Jortini 2.évad 29.rész

A vizsgálat után mérgesen pattantam le az asztalról és ki akartam menni, de Candelaria megállított.
-Na mi a helyzet Dr.úr?-pillantott a dokira.
-Nem látok semmi olyat ami a megerőszakolást jelezné szóval a kisasszony rendben van.-mosolyodott el.
-Nagyon köszönjük! További szép napot! Viszlát!-mentünk ki a folyosóra mire a másik három barátnőm izgatottan ugrott oda.
-Na mi van Tinivel?-kérdezték Candit mintha én ott se lennék.
-Úgy semmi baja.-nyugtatta meg őket.
-Hello lányok.-hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.
-Szia Ruggerro.-szólaltak meg egyszerre a lányok.
-Hali hugi.-nyomott egy puszit az én arcomra is. Sejtettem, hogy ezek mind készülnek valamire. Hát milyen jól gondoltam. Ruggerro bejelentette, hogy elvisz magukhoz egy napra. Cande, én és a báttyám indultunk el hozzájuk édes hármasban. Azt hittem ott azonnal földöz vágom magam és hisztizni kezdek, de annyira erősen karolt át a testvérem, hogy esélyem sem volt rá. A kocsiban nagy csend telepedett le. Szinte vágni lehetett a feszültséget. Közben még esni is kezdett. Én az ablakot pásztázva néztem az essőcseppeket ahogy folynak le az ablak üvegen. Az unalmam elterelése képpen versenyeztettem a cseppeket, hogy melyik ér le elöbb. Persze ezt hamar meguntam mivel már nem vagyok ovis. A fekete farmerom köveit piszkálgattam amikor eszembe jutott, hogy nekem van egy befejezetlen dalom amit még 2 hónapja kezdtem el.

Az emberek azt mondják, hogy igazi bolond vagyok
Tehát igazi bolond vagyok
Mert téged még mindig őrülten szeretlek
Látszik, mit tettél velem

 Eleget sírtam, hogy a fájdalmat elrejtsem
De a szívem még mindig érted dobog
Az emberek azt mondját, hogy igazi bolond vagyok
Tehát igazi bolond vagyok

 Mert téged akarlak
Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak
Pedig szükséged volt rám
Még mindig akarom, hogy enegem fogj
El foglak fogadni minden jóval és rosszal
Még mindig téged akarlak
Nem tud megakadályozni, hogy ezt tegyem

 Tudom, hogy téged igazán gyűlölni akarlak
De nem tudlak gyűlölni
Tehát ez vajon a szívemben egy hely a borotvádtól
Téged nem tudlak megszöktetni

 És feltöröm a hazugságaid falát
De az életem nagyobb neked, mint az én büszkeségem
Tudom, hogy téged igazán gyűlölni akarlak
De nem tudlak gyűlölni

 Mert téged akarlak
Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak
Pedig szükségesd volt rám
Még mindig akarom, hogy enegem fogj
El foglak fogadni minden jóval és rosszal
Még mindig téged akarlak
Nem tud megakadályozni, hogy ezt tegyem

 Egy tragikus szenvedély rabja vagyok
Reménytelenül kötelez
Te nem vagy jó nekem
és én adom azt
 Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak

Mire megérkeztünk már végeztem is a dallal. Örömmel nyugtáztam, hogy meg van még egy szám az albumomra. Ebben a nagy fájdalomban ez az egyetlen ami boldoggá tesz. Az ajtón beérve azonnal a vendégszoba felé vettem az irányt. Felfelemenet a hosszú tölgyfalépcsőn az jutott eszembe, hogy vajon ezt az egészet Jorge tervelte-e ki. Csupán a gondolattól, hogy ennyire aggódik értem ösztönösen elmosolyodtam és melegség töltött el. Aztán eszembe jutottak a szüleim és újra fájdalom ült az arcomra. A szobába belépve a táskám ledobtam a földre és kihalásztam belőle a kedvenc könyvem az Éhezők viadalát. Fellapoztam az eslő oldalt és teljesen elmerültem benne. Annyira aranyos együtt Peeta és Katniss. Én mindig tudtam, hogy igazán szeretik egymást. Észre sem vettem, hogy mennyire elrepült az idő amikor a kicsi Lena lépett be.
-Szia Tini. Anya üzeni, hogy gyere le ebédelni.-mondta majd kiszaladt a szobából. Egy könyvjelzőt rakva a könyvebe összecsuktam majd a kutyusos mamuszomba bújva lecsoszogtam a konyhába.
-Hali Tinita. A kedvencedet csináltam.-emelt fel egy tál spagettit.
-Leon, Lena gyertek ti is enni.-hívta oda Rugg a két gyermekét és felültette őket az ölébe. Egyiket az egyik térdére másikat a másikra. Én túrkáltam egy ideig a tányérba majd eltolva magamtól elindultam vissza a szobába, de ekkor megláttam a zongorát. Kéztetést éreztem, hogy játszak rajta. Leültem elé és végig simítottam a billentyűket. A báttyám és a vörös barátnőm feszülten figyeltek. Én lenyomtam az első billentyűt és játszani kezdtem. Még pontosan nem tudtam mit, de akkor úgy éreztem, hogy ez az I Want You című dalom nak lesz az alapja. Hát jól éreztem. Egy hang se jött ki a torkomon, de élveztem amit csinálok. Amikor végeztem a két kicsi ott állt elöttem és hangosan tapsoltak Ruggellariáék pedig mosolyogva nyugtázták, hogy kezdek visszatérni. Közel sem volt ehez semmi köze csak hiányzott a zene. Felpattantam a zongorátol és siettem is fel a szobámba, de mielött becsphattam volna magam után az ajtót valaki odarakta a lábát. Na vajon ki? Vajon ki? Hát persze, hogy Ruggerro.
-Hugi beszélnünk kell. Vagyis én beszélek és te csinálj amit akarsz.-gondolt bele és elkezdte a mondandóját.-Nagyon fontos vagy nekem és a többieknek, de nem tudom, hogy pontosan mi történt veled. Peter azt mondta, hogy valamit mondott neked anyuról és apuról. Mi volt az?-vágott bele a közepébe mire én szomórúan lehajtottam a fejem.
-Tini ugyan már el kell mondanod. A testvéred vagyok akinek eddig mindent elmondtál. Ezt nem hiszem el.-kezdett idegesen fel alá járkálni. Én dühösen felkaptam egy két cuccom és elmentem a fürdőbe, hogy végre békén hagyjon. Már épp akartam levetkőzni amikor megláttam egy törött borotvát. Minegy alapon kivettem az egyik pengéjét és a karomhoz emeltem. Ráhelyeztem és végig húztam rajta. Egy csíkban megjelent a vér és egy kis fájdalmat éreztem. Eztán csináltam még egyet majd még egyet és ez így ment tovább. A végére már semmit sem éreztem.

