Jortini 2.évad 29.rész

A vizsgálat után mérgesen pattantam le az asztalról és ki akartam menni, de Candelaria megállított.
-Na mi a helyzet Dr.úr?-pillantott a dokira.
-Nem látok semmi olyat ami a megerőszakolást jelezné szóval a kisasszony rendben van.-mosolyodott el.
-Nagyon köszönjük! További szép napot! Viszlát!-mentünk ki a folyosóra mire a másik három barátnőm izgatottan ugrott oda.
-Na mi van Tinivel?-kérdezték Candit mintha én ott se lennék.
-Úgy semmi baja.-nyugtatta meg őket.
-Hello lányok.-hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.
-Szia Ruggerro.-szólaltak meg egyszerre a lányok.
-Hali hugi.-nyomott egy puszit az én arcomra is. Sejtettem, hogy ezek mind készülnek valamire. Hát milyen jól gondoltam. Ruggerro bejelentette, hogy elvisz magukhoz egy napra. Cande, én és a báttyám indultunk el hozzájuk édes hármasban. Azt hittem ott azonnal földöz vágom magam és hisztizni kezdek, de annyira erősen karolt át a testvérem, hogy esélyem sem volt rá. A kocsiban nagy csend telepedett le. Szinte vágni lehetett a feszültséget. Közben még esni is kezdett. Én az ablakot pásztázva néztem az essőcseppeket ahogy folynak le az ablak üvegen. Az unalmam elterelése képpen versenyeztettem a cseppeket, hogy melyik ér le elöbb. Persze ezt hamar meguntam mivel már nem vagyok ovis. A fekete farmerom köveit piszkálgattam amikor eszembe jutott, hogy nekem van egy befejezetlen dalom amit még 2 hónapja kezdtem el.

Az emberek azt mondják, hogy igazi bolond vagyok
Tehát igazi bolond vagyok
Mert téged még mindig őrülten szeretlek
Látszik, mit tettél velem

 Eleget sírtam, hogy a fájdalmat elrejtsem
De a szívem még mindig érted dobog
Az emberek azt mondját, hogy igazi bolond vagyok
Tehát igazi bolond vagyok

 Mert téged akarlak
Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak
Pedig szükséged volt rám
Még mindig akarom, hogy enegem fogj
El foglak fogadni minden jóval és rosszal
Még mindig téged akarlak
Nem tud megakadályozni, hogy ezt tegyem

 Tudom, hogy téged igazán gyűlölni akarlak
De nem tudlak gyűlölni
Tehát ez vajon a szívemben egy hely a borotvádtól
Téged nem tudlak megszöktetni

 És feltöröm a hazugságaid falát
De az életem nagyobb neked, mint az én büszkeségem
Tudom, hogy téged igazán gyűlölni akarlak
De nem tudlak gyűlölni

 Mert téged akarlak
Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak
Pedig szükségesd volt rám
Még mindig akarom, hogy enegem fogj
El foglak fogadni minden jóval és rosszal
Még mindig téged akarlak
Nem tud megakadályozni, hogy ezt tegyem

 Egy tragikus szenvedély rabja vagyok
Reménytelenül kötelez
Te nem vagy jó nekem
és én adom azt
 Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak

Mire megérkeztünk már végeztem is a dallal. Örömmel nyugtáztam, hogy meg van még egy szám az albumomra. Ebben a nagy fájdalomban ez az egyetlen ami boldoggá tesz. Az ajtón beérve azonnal a vendégszoba felé vettem az irányt. Felfelemenet a hosszú tölgyfalépcsőn az jutott eszembe, hogy vajon ezt az egészet Jorge tervelte-e ki. Csupán a gondolattól, hogy ennyire aggódik értem ösztönösen elmosolyodtam és melegség töltött el. Aztán eszembe jutottak a szüleim és újra fájdalom ült az arcomra. A szobába belépve a táskám ledobtam a földre és kihalásztam belőle a kedvenc könyvem az Éhezők viadalát. Fellapoztam az eslő oldalt és teljesen elmerültem benne. Annyira aranyos együtt Peeta és Katniss. Én mindig tudtam, hogy igazán szeretik egymást. Észre sem vettem, hogy mennyire elrepült az idő amikor a kicsi Lena lépett be.
-Szia Tini. Anya üzeni, hogy gyere le ebédelni.-mondta majd kiszaladt a szobából. Egy könyvjelzőt rakva a könyvebe összecsuktam majd a kutyusos mamuszomba bújva lecsoszogtam a konyhába.
-Hali Tinita. A kedvencedet csináltam.-emelt fel egy tál spagettit.
-Leon, Lena gyertek ti is enni.-hívta oda Rugg a két gyermekét és felültette őket az ölébe. Egyiket az egyik térdére másikat a másikra. Én túrkáltam egy ideig a tányérba majd eltolva magamtól elindultam vissza a szobába, de ekkor megláttam a zongorát. Kéztetést éreztem, hogy játszak rajta. Leültem elé és végig simítottam a billentyűket. A báttyám és a vörös barátnőm feszülten figyeltek. Én lenyomtam az első billentyűt és játszani kezdtem. Még pontosan nem tudtam mit, de akkor úgy éreztem, hogy ez az I Want You című dalom nak lesz az alapja. Hát jól éreztem. Egy hang se jött ki a torkomon, de élveztem amit csinálok. Amikor végeztem a két kicsi ott állt elöttem és hangosan tapsoltak Ruggellariáék pedig mosolyogva nyugtázták, hogy kezdek visszatérni. Közel sem volt ehez semmi köze csak hiányzott a zene. Felpattantam a zongorátol és siettem is fel a szobámba, de mielött becsphattam volna magam után az ajtót valaki odarakta a lábát. Na vajon ki? Vajon ki? Hát persze, hogy Ruggerro.
-Hugi beszélnünk kell. Vagyis én beszélek és te csinálj amit akarsz.-gondolt bele és elkezdte a mondandóját.-Nagyon fontos vagy nekem és a többieknek, de nem tudom, hogy pontosan mi történt veled. Peter azt mondta, hogy valamit mondott neked anyuról és apuról. Mi volt az?-vágott bele a közepébe mire én szomórúan lehajtottam a fejem.
-Tini ugyan már el kell mondanod. A testvéred vagyok akinek eddig mindent elmondtál. Ezt nem hiszem el.-kezdett idegesen fel alá járkálni. Én dühösen felkaptam egy két cuccom és elmentem a fürdőbe, hogy végre békén hagyjon. Már épp akartam levetkőzni amikor megláttam egy törött borotvát. Minegy alapon kivettem az egyik pengéjét és a karomhoz emeltem. Ráhelyeztem és végig húztam rajta. Egy csíkban megjelent a vér és egy kis fájdalmat éreztem. Eztán csináltam még egyet majd még egyet és ez így ment tovább. A végére már semmit sem éreztem.

Csak ez utána vetkőztem le és álltam be a zuhany a alá. A zuhanyfej felé forditottam az arcom és hagytam, hogy rá fojjon a víz. Elösszőr egy kis csípést éreztem a kezemen végül pedig már fel sem tűnt, hogy rajta van. A fürdés végeztével felhúztam a pulcsim meg egy bugyit és bebújtam az ágyba aztán elaludtam.
***Ruggerro***
-Szerinted mi lesz Martinával?-kérdezte a feleségem.
-Nem tudom.-húztam oda magamhoz és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Dehát mit csinált amikor felhoztad a szüleid?-érdeklődött.
-Beviharzott a fürdőbe?-ráztam meg a fejem és egy nagy sóhajjal leültem a kanapéra. Felvettem az asztalról a közös képünket és azt nézegettem. A sok emlék feltört bennem és egy könnycseppet elhullajtottam.
-Kicsim ne csináld ezt.-jött oda Cande.
-Ne semmi baj csak egyedül kell lennem.-álltam fel és a képpel együtt felmentem a szobámba. Csak sírtam megállás nélkül, hogy el fogom veszíteni a testvérem. Negyed óra bőgés után rájöttem, hogy tényleg elveszítem ha itt sajnáltatom magam ahelyett, hogy próbálkoznék. Összekaptam magam és átindultam hozzá. Az ajtón kopogtattam, de nem jött válasz. Halkan benyitottam és a nagy franciaágyon szuszogó Tinit pillantottam meg. Gondoltam egyet és levetkőzve mellé feküdtem és szorosan átöleltem. Ő megfordult és a fejét a mellkasomba fúrta majd mélyen beszívta az illatom. Én azonnal belefúrtam a fejem a hajába és belepusziltam.

Igaz még csak délután volt, de én is annyira ki voltam bukva, hogy azonnal elaludtam.

