám a kicsit kivettem a hordozóbol és énekelgettem neki, hogy elaludjonk. Pár perc múlva álomra hajtotta a fejét és mehettem is ki vele a próbára. Szerencsére Sergio nem szólt miatta szóval nyugodtan kezdhettük a próbát. Első jelenet az volt, hogy veszekednem kellett Leonnal elég dúrván, de nem szakítottunk. Na ez igen jól ment. Olyan átéléssel ordítottam vele meg ő is velem, hogy nem is kellett újravegyük. Ez után a srácoknak következett közösen egy jelenet Leon kívételével, de közben felébredt a kicsi is
-Tini menj csak nyugodtan én majd vigyázok Mateora.-mondta Jorge miközben átvette a kezemből. Beállatam a többiekhez, de nem tudtam levenni a szemem a fiamról és Jorgerol. Egyszerűen olyan cukik voltak. Na és Mateo tiszta apja. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy én jövök.
-Martina! Martina Stoessel!-kiabált Sergio miközben a kezét lengette elöttem.
-Te..tes.....tessék?-néztem értetlenül.
-Te jöttél volna.
-Jaj ne haragudjatok kezdhetnénk újra?-néztem boci szemekkel.
-Na jó csapó 2 és felvétel!-kiabál és mehetett is tovább. Ahogy végeztünk át kellett menjünk egy másik termbe, mert énekelnem kellett és azt fel kellett vegyék. Hát már hatodjára próbáltuk, de nem ment.
-Figyelj Tini gondolj valaki olyanra ennél a dalnál akit nagyon szeretsz! Akiért mindent megtennél. Tudod amikor bármi vagy bárki lennél ő érte. Menni fog?
-Azt hiszem igen.-mondtam majd lehunytam a szemem a fejem a föld fele hajtottam és énekelni kezdtem. Szépen lassan felnéztem és azt láttam, hogy az üveg elé Jorget tolták a srácok. A kezében ott volt a szerelmünk gyümölcse és mind a kettem mosolyogtak. Yoyival találkozott a tekintetünk és akkor végem volt. Nem Martina nem gyengülhetsz el. Azt ez egyet biztosra tudom, hogy jobban tudtam énekelni. A dal végén mindenki tapsolt. Mehettünk is haza. Mára ennyi volt.
-Jorge megkaphatnám Mateot?-nyújtottam a kezem.
-Persze, tessék.-adta át nekem miközben a kezünk összeért. Azonna melegség töltött el és elvörösödtem.
-Figyelj kicsim gyere haza! Nem bírom tovább se nélküled se a fiúnk nélkül. Már egy hete egyedül vagyok abba a nagy házba.
-Nem Jorge amíg nem vagy képes megbízni bennem addig nem!-toltam el magamtól és elindultam kifele a báttyámék után. Egyszer csak Mateo ordítani és rángatózni kezdett. Mire Jorge is odajött addigra elvesztette az eszméletét. Yoyi megfogta és azonnal a kocsiba rakta majd a kórházig meg sem álltunk. Én, Rugg, Cende és Jorge mentünk. Ahogy megérkeztünk egy orvoshoz rohantunk és a kezébe adta Jorge a gyereket. Vele akartam én is menni, de nem engedték.
-Nem értik, hogy a fiammal akarok mardni?-üvöltöttem torkom szakadtából. Ha valami baja lesz én meghalok.
-Nyugodj meg kérlek!-karolt át hátulról Jorge én meg csak hozzábújtam és sírtam.
-Vele akarok lenni tudni akarom, hogy jól van.-sírtam miközben a pólójába kapaszkodtam.
Reggel amikor felkeltem Ruggerro már nem volt mellettem. Ránéztem az órára és már 9:28-volt.
-Mateo!-kiáltottam fel és átszaladtam a másik szobába, de a gyerek már nem volt ott. Azonnal futottam a nappaliba és mit látnak szemeim? A báttyám és Cande a szönyegen ülve énekelnek a babának. Rugg kezébe a baba és miközben ringatta közösen énekelték a Te Creo-t. Én is csatlakoztam hozzájuk így már hárman daloltunk. A dal végén a kicsi kacagni kezdett.
-Sziasztok!-lépett be az én szőkeségem a bejárati ajtón.
-Mech!-kiabáltunk egyszerre Candeval majd a nyakába ugrottunk.
-Jajjj Mechi uuuuu jajj de jó! Gyere ölelés, puszi!-dobálta a lábait Rugg miközben futott felénk.
-Ruggerro!-ordítottunk rá mind a hárman mire a kezét feltéve odament a fiamhoz.
-Hallod bármit mond anyád ne hallgass rá csak én rám a bácsikádra! Mi fiúk tartsunk össze. Mondjuk azt remélem, hogy nem anyádra ütöttél és nem leszel Barcelonás pláne nem annak a hülye Neymarnak az imádója.-kuncogott halkan Rugg.
-Na idefigyelj Ruggerro Stoessel Neymar a leghelyesebb srác a világon! Ha lemered szólni én agyon ütlek! Ráadásul a Barcelona a legjobb focicsapat a világon!-kiabált Mercedes és a báttyám felé közeledett aki a hátam mögött bújt el.