Csak ez utána vetkőztem le és álltam be a zuhany a alá. A zuhanyfej felé forditottam az arcom és hagytam, hogy rá fojjon a víz. Elösszőr egy kis csípést éreztem a kezemen végül pedig már fel sem tűnt, hogy rajta van. A fürdés végeztével felhúztam a pulcsim meg egy bugyit és bebújtam az ágyba aztán elaludtam.
***Ruggerro***
-Szerinted mi lesz Martinával?-kérdezte a feleségem.
-Nem tudom.-húztam oda magamhoz és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Dehát mit csinált amikor felhoztad a szüleid?-érdeklődött.
-Beviharzott a fürdőbe?-ráztam meg a fejem és egy nagy sóhajjal leültem a kanapéra. Felvettem az asztalról a közös képünket és azt nézegettem. A sok emlék feltört bennem és egy könnycseppet elhullajtottam.
-Kicsim ne csináld ezt.-jött oda Cande.
-Ne semmi baj csak egyedül kell lennem.-álltam fel és a képpel együtt felmentem a szobámba. Csak sírtam megállás nélkül, hogy el fogom veszíteni a testvérem. Negyed óra bőgés után rájöttem, hogy tényleg elveszítem ha itt sajnáltatom magam ahelyett, hogy próbálkoznék. Összekaptam magam és átindultam hozzá. Az ajtón kopogtattam, de nem jött válasz. Halkan benyitottam és a nagy franciaágyon szuszogó Tinit pillantottam meg. Gondoltam egyet és levetkőzve mellé feküdtem és szorosan átöleltem. Ő megfordult és a fejét a mellkasomba fúrta majd mélyen beszívta az illatom. Én azonnal belefúrtam a fejem a hajába és belepusziltam.

Igaz még csak délután volt, de én is annyira ki voltam bukva, hogy azonnal elaludtam.

