Jortini 2.évad 24.rész

Amikor kinyítottam a szemem Jorge ült az ágyam mellett.
-Mi, mi történt?-ültem fel az ágyon.
-Kicsim ne haragudj meg, de benyugtatóztalak mielött szétvered az egész házat.
-Semmi baj. Tényleg nem voltam jól, de most se jobb.-hajtottam le a fejem.
-Szerelmem ne csináld ezt. Tudod mit?-mosolyodott el.
-Mit?-emeltem fel a fejem.
-Nemsokára kell menni Mateoért meg Viluért. Még mielött elmennénk értük megvesszük a fiúnk ajándékát meg a repülőjét és Violettának is valami játékot. Na mit szólsz?-állított fel és átölelt.
-Hát ezt.-mosolyogtam és megcsókoltam.
-Akkor gyere.-kapott fel és kivitt a kocsiba. Útközben eszembe jutott, hogy elkéne majd menni a báttyámhoz.
-Jorge hazafelemenet be akarok menni Ruggerrohoz.
-De akkor csak felzaklatod magad. Nem menj kérlek.
-Beszélnem kell vele. Tudom, hogy haragszik nem is kicsit.
-Jó, de ígérd meg, hogy nem borulsz ki.-simogatta meg a karom.
-Ígérem.-nyomtam egy puszit az arcára. Gyorsan megvettünk mindent, elmentünk Viluért már csak az ovi volt vissza. Épp szálltunk ki a kocsiból amikor megláttam Candet aki a kicsi Lenat vígasztalja Mateoval együtt, mert sír. Odamnetünk és megsimítottam a barátnőm hátát. Rámnézett majd visszafordult a lánya felé.
-Na mi a baj Lena?-kérdezősködött tovább.
-Az a baja, hogy nem piszkálhatta a hajam.-durcizott a fiam is.
-Hát ezt meg, hogy érted Mati?-mentem oda és a kezembe vettem.
-Úgy, hogy az elöbb hozzáért a hajamhoz és majdnem elrontotta én meg mondtam neki, hogy hagyjon békén.-mesélte mire én Candelita és Jorge is nevetni kezdett velem együtt.
-Az én fiam.-jött oda Yoyi kacarászva és kezébe vette a fiúnkat.
-Candelaria beszélhetünk?-guggoltam le mellé.
-Mond csak.
-Nem akartalak ma megbántani csak nagyon kiborított a hír meg az is, hogy nem szóltatok.-hajtottam le a fejem.
-Semmi baj, de ugye tudod, hogy csak miattad volt?-állt fel Candi mire én is.
-Tudom Ariel.-húztam széles vigyorra a szám.
-Na jó gyere Tinitám.-tárta ölelésre karjait mire én nyakába borultam.
-Ruggerro is itt van?-érdeklődtem.
-Az ovi melletti parkba van Leonnal menj csak.-nyomott le egy puszit én meg elrohantam. A térre érve megpillantottam Ru-t a padon ülve miközben a homokozó fiát nézte. Odaérve mellé észrevettem, hogy sír. Leültem hozzá és szorsan átöleltem.
-Nem lesz semmi baj.-símogattam a fejét.
-De még mindig nincs donor.-nézett rám.
-Hidd el, hogy lesz.-pusziltam meg a fejét.
-Egyébként miért jöttél?
-Azért, hogy bocsánatot kérjek és, hogy elmondjam mennyire szeretlek és nagyon fontos ember vagy számomra.-kezdtem könnyezni.
-Én már nem haragszom.
-Jó tudom hülye voltam.....várj mi?
-Mondom nincsen semmi baj.-nevetett mire én karjaiba zártam magam. Hirtelen a kicsi Leon kiáltását hallottuk és már csak azt láttuk, hogy összeesik. Azonnal odarohantunk és már vittük is a kocsikhoz. Candelita ahogy meglátott minket sírni kezdett, viszont Jorge a karjába vette és befektette a kocsiba majd mind utnak indultunk. A kórházhoz érve már egy hordágy várt minket. A báttyám ráfektette az ágyra és már vitték is az unokaöcsém. Már annyira ismerem a kórházat hiszen majdnem minden héten itt vagyok. A srácok is mind bejöttek és úgy tűnt kritikus órák elé nézünk. Teljesen össze voltam roppanva pláne attól, hogy mellettem nem volt ott a férjem hisz ő most a kicsi Leon életét menni. Olyan jó lett volna őt átölelni és érezni az illatát. Az mindig száz százalékosan megnyugtat. A vároban ülve magpillantottam valakit aki a folyoson egyenesen hozzám indult. Amint megláttam közelebről tudtam ki az. Damon volt. Ugyan az az érzés kerített hatalmába mint mikor Ru volt élet halál között és akkor is itt volt. Azóta a dolog óta nem láttam. A testvérem egyből elém lépett éd maga mögé szorított.
-Figyu jobb ha most elmész és nem keresed magadnak a bajt.
-Hallottam, hogy mi történt és kötelességemnek éreztem, hogy idejöjjek.-mondta.
-Nem te nem értesz engem. Te nem tudod mire vagyok képes pláne ha a hugomról van szó.-lépett közelebb hozzá Rugg.
-Hagyd had beszéljek vele.-fogtam meg a karját a báttyámnak.
-Tini ne!-ragadott meg Lodo.
-Bízzatok bennem.-mosolyogtam.
-Benned bizunk csak benne nem.-kezdett bele Nico is. Én csak komolyan rájuk néztem és félrehívtam régi barátomat.
-Miért jöttél?-tettem csípőre a karom.
-Bocsánatot kérni és megvígasztalni mert látom, hogy min mész most keresztül.
-Hát ez igazán kedves tőled, de az a csók az nem volt helyes.-ingattam a fejem.
-Tudom és őszintén sajnálom.-fogta meg a két kezem és lehajtotta a fejét.
-Akkor miért tetted?
-Nem tudtam, hogy mit érzek, de már tudom, hogy nem lehetünk mások mint barátok és ez így van rendjén. Ráadásul van egy barátnőm is.-nézett a szemembe.
-Ennek örülök.-mosolyodtam el.
-Akkor béke?-tárta szét a karját.
-Béke hát te nagy kajla, de még egy olyan és véged.-nevettem és szorosan hozzá bújtam.
-Nincs itt semmilyen béke.-jött oda Jorge dühösen és félre lökte a barátom.
-Mi bajod van?-fordultam felé kérdőn.
-Az, hogy ez a kis rohadék már egyszer kihasználta a helyzetet és megcsókolt.
-Te ezt honnan tudod?-képedtem el és a háta mögött állókra néztem ahol Alba, Mechi és Lodo lesütötte a szemét.
-Miért nem mondtad el soha?-mérgelődött.
-Mondjuk azért, mert akkor így reagálsz.-csattantam ki én is.
-Nyilván ha a feleségemet mások csókolgatják.
-Akkor nem voltam a feleséged.
-Akkor neked az tök természetes volt?-nézett rám csalódottan.
-Nem kicsim nem úgy értettem.-léptem oda hozzá.
-Hagyj most meg kell mentenem az unokaöcséd. Csak azért jöttem, mert megvan a donor.-hajtotta le a fejét és elment.
-Halljátok ezt? Megvan a donor?-mosolyogtam a többiekree eröltetetten. Örültem, de annyira felkavart most ez a veszekedés, hogy nincs erőm boldognak lenni.
-Most inkább elmegyek. Majd hívlak.-adott egy puszit Damon és el is tünt. Én könnyekkel küszködve leültem egy székre és néma csendben vártam.