-Én ugyan meg nem védelek, mert leszóltad a Barcat és igaza van.-nevettem hangosan.
-Na ez szép a saját vérdet cserben hagyod?-rohangált körbe a lakásba Rugg Mechi elől.
-Na jó Mercedes Lambre fejezd be! Mennünk kell a forgatásra!-emeltem fel a hangom "mérgesen".
-De hát te is hallottad amit mondott nem?-nyafogott.
-Jó, jó Neymar a világ legjobb pasija.
-És még?-kérdezte Mech.
-Meg a legjobb focistája is.-kapkodott levegő után az idióta báttyám.
-Jó mehetünk.-ugrándozott kifele a barátném. Én és Candelaria csak a hasunkat fogva mentünk utána és nevettünk. A tesóm pedig berakta a kicsi Neymarom a hordozóba majd beültünk a kocsiba. Elösször Damonhoz mentünk, mert ma ő vígyáz a fiamra. Ma Rob van bent a studioba holnap pedig Damon így hát felváltva vigyáznak Mateora. Még mielött odaértünk már hívott is Damon, hogy ma nem tudja elvállalni a kicsi Blancot így hát mit tehettünk őt is bevüttük a forgatásra. Ahogy beértünk Jorge fogadott engem az ajtóban.
-Tini beszélnünk kell!-ragadta meg a kezem.
-Nincs miről beszélnünk Blanco.-löktem el magamtól és bementem az öltözőbe. Felhúztam a Violettás ruhám a kicsit kivettem a hordozóbol és énekelgettem neki, hogy elaludjonk. Pár perc múlva álomra hajtotta a fejét és mehettem is ki vele a próbára. Szerencsére Sergio nem szólt miatta szóval nyugodtan kezdhettük a próbát. Első jelenet az volt, hogy veszekednem kellett Leonnal elég dúrván, de nem szakítottunk. Na ez igen jól ment. Olyan átéléssel ordítottam vele meg ő is velem, hogy nem is kellett újravegyük. Ez után a srácoknak következett közösen egy jelenet Leon kívételével, de közben felébredt a kicsi is
-Tini menj csak nyugodtan én majd vigyázok Mateora.-mondta Jorge miközben átvette a kezemből. Beállatam a többiekhez, de nem tudtam levenni a szemem a fiamról és Jorgerol. Egyszerűen olyan cukik voltak. Na és Mateo tiszta apja. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy én jövök.
-Martina! Martina Stoessel!-kiabált Sergio miközben a kezét lengette elöttem.
-Te..tes.....tessék?-néztem értetlenül.
-Te jöttél volna.
-Jaj ne haragudjatok kezdhetnénk újra?-néztem boci szemekkel.
-Na jó csapó 2 és felvétel!-kiabál és mehetett is tovább. Ahogy végeztünk át kellett menjünk egy másik termbe, mert énekelnem kellett és azt fel kellett vegyék. Hát már hatodjára próbáltuk, de nem ment.
-Figyelj Tini gondolj valaki olyanra ennél a dalnál akit nagyon szeretsz! Akiért mindent megtennél. Tudod amikor bármi vagy bárki lennél ő érte. Menni fog?
-Azt hiszem igen.-mondtam majd lehunytam a szemem a fejem a föld fele hajtottam és énekelni kezdtem. Szépen lassan felnéztem és azt láttam, hogy az üveg elé Jorget tolták a srácok. A kezében ott volt a szerelmünk gyümölcse és mind a kettem mosolyogtak. Yoyival találkozott a tekintetünk és akkor végem volt. Nem Martina nem gyengülhetsz el. Azt ez egyet biztosra tudom, hogy jobban tudtam énekelni. A dal végén mindenki tapsolt. Mehettünk is haza. Mára ennyi volt.
-Jorge megkaphatnám Mateot?-nyújtottam a kezem.
-Persze, tessék.-adta át nekem miközben a kezünk összeért. Azonna melegség töltött el és elvörösödtem.
-Figyelj kicsim gyere haza! Nem bírom tovább se nélküled se a fiúnk nélkül. Már egy hete egyedül vagyok abba a nagy házba.
-Nem Jorge amíg nem vagy képes megbízni bennem addig nem!-toltam el magamtól és elindultam kifele a báttyámék után. Egyszer csak Mateo ordítani és rángatózni kezdett. Mire Jorge is odajött addigra elvesztette az eszméletét. Yoyi megfogta és azonnal a kocsiba rakta majd a kórházig meg sem álltunk. Én, Rugg, Cende és Jorge mentünk. Ahogy megérkeztünk egy orvoshoz rohantunk és a kezébe adta Jorge a gyereket. Vele akartam én is menni, de nem engedték.
-Nem értik, hogy a fiammal akarok mardni?-üvöltöttem torkom szakadtából. Ha valami baja lesz én meghalok.
-Nyugodj meg kérlek!-karolt át hátulról Jorge én meg csak hozzábújtam és sírtam.
-Vele akarok lenni tudni akarom, hogy jól van.-sírtam miközben a pólójába kapaszkodtam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)