2.évad 28.rész

-Ha úgy nyúltál hozzá akkor biztos megöllek!-kiabálátam.
-Nyugi úgy nem bántottam. Máshogy bántottam.-nevetett fel.
-Fuu én...-kezdtem volna bele, de folytatta tovább.
-Képzeld el, hogy a párod ki van kötözve egy székhez közben pedig bottal szurkodják. Aztán apróval dobálják és közben elmeséled neki a szülei halálát meg azt is, hogy az a baleset nem véletlen volt. Utána pedig képzeld el, hogy csókolgatják a nyakát és mivel ő nem hagyja ezért ostorral megverik. Na valahogy így. Csáó Blancito.-tette le a telefont mire én összetörtem.
-Mit mondott?-kérdezték a srácok.
-El kell mennem Kirához.-jelentettem ki és a többiekkel kocsikba szállva elindultunk a pszichológushoz.
***Tini***
Itthon maradtam a gyerekekkel akiket épp az elöbb fektettem le aludni. Soha, de soha nem éreztem magam ennyire pocsékul. Olyan mintha egy fekete lyuk tátongna bennem ami egyre csak nő. Olyan mintha már nem lennék a magam ura. Még sírni sincs erőm csak azt érzem, hogy valami nincs rendben. Ezen nem segíthet egy pszichológus se. Az idő talán megoldja, de ha mégsem muszály lesz magam szóra bírnom és el kell mondanom mindet Jorgenak. Minden nap ahányszor mellém ül annyira szeretnék megszólalni, úgy örülnék ha végre kiadhatnék magamból mindent, de egyszerűen nem megy. Attól a mérhetetlen fájdalomtól ami két hónapja rámzúdult na attól nem tudok még egy könnycseppet sem elejteni. Úgy érzem, hogy a szívem darabjaira hullt.
***Jorge***
Megérkeztünk Kirahoz és én bementem, hogy beszéljek vele. Segítenem kell a feleségemnek. Nem akarom elveszíteni. Ezekkel a gondolatokkal léptem be az ajtaján.
-Szia Jorge. Hát te?-lepődött meg.
-Baj van.-álltam elé mire ő rámutatott a székre, hogy üljek le, de én nem akartam. Belekezdtem a mesélésbe és szóról szóra elmondtam neki mindent.
-Elösször is Martinát el kell vinni nőgyógyászhoz és utána én már nem segítehetek. Rajta csak te segíthetsz Jorge. Ahogy ma rajzolt minden egyes pillanatban felnézett a te képedre. Lehet, hogy a gyerekekkel foglalkozik, mert ő anya, de te vagy neki a mindene. Még a testvérénél is fontosabb vagy neki. Csak te tudod őt visszahozni.-mondta mire én megöleltem őt és egy köszönömmel elbúcsúztam. Ahogy kiléptem az ajtón a srácok egyszerre bombáztak a kérdésekkel.
-Lányok ti holnap elviszitek Tinit a nőgyógyászhoz. Ruggerro te pedig utána elviszed magadhoz egy napra és megpróbálsz valamit kihúzni belőle. Holnap után mindannyian filmezni fogunk. Egy lányról szól akit bántalmaztak és nem csak testileg végül pedig elmondja a párjának, hogy mi történt. Ha ezután se lesz semmi egy időre szünetet tartok a munkában és otthon maradok vele.-vázoltam a helyzetet a többiek pedig megértően bólintottak. Elköszönve egymástól mind haza indultunk. Amikor megérkeztem a kicsik már aludtak. Délután mindig szoktak pár órát pihenni. Én felmentem a szobába és az alvó Tini mellé feküdtem. Átöleltem mire ő megfordúlt és szorosan magához húzva a mellkasomba fúrta a fejét. Hosszú idő után akkor éreztem elösszőr, hogy nyugodt vagyok. Azt hittem, hogy mire felébred minden rendben lesz, de csak hittem. Miután felébredt csak akkor kezdődött minden. Aznap este nem kelt fel, de reggel a lányokat látva konyhában idegesen fordult körbe és nem értett semmit.
-Szia Tinita ma lesz egy utunk egy helyre.-ölelte át Cande a vállát.
-Úgy bizony hercegnő.- ment oda Mech is.
-Na zuhanyozz és öltözz fel.-tolta fel az emeletre Alba és Lodo.
***Tini***
Semmit nem értettem a lányok reggeli kirohanásából, de nem is akartam. Nem akartam senki létezéséről sem tudni. Csak az a borzasztó nap jár a fejemben. A zuhany alatt állva teljesen belevesztem az emlékekbe. Éreztem ahogy egy-egy sebemen végig folyik a meleg víz. Amikor meg tusfürdőt használtam egy két helyen felszisszentem, de türtem a fájadalmat. Ez semmiség volt ahoz képest amit belül éreztem. Olyan volt mintha valami fekete savat öntöttek volna szívemre ami teljesen elpúsztítja azt. Csak azt éreztem, hogy borzasztóan mar. A csapot elzárva kiléptem a zuhany alol és a puha törölközőt a testem köré tekertem miközben a vizes hajam a vállamra omlott. Megtöröltem a hajam majd megszárítottam. Ahogy fésültem ki az összegabajodott tincseket valaki tekintetét éreztem magamon. Hátra néztem ahol Jorge állt az ajtóban és engem figyelt.
-Csak szólni akartam, hogy a lányok már kiválasztották a ruhád és kérték, hogy hozzam be neked.-nyújtott át egy egyszerű kék pólót fekete pulcsival amin egy What felirat szerepel meg egy nadrág is volt hozzá ami tele volt szögecsekkel és a fekete telitalpu cipőm. Átvettem a ruhákat és tovább igazítottam a hajam amikor a férjem visszacsukva az ajtót magamra hagyott. Én belebújtam a ruhába és a tükör elött állva kisminkeltem magam. Kívételesen most elösször egy fekete rúzst választottam és fekte füstösre színeztem a szememet. Tiszta emós csaj lett belőlem. Egy színezővel még fekete tincsket csináltam a hajamba majd felaggattam pár fekete ékszert magamra. Amikor normálisnak nyílvánítottam magam kiléptem a fürdő ajtaján és elindultam le a lépcsőn. A nappaliban láttam mindenkin a meglepettséget. A valószínűleg akkor ébredő fiam is kiejetette az autóját a kezéből.
-Apu az ott az én anyukám?-suttogta hitetlenkedve a páromnak aki a kezében tartotta.
-Igen fiam. Mármint azt hiszem.-méregetett tágra nyílt szemekkel.
-Tini hisz csodás vagy.-lépett oda Candi feleszmélve a sokkból. Eztán az ő példáját követte a többi lány is, megdicsérték az új kűlsőmet. Én ezt egy hamis mosolyal nyugtáztam majd a fekete bőrdzsekimbe bújva kiléptem a hűvős őszi időbe és kicsit jobban összehúztam magamon a kabátom. A lányok követtek és a kocsiba elhelyezkedtünk. Mech vezetett, az anyós üllésen én foglaltam helyet. Mögöttem Cande csatolta be magát, középen Alba helyezkedett végül pedig Mechi mögött Lodo dölt neki az ablaküvegnek.
-Na akkor nyomás.-tapsolt kettőt Alba és hirtelen felmordult a kocsi majd a mellettem ülő szőkeség a gázra lépett. Amikor elhagytuk az utcánkat kifordultunk a nagy főutra. Kicsit ismerős volt az út, sőt nagyon is. Azon gondolkoztam, hogy vagy a plázába megyünk vagy pedig orvoshoz. Egyből megvilágosodtam amikor elhaladtunk az óríási kivilágított pláza mellett. Nyugtalanul fészkelődtem a helyemen ami a csajoknak is feltünt ezért bekapcsolták a rádiót és mind énekelni kezdtek. Ahogy megérkeztünk a nagy zöld kórház elé egyből leesett, hogy hova hoztak. Hát persze, hogy nőgyógyászhoz. Én azonnal nyitottam az ajtót, hogy azt már nem, de akkor már Candelaria és Alba az ajtóm elött vártak és kétoldalról közrefogva elindultak a bejárat felé. Bárhogy is rángatóztam nem hagytak. Úgy éreztem magam mintha testőrőkkel vonultam volna végig a hosszú folyosón. Két oldalamon Ariel és Albi, mögöttem Lodo, elöttem pedig Mercedes haladt határozott léptekkel. A recepciónál elkérték a sorszámot és már ülhettünk is le a 11-es ajtó elött. A várakozás iagzán feszülté tett. A percek óráknak tűntek és fogalmam nem volt, hogy mit tehetnék, hogyan léphetnék le. Mivel erre nem sok esélyt láttam elővettem a táskámból a régi, rongyos, elnyűtt dalos füzetem és írni kezdtem. Egy emberre gondoltam akkor is és 2 óra alatt megszületett egy komplett dal.

Valahogy a szív mindig messze jár...
Keresed a jót,hátha Rád talál.
Kutatod a szépet,akarod az elmúlt időt.
Idegen az út a lábad előtt.

Te vagy aki megleptél,nem számítottam Rád,
De amikor Rám néztél,éreztem nincs tovább,
Veled jön a kezdet,légy a végső állomás,
Maradj még egy életen át!

Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Úgy rohan az élet,hogy soha nem hagy időt,
Ne menjünk el egymás mellett,
éljük át együtt a jövőt!
Bizonytalan lelkem most biztosat remél,
számítok rád mert szeretlek én,
számítok rád mert szeretlek én!

Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Az ember mindig új dologra vár,
mit meglel,elengedni fáj,fáááj,
Ne engedj el így kérlek,
hisz' nem ismerhetsz még
Egy szélhámos is szerethet úgy mint senki még....

Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!

Elégedetten néztem a sorokat és az órámra pillantotam. Már 11:30 volt. Hirtelen felindulásból felpattantam a székről, de rájöttem, hogy ez rossz ötlet volt, mert egyszerre 4 lány ugrott rám, hogy itt kell maradjak. Azt hittem, hogy már levegőt sem vehetek ezért inkább a füzetembe rajzolgattam tovább. Újabb fél óra telt el amikor kijött az orvos, hogy ő most ebéd szünetet tart. Nekem ekkor elborult az agyam és a füzetem a földhöz csaptam és taposni kezdtem. Lodovica felkapta a kezébe én meg csak megrökönyödve pillantottam rá.
-Tessék egyél.-nyomott egy szendvicset a kezembe majd egy üveg kólát. Gyorsan kinyitotta a füzetet és olvasni kezdte az új dalom. Megmozdulni sem volt időm, mert már ugrándozva mutatta a lányoknak mire mindannyian sikítozni kezdtek. Szerintem a mellettünk ülő néni aki a sebészetre várakozott már migrént kapott és furán rángatózott a szeme ahányszor a lányok megszólaltak. Az már biztos, hogy mi soha nem votlunk egy hétköznapi társaság. Amikor Ruggerro minden áron el akarta érni, hogy Leon motorozzon mindehova kismotorral mentek. Rugg szó szerint egy kismotorral közlekedett mindenhol. Az emberek és a rajongók mindenhol megbámulták, de ő kitartó volt és akkor is elérte, hogy a fia motorra száljon. Hát a vége nem volt valami szép, mert a 3 éves kisgyerek közölte, hogy: "apa ez egy kaki" majd a földre vágva a motort eltotyogott. Az a kép mindannyiunk agyába belevésődött szerintem. Ahogy a vajas szalámis zsemlém majszoltam azt néztem, hogy a lányok a nagy örvendezés után sokkot kaptak, mert szó nélkül meredtek rám. Kicsit kezdett zavartá válni a helyzet és már majdnem felálltam, de ekkor visszajött a doki és a kinti kis képernyőn az én sorszámom villant fel. Elösször nem akartam bemenni, de végül győzött a négy lány és belökdöstek az ajtón. Cande is bejött velem, mert tudta, hogy nem fogok megszólalni. Hát jól tudta. Mire mindent megbeszélt az orvossal elképedve néztem rá, hogy mégis honnan tud ennyi mindent. A doki gondterhelten nézett rám és szépen megkért, hogy feküdjek fel az asztalra. Én persze megmakacsolva magam még azért sem engedelmeskedtem. Negyed óra küzdés után sikerült felrakni a vizsgálóasztalra és szépen lesszijjaztak.

