Jortini 3.évad 2.rész

-Ha még mindig a költözésről akarsz beszélni akkor.....-kezdtem, de félbeszakított.
-Kicsim, kicsim én szívesen elköltözöm veled. Ha ez téged boldoggá tesz akkor legyen, nekem mindegy hol csak veled és a gyerekekkel lehessek.-lehelt csókot az ajkamra.
-Jajjjj!-visítottam fel és a nyakába ugrottam.
-Nyugi szerelmem, ne ugrálj, már nem vagy gyerek.-mosolygott és letett a földre.
-Bocsánat Mr.Unalom.-forgattam a szemeim.
-Nem Mr.Unalom. Martina én szeretek viccelődni, de már felnőttek vagyunk és szülők. Milyen példát mutatunk így a gyerekeknek?-kérdezte én pedig komolyan megijedtem. A folyton viccelődő Jorge Blanco egyik pillanatról a másikra egy punnyadt apuka lesz. Én ezt nem bírom hosszú távon.
-Mi van veled? Ma még itt hülyültél a srácokkal, hol van az a Jorge akibe én beleszerettem?
-Tudod Tini ma miután elmentek a srácok kicsit átgondoltam a dolgokat. Felnőtt orvos vagyok akinek a munkája sem játék így nem állhat mindig minden bohóckodásból.-puszilta meg a homlokom én pedig ráhagytam.
-Elmentem lefektetni a gyerekeket.-jelentettem ki és felmentem először Violettához.-Szia kicsim.-nyitottam be.
-Szia anya....épp most pakoltam be a táskámba, énekelsz valamit, hogy eltudjak aludni?-meredt rám nagy barna szemeivel.
-Persze, mit szeretnél?-kérdeztem és miközben bebújt az ágyba én mellé ültem.
-A Light Your Heart-et.-mosolygott rám édesen.
-Hogyan tudtad kimondani a címét? Ez angolul van.-csodálkoztam el.
-Mati segített gyakorolni kiejteni.-dicsekedett. Szépen lehunyta a szemét én pedig rákezdtem, de sikerült könnyes szemmel befejeznem. Hiányzik a délutáni Jorge. Átmentem a fiamhoz, de ahogy láttam őt már lerendezte az apja.
-Mindened megvan holnapra?-sétáltam az ágya mellé.
-Igen, megcsináltam a matekot meg töriztem is. Mást nagyon nem kellett.
-Rendben, ügyes vagy. Annak is örülök, hogy tanítgatod a hugodat.-simítottam meg az arcát.
-Anya, szeretem a hugit és mivel Ő a testvérem ez tök normális.-magyarázta meg.
-Nem baj én akkor is szeretlek.-nevettem.
-Tudom, imádnivaló vagyok.-mosolygott.
-Jolvan te imádni való srác, aludj szépen!-pusziltam meg a homlokát és a lámpát lekapcsolva elmentem zuhanyozni. Felhúztam a fekete rövidnacim, fehér trikóm és a kutyusos mamuszomba belebújva csoszogtam vissza a szobába. Lerugtam magamról a pacsut majd befeküdtem a férjem mellé mire Ő azonnal rámmászott.
-Arra gondoltam, hogy ma este nem vagyok olyan fáradt és hát csinálhatnánk ezt azt.-motyogta két csók között én pedig nem ellenkeztem.
***Reggel***
Amikor kinyítottam a szemem senki nem volt mellettem amit furcsáltam is. Átmentem a gyerekek szobájába, de ők sem voltak sehol, aztán amikor megpillantottam, az órát már mindent értettem. Jorge elvitte a gyerekeket a suliba, de azóta már haza kellett, hogy érjen. Levánszorogtam az emeletről és a nappaliban megpillantottam a férjem egy csomó papír mellé görnyedve.
-Jó reggelt szerelmem!-hajoltam oda hozzá, hogy puszit adjak.
-Ühümmm neked is.-merült bele teljesen a munkába.-Hoznál nekem egy kávét?
-Persze, esküszöm csupa jókedv vagy mostanában.-dünnyögtem és kimentem kávét csinálni magamnak meg neki is. Visszaérve még ugyan abban a pozícióban ült és fel sem pillantott.-Tessék.-raktam elé a poharat Ő pedig beleivott, de azonnal visszanyomta a kezembe.
-Kicsim ez szörnyű, tiszta cukor az egész.
-Ne haragudj!-nyultam volna a csészéért, de véletlen kiborítottam és mind a papírokra ömlött.
-Az istenit Martina, most menj el kérlek! Kezdhetek mindent elölről. Ezt nem hiszem el!-szitkozódott én pedig felrohantam a szobába, hogy felöltözzek. Kár volt szabira jöjjön ha így viselkedik. Gyorsan magamra kaptam pár göncöt és úgy döntöttem, hogy ellátogatok a lemezfelvételem helyszínére és a producerrel felvetetek pár dalt. Jorge észre sem vette, hogy kimentem az ajtón ami eléggé rosszul esett. Beültem a kocsiba és a Studioig meg sem álltam. Bekopgtam az ajtón és az már nyílt is.
-Tini!-ölelt át Alison a producerem.
-Alison!-nyomtam le neki két puszit.
-Mi járatban erre?-kérdezte miközben elindultunk befele.
-Hát van pár újdalom amit ha lehet felvennék.-mondtam.
-Természetesen, akkor be is mutatok neked valkit. Ő is nálunk dolgozik.-mosolygott sejtelmesen.
-Alig várom.-nevettem fel. Benyitott az ajtón és szembe találtam magam Zayn Malik-el aki szinte már megütötte Jorge helyességi szintjét.