2.évad 28.rész

-Ha úgy nyúltál hozzá akkor biztos megöllek!-kiabálátam.
-Nyugi úgy nem bántottam. Máshogy bántottam.-nevetett fel.
-Fuu én...-kezdtem volna bele, de folytatta tovább.
-Képzeld el, hogy a párod ki van kötözve egy székhez közben pedig bottal szurkodják. Aztán apróval dobálják és közben elmeséled neki a szülei halálát meg azt is, hogy az a baleset nem véletlen volt. Utána pedig képzeld el, hogy csókolgatják a nyakát és mivel ő nem hagyja ezért ostorral megverik. Na valahogy így. Csáó Blancito.-tette le a telefont mire én összetörtem.
-Mit mondott?-kérdezték a srácok.
-El kell mennem Kirához.-jelentettem ki és a többiekkel kocsikba szállva elindultunk a pszichológushoz.
***Tini***
Itthon maradtam a gyerekekkel akiket épp az elöbb fektettem le aludni. Soha, de soha nem éreztem magam ennyire pocsékul. Olyan mintha egy fekete lyuk tátongna bennem ami egyre csak nő. Olyan mintha már nem lennék a magam ura. Még sírni sincs erőm csak azt érzem, hogy valami nincs rendben. Ezen nem segíthet egy pszichológus se. Az idő talán megoldja, de ha mégsem muszály lesz magam szóra bírnom és el kell mondanom mindet Jorgenak. Minden nap ahányszor mellém ül annyira szeretnék megszólalni, úgy örülnék ha végre kiadhatnék magamból mindent, de egyszerűen nem megy. Attól a mérhetetlen fájdalomtól ami két hónapja rámzúdult na attól nem tudok még egy könnycseppet sem elejteni. Úgy érzem, hogy a szívem darabjaira hullt.
***Jorge***
Megérkeztünk Kirahoz és én bementem, hogy beszéljek vele. Segítenem kell a feleségemnek. Nem akarom elveszíteni. Ezekkel a gondolatokkal léptem be az ajtaján.
-Szia Jorge. Hát te?-lepődött meg.
-Baj van.-álltam elé mire ő rámutatott a székre, hogy üljek le, de én nem akartam. Belekezdtem a mesélésbe és szóról szóra elmondtam neki mindent.
-Elösször is Martinát el kell vinni nőgyógyászhoz és utána én már nem segítehetek. Rajta csak te segíthetsz Jorge. Ahogy ma rajzolt minden egyes pillanatban felnézett a te képedre. Lehet, hogy a gyerekekkel foglalkozik, mert ő anya, de te vagy neki a mindene. Még a testvérénél is fontosabb vagy neki. Csak te tudod őt visszahozni.-mondta mire én megöleltem őt és egy köszönömmel elbúcsúztam. Ahogy kiléptem az ajtón a srácok egyszerre bombáztak a kérdésekkel.
-Lányok ti holnap elviszitek Tinit a nőgyógyászhoz. Ruggerro te pedig utána elviszed magadhoz egy napra és megpróbálsz valamit kihúzni belőle. Holnap után mindannyian filmezni fogunk. Egy lányról szól akit bántalmaztak és nem csak testileg végül pedig elmondja a párjának, hogy mi történt. Ha ezután se lesz semmi egy időre szünetet tartok a munkában és otthon maradok vele.-vázoltam a helyzetet a többiek pedig megértően bólintottak. Elköszönve egymástól mind haza indultunk. Amikor megérkeztem a kicsik már aludtak. Délután mindig szoktak pár órát pihenni. Én felmentem a szobába és az alvó Tini mellé feküdtem. Átöleltem mire ő megfordúlt és szorosan magához húzva a mellkasomba fúrta a fejét. Hosszú idő után akkor éreztem elösszőr, hogy nyugodt vagyok. Azt hittem, hogy mire felébred minden rendben lesz, de csak hittem. Miután felébredt csak akkor kezdődött minden. Aznap este nem kelt fel, de reggel a lányokat látva konyhában idegesen fordult körbe és nem értett semmit.
-Szia Tinita ma lesz egy utunk egy helyre.-ölelte át Cande a vállát.
-Úgy bizony hercegnő.- ment oda Mech is.
-Na zuhanyozz és öltözz fel.-tolta fel az emeletre Alba és Lodo.