2.évad 27.rész

2 hónap telt el. Violettát visszakaptam, de, hogy milyen áron arról inkább nem beszélnék. Jorge is csak azt tudja, hogy nincs minden rendben. Gondolom ezt már levágta amikor nem szóltam hozzá senkihez egy hét után sem. Tegnap este például ültem a tv elött és emlékbetörések léptek elő. Ez annyit tesz, hogy újra lejátszódta az események a szemem elött. Minden nap újra és újra átélek mindent és minden éjjel sikítva kelek fel a rémálmaimból. Ma reggel tisztába tettem Violettát, Mateot elvittem az oviba aztán hazajöttem és visszaöltöztem pizsamába. Leültem a fotelba és csak bámultam magam elé.
-Martina ebböl elég.-lépett be az ajtón Jorge mögötte egy nővel.
-Ő a paciens?-érdeklődött. 50-es éveiben járó, barna haju, kék szemü nő.
-Igen. Már két hónapja nem beszél, 10 kilót fogyott és minden nap sikít.
-Mi történt 2 hónappal ezelött?-érdeklődött.
-Erre szeretnék én is választ kapni.-mondta a párom mire én felsikítottam. Újra láttam és éreztem azt a szörnyűséget.
-Nyogodjon meg kérem.-jött oda a nő.
-Szerelmem shhh nem lesz baj.-ölelt át szorosan a férjem.
-Kérem magunkra hagynak minket?
-Persze nekem amúgy is dolgoznom kell.-jelentette ki és egy puszit nyomva a homlokomra elment.
-Nos Martina én azért jöttem, hogy beszélgessek veled egy kicsit. Szólíts nyugodtan Kirának.Tudom, hogy mostanában nem vagy jól. Tudom, hogy nehéz, de el kell mondanod miért vagy ilyen.-kezdett bele a mondandójáb, de én csak hallgattam.-Figyelj mindenki aggódik érted, a családod a barátaid. Igaz, hogy a báttyád minden nap itt van? Tini kérlek válaszolj........Jó akkor most meghallgatunk pár felvételt.-vette elő a kis kazettáját amit el is indított. Madarak csicseregtek és csordogálta víz, de én hallottam mögötte valami mást is. Hallottam a hangáját. Éreztem a jelenlétét. Azonnal sikítozni kezdtem és elrohantam az emeletre. Persze Kira utánam jött és nem hagyott békén. Leült velem szemben az ágyra és képeket mutatott. Mármint inkább valami kis kép volt ami tiszta fekete és csak pár körvonal rajzolódott ki.
-Na mit látsz.-kérdezte, de én csak néztem tovább.-Jó akkor tessék itt egy lap és rajzold le az érzéseid színekbe.-mondta mire én felemeltem a lapot és a ceruzát és kiszineztem az egész lapot feketére majd vissza adtam.
-Feketeséget érzel?-érdeklődött, de én csak eldöltem az ágyon és a plafont bámultam mire ő is ezt tette. Kb. ez ment egész nap míg végül haza nem ért a férjem.
***Jorge***
Nagyon remélem, hogy Kira sikerrel járt, mert ha nem abba én belepusztulok. Amint beléptem az ajtón ő már ott állt.
-Na mi volt?-érdeklődtem.
-Nem menthetetlen, de hosszú folyamat lesz és ehez szüksége van rád és a barátaira. Mit szólnál ha szbadságot vennél ki?-kérdezte.
-Jó mennyit?-kérdeztem.
-Hát úgy 1-2 hónapot.-rágta a szája szélét.
-Elég egy?
-Persze, de ezt se egyszerre. Most legyél itthon egy hétig utána dolgozz 2 hetet és igy továb, és így tovább. Közben mások is jöjjenek. A testvére meg a többiek.
-Persze ez csak természetes. Amúgy ma mire jutottak?-kérdeztem félve.
-Erre.-nyomott a kezembe egy lapot ami tiszta feketére volt színezve. Erre én elnevettem magam.
-Azt az önfejü formáját. Ezzel nem ijeszt el senkit.-nevettem.
-El akart küldeni?-érdeklődött.
-Ha szépen akarjuk mondani igen.-mosolyogtam.
-Rednben viszont én most megyek. További szép napot. Viszlát!-ment el. Kimentem a kocsihoz, hogy a gyereket is kivegyem, de Mateo már kint játszadozott a kocsi körül.
-Mati ilyet nem szabad csinálni.-szidtam ke azonnal.
-Az én nevem Neymar.-vette fel a labdáját és szomórúan rámnézett.
-Na jolvan Neymar. Ha mostantól jól viselkedsz akkor születésnapodkor elmegyünk egy meccsre és találkozhatsz Neymaral.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Tényleg apa?-csillant fel a szeme.
-Igen, de ehez jól kell ám viselkedned.-guggoltam le elé és összeborzoltam a haját.
-Rendben apuci, de csak akkor ha nem borzolod többet össze a hajam.-jelentette ki és összekócolva a hajam bement a lákásba. Vajon kire ütött ez a gyerek? Én is fogtam magam és felmentem a feleségemhez.
-Szerelmem, megjöttem.-léptem be a szobába és egy puszit nyomva az arcára leültem mellé. Ő csak nézett és nézett, de egy szót sem szólt. Kezdtem egyre jobban aggódni miatta. A gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy a fiúnk bejött a szobába.
-Anya, anya nézd mit rajzoltam az oviba. Ez itt apa, Én, Vilu na és Te. Tetszik?-nézett rá aranyosan mire Tini elmosolyodott és bólintott egyet. Egyszer csak csoda történt és ő adott egy puszit Mateo homlokára. Mati boldogan szaladt ki, hogy tovább játszon. Martinának meg újra eltűnt a mosoly az arcáról. Rájöttem, hogy rajta csak a gyermekei segíthetnek. Ha róluk van szó ő bármit megtesz. Felhívtam Ruggerrot és mindenkit aki annó a Violettában szerepelt és megbeszéltem velük, hogy mit is kéne tenni. Ők azonnal rábólintottak, mert soha nem hagynának cserben egy családtagot. Újra felbattyogtam Tinihez és miközben ő aludt odabújtam mellé. Nem tehettem róla, de elkapott a sírás. Ahogy végig néztem rajta és láttam, hogy mennyire lefogyott, hogy karikásak a szemei. Teljesen elborzasztott ez a látvány és akkor lehullottak az első könnycseppek. Halkan sirdogáltam, de épp elég hangos volt ahoz, hogy felébressze a párom. Felült az ágyon és az arcomat fürkészte én meg nem tudtam abbahagyni. Olyan volt mint aki nem ismer. Egyszerűen csak bámult és semmi. Üresség volt a tekintete mögött.
-Kicsim bárcsak ne engedtelek volna el aznap. Nem tudom mi történt, de megkeresem Peter Lanzanit és addig ütöm amíg lélegzik.-sírtam tovább mire a kezét az arcomra helyezte és letörölt egy könnycseppet. Én megfogtam a kezét és egy puszit nyomtam rá majd szorosan magamhoz húzva átöleltem. Amikor lenyugodtam szóltam neki, hogy elmegyek, de Vilut itthon hagyom. Ő csak tovább nézte a szoba falát. Nem tudom mi lesz, de abban biztos vagyok, hogy át kell segítenünk a többiekkel ezen a helyzeten. Ezek a gondolatok kavarogtak a fejembe amíg meg nem érkeztem a srácokhoz a megbeszélt helyre.
-Szia Jorge.-jöttek oda a csajok és sorban megöleltek.
-Szia haver.-léptek oda a srácok is, hogy egy olyan fiús ölelést váltsunk.
-Sziasztok. Köszönöm, hogy eljöttetek. Már mindenki tudja, hogy mi történ, de rá kell jöjjünk, hogy Tini mi miatt nem beszél. Arra gondoltam, hogy elmennék Peterhez és beszélnék vele.
-Nem! Határozottan nem!-emelte fel a kezét Mech és kisétált a sorból.
-Igaza van. Ismerjük Martinát szerintem mind és ha most beszélne és itt lenne ő lenne az első aki leszidna ez miatt a hülyeség miatt. Ezért mi sem fogjuk megengedni.-állt mögém Candelaria és két kezét a vállamra tette.
-Figyu haver Tini nem engedné, hogy egyedül menjél, de ha jönne veled valaki monjuk én....-kezdte Ru, de félbeszakították.
-Azt meg se én se Tinu nem engednénk.-jelentette ki Candelita hatarozottan.
-De ha én mennék. Az senkit nem zavarna.-mondta Facu.
-Meg mondjuk én.-lépett oda Diego is.
-Kicsim biztosan ezt akarod?-ölelte át Diet Lodo.
-Persze.-puszilta meg a homlokát.
-Na és te Facu?-lépett hozzá oda Alba.
-Ez csak természetes.-csókolta meg Albit.
-Nem srácok ez így nem jó. Nekem kell beszélnem Peterrel. Ha ti ott vagytok nem fog mondani semmit.-mondtam határozottan.
-Ja, de ha valaki nincs ott akkor lepuffant.-szólaltak meg egyszerre.
-Nem érdekel! Én akkor is beszélek vele még ma.-csaptam dühösen bele az egyik fába. Elővettem a telefonom és megpróbálkoztam az egyik telefonszámmal. 4.-csengés után felvette.
-Mesélj csak Jorgito.-hallottam undorító hangját.
-Te engem ne becézgess! Martina miatt hívlak.
-Na mi baja a kicsikének?
-Épp ez az. Amióta visszahozta tőled a kicsit nem beszél és folyton csak sikoltozik. Mit csináltál vele?-keltem ki magamból, de Rugg a vállamra tette a kezét és így sikerült lenyugodnom valamennyire.
-Hát...hol is kezdjem.-mesélt.
-Mondjuk az elején.
-Na akkor kezdjük is a mesdélutánt.-nevetett fel.

