Jortini 2.évad 32.rész

A percek órákká váltak az órak pedig napokká és már a hajamat tudtam volna tépni. A rendőrségen a várakozás egy örökkévalóság. A legrosszabb az egészben az volt hogy Jorge-val sem tudtam kapcsolatban lenni, és a gyerekek is az anyjuk nélkül maradtak. Borzalmas volt, tudtam mennyire hiányoznak, de mégis az hogy megtudtam mi történt valójában, magában emésztett fel. Egy pillanatra lenéztem az ölemben fekvő fiúra és egy kis mosoly terült el az arcomon. A felzselézett hajából pár tincs összeborzolva feküdt a többin, míg az ajka éppenhogy nem érték el egymást. Lassan simogatni kezdtem a fejét és kifelé bámultam az ablakon közben. Nem tudom hogy mit tettem hogy megérdemlem Jorge Blanco-t, de valahogy még is itt van, ahogy a csodás gyermekeim is. A gyermekeink. Lassan kimásztam a férjem alól, és betakartam a paplannal hogy ne fázzon meg, majd lementem az étkezőbe. Amikor kivettem a narancslevet a hűtőből megláttam hogy felvillant a telefonom képernyője, ezért odasiettem.

"Azt hiszem világos voltam amikor azt mondtam hogy ne szólj a zsaruknak. Ezt nagyon meg fogod bánni Stoessel, vigyázz merre mész, mert te vagy az első számú célpontom. -P"

Amint elolvastam az üzenetet, mintha egy feketelyuk telepedett volna az agyamra, nem tudtam gondolkodni, a következő dolog amit láttam pedig már csak kis cseppek voltak a telefonom kijelzőjén. A sírás hatalmába kerített, ijedtembe az asztalra dobtam a telefont, és hátrafelé kezdtem sétálni ameddig el nem értem a falat. Lassan lecsúsztam, és átkaroltam a térdeimet. A fejemet a lábam közé temettem, és halkan sírni kezdtem. Hát, de nézzük a jó oldalát, legalább nem a családomat akarja... Csak az az apró problémám van, hogy ha engem megöl, akkor bomlik a család...Remélem Jorge képes lesz összetartani a gyerekeket, és nem omlik össze...Talál magának valakit és továbblép, a gyerekek pedig szépen fognak emlékez...Na jó Martina állj! Még rohadtul élsz, és élni is fogsz, nem adod fel...De erről Jorge semmit nem fog tudni. Balról jobbra elhúztam az üzenetet az ujjammal, és a kis x-re kattintva kitöröltem. Letöröltem a könnyeimet, és a fürdőszobába siettem, majd elővettem Jorge borotváját és elkezdtem szétszerelni. Az, hogy nem adom fel, nem jelenti azt hogy nem fáj pokolian. Megígértem magamnak, hogy soha többet nem teszek ilyet, de akkor már késő volt. Megjelent az első vércsík a kezemen és azt követte a többi. Elkezdtem zokogni és egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Csak az járt a fejemben, hogy ha Peter megtalál soha többet nem láthatom a gyerekeket és Jorget. Így is Mateo lassan felnő, mi öregszünk és én minden pillanatot velük akarok tölteni. Csak ezen gondolkoztam amikor felhúztam a kék bundás pulcsimat és elindultam Vilu szobájába. Édesen játszadozott a a kiságyába azzal a plüssmacival amit a párom vett neki mikor megszületett. Kissé könnyes szemmel figyeltem aztan odamentem hozzá, a kezembe vettem és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.
-Mama!-nevetgélt aranyosan.
-Igen, én vagyok az, a mama.-öleltem magamhoz szorosan.
-Meg az apa!-hallottam férjem hangját a hátam mögül. Hirtelen megfordultam a tengelyem körül és megpillantottam a kis Neymarommal a kezében.
-Hát te ébren vagy?-kérdeztem kicsit még rekedten hisz alig egy hete, hogy beszélek és, hogy feljelentettük Petert.
-Apa énekelsz valamit?-kérdezte a fiúnk.
-Amit csak szeretnél.-pöckölte meg az orrát.
-Voy Por Ti!!!!!-kiabálta boldogan.