***Tini***
Semmit nem értettem a lányok reggeli kirohanásából, de nem is akartam. Nem akartam senki létezéséről sem tudni. Csak az a borzasztó nap jár a fejemben. A zuhany alatt állva teljesen belevesztem az emlékekbe. Éreztem ahogy egy-egy sebemen végig folyik a meleg víz. Amikor meg tusfürdőt használtam egy két helyen felszisszentem, de türtem a fájadalmat. Ez semmiség volt ahoz képest amit belül éreztem. Olyan volt mintha valami fekete savat öntöttek volna szívemre ami teljesen elpúsztítja azt. Csak azt éreztem, hogy borzasztóan mar. A csapot elzárva kiléptem a zuhany alol és a puha törölközőt a testem köré tekertem miközben a vizes hajam a vállamra omlott. Megtöröltem a hajam majd megszárítottam. Ahogy fésültem ki az összegabajodott tincseket valaki tekintetét éreztem magamon. Hátra néztem ahol Jorge állt az ajtóban és engem figyelt.
-Csak szólni akartam, hogy a lányok már kiválasztották a ruhád és kérték, hogy hozzam be neked.-nyújtott át egy egyszerű kék pólót fekete pulcsival amin egy What felirat szerepel meg egy nadrág is volt hozzá ami tele volt szögecsekkel és a fekete telitalpu cipőm. Átvettem a ruhákat és tovább igazítottam a hajam amikor a férjem visszacsukva az ajtót magamra hagyott. Én belebújtam a ruhába és a tükör elött állva kisminkeltem magam. Kívételesen most elösször egy fekete rúzst választottam és fekte füstösre színeztem a szememet. Tiszta emós csaj lett belőlem. Egy színezővel még fekete tincsket csináltam a hajamba majd felaggattam pár fekete ékszert magamra. Amikor normálisnak nyílvánítottam magam kiléptem a fürdő ajtaján és elindultam le a lépcsőn. A nappaliban láttam mindenkin a meglepettséget. A valószínűleg akkor ébredő fiam is kiejetette az autóját a kezéből.
-Apu az ott az én anyukám?-suttogta hitetlenkedve a páromnak aki a kezében tartotta.
-Igen fiam. Mármint azt hiszem.-méregetett tágra nyílt szemekkel.
-Tini hisz csodás vagy.-lépett oda Candi feleszmélve a sokkból. Eztán az ő példáját követte a többi lány is, megdicsérték az új kűlsőmet. Én ezt egy hamis mosolyal nyugtáztam majd a fekete bőrdzsekimbe bújva kiléptem a hűvős őszi időbe és kicsit jobban összehúztam magamon a kabátom. A lányok követtek és a kocsiba elhelyezkedtünk. Mech vezetett, az anyós üllésen én foglaltam helyet. Mögöttem Cande csatolta be magát, középen Alba helyezkedett végül pedig Mechi mögött Lodo dölt neki az ablaküvegnek.
-Na akkor nyomás.-tapsolt kettőt Alba és hirtelen felmordult a kocsi majd a mellettem ülő szőkeség a gázra lépett. Amikor elhagytuk az utcánkat kifordultunk a nagy főutra. Kicsit ismerős volt az út, sőt nagyon is. Azon gondolkoztam, hogy vagy a plázába megyünk vagy pedig orvoshoz. Egyből megvilágosodtam amikor elhaladtunk az óríási kivilágított pláza mellett. Nyugtalanul fészkelődtem a helyemen ami a csajoknak is feltünt ezért bekapcsolták a rádiót és mind énekelni kezdtek. Ahogy megérkeztünk a nagy zöld kórház elé egyből leesett, hogy hova hoztak. Hát persze, hogy nőgyógyászhoz. Én azonnal nyitottam az ajtót, hogy azt már nem, de akkor már Candelaria és Alba az ajtóm elött vártak és kétoldalról közrefogva elindultak a bejárat felé. Bárhogy is rángatóztam nem hagytak. Úgy éreztem magam mintha testőrőkkel vonultam volna végig a hosszú folyosón. Két oldalamon Ariel és Albi, mögöttem Lodo, elöttem pedig Mercedes haladt határozott léptekkel. A recepciónál elkérték a sorszámot és már ülhettünk is le a 11-es ajtó elött. A várakozás iagzán feszülté tett. A percek óráknak tűntek és fogalmam nem volt, hogy mit tehetnék, hogyan léphetnék le. Mivel erre nem sok esélyt láttam elővettem a táskámból a régi, rongyos, elnyűtt dalos füzetem és írni kezdtem. Egy emberre gondoltam akkor is és 2 óra alatt megszületett egy komplett dal.

