2.évad 28.rész

-Ha úgy nyúltál hozzá akkor biztos megöllek!-kiabálátam.
-Nyugi úgy nem bántottam. Máshogy bántottam.-nevetett fel.
-Fuu én...-kezdtem volna bele, de folytatta tovább.
-Képzeld el, hogy a párod ki van kötözve egy székhez közben pedig bottal szurkodják. Aztán apróval dobálják és közben elmeséled neki a szülei halálát meg azt is, hogy az a baleset nem véletlen volt. Utána pedig képzeld el, hogy csókolgatják a nyakát és mivel ő nem hagyja ezért ostorral megverik. Na valahogy így. Csáó Blancito.-tette le a telefont mire én összetörtem.
-Mit mondott?-kérdezték a srácok.
-El kell mennem Kirához.-jelentettem ki és a többiekkel kocsikba szállva elindultunk a pszichológushoz.
***Tini***
Itthon maradtam a gyerekekkel akiket épp az elöbb fektettem le aludni. Soha, de soha nem éreztem magam ennyire pocsékul. Olyan mintha egy fekete lyuk tátongna bennem ami egyre csak nő. Olyan mintha már nem lennék a magam ura. Még sírni sincs erőm csak azt érzem, hogy valami nincs rendben. Ezen nem segíthet egy pszichológus se. Az idő talán megoldja, de ha mégsem muszály lesz magam szóra bírnom és el kell mondanom mindet Jorgenak. Minden nap ahányszor mellém ül annyira szeretnék megszólalni, úgy örülnék ha végre kiadhatnék magamból mindent, de egyszerűen nem megy. Attól a mérhetetlen fájdalomtól ami két hónapja rámzúdult na attól nem tudok még egy könnycseppet sem elejteni. Úgy érzem, hogy a szívem darabjaira hullt.
***Jorge***
Megérkeztünk Kirahoz és én bementem, hogy beszéljek vele. Segítenem kell a feleségemnek. Nem akarom elveszíteni. Ezekkel a gondolatokkal léptem be az ajtaján.
-Szia Jorge. Hát te?-lepődött meg.
-Baj van.-álltam elé mire ő rámutatott a székre, hogy üljek le, de én nem akartam. Belekezdtem a mesélésbe és szóról szóra elmondtam neki mindent.
-Elösször is Martinát el kell vinni nőgyógyászhoz és utána én már nem segítehetek. Rajta csak te segíthetsz Jorge. Ahogy ma rajzolt minden egyes pillanatban felnézett a te képedre. Lehet, hogy a gyerekekkel foglalkozik, mert ő anya, de te vagy neki a mindene. Még a testvérénél is fontosabb vagy neki. Csak te tudod őt visszahozni.-mondta mire én megöleltem őt és egy köszönömmel elbúcsúztam. Ahogy kiléptem az ajtón a srácok egyszerre bombáztak a kérdésekkel.
-Lányok ti holnap elviszitek Tinit a nőgyógyászhoz. Ruggerro te pedig utána elviszed magadhoz egy napra és megpróbálsz valamit kihúzni belőle. Holnap után mindannyian filmezni fogunk. Egy lányról szól akit bántalmaztak és nem csak testileg végül pedig elmondja a párjának, hogy mi történt. Ha ezután se lesz semmi egy időre szünetet tartok a munkában és otthon maradok vele.-vázoltam a helyzetet a többiek pedig megértően bólintottak. Elköszönve egymástól mind haza indultunk. Amikor megérkeztem a kicsik már aludtak. Délután mindig szoktak pár órát pihenni. Én felmentem a szobába és az alvó Tini mellé feküdtem. Átöleltem mire ő megfordúlt és szorosan magához húzva a mellkasomba fúrta a fejét. Hosszú idő után akkor éreztem elösszőr, hogy nyugodt vagyok. Azt hittem, hogy mire felébred minden rendben lesz, de csak hittem. Miután felébredt csak akkor kezdődött minden. Aznap este nem kelt fel, de reggel a lányokat látva konyhában idegesen fordult körbe és nem értett semmit.
-Szia Tinita ma lesz egy utunk egy helyre.-ölelte át Cande a vállát.
-Úgy bizony hercegnő.- ment oda Mech is.
-Na zuhanyozz és öltözz fel.-tolta fel az emeletre Alba és Lodo.