Jortini 2.évad 26. rész

-Hát akkor legyen. Hol találkozzunk?-tértem a tárgyra.
-A megismerkedésünk helyszínén.
-De hát az a.....-akadt el a szavam.
-Nem akarok olyan helyre menni ahol sok az ember és ha megpróbálod magaddal hozni a pasikádat akkor megölöm Violettát.-jelentetteki egyszerűen.
-Rendben nem lesz semmiféle próbálkozás.-ígértem meg mire ő letette a telefont. Hirtelen jött az sms, hogy reggel 8-kor menjek arra a helyre.
-Ni mi volt?-kérdezte Yoyi aggodva miközben szorosan átölelt. Én csak megráztam a fejem és nagy zokogásban törtem ki.
-Miért velünk történik minden rossz?-furtam a fejem a vállába.
-Shhhhh nem lesz semmi baj. Vilu éppségben haza fog érni. Tudod mit?
-Mit?-szipogtam és a könnyeimmel küszködve belenéztem nagy barna szemeibe.
-Holnap nem megyek dolgozni hanem itt foglak várni Mateoval együtt és ha baj van azonnal megyek érted.-puszilta meg a homlokom én meg csak mosolyogva bólintottam egyet.
-Menjünk fel aludni.-suttogtam magam elé bámulva.
-Rendben.-kapott fel a kezébe és elvitt a hálonkba. Átöltöztünk pizsibe és lefeküdtünk aludni. Hát én igazából nem aludtam inkább a sötétbe ülve néztem magam elé. Ezzel csak azt értem el, hogy Jorge amikor át akart ölelni nem talált maga mellett és azonnal felriadt. Kétségbe esve kezdett tapogatozni és a nevemen szólítgatott.
-Nyugi itt ülök.-fogtam meg a kezét mire magára rántott és egyre szorosabban ölelt miközben fejét a nyakamba fúrta.
-Tudod mennyire megijesztettél?-csókolt meg mire én lehajtottam a fejem.
-Ne haragudj.-mondtam szomórúan. Ő erre felkapcsolta az éjjeli lámpát és felülve az ölébe ültetett.
-Semmi baj csak legközelebb ne csinálj ilyet, mert most megijedtem, hogy Peter téged is elvitt.-puszilta meg a nyakam.
-Rendben. Igazság szerint csak Vilun gondolkodtam. Vajon fázhat vagy talán éhes? Mi van ha ó nincs is fedett tér alatt? Rajta maradt vajona kicsi kabátja?-estem kétségbe.
-Hé, hé kicsim. Biztos jolvan. Nem lesz semmi baja.-nyugtatott hasztalanul.
-Rendben. Alig várom, hogy reggel legyen és el tudjak menni Viluért.
-Én nem várom, mert az a barom valamit csinálni akar veled és ha bántani mer tuti kinyírom. Szorult ökölbe a keze és egyre idegesebb lett.
-Nekem nem lesz bajom.-simítottam végig az arcán.
-Komolyan ha veled valami történik én azt nem élem túl.-csókolt meg én meg csak elpirulva néztem őt és csak ennyit tudtam kinyőgni.
-Szeretlek.-nevettem zavaromba.
-Én is te lüke. Imádlak főleg amikor zavarba jössza a férjedtől.-nevetett mire én bevágtam a durcit.
-Hagyj.-fordultam el.
-Na már durci királnyő. Én csak az igazat mondom.-röhögött és tényleg igaza volt.
-Jo igazd van, de nem tehetek róla, hogy ennyi év elteltével még mindig remeg a gyomrom ha megcsókolsz, elszédülök ha érzem az illatod és minden percben az ájulás kerülget ha a közelembe vagy. Ráadásul ha ilyen szépeket mondasz én abba belebolonduok. Jorge Blanco én napról napra egyre jobban szeretlek.-ismertem be.
-Én tudtam. Én egy isten vagyok. Engem ki ne szeretne.-rontotta el a szép pillanatot.
-Erre neked is valami ilyet kellett volna mondanod nem pedig magadat tovább fényzni. Mondjuk ezt az egót már nincs hova.-nevettem.
-Tudom. Én is szeretlek az életemnél is jobban. Te vagy a mindenem, a másik felem. Nélküled nem egész az életem.-tett vallomást ő is én nekwm mwg megint pirbe borult az arcom mire ő megcsókolt amitől már lángolt a fejem. Nem hagyta, hogy befejezzük. Nem volt este semmi olyan csak csók és ölelkezés. Szeretek csak a karjaiba feküdni és beszívni az illatát. Megynugtató, de mégis bennem volt az a tudat, hogy a gyermekem egy rossz ember karjaelaludtam. Végül az álmosság győzött és elaludtam. Reggel már hat órakór felketem és lementem a konyhába reggelit készíteni Jorgenak. Magamnak nem csináltam, mert tudtam, hogy nem fogok tudni enni. Csináltam egy kis barssoit meg braune-t. 7-kor felkelt a férjem is és gondolom az illatok lecsalogatták.
-Jó reggelt.-köszöntöttem mire ő hátulról átölelt és belepuszilt a nyakamba.
-Jó reggelt szerelmem. Csak nem a kedvencemet csináltad.-fordított maga feleé és egy puszit nyomott a számra.
-De azt.-húztam halvány mosolyra a számat. Gyorsan megterítettem neki és kiraktam az asztalra az ételt.
-Te nem eszel?-kérdezte miközben teljesen elkomolyodott.
-Nem. Most nem tudnék.-hajtottam le a fejem.
-Akkor én sem eszek.-állt fel.
-Jorge ne csináld ezt. Tudom, hogy te rosszul vagy ha nem eszel reggel. Ne akard, hogy miattad is aggodnom keljen.-simítottam végig az arcán.
-Rendben, de ahogy hazaértél eszel.-jelentette ki.
-Rendben.-pusziltam meg a feje tetejét.