-Hát rendben.-ültette le a kanapéra és énekelni kezdett, Mateo pedig tombolt és vele énekelt. Leültem mögéjük és hagytam, hogy a kislányom odamásszon a batyjához én pedig már szinte sírva néztem őket. Tényleg bízom abban, hogy mindannyian tovább tudnak lépni miután én nem leszek. Vilu még csak emlékezni sem fog rám, Mati elöbb utobb felfogja, hogy anya nem jön haza és Jorge életébe egyszer belép egy lány és mind ezt elfelejti. Egyszer csak már nem hallottam, hogy a szerelmem énekel és feleszméltem a gondolataimból.
-Kicsim minden rendben van?-térdelt le elém és megfogta a kezem.
Persze csak meghatott ahogy énekeltél velük.-mondtam mosolyogva.
-Legközelebb már te is velünk énekelsz.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Persze ha lesz legközelebb.-motyogtam halkan.
-Mit mondtál?-guggolt vissza hirtelen.
Csak annyit, hogy remélem a régi lesz a hangom.-hazudtam, ráadasul elég jól.
-Persze, hogy a régi lesz, sőt még jobb is.-adott egy gyors csókot és felkapta Violettat aki készült kimászni az ajtón.
-Papa, papa.-tapsikolt jókedvűen.
-Apa csak vigyáz rád és ha nagy leszel akkor is óvni foglak, de akkor már a fiúktól. Ha anyádra ütsz akkor egy egész katonasereg kell melléd, hogy megvédjelek a pasiktól.-mosolygott rá és egy óriási puszit adott neki.
-Ugyan Jorge ne butáskodj már. Ezerszer szebb lányok vannak nálam akik utánad epekednek.-léptem oda hozzá.
-Számomra nincs olyan gyönyőrű nő mint te. Nem tudnék nélküled élni Martina Stoessel Alehandra Muzlera.-tette vissza a kicsit az ágyba és a hajmba túrva megcsókolt.
-Na és mi van akkor ha egyszer meghalok? Tovább tudsz majd lépni?-toltam el magamtól.
-A gyerekek miatt megpróbálok tovább élni, de soha nem fogok más nőt szeretni. Verd ki a fejedből ezt a hülyeséget. Martina értsd meg, hogy számomra nem létzik olyan, hogy élet ha nem vagy mellettem.-szorított magához szorosan én pedig elejtettem pár könnyet.
-Én sem tudnék élni nélküled.-csókoltam meg és nem akartam elengedni, soha.
-Csak én érzem vagy ma tényleg furcsa vagy?-kérdezte furcsán méregetve, de a kezét még mindig a derekamon tartva.
-Pfff…én?…csak beképzeld.-legyintettem és eltűrtem egy homlokába lógó kósza tincset.
-Tini szeretném ha őszinte lennél velem.-nézett rám azzal a "ne engem akarj hülyének nézni" pillantással.
-Jó, csak az van, hogy félek.....most jelentettük fel Petert és hát nem tudom mi lesz most.-mondtam a blúzom ujját piszkálva.
-Kicsim ez miatt te egyáltalán ne aggódj. Minden helyre fog jönni, mi csak éljük tovább az életünket úgy ahogy eddig.-mosolygott miközben ujjait az enyéimre kulcsolta.
-Nem is tudom milyen volt régen, hogy milyen volt amikor még csak a Violettát forgattuk én meg két hétig rád sem tudtam nézni annyira zavarba hoztál, de emellett minden vágyam az volt, hogy a közelmben légy és érezzem az illatod.
-Hát itt vagyok.-nevetett fel mire ösztönösen én is elvigyorodtam.
-Itt, és ez engem boldoggá tesz, komolyan.....
-De....?-kérdezte előre tartva a választol.
-Nincs, de. Vagy te, én és a gyerekek, ennyi.-csókoltam meg amibe egyszerre mosolyogtunk bele.
-Hát akkor én el is mennék dolgozni közben pedig elugrasztom Matit az oviba.
-Menj csak, én addig főzök meg amit a férjes anyukák szoktak csinálni.-nevettem és nem bírtam nem a mogyoróbarna szemeit bámulni.
