Jortini 2.évad 21.rész

4 hónap múlva.....
Négy hónap telt el és az én kisfiam egy hónap múlva fél éves. Én multhéten töltöttem be a 21-et. Jorge is már 27. Annyira vészesen közeledik a harminc fele, de ahányszor ezt felhozom mindig mérgelődik. Ez érthető mivel senki sem akar megöregedni. Ahogy ezen gondolkoztam épp Mateot tettem tisztába késöbb pedig megetettem. Elindultam le a konyháb, de lefele menet megszédültem és zuhanni kezdtem gyerekkel a kezemben. A kicsit magamhoz szorítottam és nagy szerencsémre háttal estem a földre. Borzalmas fájdalom nyilalt a gerincembe, de fel kellett állnom. A picit is felvettem és leraktam a nappaliba a szőnyegre amíg megfőzöm az ebédet. Én ugyan gyesen vagyok, de Yoyi a Violetta végével normális munkát akart vállalni. Így hát az én drágámból orvos lett. Amúgy igen jól hallottátok. Vége van a Violettának. Két hónap alatt sikeresen leforgattuk az utolsó évadot. Az idő alatt tanult Jorge, hogy orvos lehessen. Még nem olyan nagy orvos, de már az elég, hogy ő a korházat választotta. Mindig törődött az emberekkel. Én maradok az éneklésnél. Nemsokára már a második lemezemet vesszük fel. El sem hiszem, hogy ilyen tökéletesen alakul az életem pláne a sok szenvedés után. Most is épp asrácokat várom, mert azt mondták, hogy átjönnek. Gyorsan főztem egy gombalevest és sütöttem egy pizzát. Ahogy végeztem már kopogtak is. Neymart a kezembe vettem és kinyitottam az ajtót.
-Halihó.-ugráltam, de ők nem. Mindenki sírt.
-Jézusom srácok mi van veletek?-néztem ilyedten.
-RUGGERRO!-borúlt a nyakamba Candelaria zokogva.
-Mi....mi történtvele.-folytak végig a könnycseppek az arcomon.
-Elütötték és most életveszélyben van.-mondta Samu kisírt szemekkel.
-Nem az nem lehet nekem csak ő maradt.-rogytam le a földre a gyerekkel együtt. Nico szép lassan kivette a kezemből a kicsit és felvitte. Én még mindig nem mozdultam. A padlót bámulva zokogtam és eszembe jutott a gyerekkorunk. Annyi mindenen keresztül mentünk. Veszekedés, öröm, sírás és a szüleink elvesztése. Most meg talán ő is meghal. Ez nem lehet.
-Neeeeem!-ordítottam és kiszaladtam a lakásból. Egészen a korházig futottam sírva. Berontottam az épületbe és Jorget kerestem. Semmire nem figyeltem oda így arra sem, hogy nekimentem valakinek. Hála istennek csak Yoyi volt az. Láttam rajta, hogy ő is tudja azt amit én. Szorosan magához ölelt és nyugtatgatott nem sok sikerrel.
-Figyelj kicsim olyan sérülése van amit össze kell varni és a kezébe is beleállt valami azt is ki kell műteni.-csókolt meg mire én csak bólintottam egyet és ő a nővérekkek együtt elment. Tudtam, hogy kritikus órák várnak rám ezért felhívtam Damon-t, hogy ő is jöjjön el. A srácok is megérkeztek így hát a fél folyosó megtelt. Candelaria és én megállás nélkül sírtunk. Le kellett higgadjak és megkellett nyugtassam Arielt, mert ez a sok stressz árt a babának hisz ő is már a nyolcadik hónapban van és kislánya lesz.
-Drágám ne sírj, mert ez rossz Lenanak.
-Igazad van, de az apja haldoklik.-szomorkodott.
-Figyelj Jorge megfogja menteni jó?-simogattam a hátát.