-Bemutatom neked Zayn-t.-mutatott az éppen nevető srácra.
-Áááá Marrina Stoessel!-nyujtotta a kezét mosolyogva.
-Csak Tini. Nagy rajongód vagyok.-mosolyogtam kicsit elvetemülten.
-Tényleg? Na és melyik a kedvenc számod?-húzta ravsz mosolyra a száját.
-Hát igazából mindegyik, de amit mostanában sokat hallgatok az a IDon't Wanna Live Forever.
-Én is szeretem ám a zenéid és a kedvencem az a Great Escape.
-Van tőlem kedvenc számod?-virultam mint a vadalma.
-Naná, hogy van és ha nem baj szívesen ittmaradnék amig felveszed az újjakat.-ült le egy székre.
-Csak nyugodtan.
-Na akkor nyomás Tini.-csapta össze a kezét Alison. Beálltam a mikrofon mögé, a felraktam a fejhallgatót és kezdtem is. Csak 4 számot énekeltem fel, de abba is beletelt egy kis idő. Na és Zayn, Ő egy percre sem tágított. Szándékában állt, hogy megvárjon csak akkor még nem tudtam miért. Ahogy végeztem mindenki egyszerre támadott le, hogy milyen fantasztikus voltam.
-Eszméletlen a hangod és lehetetlen megunni.-lépett oda a srác.
-Hát köszönöm.-billegtem a sarkamon.
-Van kedved velem eljönni vacsorázni?-tért rá a lényegre.
-Figyelj Zayn nagyon aranyos vagy, de nekem családom van.-nyögtem ki.
-Ohhh, na és egy italra....csak mint barátok.-kacsintott.
-Rendben, legyen.-nevettem. Feladta rám a kabátot és kivezetett a kocsijához.
-Ne aggódj ha végeztünk visszahozlak ide.-mondta amikor észrevette, hogy azon töröm az agyam hogyanis kéne csinálni.
-Ohhh, oké.-nyugodtam meg és beülve a kocsiba elindultunk. Egy kis bárba mentünk ahol kértünk két shak-et. Én epreset Ő pedig mangósat.
-Na és hány gyereked van?-kezdett érdeklődni.
-2, egy fiam és egy kislányom. Mateo 12, Violetta pedig 7.-kezdtem mesélni.
-Akkor már jó régóta együtt lehettek Jorgeval.
-Hát igen....a Violetta forgatásának kezdete után 2 héttel jöttünk össze. Voltak kisebb szünetek, de mindig visszataláltunk egymáshoz. Nehezen tudnám elképzelni az életem nélküle.
-Na és voltak félrelépések is?
-Sajnos voltak.-hajtottam le a fejem.
-Na, nehogy most besavanyodj, nem akartalak elszomorítani.-nyúlt az állam alá és felemelte a fejem én pedig újra mosolyogtam.
-Nagyon jó volt veled Zayn, de engem vár otthon a 2 gyerekem és a férjem aki úgy döntött, hogy megkomolyodik.-bukott ki belőlem.
-Baj van otthon?-komolyodott el.
-Hát Jorge egyik napról a másikra úgy döntött megkomolyodik. Na most aki ismeri őt az el sem hiszi ezt. Jorge Blanco a mindig gyerek srác most úgy dönt, hogy nem viccelődik többé, me fogocskázik velem és más apró dolgok amik nekem fontosak. Nem akarok 32 évesen bepunnyadni.
-Az nem jó ha Ő tényleg így látja a dolgokat. Nem sok kapcsolatom volt, de mindegyikből maradtak szép és vicces emlkékeim és amikor szakítottunk még utána is tudtunk együtt nevetni és hülyéskedni.-mesélte én meg egyre szomorúbb lettem.
-Nem tudom még, hogy mi lesz.
-Tudod mit? Ha nem sietsz annyira gyere velem, mutatok egy helyet.-nyújtotta a kezét én pedig belementem. Kifutottunk az autóhoz, bepattantunk és maxra tekerve a zenét indultunk meg. Már útközben is rengeteget nevettünk ám amikor megálltunk egy nagy épület elött kíváncsi lettem. Zayn-nél volt egy kulcs, kinyitotta az ajtót és akkor a szemem elé tárult a hatalmas játszóház. Egyenesen a csúszdához mentünk és egymás kezét megragadva csúsztunk bele a sok labdába. Ezt a folyamatot úgy százszor megismételtük majd az utolsó csúszasnál Zayn előbb leért én pedig ráestem. Alig volt köztünk par centi és az illata úgy megbabonázott, hogy hagytam magam. Amikor észben kaptam a srác már nyelvével a számban matatott.

Majdnem annyira élveztem az egészet mint Jorgeval. Akkor és ott már nem törődtem semmivel csak sodródtam az élvezettel. Elengedtem magam és hagytam had tegye azt amit szeretne így tehát lefeküdtünk. Az akciónk után gyorsan magunkra kapkodtuk a ruháink és egy csókkal búcsuztunk el egymástól. Nem tudom miért, de akartam, hogy ezt többszőr megismétlejük. Ahogy hazaértem Jorge ideges tekintete fogadott.

-Hol a fenébe voltál?-vont kérdőre.
-Elmentem pár dalt felvenni. Komolyan neked mi bajod?-kérdeztem és a cuccaimat levágtam a kanapéra.
-Az a bajom, hogy anya vagy és annyira nem vagy képes, hogy hazaérj mire megjönnek a gyerekek a suliból. Egyébkéntis miattad vettem ki egy hét szabit erre te eltűnsz egész napra.
-Mondjuk azért mert reggel lehordtál és elküldtél a hülye papírjaid miatt.-emeltem fel már én is a hangom.
-Mi lett veled Martina?
-Velem mi lett....velem mi lett? Ezt most komolyan kérded? Inkább veled mi lett Blanco? A folyton mosolygó férjemből egy zsémbes, dolgozó ember lett. Azthiszem az lesz a legjobb ha pár napra elköltözöm a gyerekekkel.-jelentettem ki és felmentem a srácokhoz. Pont a szobánkba játszottak amikor felértem.
-Szia anya!-rohantak oda és kaptam 2 hatalmas puszit.
-Sziasztok, figyeljetek rám. Mi hárman ekmegyünk pár napra Rugg bácsiékhoz. Rendben van? Pakoljátok össze pár cuccotokat. Mateo kérlek segíts a hugodnak.-néztem a fiamra aki megvárta míg Vilu kiszaladt majd felém fordult.
-Ugye megoldjátok ezt apuval? Vissza fogunk még jönni?-nézett rám nagy barna szemeivel.
-Nem tudom kicsim, nem tudom.-simítottam meg az arcát és egy puszit nyomtam a homlokára. Ő csak némán bólintott és kiment a helységből. Elővettem a kis bőröndöm majd pakolni kezdtem a ruháim. Éreztem, hogy a könnyeim utat akartak törni maguknka, de nem hagytam. Akkor és ott nem hagyhattam. Dobtam egy sms-t a bátyámnak, hogy nemsokára érkezünk. Persze, Ő aggodalmaskodva bombázni kezdett az üzikkel, de nem tudtam vele foglalkozni. A srácok már ott vártak bent, éppen az apjuktól búcsúzkodtak amikor leértem.
-Anyuci te is elköszönsz apától?-kérdezte a lányom én pedig a férjemre pillantottam.
-Hát persze!-villantottam egy hamis mosolyt és adtam két puszit a páromnak aztán megindultam az ajtó fele. Nem szólalt meg így én sem néztem vissza. Beültem az autóba, a srácok hátra ültek én meg már indítottam is a járművet. Vilu viccelődni szeretett volna, de Mateo megkérte, hogy legalább amíg megérkezünk maradjon csendben. A fiam nagyon jól tudta, hogy most nyugalomra van szükségem. Még a rádiót sem nyomtam be ami mindig szólt. Abban a pillanatban semmi nyugtatóbbat nem tudtam elképzelni Jorge ölelő karjainál. Vissza akartam őt kapni, de ott volt a fejemben Zayn is aki annyira édes volt és olyan jól csókol. Viszont nem dobhattam el mindent egy kaland miatt. Ott volt két szép gyermekem és Jorge akivel már 17 éves korom óta együtt vagyok. Soha nem tenném meg ezt egyikőnkel sem. A srácoknak apára van szüksége nekem pedig Yoyira, az az a régire akit remélem nemsokára visszakapok. A testvéremék házához érve kipattantam a kocsiból, Vilu és Mati előre szaladt én pedig lassan lépkedtem utánuk. Az ajtó nyílt és Candelaria meg Rugg lépett ki rajta. Ariel vitte a kicsiket a bátyám meg szó nélkül odajött majd átölelt. Egyikőnk sem mondott semmit, nem volt rá szükség, szavak nélkül is pontosan értettük egymást. Amikor eltolt magátol, hogy a szemembe tudjon nézni én már könnyeztem.
-Hé, hugi!-puszilta meg a homlokom.
-El fogom őt veszíteni.-sírtam megállás nélkül.
-Dehogy fogod. Nálatok jobb páros nincs is és Jorge soha nem hagyna kicsúszni a kezei közül.
-Hát most nem úgy tűnik.
-Ne aggódj! Riasztottam a fiúkat meg a lányokat is, hogy valamelyik nap nézzenek be hozzá, de ne egyszerre.-kacsintott és átkarolva a vállam indultunk be a házba. Leon már Laraval beszélgetett míg Vilu Leonnal futkározott fel-alá. Candi megragadta a kezem és felvitt a szobájukba. Lehuppantunk az óriási francia ágyra és beszélgetni kezdtünk. Mindent sorjában elmeséltem neki a tegnap délutántól Ő meg figyelmesen hallgatott. Az utolsó mondat végén sójhajtottam egy nagyot és vártam a véleményt.
-Biztos van erre is valami magyarázat és nem az, hogy bolond. Idő kell neketek vagy nem tudom, egyet tudok biztosra.
-Mit?-érdeklődtem szipogva.
-Azt, hogy a ti szerelmeteknél erőebb nincs és soha nem is lesz. Ti egymáshoz tartoztok.-mondta és megölelt. Még egy kicsit beszélgettünk aztán megrezzent a telefonom. Felkaptam, hogy hátha Jorge, de nem. Zayn volt az........