-Hát mi soha nem leszünk egy normális család, de ezzel nincs baj. Mi pont ezért vagyunk különlegesek, sosem akartam unalmasan élni.-karolta át a derekam és így indultunk le az emeletről. Lent a fiúnk már felöltözve várt az uzsonnás dobozával és a helikopterével(amit időközben Jorge vett neki)a kezében.
-Menjünk mert már Lena vár.-nézett rám boci szemekkel.
-Kicsim nem gondolod, hogy túl sok időt töltesz Lenaval? Nem azt mondom, hogy zavar csak örülnék ha másokkal is eltöltenél egy kis időt.-guggoltam le elé.
-Másokkal is szoktam játszani, de őt szeretem. Múltkor azt mondtam neki, hogy úgy fogom szeretni mindig mint apu téged.-jelentette ki mire nekem könnyek szöktek a szemebe és a férjemre néztem aki ezt mosolyogva nyugtázta.
-Szóval becsajoztál?-hajolt le Yoyi is és az egyik térdére ültette a kis focistánkat.
-Naná, de nem úgy mint a többi fiú.-rázta meg a fejét.
-Miért a többi fiú, hogy szokott?-kérdeztük egyszerre.
-Hát ők fogdossák a lányokat és fura dolgokat mondanak nekik. Én úgy csináltam mint apa. Beszélegtettem vele, megvillantotta a mosolyom és megkérdeztem, hogy Ő is úgy szeret-e engem mint én őt.
-Erre mit felelt?-kérdeztem azonnal.
-Azt, hogy pont úgy szeret mint Cande néni Rugg bácsit.-vigyorgott édesen a párommal pedig azonnal találkozott a tekintetünk.
-Jólva, jó fiú vagy. Menj, ülj be a kocsiba mindjárt megyek én is.-puszilta meg a szerelmem mire Ő boldogan kiszaladt, de elötte egy hatalmas puszit kaptam az arcomra.
-Azt hiszem ez így nem lesz jó. Az unokahugába szerelmes.-néztem a férjemre szomórúan.
Igen, de majd ha idősebbek lesznek akkor rájönnek, hogy rokonok így befejeződik ez az egész.-nyugtatgatott holott őt is frusztrálta ez a dolog.
-Igazad van, talán nem kellene ennyire féltenem.-motyogtam a vállába.
-Nem, ez teljesen természetes, én is aggódom, de azt hiszem szólni fog ha kellünk neki addig pedig hagyjuk, hogy elboldoguljon. Egyszer majd egyedül kell vígyázzon magára és a hugára is.-emlékeztetett, hogy mi nem leszünk mindig itt.
-Tudom, de én annak örülök a legjobban, hogy te velem vagy és nem egyedül kell végigcsinálnom mindent.
-Soha nem kellett és nem is kell semmit nélkülem csinálj. Minden lépésednél ott leszek és ha zuhansz én elkaplak, hogy ne ess be a szakadékba.-ragadta meg a karom és magához húzva kaptam egy (megbolondulok érted) csókot.
-Fordítva ugyan ez Jorge Blanco. Na menj mielött elkésel.-nyomtam a kezébe az ebédjét és már ott sem volt. Úgy döntöttem, hogy ma meglepem Jorget és készítek valami olyan ételt ami a hazájában igen kedvelt. Találtam is egyet a Töltött csirkemell fajita-t. Nem szándékoztam kimondani elötte, de gondoltam majd megmutatom neki ha kész lett hátha az alapján felismeri. Aztán ha nem akkor megmutom neki a receptet Ő meg majd elolvassa. Ezen agyaltam amíg lehoztam a kislányom a szobábából és beraktam a lenti kicsi ágyba ahol játszani szokott és én tudom figyelni. Bekapcsoltam a Tv-t, épp a Violetta ment amit úgy szeret. Ahányszor meglát minket annyiszor kiabál fel, hogy apa vagy anya én meg csak jókat mosolygok rajta. Szóval a délelöttöm azzal telt, hogy főztem. Amikor ezzel végeztem megettettem Vilut aki ezek után el is alaudt. Gyorsan neki is láttam a takarításnak a szobákban, fürdőben, nappaliban, konyhába és a hátsókertben. Mire mindennel végeztem úgy döntöttem, hogy megiszok egy kávét és talán bekapok valamit. Aha, csak gondoltam.... Ahogy