***Tini***
Semmit nem értettem a lányok reggeli kirohanásából, de nem is akartam. Nem akartam senki létezéséről sem tudni. Csak az a borzasztó nap jár a fejemben. A zuhany alatt állva teljesen belevesztem az emlékekbe. Éreztem ahogy egy-egy sebemen végig folyik a meleg víz. Amikor meg tusfürdőt használtam egy két helyen felszisszentem, de türtem a fájadalmat. Ez semmiség volt ahoz képest amit belül éreztem. Olyan volt mintha valami fekete savat öntöttek volna szívemre ami teljesen elpúsztítja azt. Csak azt éreztem, hogy borzasztóan mar. A csapot elzárva kiléptem a zuhany alol és a puha törölközőt a testem köré tekertem miközben a vizes hajam a vállamra omlott. Megtöröltem a hajam majd megszárítottam. Ahogy fésültem ki az összegabajodott tincseket valaki tekintetét éreztem magamon. Hátra néztem ahol Jorge állt az ajtóban és engem figyelt.
-Csak szólni akartam, hogy a lányok már kiválasztották a ruhád és kérték, hogy hozzam be neked.-nyújtott át egy egyszerű kék pólót fekete pulcsival amin egy What felirat szerepel meg egy nadrág is volt hozzá ami tele volt szögecsekkel és a fekete telitalpu cipőm. Átvettem a ruhákat és tovább igazítottam a hajam amikor a férjem visszacsukva az ajtót magamra hagyott. Én belebújtam a ruhába és a tükör elött állva kisminkeltem magam. Kívételesen most elösször egy fekete rúzst választottam és fekte füstösre színeztem a szememet. Tiszta emós csaj lett belőlem. Egy színezővel még fekete tincsket csináltam a hajamba majd felaggattam pár fekete ékszert magamra. Amikor normálisnak nyílvánítottam magam kiléptem a fürdő ajtaján és elindultam le a lépcsőn. A nappaliban láttam mindenkin a meglepettséget. A valószínűleg akkor ébredő fiam is kiejetette az autóját a kezéből.
-Apu az ott az én anyukám?-suttogta hitetlenkedve a páromnak aki a kezében tartotta.
-Igen fiam. Mármint azt hiszem.-méregetett tágra nyílt szemekkel.
-Tini hisz csodás vagy.-lépett oda Candi feleszmélve a sokkból. Eztán az ő példáját követte a többi lány is, megdicsérték az új kűlsőmet. Én ezt egy hamis mosolyal nyugtáztam majd a fekete bőrdzsekimbe bújva kiléptem a hűvős őszi időbe és kicsit jobban összehúztam magamon a kabátom. A lányok követtek és a kocsiba elhelyezkedtünk. Mech vezetett, az anyós üllésen én foglaltam helyet. Mögöttem Cande csatolta be magát, középen Alba helyezkedett végül pedig Mechi mögött Lodo dölt neki az ablaküvegnek.
-Na akkor nyomás.-tapsolt kettőt Alba és hirtelen felmordult a kocsi majd a mellettem ülő szőkeség a gázra lépett. Amikor elhagytuk az utcánkat kifordultunk a nagy főutra. Kicsit ismerős volt az út, sőt nagyon is. Azon gondolkoztam, hogy vagy a plázába megyünk vagy pedig orvoshoz. Egyből megvilágosodtam amikor elhaladtunk az óríási kivilágított pláza mellett. Nyugtalanul fészkelődtem a helyemen ami a csajoknak is feltünt ezért bekapcsolták a rádiót és mind énekelni kezdtek. Ahogy megérkeztünk a nagy zöld kórház elé egyből leesett, hogy hova hoztak. Hát persze, hogy nőgyógyászhoz. Én azonnal nyitottam az ajtót, hogy azt már nem, de akkor már Candelaria és Alba az ajtóm elött vártak és kétoldalról közrefogva elindultak a bejárat felé. Bárhogy is rángatóztam nem hagytak. Úgy éreztem magam mintha testőrőkkel vonultam volna végig a hosszú folyosón. Két oldalamon Ariel és Albi, mögöttem Lodo, elöttem pedig Mercedes haladt határozott léptekkel. A recepciónál elkérték a sorszámot és már ülhettünk is le a 11-es ajtó elött. A várakozás iagzán feszülté tett. A percek óráknak tűntek és fogalmam nem volt, hogy mit tehetnék, hogyan léphetnék le. Mivel erre nem sok esélyt láttam elővettem a táskámból a régi, rongyos, elnyűtt dalos füzetem és írni kezdtem. Egy emberre gondoltam akkor is és 2 óra alatt megszületett egy komplett dal.