Jortini 3.évad 1.rész

6 év múlva......Szeptember
6 teljes év telt el és Jorgeval egy cseppet sem örgedtünk ellentétben a gyermekeinkel és barátainkal. Violetta most szeptemberben kezdi az első osztályt, Mateo a 6.-at. Én 26 éves vagyok még mindig Yoyi pedig 32. Petert életfogytiglanra ítélték, Damonnel pedig azóta is jóban vagyunk. A fiúnk most, hogy idősebb rájött, hogy milyen kapcsolatban is van Lenával így már csak nagyon jó barátok. A foci iránti rajongása nem szűnt meg, sőt focistának készül amire én nem mondhatok nemet mivel belőlem meg énekes lett. Bár az is kiderült, hogy csodás hangja van....mintha csak az apját hallanám. A többiek is megvannak bár eléggé szétszéledtünk nemrégiben 2 évre, de végül mindendenki visszaköltözött a városba.
-Anya! El fogok késni a suliból!-rontott be a fiam a szobába.
-Apád hol van?-kérdeztem miközben felültem.
-Azt mondta, hogy elöbb el kell menjen, de nekünk meg fél óra múlva bent kéne lenni.....Vilunak is ma van az első napja.-turkált a szekrényembe.
-Rendben, de én is tudok magamnak ruhát keresni.-tessékeltem ki az ajtón.
-Jó akkor addig én csinálok nekem meg a huginak reggelit.-ment ki és már hallottam, hogy trappol lefele a lépcsőn. Annyira megnőtt már és olyan éretten viselkedik.

Na jó azért még vannak problémák, de 12 éves korára úgy bánik a hugával mint mi a szülei. Bárkitől megvédené ha arról lenne szó. Gyorsan felhúztam egy kapucnis felsőt, egy végigszaggatott farmert és a kék tornacipőm majd siettem a fürdőbe.

Megmostam az arcom, a fogam, a hajamat pedig copfba kötöttem. Siettem lefele a lépcsőn amikor Violettába ütköztem aki ugyan úgy el volt késve. Ő is már olyan gyönyőrű és nagy.

