Jortini 2.évad 31.rész

-Nem Jorge én arra nem állok készen.-suttogtam ilyedten.
-Neki is tudnia kell róla, hogy mi történt a szüleitekkel.-húzott magához a kezemnél fogva miközben lerakta a gyereket és átkarolta a derekam. Ilyenkor mindig olyan biztonságot érzek amit máskor soha. Csak az Ő karjaiban lehetek teljesen biztonságban.
-Tudom, de azt akarom, hogy te is mellettem légy.-folyt végig egy könnycsepp az arcomon.
-Figyelj rám.-vette arcom a két keze közé.-Én mindig itt leszek neked. Soha nem hagylak egyedül. Támogatlak bármiben. Tini értsd meg, hogy nekem te vagy a mindenem és nem tudok nélküled létezni.-mondta nekem meg azok az elűzhetetlen pillangók újra életre keltek a gyomromban. Úgy virultam mint a vadalma. Jorge is nagyon jól tudja, hogy az ilyen szavaival bármikor zavarba tud hozni és pírba boritja vele az arcom.
-Köszönöm! Szeretlek nagyon!-csókoltam meg majd a fejem a mellkasába fúrtam miközben Ő szorosan átölelt.
-Ne itt nyalakodjatok. Oviba kell menni.-húzta a ruhánkat a fiúnk.
-Rendben. Üljetek be a kocsiba én lehozom Vilut.-jelentette ki Yoyi én meg mosolyogva nyugtáztam. A kocsi hátsóüllésébe beraktam Matit és becsatoltam én meg előre ültem az anyósüllésre. Benyomtam a rádiót ahol épp Lodovica egyik dala volt. Azonnal elmosolyodtam és feljebb nyomtam a hangerőt majd a telefonom elindítva videót készítettem ahogy az Ő dalára bulizok a kocsiba. 1 perc volt az egész aztán fel is raktam Instára meg Snapchatre. Az utóbbi 2 hónapban nem nagyon volt fent rólam semmi érthető okok miatt.
-Na indulamandula.-rakta be a férjem a kicsit a kocsi hátsó üllésére hordozóval együtt.
-Apuci emgyünk ma a játszótérre?-tapsikolt a fiam.
-Hát persze te kis focista.-borzolta meg a haját majd minkettejüknek egy puszit nyomott és beült előre mellém és nekem is adott egy puszit a homlokomra.
-Te vagy a legjobb dolog ami valaha történt velem.-suttogtam mire Ő azonnal elmosolyodott és megcsókolt majd indulhattunk is. Ahogy a parkokban játszadozó gyerekeket és állatokat meg szülőket figyeltem amint épp játszanak a kicsikkel egy pillanatig én is gyereknek éreztem magam. Olyan volt mintha anyu és apu élne ami sajnos nem igaz. Most meg kell tanulnom azzal a tudattal élni, hogy a szüleim nem balesetet szenvedetek hanem megölték őket. Nem tudom, hogy képes leszek-e elmondani ezt a báttyámnak. Nem azt, hogy megölték őket, mert arra Ő is rájött, hanem azt, hogy hogyan ölték meg őket aztán vár még rám a rendőrség is. Amikor megérkeztünk a nagy kék óvoda elé a kisfiam azonnal kipattant a kocsiból és már szaladt is oda Albahoz. Boldog vagyok, hogy a gyermekemre egy olyan emeber vigyáz akit ismerek és szeretek.
-Szia Tinita.-borult a nyakamba.
-Szia.-mondtam halkan mire Ő elképedve nézett rám.
-Te beszélsz? Úr isten te beszélsz!-kezdett sikongatni amitől picit furcsán éreztem magam mert hirtelen az összes szempár ránk szegeződött.
-Nyugi igen, csak sokáig nem beszéltem ezért egy ideig rekedtes lesz a hangom.-nyugtattam meg, de csak nem hagyta abba a mosolygást.