elindultam kávét főzni fentről meghallottam a sírást. Na akkor futás fel, hogy lehozzam, aha, de neki ez sem volt elég így megpróbáltam valamit énekelni, de még mindig nem ment. Fogtam magam és bekapcsoltam a Violettát, de semmi. Lehoztam a plüssmaciját is, na akkor azt hittem, hogy végre, de szép álom is lett volna. Elösszőr nézte utána pedig bömbölni kezdett. Hoztam neki cumit, inni, enni már mindent, de semmi. Aztán eltelt fél óra és kezdett igazán meleg lenni a homloka. Ekkor megijedtem és hoztam is a lázmérőt. 39.2 volt a láza. Gondolkodás nélkül felöltöztettem és indulhattunk is a gyerekorvoshoz. Bepattantam a kocsiba és már úton is voltunk. Az egész utat végig sírta nekem pedig majd meg szakad a szívem érte. Amikor megérkeztünk a kicsit kivettem a hordozóból és gyors léptekkel közeledtem a rendelőbe. Mikor beértem találkozott a tekintetem több kétségbeesett anyukáéval. Tudom milyen amikor fogalma sincs az embernek, hogy mégis mi baja a gyereknek. Aggódva ültem le egy székre és bújtattam ki a kis kabátjából a kicsit. Csak sírt és sírt és sírt. Egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni. Az apukák és anyukák szomórúan konstantálták, hogy Vilu nincs jól és együttérzően rám mosolyogtak, hogy megnyugodjak. Közben dobtam a férjemnek is egy üzenetet, hogy merre vagyok ha esetleg hazaér és nem vagyunk ott. Már fél óra eltelt, de mi még mindig ott ültünk és a többi baba is sírni kezdett majd az idősebbek is igazán nyavjogtak a sok bőgés miatt.
-Jól van most már nyugodj meg, kérlek. Minden rendben lesz.-pusziltam meg a homlokát ami tűzforró volt. Egyszer csak valaki őrülten bevágta a bejárati ajtót. Elösszőr összerezzentem majd amikor megláttam ki az azonnal mosolyra húzódott a szám.
-Miért nem hívtál? Hozzám kellett volna jönnöd.-szólt aggódva kedvesem és ellenőrízte a kicsi állapotát.
-Ne haragudj, de nem akartalak zavarni és különben is csak egy kis láz azzal pedig eljöttem a gyerekorvoshoz. Csak az a baj, hogy egyre forrób és nem hagyja abba a sírást. Már be van lilulva a szája.-néztem rá rémülten és megint a sírás kerülgetett.
-Na gyere ide apához.-vette át tőlem majd egy székre leülve próbálta nyugtatni aztán hirtelen ötlettől vezérelve elkezdte neki énekelni a En Mi Mundo-t. A szülők elkerekdett szemmel néztek mert leesett nekik kik vagyunk. Én is egy pillanatra úgy éreztem menni fog ezért Yoyival énekeltem és néhány kislány meg kisfiú is csatlakozott hozzánk. Azért elcsodálkoztam, hogy ennyi év után van aki nézi a sorozatot és úgy virultam mint a vadalma. Egy részről mert visszajött a hangom, legalábbis nagyjából, másodszor pedig még mindig szeretnek minket. Amikor befejeztük a dalt a kicsik tapsoltak Violetta pedig nagyjából lenyugodott. Pár szülő odamerészkedett, hogy autogrammot kérjen a gyerekeinek mi pedig kedvesen aláirtuk az éppen odaadott, papírt, zsebkendőt, de volt akinél ott volt pár fénykép rólam és a többiekről. Csináltunk képeket is a kicsikkel az anyukák pedig megfogták Vilut addig. Mire véheztünk pont sorra is kerültünk. Jorge kezét megszorítva indultunk be a dokihoz..........


Tudom régen volt itt rész, de semmi ötletem nem volt. Nem is lett volna ha az én drága Kármenem nem segít nekem. Egy részét Ő írta ennek amit nem tudok eléhszer megköszönni. Nagyon köszönöm drágám! Remélem tetszik nektek ez a rész és írjátok meg komiba a véleményetek. Szeretnétek majd 3.évadot is?💓💓💞💖💞💖