Kézen ragadtam majd rohantunk is lefele a nappaliba ahol a fiam épp dekázgatott a táskájával a hátán. Amikor felfigyelt ránk a lábával megállította a labdát aztán így szólt.
-Most már megértem apát, szegény mit élhetett át amikor csak egy férfi volt a házban és rád kellett várni anya.-mondta én pedig felnevettem és egy hatalmas puszit adtam neki.
-Kicsim elhiheted, hogy apádra mindig többet kellett várni mint rám.-simítottam meg a hátát.
-Na ezt a beszélgetést is befejezhetjük a suli és edzés után.-jelentette ki és már indultunk is.
-Vilu bemenjek veled az osztályba?-kérdeztem a lányom az utat figyleve.
-Hát jó lenne.-dörzsölgette a tenyerét.
-Én is bejövök és akkor tuti mindenki jófej lessz veled. Gondolj bele, egy énekes anyuka aki a Violettában szerepelt plussz egy idősebb tesó.-csapta össze a kezét.
-Nem tudom...azt sem akarom, hogy mindenki engem nézzen.
-Na jó, én bejövök veled, Mati pedig csak akkor látogathat be hozzád ha valami kell, oké?
-Oké.-vágták rá egyszerre én pedig le is fékeztem a suli elött. A kicsikémet bekísértem és hát az osztálytársai elég jól fogadták sőt enegem is....az ilyen kicsik ennyi idő után még mindig tudják ki vagyok. Elköszöntem a lányomtól, a fiamhoz is benéztem, de ezek után kicsit rosszúl éreztem magam így hát Jorgehoz vettem az irányt. A kórháznál már kicsit potyogtak a könnyeim ezért gyorsabbra vettem a lépteim és bevágtattam az épületbe.
-Tini baj van?-jött velem szembe Isabell, Damon felesége hisz Ő is orvos.
-Merre van Jorge???-kérdeztem azonnal.
-A folyosó végén.-mutatott balra. Megláttam őt messziről a fehér köppenybe és szaladni kezdtem felé. Felfigyelt a cipőm kopogására és azonnal felém kapta a fejét.
-Szerelmem mi a baj?-kérdezte aggódva, én csak megráztam a fejem és ölelő karjaiba zártam magam. Amikor már kicsit megnyugodtam a hajamat piszkálva meredtem rá.
-Most nagyon hülyének fogsz nézni és kérlek ne olts le, de felnőttek a kicsik akik igazából már nem is kicsik és ez annyira rossz. Otthon fogok egyedül meghalni macskák között mert te dolgozol, a gyerekek a karrierjüket épitgetik én meg írom a dalaim tök egyedül az üres házban. Uhhh kaphatok egy macskát?
-Miiii? Tini nem kpsz macskát és mik ezek a dolgok amik most bepattantak a fejedb? Mondjuk ennyi év utan miért is kérdezem meg? Már megszokhattam volna. Életem a gyerekeink még iskolások és minden délután órák után jönnek haza és én is legkésőbb este 6-ra otthon vagyok, te meg nem tudnál dalokat írni ha nem lennél nyugiba, pláne nem egy macskával. Igen Violetta is megkezdte a sulit, de mondok én neked valamit.-fogta két keze közé az arcomat.
-Mit?-szipogtam.
-Ha téged ez ennyire megviselt kiveszek 1 hét szabit és akkor otthon leszek veled. Mit szólsz?-csókolt meg én meg csak mosolyogva bólógattam.
-Az nagyon jó lenne.
-Akkor nyomás haza, kb. 15 perc és én is ott vagyok.-pöckölte meg az orrom. Most már sokkal boldogabban bepattantam a kocsiba és hazáig meg sem álltam. Levágtam magam a zongorához és amíg a férjem haza nem érkezett azon játszottam amikor egyszercsak kopogtattak. Odaugrándoztam az ajtóhoz és kinyítottam. Az egész csapat ott állt. Alba és Facu jött be elöszőr kézenfogva, nekik már van egy kislányuk és két fiúk akik ikrek. Utánuk jött be Mercedes és Xabi....van két gyönyőrű kislányuk akiket imádok. Lodovica Nicoval jött, nekik 1 fiúk van. Clarinak és Diegonak 3 lányuk van, Samunak és Lucíának(aki Lenat alakította a Violettában) nekik 2 kislányuk akik ikrek és egy idősebb fiúk. Aztan végül a bátyám és Candelita akiknek ugyebár van Leon és Lena.
-Hát ti?-néztem rájuk értetlenül, de iszonyatosan boldog voltam.
-Gondoltuk meglepünk titeket, Jorge?-kérdezte Xabi.
-Most kéretőzik el a munkahelyről mivel ma egy kicsit bekattantam.-nevettem zavartan.
-Na megint mi történt?-kérdezték egyszerre miközben mind helyetfoglaltak egy nagy kupacban.
-Hát kicsit szívenütött, hogy ma megindult a legkisebb lányom is a suliba én meg itthon maradok egyedül mivel Jorge is dolgozik aztán ja......-piszkáltam a felsőm alját. A többik persze jól kinevettek.
-Ezért a drága férjed kivesz 1 hét szabít mert imád és nem szereti ha egy kicsit is szomorkodsz.-jegyezte meg Mechi én pedig elpirulva bólogattam.
-Pillanat és hozok valami rágcsát meg üdítőt.-szaladtam ki a konyhába és ami nasit meg üccsit találtam kivittem az asztalra egy talcán poharakkal együtt. Mindenki kiszolgálta magát aztan belépett a párom is.
-Kicsim arra gondoltam.....-nyitotta ki az ajtót majd meglátta a sok embert.
-Szia szívem.-léptem oda hozzá és megcsókoltam.
-Arra gondoltál, hogy ma romantikáznátok egy kicsit?-kezdett bele a hülyülésbe Ruggerro. Mégis ki más? Na ebben már a fiúk is benn voltak és elkezdődtek az oltogatások.
-Mindig elhiszem, hogy végre felnőttek, de ahogy összekerülne összedől a kis álmom.-állt oda mellém Clari és a többi lány is így tett. Eszünkbe jutott, hogy na be kéne kapcsolni a TV-t és Violettát nézni. A fiúk helyet foglaltak a hosszú kanapén és, hogy senki ne üljön a földön mindenki a párja ölébe ült. Jorge egy-egy pillanatra sem hagyott békén, ahányszor Leonetta jelenet volt a combomat kezdte bökdösni vagy a hátamat csókolgatni a többiek meg csak húztak. Persze amikor Maxi-Naty jelent volt akkor sem maradtunk nyugton meg persze olyanokat is fikáztunk akik csak a sorozat kedvéért voltak együtt, de a való életben nem. Egy hirtelen ötlettől vezérelve leállítottam a filmet és a többiekre néztem.
-Srácok nektek nem hiányzik ez?-kérdeztem mire mind bólogatni kezdtek a férjem pedig már furcsan méregetett.-Van egy ötletem, de csak akkor ha mindenki benne van. Van itt egy óriási luxus villa ahol mind elférnénk a gyerekekkel együtt. Mindenkinek jutna egy egész szint konyhával, nappalival és fürdővel plussz 5 szobával.....költözzünk bele.-bukott ki belőlem. Ahogy láttam mindenkinek tetszett, de éreztem Jorgen, hogy neki valami nem tetszik.
-Végülis egy hónap múlva ha beköltöznénk tök jó lenne.-értett egyet Alba és többieknek is tetszett az ötlet. Még egy kicsit beszélgettünk majd ők el is mentek, de Jorge nem nagyon szólt egy szót sem. Ahogy mindenki elment azonnal felé fordultam.
-Neked meg mi bajod van?-kérdeztem csípőre tett kézzel.
-Semmi....-indult volna fel, de én elkaptam a karját.
-Ne csináld ezt velem Blanco. Mond el, hogy mi a bajod.-néztem a szemébe dühösen.
-Miért kell mindig helyettem dönteni? Miért nem lehet elöbb megbeszélni a dolgokat? Honnan veszed, hogy nekem van kedvem másik 26 emberrel összeköltözni?-emelte fel a hangját.
-Na és ezt miért nem tudtad mondani?
-Ne válaszolj a kérdésemmel kérdéssel. Na és, hogy miért nem mondtam? Azért mert akkor én leszek az ünnperontó és a rossz, de te csak nyugodtan költözz el....jól meg leszek én itt.-kiabálta és belerugott a kisasztalba.
-Ezzel azt akarod mondani, hogy költözzünk szét?
-Nem! Azt akarom mondani, hogy ha neked fontosabbak a baratok mint a családod akkor csak tessék, menj el!
-Tudod Jorge elegem van ebből! Tudod mit? El is fogok költözni.-dühöngtem mire Ő megemelte a kezét és már azt hittem, hogy megüt, de nem engem hanem az üvegasztalt. Ekkor beléptek a gyerekek is az ajtón én pedig a kezüket megragadva felvittem őket a szobájukba és kértem, hogy maradjanak egy kicsit ott. Vilut is a tesójánál hagytam én pedig bementem a szobánkba na és akkor ott kijött belőlem. Leroskadtam a sarokba, a kezem összekulcsoltam a térdem elött majd hangos sírásba kezdtem. Nagyon megijedtem ott lent és egy pillanatig tényleg úgy gondoltam, hogy meg akar ütni. Hallottam ahogy nyílik az ajtó és megpillantottam a férjem a véres kezével. Lehajolt hozzám és meg akart simítani a még épp tenyerével, de én elrántottam az arcom és szó szerint remegtem.
-Kicsim, soha nem akartalak bántani. Kérlek ne haragudj rám.-térdelt velem szembe, de én nem akartam ránézni. Így ültünk egy ideig majd eszembejutott a keze aminek hamar baja lehet ha nem kezeli és Ő ezt nagyon jól tudja. Szó nélkül felálltam és kivettem az elsősegély dobozt majd elláttam a sebét. Elkeseredve vizslatott én meg már nem bírtam tovább és megcsókoltam, hozzábújtam és nem akartam elengedni.
-Soha többet ne csinálj ilyet!-kértem miközben erősen kapaszkodtam a pólójába.
-Sajnálom! Szeretlek!-suttogta a fülembe.
-Én is szeretlek te lüke!-borzoltam össze a haját. Pár pillanatig figyeltük egymást majd 2 fejecskét láttunk meg az ajtóban.
-Tiszta már a levegő?-kérdezte Mati.
-Tiszta, gyertek be.-nevettünk mire ők berohantak. Mateo az én ölembe huppant, Vilu pedig az apjáéba. Egy kicsit szeretgettük őket utána pedig egymásra néztek, felemelték a kezüket és elkiáltották magukat.
-Csereeee!!!-nevettek én meg átraktam Neymart Jorge ölébe én pedig megkaptam a kislányom. Ezt azóta csinálják mióta Vilu megtanult beszélni.
-Na, hogy van az én gyönyőrű hercegnőm?-piszéztem vele.
-Jóóól képzeld el, hogy van egy új barátnőm.-mesélte izgatottan.
-Csak egy?-kérdeztem mosolyogva.
-Nem, nem csak egy....a többiek is aranyosak, de Soraya más.
-Más?-kérdeztem mert fura ezt egy 7 éves szájából hallani.
-Igen, Ő hasonlít rám. Nem szereti ha mindenki rá figyel, de szertne majd valami olyat csinálni ha nagy lesz amire mindenki emlékezni fog.
-Miért te is szeretnél valami olyat csinálni?-hallgattam érdeklődve.
-Igen, én is akarok olyan izét...turnét mint ami neked volt meg szeretnék egy olyan barátot mint amilyen apa neked. Szeretnék egyszer én is ilyen nagyon boldog lenni.
-Hát én azt tudom, hogy focista leszek és olyan menő mint apu meg azért az éneklés is érdekel.-túrt bele a hajába a fiam.
-Hát nem véletlenül van ének és zongoratanárod.-mondta a párom.
-Tényleg báttyus, nem mutatod meg, hogy mit tanultál?-szált ki az ölemből a kislány és odaugrándozott a testvéréhez.
-Megmutathatom....-ragadta meg a kezét és már rohantak is le a zongorához. Mi utánuk eredtünk és miközben ők leültek a hangszer elé mi velük szembe állva figyeltük őket. A fiúnk elkezdte játszani a Voy Por Ti című dalt mire Vilunak is felcsillant a szeme. Még nem hallottuk úgy igazán énekelni és azt gondoltuk most is csak a tesója fog, de nem így lett. Mateo elkezdte a dalt majd a második verzénél Violettára nézett akit nem kellett kéretni azonnal rákezdett a dalra. Amikor meghallottam a hangját könnyek szöktek a szemembe....mintha csak magamat hallottam volna. Jorge átkarolta a derekam és egy puszit adott a fejemre. Ahogy végeztek óriási tapsot kaptak kettőnktől.
-Ügyes voltál hugi.-biccentett Mati.
-Köszi!-állt fel és látszott, hogy fülig ér a szája.
-Na gyerekek most már későre jár. Mateo nyomás fürdeni, utána mész te Violetta én meg addig beszélgetek egy kicsit anyával.-tapsolt kettőt a férjem ők pedig azonnal szaladtak csinálni a dolgukat.