Jortini 2.évad 25.rész

Pár óra elteltével az orvosok kijöttek. Jorge odasétált hozzánk és közölte, hogy sikerült a műtés.
-Akkor ezek szerint minden rendben.-nézett rá csillogó szemekkel vörös hajú barátnőm.
-Nem Candi ezt még nem tudjuk biztosan. Meg kell várni, hogy a szervezet képes lesz-e befogadni a májat.
-Értem és esetleg bemehetünk hozzá?-kérdezte Rugg.
-Persze menjetek csak.-mosolygott és az egyik ajtóra mutatott. Mindenki bement kivéve engem.
-Jorge beszélhetnénk?-ragadtam meg szerelmem karját.
-Jobb ha nem szólsz hozzám.-nézett mérgesen. Láttam a csalódottságot a szemében.
-Én szeretlek és......
-Ha szeretnél elkülted volna azt az idióta gyereket.
-Ő a barátom.-hajtottam le a fejem.
-Én meg a férjed és ő csókolt meg téged. Lehet, hogy akkor még nem voltunk házasok, de gyerekünk már volt és szerettél.-emelte fel a hangját.
-Ahogy most is.-simítottam meg az arcát.
-Ha szeretnél Damon nem puszilgatna és ölelgetne a kis csókotok után.-indult el, de én utána mentem és a karját megragadva megam felé fordítottam.
-Na ide figyelj Blanco. Egy: nekem baráton kívűl nem jelent mást Damon és bármennyire is szeretném eltávolítani magamtól nem megy, mert gyerekkori barátom. Kettő: én szertlek és ezen nem változtathat senki és semmi. Nem elég neked, hogy a feleséged vagyok és van kettő gyerekünk? Három: gondolkozz el egy kicsit a te dolgaidon és a múlton is és akkor majd beszélünk.-mondtam idegesen és elviharzottam. Nem tudtam hova menjek. Damonhoz most nem mehetek, a srácok meg mind bent vannak a kórházba. Gondolkodás nélkül megfogtam Mateot aki a portán játszott meg a kicsi Vilut akire az egyik nővér vigyázott és hazamentem velük. Otthon egy bőröndbe összeszedtem a cuccainkat és elmentem Clarahoz. Otthon csak ennyi üzenetet hagytam:
          Kedves Jorge!
Tudom, hogy én is hibás vagyok, de te nagyon túl dramatizálod a dolgokat. A gyerekeket elviszem, mert neked nem lenne rá időd a munka mellett. Te is csalódtál bennem, de én is benned. Sajnálom, de ennek itt a vége. A kicsiket láthatod amikor csak szeretnéd.
                                                        Ui: Tini
Útközben végig Jorge járt a fejemben meg az elmúlt éveink. Emlékszem az első találkozásra. Talán egy bőröndön estem át? Annyira zavarba voltam, hogy az hihetetlen. Két hétig rá sem mertem nézni aztán egy buli alkalmával kiöntöttem neki a szívem amikor ő meg szakított Sthepivel. Másnap meg amikor turnézni mentünk na akkor.....akkor változott meg minden. Ott a repülőn csókoltam meg elösször. Valami hihetetlen volt. Meg hát a tetoválások amik még mindig rajtunk vannak. Ahányszor rá nézek elő törnek az emlékek. Meg a sok veszekedés amikor kiderült, hogy van egy testvére, a Facundos ügy, a sok Lovacska. Ha újra kezdhetném az életem újra ugyan így tennék és újra jelentkeznék főszereplőnek a Violettába. Akkor megint bele szerethetnék életem értelmébe, világra hozhatnám az én két csodálatos gyermekem. Annyira hülye vagyok. Hogy hagyhattam ott Jorget? Szeretem és nem akarok nélküle élni csak azért, mert történt köztünk egy nagyon kicsi vita. Azonnal lefékeztem és megfordultam az út közepén majd a házunkig meg sem álltam. Kipattantam a kocsiból és már futottam is be a házba. Bent megláttam a síró férjemet.
-Annyira sajnálom! Olyan hülye vagyok. Szeretlek és soha nem akarlak elhagyni. Te vagy az életem értelme.-borultam a nyakába és az utolsó mondatot már a a vállába motyogtam.
-Te ne haragudj, hogy nem bíztam meg benned. Nálad jobb feleséget el sem tudnék képzelni.-csókolt meg amit én természetesen viszonoztam.
-Ígér meg, hiogy soha nem fogunk ilyen hülyeségen összeveszni.-emeltem fel a mutatóújjam.
-Megígérem ha te meg soha nem akarsz elhagyni.-mondta komolyan.
-Te csak viccelsz ugye? Soha nem akarok elmenni melőled.-öleltem át szorosan.
-A gyerekek?-érdeklődött.
-Jaj ők a kocsiban vannak.-csaptam a homlokomra. Azonnal el is indultunk ki a két kis csöppségért, de csak Mateo volt a kocsiba.
-Prücsök hol a hugod?-szedte ki a kocsiból Yoyi.
-Itt volt Peter bácsi és azt mondta, hogy elviszi egy kis időre és ha akarjuk, hogy haza hozza anya hívja fel. Ugye felhívjuk, mert nekem már hiányzik.-biggyesztette le a száját.
-Persze öcskös, de én beszélek vele.-fordult felém a párom.
-Neked nem szabad. Azt mondta a bácsi, hogy ha te hívod fel annak nem lesz jó vége.-mondta kisfiu k szinte pityeregve.
-Na ezt ne itt beszéljük meg. Gyere ide a mamihoz. Felmegyünk és éneklek neked valamit aztán szépen lecsicsikázól okés?-vettem az ölembe és felmentem vele az emeltre. Már épp kezdtem volna éneklést miután átöltözött, de Jorge is betoppant.
-Emlékszel amikor felvettük a Violetta első évadát és a vége fele megálmodtuk a podemos dalt és amikor én zongoráztam a terembe bejöttél és nem értetted aztán odahívtalak és együtt énekeltük?
-Te így emlékszel erre a Violetta jelenetre?
-Igen, mert ott kezdtem igazán érezni, hogy mennyire is szeretlek.-csókolt meg.
-Fujjjjjj. Ne itt! Én még kicsi vagyok.-kezdett nyávogni a fiúnk.
-Na gyere ide.-kapta el Jorge és elkezdte csikizni majd a haját borzolni. Na az utobbit nem kellett volna.
-Apa a hajam. Tanuld meg, hogy a hajamhoz nem nyúlúnk.-emelte fel a mutatóújját.
-Tisztára te.-mutattam a férjemre és elnevettem magam.
-Ez nem igaz.-komolyodott el, de nem nagyon ment neki.
-Á nem?-ültem az ölébe és összeborzoltam a haját.
-Kicsim a hajamhoz nem nyúlúnk. Annyi időbe tellet mire megcsináltam. Annyiszor elmondtam már.-nyafogott ő is aztán leesett neki, hogy mit csinált és elnevette magát. Én közben rájöttem, hogy valami hiányzik és elszontyolodtam amikor eszembe jutott a kicsi Vilu.
-Életem énekelnél ma te Mateonak?-kérdeztem és választ nem várva azonnal kimentem a szobából és sírva Violetta szobályába mentem. Amikor megláttam a kiságyát, a játékait nemmbírtam tovább és a földre rogytam. Amikor meg a túlsó szobából meghallottam a párom hangját kezdtem összeszedni magam. A podemost énekelte én meg halványan elmosolyodtam. Mindenki azt mondja, hogy hosszú évek után már annyira nem szeretik egymást a párok, de velem ez nem igaz. Én napról napra egyre szerelmesebb leszek Jorgeba és nem szünnek az érzéseim iránta. Feltápászkodtam a földről és visszamentem hozzájuk és bekapcsolódtam az énklésbe. Amikor a szemembe nézett újra úgy érzetem magam mint ha 17 éves lennék. Aztán a dal végén amikor megcsókolt az olyan volt mint a repülőgépen. Csodááááás!!!!
-Khm....az hiszem, hogy ezt nem itt kéne.-mondta és a fejével az alvő gyeremekünk felé biccentett.
-Szerintem se, de én most felhívom Petert.-jelentettem ki és elmentem le a nappaliba. Ahogyan kezembe vettem a telefont és beírtam a számot lemerült a telefonom. Komolyan ez most véletlen vagy ennek így kellett történnie. Rohantam a töltőmért, de ahogy bedugtam a töltőt beletört az a kis pöcök a telefonom töltőjébe.
-A picsába!-kiáltottam le magam mire Jorge őrülten futott le a lépcsőn.
-Mi a franc van?-lépett elém.
-Hát ez.-kezdtem hisztizni mire kinevetett.
-Csak ennyi? Tessék itt az enyém.-adta át a telefonját. Azonnal beírtam a számot és tárcsáztam.
-Szia cicababa.-hallottam undorító hangját.
-Nekem te ne cicababáz te fasz. Hol a lányom?-keltem mi magamból.
-Nyugi kicsim.-nevetett.
-Te csak ne kicsimezz nekem. Hol van Violetta?
-Hát azt nem mondhatom meg, de jól van. Még! Találkoznunk kell és ha
megteszel nekem valamit a gyerek a tiéd.-jelentette ki.
-Attólfügg mi az.-mondtam határozottan.
-Majd meglátod.
-Hát akkor.........