Valahogy a szív mindig messze jár...
Keresed a jót,hátha Rád talál.
Kutatod a szépet,akarod az elmúlt időt.
Idegen az út a lábad előtt.

Te vagy aki megleptél,nem számítottam Rád,
De amikor Rám néztél,éreztem nincs tovább,
Veled jön a kezdet,légy a végső állomás,
Maradj még egy életen át!

Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Úgy rohan az élet,hogy soha nem hagy időt,
Ne menjünk el egymás mellett,
éljük át együtt a jövőt!
Bizonytalan lelkem most biztosat remél,
számítok rád mert szeretlek én,
számítok rád mert szeretlek én!

Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Az ember mindig új dologra vár,
mit meglel,elengedni fáj,fáááj,
Ne engedj el így kérlek,
hisz' nem ismerhetsz még
Egy szélhámos is szerethet úgy mint senki még....

Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Elégedetten néztem a sorokat és az órámra pillantotam. Már 11:30 volt. Hirtelen felindulásból felpattantam a székről, de rájöttem, hogy ez rossz ötlet volt, mert egyszerre 4 lány ugrott rám, hogy itt kell maradjak. Azt hittem, hogy már levegőt sem vehetek ezért inkább a füzetembe rajzolgattam tovább. Újabb fél óra telt el amikor kijött az orvos, hogy ő most ebéd szünetet tart. Nekem ekkor elborult az agyam és a füzetem a földhöz csaptam és taposni kezdtem. Lodovica felkapta a kezébe én meg csak megrökönyödve pillantottam rá.
-Tessék egyél.-nyomott egy szendvicset a kezembe majd egy üveg kólát. Gyorsan kinyitotta a füzetet és olvasni kezdte az új dalom. Megmozdulni sem volt időm, mert már ugrándozva mutatta a lányoknak mire mindannyian sikítozni kezdtek. Szerintem a mellettünk ülő néni aki a sebészetre várakozott már migrént kapott és furán rángatózott a szeme ahányszor a lányok megszólaltak. Az már biztos, hogy mi soha nem votlunk egy hétköznapi társaság. Amikor Ruggerro minden áron el akarta érni, hogy Leon motorozzon mindehova kismotorral mentek. Rugg szó szerint egy kismotorral közlekedett mindenhol. Az emberek és a rajongók mindenhol megbámulták, de ő kitartó volt és akkor is elérte, hogy a fia motorra száljon. Hát a vége nem volt valami szép, mert a 3 éves kisgyerek közölte, hogy: "apa ez egy kaki" majd a földre vágva a motort eltotyogott. Az a kép mindannyiunk agyába belevésődött szerintem. Ahogy a vajas szalámis zsemlém majszoltam azt néztem, hogy a lányok a nagy örvendezés után sokkot kaptak, mert szó nélkül meredtek rám. Kicsit kezdett zavartá válni a helyzet és már majdnem felálltam, de ekkor visszajött a doki és a kinti kis képernyőn az én sorszámom villant fel. Elösször nem akartam bemenni, de végül győzött a négy lány és belökdöstek az ajtón. Cande is bejött velem, mert tudta, hogy nem fogok megszólalni. Hát jól tudta. Mire mindent megbeszélt az orvossal elképedve néztem rá, hogy mégis honnan tud ennyi mindent. A doki gondterhelten nézett rám és szépen megkért, hogy feküdjek fel az asztalra. Én persze megmakacsolva magam még azért sem engedelmeskedtem. Negyed óra küzdés után sikerült felrakni a vizsgálóasztalra és szépen lesszijjaztak.