Jortini 2.évad 33.rész

A dokinál nem volt semmi érdekes, a kicsi benyelt egy vírust amitől én féltem, de Jorge azt mondta ne aggódjak majd elmúlik. Violetta épp a szobájába aludt, Mateo pedig túl volt Candelarianál amikor valaki kopogtatott. A férjemmel egyszerre léptünk az ajtóhoz. Egy idős néni állt mögötte, szakadt, rongyos ruhába ami piszkos és vékony is volt. Az anyóka szinte elájult ezért segítettünk bejönni neki és leültettük a kanapéra. Hoztam neki enni és innivalót amíg Jorge ráadott egy felsőt és kabátot.
-Mondja csak van hol laknia?-kérdezte meg elösszőr a férjem.
-Persze, nem túl szép hely meg nem is nagy, de, hogy eléldegéljek benne annak megfelelő.-mosolygott kedvesen miközben a bögre teáját szorongatta.
-Na és, hogy hogy ilyen rosszul volt?-érdeklődtem kedvesen.
-Nem tudom.....éppen a piacról tartottam hazafele amikor furcsa szúrást éreztem a szívembe. Kérem ne haragudjanak, hogy csak így ideállítottam.-mondta bűnbánó szemekkel.
-Ugyan már semmi baj. Bármikor szívesen segítünk bárkinek.-nyugtatta meg a párom.
-Amiért ilyen kedvesek voltak megszeretném önöket ajándékozni, de elösszőr meg kell kérdeznem, hogy biztosan akarják-e.-mondta sejtelmesen.
-Ezért mi nem kérünk semmit. Szívesen tettük.-simítottam meg a hátát.
-Várjank.....halgassanak meg. Talán őrűltségnek fog hangzanai, de megtudom hosszabítani az életüket. Tudok önöknek adni 6 évet......ha ez letelik ugyan annyi idősek lesznek mint most. Egy cseppet sem fognak öregedni.-mondta mosolyogva és úgy látszott tényleg komolyan beszél. Jorgeval egymásra néztünk és simán megbeszéltük a dolgokat.
-Semmiképp nem mennénk bele ilyenbe ha nem lennének a gyermekeink. Túlságosanis későn lettünk szülők és még szeretnénk eltölteni velük egy kis időt szóval igen, elfogadjuk ezt a 6 évet.-jelentette ki a férjem mire az asszony elővett két üvegcsét. Az egyik az enyém a másik pedig Yoyié volt. Miután megittuk ami benne volt nem éreztünk semmit, de azért reménykedtünk. Az anyóka elköszönt tőlünk és tovább állt.
-Na akkor most már mutathatok valamit? Már mindjárt este és még mindig nem sikerült odaadnom.-mondtam izgatottan.
-Úgy szeretem amikor olyan vagy mint egy kisgyerek és jobban örülsz mások meglepiének mint a sajátodénak.-nevetett fel.
-Nem is vagyok kisgyerek.-durciztam be.
-Na ezzel pont az állításomat igazoltam.-húzott magához, hogy egy puszit adjon nekem.-Na mutasd mit szeretnél.-fogta meg a kezem én pedig kivezettem a konyhába. Az asztalon már ott várakozott a kajcsi amit neki készítettem.
-Nem vagyok egy konyhatündér és nem tudom kiejteni annak az ételnek a nevét amit csináltam és fogalmam sincs, hogy szoktak-e ilyet enni a mexikóiak, de én csináltam neked egy ilyet. Ugye felismerhető?-néztem rá félve amire a válasz egy hosszú csók volt.
-Ez egy töltött csirkemell fajita, ugye?-kérdezte és úgy örült mint egy gyerek az új kisautójának.
-Annak készült....-mondtam halkan.
-Kiskorom egyik kedvenc étele.-ült oda az asztalhoz és megkostólta. Remegő kézzel figyeltem ahogy beveszi az első falatot a szájába közben pedig megrezzent a telefon a zsebembe. Egy új üzenetem érkezett.

*Tudom, hogy hol laksz Martina. Ha nem vonod vissza a feljelentést szép sorjában irtalak ki titeket és téged hagylak utoljára. A fiacskádat se hagyd el a tesókádnál mert lehet Ő lesz az első.-P

Ahogy elolvastam az üzenetet ijedten néztem a páromra aki jóizűen evett.
-Kicsim ne aggódj, nagyon finom az étel.-mondta, de amikor látta, hogy valami nagyon nincs rendben odajött hozzám én pedig a telefonomat nyújtottam felé. Ahogy olvasta az üzenetet láttam amint megfeszül az egész teste, az álla, mindene. Még az arc szine is megváltozott. Óvatosan végisimítottam a vállát majd az arcát és a szemébe néztem.
-Ne csinálj hülyeséget. Együtt mogoldjuk.....ugye?-kérdeztem, de még az én hangom is igen bizonytalan volt mert igazából rettegtem.
-Most legszívesebben megölném.-jelentette ki mire én szorosan hozzábújtam. Éreztem, hogy a szívverése már lassul, de még mindig feszes volt az egész teste...mintha bármikor készen állna arra, hogy megvédjen minket, mondjuk tényleg bármikor képes lenne egy hadseregen átverekednie magát miattunk és ezt nem egyszer bizonyította.
-Jorge....
-Hmm?
-Szeretlek.-szorítottam mégjobban magamhoz.
-Én is téged.....nagyon.-puszilt bele a nyakamba amire én felkuncogtam és beleharpatam a nyakába persze csak gyengén.
-Menjünk el Mateoért, kérlek.-néztem rá aggódva.
-Ez csak természetes kicsim, de én megyek el érte. Ne ébresszük most fel Vilut, had pihenjen.-simított végig az arcomon.
-Rendben, de siess vissza. Nem szívesen maradok egyedül ezek után.-szorítottam meg a kezét.
-Csak felveszem Matit és azonnal jövök, addig zárkozz be.-támasztotta homlokát az enyémnek én pedig aprókat bólogattam.-Naaa nem kell félni.-csókolt meg, de valahogy még ez sem segített. Ahogy Yoyi elment kulcsra zártam az ajtót az ablakokat is becsuktam sőt még a függönyöket is elhúztam. Felmentem Viluért és lehoztam magammal a nappaliba majd a lenti kiságyba fektettem. Én odaültem a zongorához és egy kislámpát kapcsoltam, hogy lássam a billnetyűket aztán játszani kezdtem rajta. Azt a dalt énekeltem amit a nőgyógyász várójában írtam. Most énekeltem el elösszőr mert mostanra jött vissza a hangom.

Valahogy a szív mindig messze jár...
Keresed a jót,hátha Rád talál.
Kutatod a szépet,akarod az elmúlt időt.
Idegen az út a lábad előtt.