Jortini 2.évad 23.rész

5 év múlva......
5 év telt el a kisbabám elvesztése óta, de már van egy kislányom Violetta Katharina Blanco.

Tudom kicsit érdekes, de nagyon tetszett Jorgenak a Kathrin név. Az én kicsikiém már 1 Mateo pedig 5 és fél éves. Eleinte azt kérdezgette, hogy mikor visszük vissza Violettát, de most már érti, hogy ő a kishuga. Jorge pedig áhhh nem is tudok olyat mondani, hogy kifejezzem mennyire tökéletes apa és férj. Igen férj mivel két éve eljegyeztük egymást. Tudom azt mondtam nem akarom, de mégis csak vele fogom leélni az életem és ő ezt akarta. Azt szeretném, hogy boldog életet éljünk.
A drága barátnőmnek Arielnek is van egy 4 éves kislány Lena meg egy kisfia aki 3 éves és Leonnak hívják. Nagyon elterjedtek a sorozatainkból a nevek, de nincs mit tenni. Ha nem szerepeltünk volna ott nem ismernénk ma egymást és nem lennénk egy összetartó család.
-Mami, mami kaphatok egy új lepülőt?-szaladt oda hozzám a konyhába Mateo.
-Milyet?-kíváncsiskodtam.
-Hát olyan távílányitósat?-mosolygott aranyosan.
-De hát múlthéten kaptál egy újat.-álltam fel a kislányom etetőszéke mellöl.
-Igen, de apuci megint eltölte.-nyafogott.
-Akkor apuci fog neked újjat venni.-vettem fel a kezembe.
-Én is mondtam neki, de azt mondta nincsen pénze.
-Akkor menj be a szobába az ovistásiért addig én beszélek apuval.-adtam neki egy puszit és letettem.
-Okés.-szaladt fel.
-Jorge Blanco beszélnünk kell.-kiáltottam el magam mire ő megjelent feltartott kezekkel.
-Nem csaltalak meg.
-Hát ajánlom is. Akár a gondolata is felmerül a fejecskédben, hogy elhagysz megöllek.-húztam oda magamhoz az ingje gallérjánál fogva majd megcsókoltam.
-Akkor mit csináltam?
-Azt, hogy minden héten eltöröd a fiad játékát, de nem veszel újjat.-tettem csípőre a kezem.
-Oké, oké ma veszek egy újjat.
-Akkor már vehetsz is egy Neymaros pólót neki mivel jövő héten szüpinapja és ő azt kért.-nevettem.
-Biztos nem Ronaldosat?
-Nem!-ráncoltam össze a homlokom.
-Megyek már szia.-csókolt meg és eltünt.
-Mateo gyere indulunk mi is.-kiabáltam ő meg már trappolt is lefele. Vilut beraktam a hordozóba és kivittem a kocsiba a testvére mellé.
-Mami mikor éjünk oda az oviba?-nyávogott a fiam.
-Még el sem indultunk. Miért akarsz te ennyire oviba menni?
-Hát mejt ott van Lena.-mosolygott.
-Okés akkor gyorsan elmegyünk az oviba aztán elmegyek keresztanyudhoz, hogy megnézzem a kicsi Leont.-nevettem és becsatoltam. Ahogy odaértünk Lena már szaladt is kifele és beugrott a nyakamba.
-Szia prücsök.-adtam neki egy puszit.
-Szia kejesztanyu. Hol van Mateo?-nézelődött.
-A kocsiba.-kacagtam és kiemeltem a fiamat.
-Hello.-ugrottak egymás nyakába miközben kijött Alba az ovónő.
-Szia Tinu.-ölelt át.
-Csáó életem!
-Be kell vigyem a gyerekeket, de meg akarom nézni ott azt a szépséget az autóba.-mondta és odament. Váltottunk még pár szót, de nekem mennem kellett.
-Na nekem mennem kell Candehoz puszi.