2.évad 27.rész

2 hónap telt el. Violettát visszakaptam, de, hogy milyen áron arról inkább nem beszélnék. Jorge is csak azt tudja, hogy nincs minden rendben. Gondolom ezt már levágta amikor nem szóltam hozzá senkihez egy hét után sem. Tegnap este például ültem a tv elött és emlékbetörések léptek elő. Ez annyit tesz, hogy újra lejátszódta az események a szemem elött. Minden nap újra és újra átélek mindent és minden éjjel sikítva kelek fel a rémálmaimból. Ma reggel tisztába tettem Violettát, Mateot elvittem az oviba aztán hazajöttem és visszaöltöztem pizsamába. Leültem a fotelba és csak bámultam magam elé.
-Martina ebböl elég.-lépett be az ajtón Jorge mögötte egy nővel.
-Ő a paciens?-érdeklődött. 50-es éveiben járó, barna haju, kék szemü nő.
-Igen. Már két hónapja nem beszél, 10 kilót fogyott és minden nap sikít.
-Mi történt 2 hónappal ezelött?-érdeklődött.
-Erre szeretnék én is választ kapni.-mondta a párom mire én felsikítottam. Újra láttam és éreztem azt a szörnyűséget.
-Nyogodjon meg kérem.-jött oda a nő.
-Szerelmem shhh nem lesz baj.-ölelt át szorosan a férjem.
-Kérem magunkra hagynak minket?
-Persze nekem amúgy is dolgoznom kell.-jelentette ki és egy puszit nyomva a homlokomra elment.
-Nos Martina én azért jöttem, hogy beszélgessek veled egy kicsit. Szólíts nyugodtan Kirának.Tudom, hogy mostanában nem vagy jól. Tudom, hogy nehéz, de el kell mondanod miért vagy ilyen.-kezdett bele a mondandójáb, de én csak hallgattam.-Figyelj mindenki aggódik érted, a családod a barátaid. Igaz, hogy a báttyád minden nap itt van? Tini kérlek válaszolj........Jó akkor most meghallgatunk pár felvételt.-vette elő a kis kazettáját amit el is indított. Madarak csicseregtek és csordogálta víz, de én hallottam mögötte valami mást is. Hallottam a hangáját. Éreztem a jelenlétét. Azonnal sikítozni kezdtem és elrohantam az emeletre. Persze Kira utánam jött és nem hagyott békén. Leült velem szemben az ágyra és képeket mutatott. Mármint inkább valami kis kép volt ami tiszta fekete és csak pár körvonal rajzolódott ki.
-Na mit látsz.-kérdezte, de én csak néztem tovább.-Jó akkor tessék itt egy lap és rajzold le az érzéseid színekbe.-mondta mire én felemeltem a lapot és a ceruzát és kiszineztem az egész lapot feketére majd vissza adtam.
-Feketeséget érzel?-érdeklődött, de én csak eldöltem az ágyon és a plafont bámultam mire ő is ezt tette. Kb. ez ment egész nap míg végül haza nem ért a férjem.
***Jorge***
Nagyon remélem, hogy Kira sikerrel járt, mert ha nem abba én belepusztulok. Amint beléptem az ajtón ő már ott állt.
-Na mi volt?-érdeklődtem.
-Nem menthetetlen, de hosszú folyamat lesz és ehez szüksége van rád és a barátaira. Mit szólnál ha szbadságot vennél ki?-kérdezte.
-Jó mennyit?-kérdeztem.
-Hát úgy 1-2 hónapot.-rágta a szája szélét.
-Elég egy?
-Persze, de ezt se egyszerre. Most legyél itthon egy hétig utána dolgozz 2 hetet és igy továb, és így tovább. Közben mások is jöjjenek. A testvére meg a többiek.
-Persze ez csak természetes. Amúgy ma mire jutottak?-kérdeztem félve.
-Erre.-nyomott a kezembe egy lapot ami tiszta feketére volt színezve. Erre én elnevettem magam.
-Azt az önfejü formáját. Ezzel nem ijeszt el senkit.-nevettem.
-El akart küldeni?-érdeklődött.
-Ha szépen akarjuk mondani igen.-mosolyogtam.
-Rednben viszont én most megyek. További szép napot. Viszlát!-ment el. Kimentem a kocsihoz, hogy a gyereket is kivegyem, de Mateo már kint játszadozott a kocsi körül.
-Mati ilyet nem szabad csinálni.-szidtam ke azonnal.
-Az én nevem Neymar.-vette fel a labdáját és szomórúan rámnézett.
-Na jolvan Neymar. Ha mostantól jól viselkedsz akkor születésnapodkor elmegyünk egy meccsre és találkozhatsz Neymaral.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Tényleg apa?-csillant fel a szeme.
-Igen, de ehez jól kell ám viselkedned.-guggoltam le elé és összeborzoltam a haját.