Te vagy aki megleptél,nem számítottam Rád,
De amikor Rám néztél,éreztem nincs tovább,
Veled jön a kezdet,légy a végső állomás,
Maradj még egy életen át!

Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Úgy rohan az élet,hogy soha nem hagy időt,
Ne menjünk el egymás mellett,
éljük át együtt a jövőt!
Bizonytalan lelkem most biztosat remél,
számítok rád mert szeretlek én,
számítok rád mert szeretlek én!

Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Az ember mindig új dologra vár,
mit meglel,elengedni fáj,fáááj,
Ne engedj el így kérlek,
hisz' nem ismerhetsz még
Egy szélhámos is szerethet úgy mint senki még....

Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Vagy ezerszer elénekeltem újra és újra, addig míg Jorge haza nem ért. Épp a refrénnél tartottam amikor betoppant és azonnal mosoly terült az arcára. Odajött mellém és megnézte a lapot majd a végébe Ő is bekapcsolódott. Az, hogy újra hallottam kettőnk hangját teljesen felszabadított és egy pillanatra megfeledkeztem a sok bajról ami lassan felemészt. A zene végesztével a kisfiam az ölembe ült, adott egy puszit és aranyosan játszott a nyakamba lógó nyakláncal amit még a férjem adott nekem.
-Merre voltál ennyi ideig?-kérdeztem persze nem rossz indulatból.
-Voltam a rendőrségen és még mielött kiakadnál pont akkor hozták be Petert mert Ruggerroék házától nem messze találták meg.-mondta higgadtan.
-Na és mi van ha nem csukják le és kiszabadul? Ha valami baja lesz a kicsiknek vagy neked én abba belehalok.-néztem rá könnyektől csillogó szemmel.
-Ne aggódj! Azt mondták, hogy el van intézve a sorsa.-vette ki a kicsit az ölelmből és felállított, hogy át tudjon ölelni.
-Tuti, tuti?
-Tuti, tuti, tuti.-nevetett és a fiúnkat felkapva az ölébe elment fel az emeletre, de egyedül érkezett vissza.
-Hol van Mati?-kérdeztem furcsán.
-Megígértem neki, hogy ha hazaérünk játszhat a telefonomon, de én nem akarom látni, hogy annak a drágaságnak mi lesz a sorsa.-mondta mire én hangosan nevetni kezdtem.
-Oké, jó. Akkor befejezed a ebéded vagyis inkább már vacsorád? Ha nem izlik akkor nem kell.....
-Kicsim, kicsim, kicsim nyugi....nagyon ízlik és szeretném befejezni.-mondta és az ujjait az enyémre kulcsolta majd kimentünk és együtt fogyasztottuk el fajitát. Elfogadtam, hogy tényleg jót csináltam mert nekem is nagyon ízlett. Már be volt sötétedve és a gyerekeket akartuk vinni fürdeni amikor valaki kopogtatott az ajtón. Odamentem és gondolkodás nélkül nyitottam ki.
-Damon?-néztem az elöttem álló srácra.
-Szia.-mondta zsebrevágott kézzel és felháborítóan szemtelen mosolyal.
-Ha jól emlékszem nem valami jól váltunk el egymástól.-emlékeztettem a csókra.
-Jól emlékszel kicsim.-hallottam szerelmem hangját a hátam mögül. Éreztem a közelségét ahogy mögöttem megállt, tudtam, hogy az egész testemeg van feszülve.
-Békével jöttem.....Nem akarok balhét és az a dolog pár évvel ezelött nem volt komoly. Tini amióta csak az eszemet tudom barátok vagyunk, sajnálom amit tettem és nem akarom, hogy ez vessen véget a barátságunknak.-mondta, de éreztem a férjem szuszogásán, hogy neki nagyon nem tetszik a dolog.
-Anyaaaaa!!!!-jött le a fiam nyűgösen.
-Mondjad szerelmem.-vettem fel a kezembe és egy puszit adtam neki.
-Álmos vagyok.-dörzsölgette szemeit.-Ő kicsoda?-vette észre az ajtóban álló embert.
-Csak egy simerős....Jorge kérlek vidd fel és fektesd le.-adtam át a férjemnek, de Ő a fejével nemet intett.
-Nem hagylak egyedül ezzel az alakkal.-jelentette ki határozottan.
-Ne a gyerek elött, kérlek.-néztem rá mire Ő bólintott és felment, de tudtam, hogy ezzel nincs vége és visszajön.
-Szóval azért jöttél, hogy helyrehozd a dolgokat?-néztem rá csípőre tett kézzel.
-Igen és teljesen biztos lehetsz abba, hogy többet ilyen hülyeséget nem csinálok, eskü.-mondta és láttam, hogy őszintén mondja.
-Na és ezt honnan kéne biztosra vennem?-kérdeztem azért rá.
-Felségem van aki terhes és együtt költöztünk ide vissza.-hadarta el én pedig köpni, nyelni nem tudtam.
-Úristen!!!!-sikítoztam és a nyakába ugrottam. Hirtelen elöjött a gyerekkori énem és annyira boldog voltam, hogy végre rátalált az igazira.
-Martina mi történt?-rontott le a férjem majd az arc izmai megfeszültek.
-Jorge képzeld Damonnek felesége van aki babát vár.-próbáltam megnyugtatni, hogy nem csak úgy ölelgetem. Láttam, hogy az izmai ellazulnak, de még mindig neheztel. Azért odalépett és a kezét nyújtotta, ez az én Yoyim.
-Gratulálok!-mondta őszintén.
-Köszönöm, a ti fiatok is rendesen megnőtt mióta utoljára láttam. Na és a foci eldőlt? Realos lett?-kérdezte mire a párom mosolyra húzta a száját.
-Nem, dehogy....az anyjára ütött, nézd csak meg a szobáját. Na, de gyere be..........-mondta és itt megtört a jég. Ahogy belépett a régi barátom az ajtón mindenki megfeledkezett aról, hogy ki volt azelött. Persze Jorge megtartatta velem a tisztes távolságot, de ez oké volt így. Este úgy feküdtem a férjem mellé aludni, hogy nyugodt voltam. Azt éreztem, hogy végre a helyére áll minden.....a férjem ölelő karjaiba bújhattam és idegsekedés nélkül beszívhattam az illatát.

Jortini 2.évad 32.rész

A percek órákká váltak az órak pedig napokká és már a hajamat tudtam volna tépni. A rendőrségen a várakozás egy örökkévalóság. A legrosszabb az egészben az volt hogy Jorge-val sem tudtam kapcsolatban lenni, és a gyerekek is az anyjuk nélkül maradtak. Borzalmas volt, tudtam mennyire hiányoznak, de mégis az hogy megtudtam mi történt valójában, magában emésztett fel. Egy pillanatra lenéztem az ölemben fekvő fiúra és egy kis mosoly terült el az arcomon. A felzselézett hajából pár tincs összeborzolva feküdt a többin, míg az ajka éppenhogy nem érték el egymást. Lassan simogatni kezdtem a fejét és kifelé bámultam az ablakon közben. Nem tudom hogy mit tettem hogy megérdemlem Jorge Blanco-t, de valahogy még is itt van, ahogy a csodás gyermekeim is. A gyermekeink. Lassan kimásztam a férjem alól, és betakartam a paplannal hogy ne fázzon meg, majd lementem az étkezőbe. Amikor kivettem a narancslevet a hűtőből megláttam hogy felvillant a telefonom képernyője, ezért odasiettem.