-Jó viszont nekem most be kell mennem életem, mert az egyik gyerek...-mutatott a homokozó fele ahol az egyik törpe a homokot próbálta megenni.
-Menj csak.-pusziltam meg és már el is tűnt.
-Akkor irány tovább.-szólalt meg a férjem miközben a fejét a vállamra rakta és a kezeit átkulcsolta a hasam elött.
-Igen.-nyeltem egy nagyot mir Ő mégjobban magához szorított.
-Nyugi! Veled vagyok.-puszilta meg a nyakam és már el is tűnt melőlem. Én is beszálltam mellé a kocsib majd indulhattunk is. Egész úton az ujjaim tördeltem, a nadrágom köveit tépkedtem és össze vissza kapcsolgattam a rádiót amíg meg nem érkeztünk. Amikor kiszálltam az autóból észrevettem, hogy az ég is beborult és egy csöppet szemerkél az esső. A kapucnimat a fejembe húzva indultunk be a házba. Jorgenal a gyerek én meg a másik szabad kezét fogtam. Ahogy becsengettünk már nyitotta is az ajtót a vöröském.
-Tina!!-ölelt át azonnal.
-Cande.-mosolyogtam Ő meg csak hitetlenül nézett rám.
-Te...-kezdett volna bele, de félbeszakítottam.
-Igen beszélek, élek és virulni nem virulok, de élek.-adtam helyzetjelentést.
-Ennek Rugg nagyon fog örülni.-mondta boldogan.
-Hol van most?-tértem azonnal a lényegre.
-A szobánkban.-húzta el a száját szomórúan.
-Felmehetnék hozzá?-nyúztam a pulcsim ujját és a sarkamon billegtem.
-Persze menj csak.-mutatott az emelet felé és én már indultam is amikor valaki visszarántott a kezemnél fogva.
-Ne menjek veled?-fürkészett a párom nagy barna szemeivel.
-Ezt nekem kell végig csinálonom, de köszönöm.-simítottam meg az arcát és egy csókot leheltem az arcára. Ő megértően bólintott én meg már siettem is fel a hosszú tölgyfa lépcsőn. Megálltam az ajtó elött amibe az volt belegravírozva, hogy Cande & Ruggerro majd azonnal benyitottam. A báttyám a nagy francia ágyon aludt. Leültem mellé és a barna kócos hajába túrtam. Amikor rámnézett nagy, barna, álmos szemeivel elmosolyodtam.
-Tini?-ült fel azonnal.
-Igen.-suttogtam és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Te beszélsz.-vette arcom a két keze közé.
-Igen csak még kell várni egy kicsit, hogy rendsen visszajöjjön a hangom.-nevettem fel.
-Ezazz!-kapott fel és a levegőben megpörgetett.
-Ruggerro most a szüleink miatt vagyok itt.-állítottam le mire Ő is komolyra váltott. Olyan erőre volt akkor szükségem mint még soha. Ahogy ránéztem a báttyám elkomorodott arcára a szívem összeszorult. Amikor anyuék meghaltak mindkettőnkent nagyon megviselt és nem is terveztünk eről többet beszélni. Most megint eljött az idő, hogy előhozzuk a témát.
-El akarod mondani, hogy mit tett Peter a szüleinkel?-ült vissz az ágyra. Talán őt jobban megviseli ez az egész mint engem.
-Igen.-nyeltem egy nagyot és éreztem, hogy egyre nagyobb a gombóc a torkomba és alig tudom visszatartani a könnyeim.
-Na jó, figyelj.-állt fel és megfogta a kezem.
-Igen?-néztem rá szomórúan.
-Tudom, hogy ez nehéz neked, de nekem is az, hogy a kishugomtól kell meghalgatnom hogy ölték meg a szüleinket. Én itt vagyok és ketten elég erősek vagyunk ahoz, hogy ezt az egészet legyűrjük úgy mint a halálukkór.
-Köszönöm.-öleltem át miközben fejem a vállába fúrtam.
-Na akkor haljam mi volt.-ültünk le az ágyra.