-Rendben apuci, de csak akkor ha nem borzolod többet össze a hajam.-jelentette ki és összekócolva a hajam bement a lákásba. Vajon kire ütött ez a gyerek? Én is fogtam magam és felmentem a feleségemhez.
-Szerelmem, megjöttem.-léptem be a szobába és egy puszit nyomva az arcára leültem mellé. Ő csak nézett és nézett, de egy szót sem szólt. Kezdtem egyre jobban aggódni miatta. A gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy a fiúnk bejött a szobába.
-Anya, anya nézd mit rajzoltam az oviba. Ez itt apa, Én, Vilu na és Te. Tetszik?-nézett rá aranyosan mire Tini elmosolyodott és bólintott egyet. Egyszer csak csoda történt és ő adott egy puszit Mateo homlokára. Mati boldogan szaladt ki, hogy tovább játszon. Martinának meg újra eltűnt a mosoly az arcáról. Rájöttem, hogy rajta csak a gyermekei segíthetnek. Ha róluk van szó ő bármit megtesz. Felhívtam Ruggerrot és mindenkit aki annó a Violettában szerepelt és megbeszéltem velük, hogy mit is kéne tenni. Ők azonnal rábólintottak, mert soha nem hagynának cserben egy családtagot. Újra felbattyogtam Tinihez és miközben ő aludt odabújtam mellé. Nem tehettem róla, de elkapott a sírás. Ahogy végig néztem rajta és láttam, hogy mennyire lefogyott, hogy karikásak a szemei. Teljesen elborzasztott ez a látvány és akkor lehullottak az első könnycseppek. Halkan sirdogáltam, de épp elég hangos volt ahoz, hogy felébressze a párom. Felült az ágyon és az arcomat fürkészte én meg nem tudtam abbahagyni. Olyan volt mint aki nem ismer. Egyszerűen csak bámult és semmi. Üresség volt a tekintete mögött.
-Kicsim bárcsak ne engedtelek volna el aznap. Nem tudom mi történt, de megkeresem Peter Lanzanit és addig ütöm amíg lélegzik.-sírtam tovább mire a kezét az arcomra helyezte és letörölt egy könnycseppet. Én megfogtam a kezét és egy puszit nyomtam rá majd szorosan magamhoz húzva átöleltem. Amikor lenyugodtam szóltam neki, hogy elmegyek, de Vilut itthon hagyom. Ő csak tovább nézte a szoba falát. Nem tudom mi lesz, de abban biztos vagyok, hogy át kell segítenünk a többiekkel ezen a helyzeten. Ezek a gondolatok kavarogtak a fejembe amíg meg nem érkeztem a srácokhoz a megbeszélt helyre.
-Szia Jorge.-jöttek oda a csajok és sorban megöleltek.
-Szia haver.-léptek oda a srácok is, hogy egy olyan fiús ölelést váltsunk.
-Sziasztok. Köszönöm, hogy eljöttetek. Már mindenki tudja, hogy mi történ, de rá kell jöjjünk, hogy Tini mi miatt nem beszél. Arra gondoltam, hogy elmennék Peterhez és beszélnék vele.
-Nem! Határozottan nem!-emelte fel a kezét Mech és kisétált a sorból.
-Igaza van. Ismerjük Martinát szerintem mind és ha most beszélne és itt lenne ő lenne az első aki leszidna ez miatt a hülyeség miatt. Ezért mi sem fogjuk megengedni.-állt mögém Candelaria és két kezét a vállamra tette.
-Figyu haver Tini nem engedné, hogy egyedül menjél, de ha jönne veled valaki monjuk én....-kezdte Ru, de félbeszakították.
-Azt meg se én se Tinu nem engednénk.-jelentette ki Candelita hatarozottan.
-De ha én mennék. Az senkit nem zavarna.-mondta Facu.
-Meg mondjuk én.-lépett oda Diego is.
-Kicsim biztosan ezt akarod?-ölelte át Diet Lodo.
-Persze.-puszilta meg a homlokát.
-Na és te Facu?-lépett hozzá oda Alba.
-Ez csak természetes.-csókolta meg Albit.
-Nem srácok ez így nem jó. Nekem kell beszélnem Peterrel. Ha ti ott vagytok nem fog mondani semmit.-mondtam határozottan.
-Ja, de ha valaki nincs ott akkor lepuffant.-szólaltak meg egyszerre.
-Nem érdekel! Én akkor is beszélek vele még ma.-csaptam dühösen bele az egyik fába. Elővettem a telefonom és megpróbálkoztam az egyik telefonszámmal. 4.-csengés után felvette.
-Mesélj csak Jorgito.-hallottam undorító hangját.
-Te engem ne becézgess! Martina miatt hívlak.
-Na mi baja a kicsikének?
-Épp ez az. Amióta visszahozta tőled a kicsit nem beszél és folyton csak sikoltozik. Mit csináltál vele?-keltem ki magamból, de Rugg a vállamra tette a kezét és így sikerült lenyugodnom valamennyire.
-Hát...hol is kezdjem.-mesélt.
-Mondjuk az elején.
-Na akkor kezdjük is a mesdélutánt.-nevetett fel.