"Azt hiszem világos voltam amikor azt mondtam hogy ne szólj a zsaruknak. Ezt nagyon meg fogod bánni Stoessel, vigyázz merre mész, mert te vagy az első számú célpontom. -P"

Amint elolvastam az üzenetet, mintha egy feketelyuk telepedett volna az agyamra, nem tudtam gondolkodni, a következő dolog amit láttam pedig már csak kis cseppek voltak a telefonom kijelzőjén. A sírás hatalmába kerített, ijedtembe az asztalra dobtam a telefont, és hátrafelé kezdtem sétálni ameddig el nem értem a falat. Lassan lecsúsztam, és átkaroltam a térdeimet. A fejemet a lábam közé temettem, és halkan sírni kezdtem. Hát, de nézzük a jó oldalát, legalább nem a családomat akarja... Csak az az apró problémám van, hogy ha engem megöl, akkor bomlik a család...Remélem Jorge képes lesz összetartani a gyerekeket, és nem omlik össze...Talál magának valakit és továbblép, a gyerekek pedig szépen fognak emlékez...Na jó Martina állj! Még rohadtul élsz, és élni is fogsz, nem adod fel...De erről Jorge semmit nem fog tudni. Balról jobbra elhúztam az üzenetet az ujjammal, és a kis x-re kattintva kitöröltem. Letöröltem a könnyeimet, és a fürdőszobába siettem, majd elővettem Jorge borotváját és elkezdtem szétszerelni. Az, hogy nem adom fel, nem jelenti azt hogy nem fáj pokolian. Megígértem magamnak, hogy soha többet nem teszek ilyet, de akkor már késő volt. Megjelent az első vércsík a kezemen és azt követte a többi. Elkezdtem zokogni és egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Csak az járt a fejemben, hogy ha Peter megtalál soha többet nem láthatom a gyerekeket és Jorget. Így is Mateo lassan felnő, mi öregszünk és én minden pillanatot velük akarok tölteni. Csak ezen gondolkoztam amikor felhúztam a kék bundás pulcsimat és elindultam Vilu szobájába. Édesen játszadozott a a kiságyába azzal a plüssmacival amit a párom vett neki mikor megszületett. Kissé könnyes szemmel figyeltem aztan odamentem hozzá, a kezembe vettem és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.
-Mama!-nevetgélt aranyosan.
-Igen, én vagyok az, a mama.-öleltem magamhoz szorosan.
-Meg az apa!-hallottam férjem hangját a hátam mögül. Hirtelen megfordultam a tengelyem körül és megpillantottam a kis Neymarommal a kezében.
-Hát te ébren vagy?-kérdeztem kicsit még rekedten hisz alig egy hete, hogy beszélek és, hogy feljelentettük Petert.
-Apa énekelsz valamit?-kérdezte a fiúnk.
-Amit csak szeretnél.-pöckölte meg az orrát.
-Voy Por Ti!!!!!-kiabálta boldogan.
-Hát rendben.-ültette le a kanapéra és énekelni kezdett, Mateo pedig tombolt és vele énekelt. Leültem mögéjük és hagytam, hogy a kislányom odamásszon a batyjához én pedig már szinte sírva néztem őket. Tényleg bízom abban, hogy mindannyian tovább tudnak lépni miután én nem leszek. Vilu még csak emlékezni sem fog rám, Mati elöbb utobb felfogja, hogy anya nem jön haza és Jorge életébe egyszer belép egy lány és mind ezt elfelejti. Egyszer csak már nem hallottam, hogy a szerelmem énekel és feleszméltem a gondolataimból.
-Kicsim minden rendben van?-térdelt le elém és megfogta a kezem.
Persze csak meghatott ahogy énekeltél velük.-mondtam mosolyogva.
-Legközelebb már te is velünk énekelsz.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Persze ha lesz legközelebb.-motyogtam halkan.
-Mit mondtál?-guggolt vissza hirtelen.
Csak annyit, hogy remélem a régi lesz a hangom.-hazudtam, ráadasul elég jól.
-Persze, hogy a régi lesz, sőt még jobb is.-adott egy gyors csókot és felkapta Violettat aki készült kimászni az ajtón.
-Papa, papa.-tapsikolt jókedvűen.
-Apa csak vigyáz rád és ha nagy leszel akkor is óvni foglak, de akkor már a fiúktól. Ha anyádra ütsz akkor egy egész katonasereg kell melléd, hogy megvédjelek a pasiktól.-mosolygott rá és egy óriási puszit adott neki.
-Ugyan Jorge ne butáskodj már. Ezerszer szebb lányok vannak nálam akik utánad epekednek.-léptem oda hozzá.
-Számomra nincs olyan gyönyőrű nő mint te. Nem tudnék nélküled élni Martina Stoessel Alehandra Muzlera.-tette vissza a kicsit az ágyba és a hajmba túrva megcsókolt.
-Na és mi van akkor ha egyszer meghalok? Tovább tudsz majd lépni?-toltam el magamtól.
-A gyerekek miatt megpróbálok tovább élni, de soha nem fogok más nőt szeretni. Verd ki a fejedből ezt a hülyeséget. Martina értsd meg, hogy számomra nem létzik olyan, hogy élet ha nem vagy mellettem.-szorított magához szorosan én pedig elejtettem pár könnyet.
-Én sem tudnék élni nélküled.-csókoltam meg és nem akartam elengedni, soha.
-Csak én érzem vagy ma tényleg furcsa vagy?-kérdezte furcsán méregetve, de a kezét még mindig a derekamon tartva.
-Pfff…én?…csak beképzeld.-legyintettem és eltűrtem egy homlokába lógó kósza tincset.
-Tini szeretném ha őszinte lennél velem.-nézett rám azzal a "ne engem akarj hülyének nézni" pillantással.
-Jó, csak az van, hogy félek.....most jelentettük fel Petert és hát nem tudom mi lesz most.-mondtam a blúzom ujját piszkálva.
-Kicsim ez miatt te egyáltalán ne aggódj. Minden helyre fog jönni, mi csak éljük tovább az életünket úgy ahogy eddig.-mosolygott miközben ujjait az enyéimre kulcsolta.
-Nem is tudom milyen volt régen, hogy milyen volt amikor még csak a Violettát forgattuk én meg két hétig rád sem tudtam nézni annyira zavarba hoztál, de emellett minden vágyam az volt, hogy a közelmben légy és érezzem az illatod.
-Hát itt vagyok.-nevetett fel mire ösztönösen én is elvigyorodtam.
-Itt, és ez engem boldoggá tesz, komolyan.....
-De....?-kérdezte előre tartva a választol.
-Nincs, de. Vagy te, én és a gyerekek, ennyi.-csókoltam meg amibe egyszerre mosolyogtunk bele.
-Hát akkor én el is mennék dolgozni közben pedig elugrasztom Matit az oviba.
-Menj csak, én addig főzök meg amit a férjes anyukák szoktak csinálni.-nevettem és nem bírtam nem a mogyoróbarna szemeit bámulni.
-Hát mi soha nem leszünk egy normális család, de ezzel nincs baj. Mi pont ezért vagyunk különlegesek, sosem akartam unalmasan élni.-karolta át a derekam és így indultunk le az emeletről. Lent a fiúnk már felöltözve várt az uzsonnás dobozával és a helikopterével(amit időközben Jorge vett neki)a kezében.
-Menjünk mert már Lena vár.-nézett rám boci szemekkel.
-Kicsim nem gondolod, hogy túl sok időt töltesz Lenaval? Nem azt mondom, hogy zavar csak örülnék ha másokkal is eltöltenél egy kis időt.-guggoltam le elé.