Valahogy a szív mindig messze jár...
Keresed a jót,hátha Rád talál.
Kutatod a szépet,akarod az elmúlt időt.
Idegen az út a lábad előtt.

Te vagy aki megleptél,nem számítottam Rád,
De amikor Rám néztél,éreztem nincs tovább,
Veled jön a kezdet,légy a végső állomás,
Maradj még egy életen át!

Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Úgy rohan az élet,hogy soha nem hagy időt,
Ne menjünk el egymás mellett,
éljük át együtt a jövőt!
Bizonytalan lelkem most biztosat remél,
számítok rád mert szeretlek én,
számítok rád mert szeretlek én!

Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Az ember mindig új dologra vár,
mit meglel,elengedni fáj,fáááj,
Ne engedj el így kérlek,
hisz' nem ismerhetsz még
Egy szélhámos is szerethet úgy mint senki még....

Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Elégedetten néztem a sorokat és az órámra pillantotam. Már 11:30 volt. Hirtelen felindulásból felpattantam a székről, de rájöttem, hogy ez rossz ötlet volt, mert egyszerre 4 lány ugrott rám, hogy itt kell maradjak. Azt hittem, hogy már levegőt sem vehetek ezért inkább a füzetembe rajzolgattam tovább. Újabb fél óra telt el amikor kijött az orvos, hogy ő most ebéd szünetet tart. Nekem ekkor elborult az agyam és a füzetem a földhöz csaptam és taposni kezdtem. Lodovica felkapta a kezébe én meg csak megrökönyödve pillantottam rá.
-Tessék egyél.-nyomott egy szendvicset a kezembe majd egy üveg kólát. Gyorsan kinyitotta a füzetet és olvasni kezdte az új dalom. Megmozdulni sem volt időm, mert már ugrándozva mutatta a lányoknak mire mindannyian sikítozni kezdtek. Szerintem a mellettünk ülő néni aki a sebészetre várakozott már migrént kapott és furán rángatózott a szeme ahányszor a lányok megszólaltak. Az már biztos, hogy mi soha nem votlunk egy hétköznapi társaság. Amikor Ruggerro minden áron el akarta érni, hogy Leon motorozzon mindehova kismotorral mentek. Rugg szó szerint egy kismotorral közlekedett mindenhol. Az emberek és a rajongók mindenhol megbámulták, de ő kitartó volt és akkor is elérte, hogy a fia motorra száljon. Hát a vége nem volt valami szép, mert a 3 éves kisgyerek közölte, hogy: "apa ez egy kaki" majd a földre vágva a motort eltotyogott. Az a kép mindannyiunk agyába belevésődött szerintem. Ahogy a vajas szalámis zsemlém majszoltam azt néztem, hogy a lányok a nagy örvendezés után sokkot kaptak, mert szó nélkül meredtek rám. Kicsit kezdett zavartá válni a helyzet és már majdnem felálltam, de ekkor visszajött a doki és a kinti kis képernyőn az én sorszámom villant fel. Elösször nem akartam bemenni, de végül győzött a négy lány és belökdöstek az ajtón. Cande is bejött velem, mert tudta, hogy nem fogok megszólalni. Hát jól tudta. Mire mindent megbeszélt az orvossal elképedve néztem rá, hogy mégis honnan tud ennyi mindent. A doki gondterhelten nézett rám és szépen megkért, hogy feküdjek fel az asztalra. Én persze megmakacsolva magam még azért sem engedelmeskedtem. Negyed óra küzdés után sikerült felrakni a vizsgálóasztalra és szépen lesszijjaztak.