Jortini 2.évad 33.rész

A dokinál nem volt semmi érdekes, a kicsi benyelt egy vírust amitől én féltem, de Jorge azt mondta ne aggódjak majd elmúlik. Violetta épp a szobájába aludt, Mateo pedig túl volt Candelarianál amikor valaki kopogtatott. A férjemmel egyszerre léptünk az ajtóhoz. Egy idős néni állt mögötte, szakadt, rongyos ruhába ami piszkos és vékony is volt. Az anyóka szinte elájult ezért segítettünk bejönni neki és leültettük a kanapéra. Hoztam neki enni és innivalót amíg Jorge ráadott egy felsőt és kabátot.
-Mondja csak van hol laknia?-kérdezte meg elösszőr a férjem.
-Persze, nem túl szép hely meg nem is nagy, de, hogy eléldegéljek benne annak megfelelő.-mosolygott kedvesen miközben a bögre teáját szorongatta.
-Na és, hogy hogy ilyen rosszul volt?-érdeklődtem kedvesen.
-Nem tudom.....éppen a piacról tartottam hazafele amikor furcsa szúrást éreztem a szívembe. Kérem ne haragudjanak, hogy csak így ideállítottam.-mondta bűnbánó szemekkel.
-Ugyan már semmi baj. Bármikor szívesen segítünk bárkinek.-nyugtatta meg a párom.
-Amiért ilyen kedvesek voltak megszeretném önöket ajándékozni, de elösszőr meg kell kérdeznem, hogy biztosan akarják-e.-mondta sejtelmesen.
-Ezért mi nem kérünk semmit. Szívesen tettük.-simítottam meg a hátát.
-Várjank.....halgassanak meg. Talán őrűltségnek fog hangzanai, de megtudom hosszabítani az életüket. Tudok önöknek adni 6 évet......ha ez letelik ugyan annyi idősek lesznek mint most. Egy cseppet sem fognak öregedni.-mondta mosolyogva és úgy látszott tényleg komolyan beszél. Jorgeval egymásra néztünk és simán megbeszéltük a dolgokat.
-Semmiképp nem mennénk bele ilyenbe ha nem lennének a gyermekeink. Túlságosanis későn lettünk szülők és még szeretnénk eltölteni velük egy kis időt szóval igen, elfogadjuk ezt a 6 évet.-jelentette ki a férjem mire az asszony elővett két üvegcsét. Az egyik az enyém a másik pedig Yoyié volt. Miután megittuk ami benne volt nem éreztünk semmit, de azért reménykedtünk. Az anyóka elköszönt tőlünk és tovább állt.
-Na akkor most már mutathatok valamit? Már mindjárt este és még mindig nem sikerült odaadnom.-mondtam izgatottan.
-Úgy szeretem amikor olyan vagy mint egy kisgyerek és jobban örülsz mások meglepiének mint a sajátodénak.-nevetett fel.
-Nem is vagyok kisgyerek.-durciztam be.
-Na ezzel pont az állításomat igazoltam.-húzott magához, hogy egy puszit adjon nekem.-Na mutasd mit szeretnél.-fogta meg a kezem én pedig kivezettem a konyhába. Az asztalon már ott várakozott a kajcsi amit neki készítettem.
-Nem vagyok egy konyhatündér és nem tudom kiejteni annak az ételnek a nevét amit csináltam és fogalmam sincs, hogy szoktak-e ilyet enni a mexikóiak, de én csináltam neked egy ilyet. Ugye felismerhető?-néztem rá félve amire a válasz egy hosszú csók volt.
-Ez egy töltött csirkemell fajita, ugye?-kérdezte és úgy örült mint egy gyerek az új kisautójának.
-Annak készült....-mondtam halkan.
-Kiskorom egyik kedvenc étele.-ült oda az asztalhoz és megkostólta. Remegő kézzel figyeltem ahogy beveszi az első falatot a szájába közben pedig megrezzent a telefon a zsebembe. Egy új üzenetem érkezett.