-Másokkal is szoktam játszani, de őt szeretem. Múltkor azt mondtam neki, hogy úgy fogom szeretni mindig mint apu téged.-jelentette ki mire nekem könnyek szöktek a szemebe és a férjemre néztem aki ezt mosolyogva nyugtázta.
-Szóval becsajoztál?-hajolt le Yoyi is és az egyik térdére ültette a kis focistánkat.
-Naná, de nem úgy mint a többi fiú.-rázta meg a fejét.
-Miért a többi fiú, hogy szokott?-kérdeztük egyszerre.
-Hát ők fogdossák a lányokat és fura dolgokat mondanak nekik. Én úgy csináltam mint apa. Beszélegtettem vele, megvillantotta a mosolyom és megkérdeztem, hogy Ő is úgy szeret-e engem mint én őt.
-Erre mit felelt?-kérdeztem azonnal.
-Azt, hogy pont úgy szeret mint Cande néni Rugg bácsit.-vigyorgott édesen a párommal pedig azonnal találkozott a tekintetünk.
-Jólva, jó fiú vagy. Menj, ülj be a kocsiba mindjárt megyek én is.-puszilta meg a szerelmem mire Ő boldogan kiszaladt, de elötte egy hatalmas puszit kaptam az arcomra.
-Azt hiszem ez így nem lesz jó. Az unokahugába szerelmes.-néztem a férjemre szomórúan.
Igen, de majd ha idősebbek lesznek akkor rájönnek, hogy rokonok így befejeződik ez az egész.-nyugtatgatott holott őt is frusztrálta ez a dolog.
-Igazad van, talán nem kellene ennyire féltenem.-motyogtam a vállába.
-Nem, ez teljesen természetes, én is aggódom, de azt hiszem szólni fog ha kellünk neki addig pedig hagyjuk, hogy elboldoguljon. Egyszer majd egyedül kell vígyázzon magára és a hugára is.-emlékeztetett, hogy mi nem leszünk mindig itt.
-Tudom, de én annak örülök a legjobban, hogy te velem vagy és nem egyedül kell végigcsinálnom mindent.
-Soha nem kellett és nem is kell semmit nélkülem csinálj. Minden lépésednél ott leszek és ha zuhansz én elkaplak, hogy ne ess be a szakadékba.-ragadta meg a karom és magához húzva kaptam egy (megbolondulok érted) csókot.
-Fordítva ugyan ez Jorge Blanco. Na menj mielött elkésel.-nyomtam a kezébe az ebédjét és már ott sem volt. Úgy döntöttem, hogy ma meglepem Jorget és készítek valami olyan ételt ami a hazájában igen kedvelt. Találtam is egyet a Töltött csirkemell fajita-t. Nem szándékoztam kimondani elötte, de gondoltam majd megmutatom neki ha kész lett hátha az alapján felismeri. Aztán ha nem akkor megmutom neki a receptet Ő meg majd elolvassa. Ezen agyaltam amíg lehoztam a kislányom a szobábából és beraktam a lenti kicsi ágyba ahol játszani szokott és én tudom figyelni. Bekapcsoltam a Tv-t, épp a Violetta ment amit úgy szeret. Ahányszor meglát minket annyiszor kiabál fel, hogy apa vagy anya én meg csak jókat mosolygok rajta. Szóval a délelöttöm azzal telt, hogy főztem. Amikor ezzel végeztem megettettem Vilut aki ezek után el is alaudt. Gyorsan neki is láttam a takarításnak a szobákban, fürdőben, nappaliban, konyhába és a hátsókertben. Mire mindennel végeztem úgy döntöttem, hogy megiszok egy kávét és talán bekapok valamit. Aha, csak gondoltam.... Ahogy elindultam kávét főzni fentről meghallottam a sírást. Na akkor futás fel, hogy lehozzam, aha, de neki ez sem volt elég így megpróbáltam valamit énekelni, de még mindig nem ment. Fogtam magam és bekapcsoltam a Violettát, de semmi. Lehoztam a plüssmaciját is, na akkor azt hittem, hogy végre, de szép álom is lett volna. Elösszőr nézte utána pedig bömbölni kezdett. Hoztam neki cumit, inni, enni már mindent, de semmi. Aztán eltelt fél óra és kezdett igazán meleg lenni a homloka. Ekkor megijedtem és hoztam is a lázmérőt. 39.2 volt a láza. Gondolkodás nélkül felöltöztettem és indulhattunk is a gyerekorvoshoz. Bepattantam a kocsiba és már úton is voltunk. Az egész utat végig sírta nekem pedig majd meg szakad a szívem érte. Amikor megérkeztünk a kicsit kivettem a hordozóból és gyors léptekkel közeledtem a rendelőbe. Mikor beértem találkozott a tekintetem több kétségbeesett anyukáéval. Tudom milyen amikor fogalma sincs az embernek, hogy mégis mi baja a gyereknek. Aggódva ültem le egy székre és bújtattam ki a kis kabátjából a kicsit. Csak sírt és sírt és sírt. Egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni. Az apukák és anyukák szomórúan konstantálták, hogy Vilu nincs jól és együttérzően rám mosolyogtak, hogy megnyugodjak. Közben dobtam a férjemnek is egy üzenetet, hogy merre vagyok ha esetleg hazaér és nem vagyunk ott. Már fél óra eltelt, de mi még mindig ott ültünk és a többi baba is sírni kezdett majd az idősebbek is igazán nyavjogtak a sok bőgés miatt.
-Jól van most már nyugodj meg, kérlek. Minden rendben lesz.-pusziltam meg a homlokát ami tűzforró volt. Egyszer csak valaki őrülten bevágta a bejárati ajtót. Elösszőr összerezzentem majd amikor megláttam ki az azonnal mosolyra húzódott a szám.
-Miért nem hívtál? Hozzám kellett volna jönnöd.-szólt aggódva kedvesem és ellenőrízte a kicsi állapotát.
-Ne haragudj, de nem akartalak zavarni és különben is csak egy kis láz azzal pedig eljöttem a gyerekorvoshoz. Csak az a baj, hogy egyre forrób és nem hagyja abba a sírást. Már be van lilulva a szája.-néztem rá rémülten és megint a sírás kerülgetett.
-Na gyere ide apához.-vette át tőlem majd egy székre leülve próbálta nyugtatni aztán hirtelen ötlettől vezérelve elkezdte neki énekelni a En Mi Mundo-t. A szülők elkerekdett szemmel néztek mert leesett nekik kik vagyunk. Én is egy pillanatra úgy éreztem menni fog ezért Yoyival énekeltem és néhány kislány meg kisfiú is csatlakozott hozzánk. Azért elcsodálkoztam, hogy ennyi év után van aki nézi a sorozatot és úgy virultam mint a vadalma. Egy részről mert visszajött a hangom, legalábbis nagyjából, másodszor pedig még mindig szeretnek minket. Amikor befejeztük a dalt a kicsik tapsoltak Violetta pedig nagyjából lenyugodott. Pár szülő odamerészkedett, hogy autogrammot kérjen a gyerekeinek mi pedig kedvesen aláirtuk az éppen odaadott, papírt, zsebkendőt, de volt akinél ott volt pár fénykép rólam és a többiekről. Csináltunk képeket is a kicsikkel az anyukák pedig megfogták Vilut addig. Mire véheztünk pont sorra is kerültünk. Jorge kezét megszorítva indultunk be a dokihoz..........


Tudom régen volt itt rész, de semmi ötletem nem volt. Nem is lett volna ha az én drága Kármenem nem segít nekem. Egy részét Ő írta ennek amit nem tudok eléhszer megköszönni. Nagyon köszönöm drágám! Remélem tetszik nektek ez a rész és írjátok meg komiba a véleményetek. Szeretnétek majd 3.évadot is?💓💓💞💖💞💖