Jortini 2.évad 26. rész

-Hát akkor legyen. Hol találkozzunk?-tértem a tárgyra.
-A megismerkedésünk helyszínén.
-De hát az a.....-akadt el a szavam.
-Nem akarok olyan helyre menni ahol sok az ember és ha megpróbálod magaddal hozni a pasikádat akkor megölöm Violettát.-jelentetteki egyszerűen.
-Rendben nem lesz semmiféle próbálkozás.-ígértem meg mire ő letette a telefont. Hirtelen jött az sms, hogy reggel 8-kor menjek arra a helyre.
-Ni mi volt?-kérdezte Yoyi aggodva miközben szorosan átölelt. Én csak megráztam a fejem és nagy zokogásban törtem ki.
-Miért velünk történik minden rossz?-furtam a fejem a vállába.
-Shhhhh nem lesz semmi baj. Vilu éppségben haza fog érni. Tudod mit?
-Mit?-szipogtam és a könnyeimmel küszködve belenéztem nagy barna szemeibe.
-Holnap nem megyek dolgozni hanem itt foglak várni Mateoval együtt és ha baj van azonnal megyek érted.-puszilta meg a homlokom én meg csak mosolyogva bólintottam egyet.
-Menjünk fel aludni.-suttogtam magam elé bámulva.
-Rendben.-kapott fel a kezébe és elvitt a hálonkba. Átöltöztünk pizsibe és lefeküdtünk aludni. Hát én igazából nem aludtam inkább a sötétbe ülve néztem magam elé. Ezzel csak azt értem el, hogy Jorge amikor át akart ölelni nem talált maga mellett és azonnal felriadt. Kétségbe esve kezdett tapogatozni és a nevemen szólítgatott.
-Nyugi itt ülök.-fogtam meg a kezét mire magára rántott és egyre szorosabban ölelt miközben fejét a nyakamba fúrta.
-Tudod mennyire megijesztettél?-csókolt meg mire én lehajtottam a fejem.
-Ne haragudj.-mondtam szomórúan. Ő erre felkapcsolta az éjjeli lámpát és felülve az ölébe ültetett.
-Semmi baj csak legközelebb ne csinálj ilyet, mert most megijedtem, hogy Peter téged is elvitt.-puszilta meg a nyakam.
-Rendben. Igazság szerint csak Vilun gondolkodtam. Vajon fázhat vagy talán éhes? Mi van ha ó nincs is fedett tér alatt? Rajta maradt vajona kicsi kabátja?-estem kétségbe.
-Hé, hé kicsim. Biztos jolvan. Nem lesz semmi baja.-nyugtatott hasztalanul.
-Rendben. Alig várom, hogy reggel legyen és el tudjak menni Viluért.
-Én nem várom, mert az a barom valamit csinálni akar veled és ha bántani mer tuti kinyírom. Szorult ökölbe a keze és egyre idegesebb lett.
-Nekem nem lesz bajom.-simítottam végig az arcán.
-Komolyan ha veled valami történik én azt nem élem túl.-csókolt meg én meg csak elpirulva néztem őt és csak ennyit tudtam kinyőgni.
-Szeretlek.-nevettem zavaromba.
-Én is te lüke. Imádlak főleg amikor zavarba jössza a férjedtől.-nevetett mire én bevágtam a durcit.
-Hagyj.-fordultam el.
-Na már durci királnyő. Én csak az igazat mondom.-röhögött és tényleg igaza volt.
-Jo igazd van, de nem tehetek róla, hogy ennyi év elteltével még mindig remeg a gyomrom ha megcsókolsz, elszédülök ha érzem az illatod és minden percben az ájulás kerülget ha a közelembe vagy. Ráadásul ha ilyen szépeket mondasz én abba belebolonduok. Jorge Blanco én napról napra egyre jobban szeretlek.-ismertem be.
-Én tudtam. Én egy isten vagyok. Engem ki ne szeretne.-rontotta el a szép pillanatot.
-Erre neked is valami ilyet kellett volna mondanod nem pedig magadat tovább fényzni. Mondjuk ezt az egót már nincs hova.-nevettem.
-Tudom. Én is szeretlek az életemnél is jobban. Te vagy a mindenem, a másik felem. Nélküled nem egész az életem.-tett vallomást ő is én nekwm mwg megint pirbe borult az arcom mire ő megcsókolt amitől már lángolt a fejem. Nem hagyta, hogy befejezzük. Nem volt este semmi olyan csak csók és ölelkezés. Szeretek csak a karjaiba feküdni és beszívni az illatát. Megynugtató, de mégis bennem volt az a tudat, hogy a gyermekem egy rossz ember karjaelaludtam. Végül az álmosság győzött és elaludtam. Reggel már hat órakór felketem és lementem a konyhába reggelit készíteni Jorgenak. Magamnak nem csináltam, mert tudtam, hogy nem fogok tudni enni. Csináltam egy kis barssoit meg braune-t. 7-kor felkelt a férjem is és gondolom az illatok lecsalogatták.
-Jó reggelt.-köszöntöttem mire ő hátulról átölelt és belepuszilt a nyakamba.
-Jó reggelt szerelmem. Csak nem a kedvencemet csináltad.-fordított maga feleé és egy puszit nyomott a számra.
-De azt.-húztam halvány mosolyra a számat. Gyorsan megterítettem neki és kiraktam az asztalra az ételt.
-Te nem eszel?-kérdezte miközben teljesen elkomolyodott.
-Nem. Most nem tudnék.-hajtottam le a fejem.
-Akkor én sem eszek.-állt fel.
-Jorge ne csináld ezt. Tudom, hogy te rosszul vagy ha nem eszel reggel. Ne akard, hogy miattad is aggodnom keljen.-simítottam végig az arcán.
-Rendben, de ahogy hazaértél eszel.-jelentette ki.
-Rendben.-pusziltam meg a feje tetejét.