-puszi szia.-köszönt el ő is. Elmentem az én vörös barátnőmhöz. Amikor becsöngettem egyből nyílt is az ajtó. A testvérem sírva borult a nyakamba.
-Mi történt Ruggerro?-szorítottam magamhoz.
-A kisfiam haldoklik.
-Várj mi?-sápadt el az arcom.
-Ha nem találnak neki egy héten belül donort meghal.
-Milyen donort?
-Máj donort.
-Jézusom. Hol van a kicsi? Na és Candelaria?-mentem be.
-Cande három napja nem jött ki a szobából Leon pedig hol jól van hol pedig csak hány.
-Bármiben segítek csak szólj.-pusziltam meg.
-Köszi, de nem tudsz mit tenni. Jorge is azt mondta, hogy megpróbál mindent, de.....
-Micsoda? Jorge végig tudott eről, de nekem nem szólt?-csattantam fel.
-Figyu Tina nem akart felzaklatni. Tudja, hogy így is kivagy Mateo rohamai miatt. Nem akarta, hogy mégjobban aggódj.-simított végig a karomon.
-Nem ez akkor sem megoldás. Az unokaöcsém haldoklik, de ti nem szóltok nekem eről? Eszetkbe sem jutott?-mérgelődtem.
-Nem értesz. Csak miattad volt.
-Miattam? Tudod mit akkor se szóljatok ha meghalt.-emeltem fel a hangom.
-Szóval szerinted nem marad életben?-jött le a lépcsőn Cande.
-Ne Ariel nem úgy értettem csak....
-Nem semmi baj én sem hitegetem magam akkor.-szaladt vissza a szobába.
-Gratulálok!-mondta a báttyám mérgesen és elindult fel.
-Ne Rugg.-folytak végig a könnyeim az arcomon. Ezzel nem is foglalkozva elment. Én kocsiba ültem majd a kórházig meg sem álltam. A lányomat kivettem a kezembe és úgy mentem be. A portán megékrdeztem Meredist, hogy merre találom a férjem. Ő csak annyit mondott, hogy a B11-es szobába. Megáltam az ajtó elött és vártam, hogy kijöjjön a betegtől.
-Kicsim hát te mit csinálsz itt?-lépett ki az ajtón.
-Te csak ne kicsimezz. Miért nem tudtál szólni aról, hogy az unokaöcsém haldoklik?-dühöngtem.
-Nyugi Tini.-fogtam meg a vállam.
-Te csak ne nyugizz! Nekem is van jogom tudni aról, hogy a testvérem gyereke a halálán van nem?-sírtam el magam.
-Látod? Pont ezért nem szóltunk.-simított végig az arcomon.
-Nem akarok több halált. Ha Leon nem lesz abba a báttyám belepusztul és akkor még Candelitáról nem is beszéltem.-kezdtem kétségbe esni.
-Figyelj rám! Most szépen hazamegyünk és mindent megbeszélünk.
-Nem, nem akarok.-jelentettem ki.
-Dehogynem és addig Mechihez beadjuk Vilut. Úgy is látni akarta.-mondta majd miután átöltözött és a lányunk kiraktuk a keresztanyjánál mentünk is haza. Beérve a házba nem bírtam tovább és hangos zokogásba kezdtem miközben az ajtónak dölve lecsusztam a földre.

-Hé, hé szerelmem minden rendben lesz.-ölelt magához a párom.
-Nem semmi nem lesz rendben. Soha nem is volt és soha nem is lesz amíg mindenki hazudik körülöttem.-kiabáltam miközben felmentem a fiam szobájába pakolni.

Valamivel próbáltam elterelni a figyelmem, de nem ment. Egyszercsak elszállt az agyam és átérve a régi "gyerek" szobámba elkezdtem mindent leverni az iróasztalomról és mindenhonnan. Hirtelen egy tűszúrást éreztem a karomban majd minden elsötétedett.