2.évad 27.rész

2 hónap telt el. Violettát visszakaptam, de, hogy milyen áron arról inkább nem beszélnék. Jorge is csak azt tudja, hogy nincs minden rendben. Gondolom ezt már levágta amikor nem szóltam hozzá senkihez egy hét után sem. Tegnap este például ültem a tv elött és emlékbetörések léptek elő. Ez annyit tesz, hogy újra lejátszódta az események a szemem elött. Minden nap újra és újra átélek mindent és minden éjjel sikítva kelek fel a rémálmaimból. Ma reggel tisztába tettem Violettát, Mateot elvittem az oviba aztán hazajöttem és visszaöltöztem pizsamába. Leültem a fotelba és csak bámultam magam elé.
-Martina ebböl elég.-lépett be az ajtón Jorge mögötte egy nővel.
-Ő a paciens?-érdeklődött. 50-es éveiben járó, barna haju, kék szemü nő.
-Igen. Már két hónapja nem beszél, 10 kilót fogyott és minden nap sikít.
-Mi történt 2 hónappal ezelött?-érdeklődött.
-Erre szeretnék én is választ kapni.-mondta a párom mire én felsikítottam. Újra láttam és éreztem azt a szörnyűséget.
-Nyogodjon meg kérem.-jött oda a nő.
-Szerelmem shhh nem lesz baj.-ölelt át szorosan a férjem.
-Kérem magunkra hagynak minket?
-Persze nekem amúgy is dolgoznom kell.-jelentette ki és egy puszit nyomva a homlokomra elment.
-Nos Martina én azért jöttem, hogy beszélgessek veled egy kicsit. Szólíts nyugodtan Kirának.Tudom, hogy mostanában nem vagy jól. Tudom, hogy nehéz, de el kell mondanod miért vagy ilyen.-kezdett bele a mondandójáb, de én csak hallgattam.-Figyelj mindenki aggódik érted, a családod a barátaid. Igaz, hogy a báttyád minden nap itt van? Tini kérlek válaszolj........Jó akkor most meghallgatunk pár felvételt.-vette elő a kis kazettáját amit el is indított. Madarak csicseregtek és csordogálta víz, de én hallottam mögötte valami mást is. Hallottam a hangáját. Éreztem a jelenlétét. Azonnal sikítozni kezdtem és elrohantam az emeletre. Persze Kira utánam jött és nem hagyott békén. Leült velem szemben az ágyra és képeket mutatott. Mármint inkább valami kis kép volt ami tiszta fekete és csak pár körvonal rajzolódott ki.
-Na mit látsz.-kérdezte, de én csak néztem tovább.-Jó akkor tessék itt egy lap és rajzold le az érzéseid színekbe.-mondta mire én felemeltem a lapot és a ceruzát és kiszineztem az egész lapot feketére majd vissza adtam.
-Feketeséget érzel?-érdeklődött, de én csak eldöltem az ágyon és a plafont bámultam mire ő is ezt tette. Kb. ez ment egész nap míg végül haza nem ért a férjem.
***Jorge***
Nagyon remélem, hogy Kira sikerrel járt, mert ha nem abba én belepusztulok. Amint beléptem az ajtón ő már ott állt.
-Na mi volt?-érdeklődtem.
-Nem menthetetlen, de hosszú folyamat lesz és ehez szüksége van rád és a barátaira. Mit szólnál ha szbadságot vennél ki?-kérdezte.
-Jó mennyit?-kérdeztem.
-Hát úgy 1-2 hónapot.-rágta a szája szélét.
-Elég egy?
-Persze, de ezt se egyszerre. Most legyél itthon egy hétig utána dolgozz 2 hetet és igy továb, és így tovább. Közben mások is jöjjenek. A testvére meg a többiek.
-Persze ez csak természetes. Amúgy ma mire jutottak?-kérdeztem félve.
-Erre.-nyomott a kezembe egy lapot ami tiszta feketére volt színezve. Erre én elnevettem magam.
-Azt az önfejü formáját. Ezzel nem ijeszt el senkit.-nevettem.
-El akart küldeni?-érdeklődött.
-Ha szépen akarjuk mondani igen.-mosolyogtam.
-Rednben viszont én most megyek. További szép napot. Viszlát!-ment el. Kimentem a kocsihoz, hogy a gyereket is kivegyem, de Mateo már kint játszadozott a kocsi körül.
-Mati ilyet nem szabad csinálni.-szidtam ke azonnal.
-Az én nevem Neymar.-vette fel a labdáját és szomórúan rámnézett.
-Na jolvan Neymar. Ha mostantól jól viselkedsz akkor születésnapodkor elmegyünk egy meccsre és találkozhatsz Neymaral.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Tényleg apa?-csillant fel a szeme.
-Igen, de ehez jól kell ám viselkedned.-guggoltam le elé és összeborzoltam a haját.
-Rendben apuci, de csak akkor ha nem borzolod többet össze a hajam.-jelentette ki és összekócolva a hajam bement a lákásba. Vajon kire ütött ez a gyerek? Én is fogtam magam és felmentem a feleségemhez.