*Tudom, hogy hol laksz Martina. Ha nem vonod vissza a feljelentést szép sorjában irtalak ki titeket és téged hagylak utoljára. A fiacskádat se hagyd el a tesókádnál mert lehet Ő lesz az első.-P

Ahogy elolvastam az üzenetet ijedten néztem a páromra aki jóizűen evett.
-Kicsim ne aggódj, nagyon finom az étel.-mondta, de amikor látta, hogy valami nagyon nincs rendben odajött hozzám én pedig a telefonomat nyújtottam felé. Ahogy olvasta az üzenetet láttam amint megfeszül az egész teste, az álla, mindene. Még az arc szine is megváltozott. Óvatosan végisimítottam a vállát majd az arcát és a szemébe néztem.
-Ne csinálj hülyeséget. Együtt mogoldjuk.....ugye?-kérdeztem, de még az én hangom is igen bizonytalan volt mert igazából rettegtem.
-Most legszívesebben megölném.-jelentette ki mire én szorosan hozzábújtam. Éreztem, hogy a szívverése már lassul, de még mindig feszes volt az egész teste...mintha bármikor készen állna arra, hogy megvédjen minket, mondjuk tényleg bármikor képes lenne egy hadseregen átverekednie magát miattunk és ezt nem egyszer bizonyította.
-Jorge....
-Hmm?
-Szeretlek.-szorítottam mégjobban magamhoz.
-Én is téged.....nagyon.-puszilt bele a nyakamba amire én felkuncogtam és beleharpatam a nyakába persze csak gyengén.
-Menjünk el Mateoért, kérlek.-néztem rá aggódva.
-Ez csak természetes kicsim, de én megyek el érte. Ne ébresszük most fel Vilut, had pihenjen.-simított végig az arcomon.
-Rendben, de siess vissza. Nem szívesen maradok egyedül ezek után.-szorítottam meg a kezét.
-Csak felveszem Matit és azonnal jövök, addig zárkozz be.-támasztotta homlokát az enyémnek én pedig aprókat bólogattam.-Naaa nem kell félni.-csókolt meg, de valahogy még ez sem segített. Ahogy Yoyi elment kulcsra zártam az ajtót az ablakokat is becsuktam sőt még a függönyöket is elhúztam. Felmentem Viluért és lehoztam magammal a nappaliba majd a lenti kiságyba fektettem. Én odaültem a zongorához és egy kislámpát kapcsoltam, hogy lássam a billnetyűket aztán játszani kezdtem rajta. Azt a dalt énekeltem amit a nőgyógyász várójában írtam. Most énekeltem el elösszőr mert mostanra jött vissza a hangom.

Valahogy a szív mindig messze jár...
Keresed a jót,hátha Rád talál.
Kutatod a szépet,akarod az elmúlt időt.
Idegen az út a lábad előtt.

Te vagy aki megleptél,nem számítottam Rád,
De amikor Rám néztél,éreztem nincs tovább,
Veled jön a kezdet,légy a végső állomás,
Maradj még egy életen át!

Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Úgy rohan az élet,hogy soha nem hagy időt,
Ne menjünk el egymás mellett,
éljük át együtt a jövőt!
Bizonytalan lelkem most biztosat remél,
számítok rád mert szeretlek én,
számítok rád mert szeretlek én!

Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Az ember mindig új dologra vár,
mit meglel,elengedni fáj,fáááj,
Ne engedj el így kérlek,
hisz' nem ismerhetsz még
Egy szélhámos is szerethet úgy mint senki még....

Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Vagy ezerszer elénekeltem újra és újra, addig míg Jorge haza nem ért. Épp a refrénnél tartottam amikor betoppant és azonnal mosoly terült az arcára. Odajött mellém és megnézte a lapot majd a végébe Ő is bekapcsolódott. Az, hogy újra hallottam kettőnk hangját teljesen felszabadított és egy pillanatra megfeledkeztem a sok bajról ami lassan felemészt. A zene végesztével a kisfiam az ölembe ült, adott egy puszit és aranyosan játszott a nyakamba lógó nyakláncal amit még a férjem adott nekem.
-Merre voltál ennyi ideig?-kérdeztem persze nem rossz indulatból.
-Voltam a rendőrségen és még mielött kiakadnál pont akkor hozták be Petert mert Ruggerroék házától nem messze találták meg.-mondta higgadtan.
-Na és mi van ha nem csukják le és kiszabadul? Ha valami baja lesz a kicsiknek vagy neked én abba belehalok.-néztem rá könnyektől csillogó szemmel.
-Ne aggódj! Azt mondták, hogy el van intézve a sorsa.-vette ki a kicsit az ölelmből és felállított, hogy át tudjon ölelni.
-Tuti, tuti?
-Tuti, tuti, tuti.-nevetett és a fiúnkat felkapva az ölébe elment fel az emeletre, de egyedül érkezett vissza.
-Hol van Mati?-kérdeztem furcsán.
-Megígértem neki, hogy ha hazaérünk játszhat a telefonomon, de én nem akarom látni, hogy annak a drágaságnak mi lesz a sorsa.-mondta mire én hangosan nevetni kezdtem.
-Oké, jó. Akkor befejezed a ebéded vagyis inkább már vacsorád? Ha nem izlik akkor nem kell.....
-Kicsim, kicsim, kicsim nyugi....nagyon ízlik és szeretném befejezni.-mondta és az ujjait az enyémre kulcsolta majd kimentünk és együtt fogyasztottuk el fajitát. Elfogadtam, hogy tényleg jót csináltam mert nekem is nagyon ízlett. Már be volt sötétedve és a gyerekeket akartuk vinni fürdeni amikor valaki kopogtatott az ajtón. Odamentem és gondolkodás nélkül nyitottam ki.
-Damon?-néztem az elöttem álló srácra.
-Szia.-mondta zsebrevágott kézzel és felháborítóan szemtelen mosolyal.
-Ha jól emlékszem nem valami jól váltunk el egymástól.-emlékeztettem a csókra.
-Jól emlékszel kicsim.-hallottam szerelmem hangját a hátam mögül. Éreztem a közelségét ahogy mögöttem megállt, tudtam, hogy az egész testemeg van feszülve.
-Békével jöttem.....Nem akarok balhét és az a dolog pár évvel ezelött nem volt komoly. Tini amióta csak az eszemet tudom barátok vagyunk, sajnálom amit tettem és nem akarom, hogy ez vessen véget a barátságunknak.-mondta, de éreztem a férjem szuszogásán, hogy neki nagyon nem tetszik a dolog.
-Anyaaaaa!!!!-jött le a fiam nyűgösen.
-Mondjad szerelmem.-vettem fel a kezembe és egy puszit adtam neki.
-Álmos vagyok.-dörzsölgette szemeit.-Ő kicsoda?-vette észre az ajtóban álló embert.
-Csak egy simerős....Jorge kérlek vidd fel és fektesd le.-adtam át a férjemnek, de Ő a fejével nemet intett.
-Nem hagylak egyedül ezzel az alakkal.-jelentette ki határozottan.
-Ne a gyerek elött, kérlek.-néztem rá mire Ő bólintott és felment, de tudtam, hogy ezzel nincs vége és visszajön.
-Szóval azért jöttél, hogy helyrehozd a dolgokat?-néztem rá csípőre tett kézzel.
-Igen és teljesen biztos lehetsz abba, hogy többet ilyen hülyeséget nem csinálok, eskü.-mondta és láttam, hogy őszintén mondja.
-Na és ezt honnan kéne biztosra vennem?-kérdeztem azért rá.
-Felségem van aki terhes és együtt költöztünk ide vissza.-hadarta el én pedig köpni, nyelni nem tudtam.
-Úristen!!!!-sikítoztam és a nyakába ugrottam. Hirtelen elöjött a gyerekkori énem és annyira boldog voltam, hogy végre rátalált az igazira.
-Martina mi történt?-rontott le a férjem majd az arc izmai megfeszültek.
-Jorge képzeld Damonnek felesége van aki babát vár.-próbáltam megnyugtatni, hogy nem csak úgy ölelgetem. Láttam, hogy az izmai ellazulnak, de még mindig neheztel. Azért odalépett és a kezét nyújtotta, ez az én Yoyim.
-Gratulálok!-mondta őszintén.
-Köszönöm, a ti fiatok is rendesen megnőtt mióta utoljára láttam. Na és a foci eldőlt? Realos lett?-kérdezte mire a párom mosolyra húzta a száját.
-Nem, dehogy....az anyjára ütött, nézd csak meg a szobáját. Na, de gyere be..........-mondta és itt megtört a jég. Ahogy belépett a régi barátom az ajtón mindenki megfeledkezett aról, hogy ki volt azelött. Persze Jorge megtartatta velem a tisztes távolságot, de ez oké volt így. Este úgy feküdtem a férjem mellé aludni, hogy nyugodt voltam. Azt éreztem, hogy végre a helyére áll minden.....a férjem ölelő karjaiba bújhattam és idegsekedés nélkül beszívhattam az illatát.