-Jó!-higgadt le most már ő is. Láttam, hogy elfáradt és ahogy hozzábújt Facundohoz elaludt. Én szépen visszasétáltam Damonhoz, én is a mellkasára raktam fejem majd mély álomba merültem. Nem sokat aludtam, mert Rugg jelent meg álmomban, hogy elköszönjön én meg sikítva keltem fel. Azonnal a műtő felé vettem az irányt és berontottam. Láttam, hogy mindenki megszeppenve néz, de Yoyi intett nekik, hogy nem fogok zavarni csak engedjenek oda. Amíg ők műtötték én megfogtam a másik ép kezét és simogatni kezdtem. Nyomtam egy puszit a homlokára és belekezdtem a mondandómba.
-Drága testvérem már megint te vagy élet és halál között. Most nem egy kocsiban ültél hanem egy kocsi ütött el. Már kiskorunkban is mindig veled volt a baj, de én mindig követtelek. Persze, hogy követtelek hisz a báttyám vagy és bármit megtennék érted. Anyuéknál is mindig én falaztam neked, de soha nem bántam meg ha kikaptam, mert mindent amit tettem az csak is érted volt. Aztán amikor elvesztettük a szüleinket te voltál aki engem támogatott pedig neked sem volt könnyű. Akkor megfogadtad, hogy soha nem hagysz el ezért kérlek most se tedd ezt meg. Gyere vissza, mert szükségem van rád. Mindannyiunknak szüksége van rád. A testvérednek, a fleségednek és a születendő lányodnak is. Ne hagyd, hogy ő is apa nélkülj nőljön fel.-sírtam és a homlokomat az övéhez raktam. Hirtelen elkezdtek a gépek pittyegni és az orvosok is mászkáltak. Éreztem ahogy valaki megfog hátulról, de azt is hallottam ahogy néhány orvos sír. Most vagy a szavaim miatt vagy...... Na erre már nem is mertem gondolni.
-Kicsim most ki kell menned!-csókolt meg a szerelemem.
-Ugye nam hallt meg?-kezdtem sírni. Ő a kérdésemmel nem foglalkozva kirakott. Én elkezdtem dühöngeni és a folyosón felrugtam a székeket meg mindent ami az utamba került. Ordítoztam, tomboltam megszüntek létezni a körülöttem lévők. Aztán éreztem, hogy valaki lefog. damon volt az.
-Tini nyugodj le kérlek! Minden rendben lesz!-húzott ki a mosdóba.
-Semmi nem lesz rendben. Senki nem mondott semmit csak kiraktak ide és kész. Lehet, hogy meghalt a báttyám. Az életem kész katasztrófa.-kezdtem mondani a magamét mire csak annyit érztem, hogy a legjobb barátom ajkai az enyémre tapadnak. Én azonnal ellöktem magamtól és megpofoztam majd távoztam onnan. Kimentem és leültem Diego és Lodovica közé. Mind a ketten próbáltak megnyugtatni, de annyira felzaklatott a baleset meg Damon, hogy nem bírtam visszafogni magam. Egyszer csak azt láttam, hogy ő jön felém, de a srácok elém álltak és elküldték.
-Figyelj Tini meg kell nyugodnod!-guggolt elém Samu és a kezemet simogatta.
-De nem megy!-kiabáltam hangosan mire a nővérek is odajöttek nyugtatgatni.
-Figyu Martina Jorge egy csodás orvos és precíz. Meg fogja menteni a testvéred. Hidd el nekem.-mondta egy Sofia nevezetű nővérke.
-Jó.-szipogtam és Facu vállába fúrtam a fejem.
-Na akkor én most bemegyek, mert végeztek a műtéttel és be kell tolni a szobába a beteget.-nevetett egy nővér és elment. Egyszer csak a párom jött ki nem túl boldog arcal a műtőből.
-Nah jól van?-szaladtam oda hozzá miközben átöleltem.
-Figyelj kicsim........