-Szerelmem, megjöttem.-léptem be a szobába és egy puszit nyomva az arcára leültem mellé. Ő csak nézett és nézett, de egy szót sem szólt. Kezdtem egyre jobban aggódni miatta. A gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy a fiúnk bejött a szobába.
-Anya, anya nézd mit rajzoltam az oviba. Ez itt apa, Én, Vilu na és Te. Tetszik?-nézett rá aranyosan mire Tini elmosolyodott és bólintott egyet. Egyszer csak csoda történt és ő adott egy puszit Mateo homlokára. Mati boldogan szaladt ki, hogy tovább játszon. Martinának meg újra eltűnt a mosoly az arcáról. Rájöttem, hogy rajta csak a gyermekei segíthetnek. Ha róluk van szó ő bármit megtesz. Felhívtam Ruggerrot és mindenkit aki annó a Violettában szerepelt és megbeszéltem velük, hogy mit is kéne tenni. Ők azonnal rábólintottak, mert soha nem hagynának cserben egy családtagot. Újra felbattyogtam Tinihez és miközben ő aludt odabújtam mellé. Nem tehettem róla, de elkapott a sírás. Ahogy végig néztem rajta és láttam, hogy mennyire lefogyott, hogy karikásak a szemei. Teljesen elborzasztott ez a látvány és akkor lehullottak az első könnycseppek. Halkan sirdogáltam, de épp elég hangos volt ahoz, hogy felébressze a párom. Felült az ágyon és az arcomat fürkészte én meg nem tudtam abbahagyni. Olyan volt mint aki nem ismer. Egyszerűen csak bámult és semmi. Üresség volt a tekintete mögött.
-Kicsim bárcsak ne engedtelek volna el aznap. Nem tudom mi történt, de megkeresem Peter Lanzanit és addig ütöm amíg lélegzik.-sírtam tovább mire a kezét az arcomra helyezte és letörölt egy könnycseppet. Én megfogtam a kezét és egy puszit nyomtam rá majd szorosan magamhoz húzva átöleltem. Amikor lenyugodtam szóltam neki, hogy elmegyek, de Vilut itthon hagyom. Ő csak tovább nézte a szoba falát. Nem tudom mi lesz, de abban biztos vagyok, hogy át kell segítenünk a többiekkel ezen a helyzeten. Ezek a gondolatok kavarogtak a fejembe amíg meg nem érkeztem a srácokhoz a megbeszélt helyre.
-Szia Jorge.-jöttek oda a csajok és sorban megöleltek.
-Szia haver.-léptek oda a srácok is, hogy egy olyan fiús ölelést váltsunk.
-Sziasztok. Köszönöm, hogy eljöttetek. Már mindenki tudja, hogy mi történ, de rá kell jöjjünk, hogy Tini mi miatt nem beszél. Arra gondoltam, hogy elmennék Peterhez és beszélnék vele.
-Nem! Határozottan nem!-emelte fel a kezét Mech és kisétált a sorból.
-Igaza van. Ismerjük Martinát szerintem mind és ha most beszélne és itt lenne ő lenne az első aki leszidna ez miatt a hülyeség miatt. Ezért mi sem fogjuk megengedni.-állt mögém Candelaria és két kezét a vállamra tette.
-Figyu haver Tini nem engedné, hogy egyedül menjél, de ha jönne veled valaki monjuk én....-kezdte Ru, de félbeszakították.
-Azt meg se én se Tinu nem engednénk.-jelentette ki Candelita hatarozottan.
-De ha én mennék. Az senkit nem zavarna.-mondta Facu.
-Meg mondjuk én.-lépett oda Diego is.
-Kicsim biztosan ezt akarod?-ölelte át Diet Lodo.
-Persze.-puszilta meg a homlokát.
-Na és te Facu?-lépett hozzá oda Alba.
-Ez csak természetes.-csókolta meg Albit.
-Nem srácok ez így nem jó. Nekem kell beszélnem Peterrel. Ha ti ott vagytok nem fog mondani semmit.-mondtam határozottan.
-Ja, de ha valaki nincs ott akkor lepuffant.-szólaltak meg egyszerre.
-Nem érdekel! Én akkor is beszélek vele még ma.-csaptam dühösen bele az egyik fába. Elővettem a telefonom és megpróbálkoztam az egyik telefonszámmal. 4.-csengés után felvette.
-Mesélj csak Jorgito.-hallottam undorító hangját.
-Te engem ne becézgess! Martina miatt hívlak.
-Na mi baja a kicsikének?
-Épp ez az. Amióta visszahozta tőled a kicsit nem beszél és folyton csak sikoltozik. Mit csináltál vele?-keltem ki magamból, de Rugg a vállamra tette a kezét és így sikerült lenyugodnom valamennyire.
-Hát...hol is kezdjem.-mesélt.
-Mondjuk az elején.
-Na akkor kezdjük is a mesdélutánt.-nevetett fel.