-Az egész úgy kezdődött, hogy elmentem visszaszerezni Violettát. Elindultam arra a helyre ahol elösszőr megismerkedtünk na és akkor kezdődött minden. Mielött bemehettem volna az étterembe berántott egy nagy fekete, sötétített ablakos kocsiba. A kicsi is bent volt az autóba. Kértem őt, hogy adja vissza, de egy szót sem szólt. Elvitt valami furcsa elhagyatott helyre ahol csak egy faház volt. Bementünk és Ő leültetett egy székre majd kikötözött. Hiába próbáltam ellenkezni nem tudtam. Elő vett valami furcsa eszközöket, bekötötte a szeme és onnan kezdtek az események felgyorsulni. Csak kapkodtam a fejem a hangokra, de semmit nem láttam. Azt mondta, hogy most elmond nekem egy kis történetet. Elmesélte ahogy kirakta a szöges drótokat az útra amikor jöttek. Ugye tudta, hogy nekem mennek gyógyszerért ezért Ő már ott várakozott. A kocsi belefutott a csapdába és már csúszott is ki az útról. A szakadék szélén megállt, de az első kerekei már nem érintették e földet. Ekkor jött Peter és akkora erővel lökte meg a kocsit, hogy az simán leesett a mélybe. Aztán én már ott üvöltöttem, hogy fejezze be, de neki még csak ekkor jött a móka. Azt mondta ára van annak, hogy visszakapjam Vilut így hát türtem a kínzóeszközeit. Amikor végre elengedett és megkaptam a gyereket én már csak menekültem egész hazáig és akkora sokkot kaptam, hogy nem bírtam és nem is akartam beszélni.-meséltem már zokogva és láttam ahogy a báttyám is könnyezik.
-Na jó. Most bemegyünk a rendőrségre! Itt a felvétel.-mutatott a telefonjára.
-Neee! Megfogja ölni a gyerekeim vagy titeket esetleg Jorget bántja amit nem élnék túl.-kaptam el a kezét, de kitépte a karját szorításomból és leviharzott az emeletről én pedig azonnal mentem utána.-Ruggerro álj már meg! Jorge állítsd meg!-kérleltem a férjem aki azonnal az ajtó elé állt és pusztán azzal, hogy megfogta a mellkasát Ru megállt.
-Haver engedj ki!-szólt rá a testvérem eréjesen.
-Nem amíg el nem mondjátok mi folyik itt.-jelentette ki mire  a báttyám előhalászta a zsebéből a telefont és elindította a hangfelvételt. Amikor vége lett és körbenéztem láttam amint Cande a szemét törölgeti, a párom pedig aggódva odajött hozzám és magához szorított.
-Minden rendben lesz, de ezzel el kell menni a rendőrségre.-puszilta meg a fejem.
-Igazad van, de ha bánt titeket vagy bárkit a családom és barátaim közül akkor mi van?-kérdeztem őt kétségbe esve miközben a felsőjébe markoltam.
-Azt nem fogom hagyni. Megígérem!
-Én attól félek a legjobban, hogy téged fog majd bántani. Tudja, hogy mennyire szeretlek ahogy a többieket is viszont van egy dolog amiről nem tehetek.
-Nem értelek.-rázta meg a fejét.
-Kialakult egy gyenge pontom amiről nem tehtek, de te vagy az. A többieket is szeretem és az életemet adnám értük, de ha veled valami történne én abba belehalnék. Te vagy a gyenge pontom.-fúrtam a fejem a mellkasába.
-Hidd el nekem is te vagy a gyenge pontom és nem tudom tovább nézni ahogy szenvedsz.-tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Jó akkor menjünk be a rendőrségre.-ejetettem ki a nehéz szavakat Ő meg megszorította a kezem biztatás képpen. Én beletúrtam a hajába és hosszasan megcsókoltam.
-Na jó akkor nyomás amíg a gyerekek az oviba vannak.-jelentte ki Ru és Vilut felvéve beszálltunk a kocsiainkba.