Jortini 2.évad 24.rész

Amikor kinyítottam a szemem Jorge ült az ágyam mellett.
-Mi, mi történt?-ültem fel az ágyon.
-Kicsim ne haragudj meg, de benyugtatóztalak mielött szétvered az egész házat.
-Semmi baj. Tényleg nem voltam jól, de most se jobb.-hajtottam le a fejem.
-Szerelmem ne csináld ezt. Tudod mit?-mosolyodott el.
-Mit?-emeltem fel a fejem.
-Nemsokára kell menni Mateoért meg Viluért. Még mielött elmennénk értük megvesszük a fiúnk ajándékát meg a repülőjét és Violettának is valami játékot. Na mit szólsz?-állított fel és átölelt.
-Hát ezt.-mosolyogtam és megcsókoltam.
-Akkor gyere.-kapott fel és kivitt a kocsiba. Útközben eszembe jutott, hogy elkéne majd menni a báttyámhoz.
-Jorge hazafelemenet be akarok menni Ruggerrohoz.
-De akkor csak felzaklatod magad. Nem menj kérlek.
-Beszélnem kell vele. Tudom, hogy haragszik nem is kicsit.
-Jó, de ígérd meg, hogy nem borulsz ki.-simogatta meg a karom.
-Ígérem.-nyomtam egy puszit az arcára. Gyorsan megvettünk mindent, elmentünk Viluért már csak az ovi volt vissza. Épp szálltunk ki a kocsiból amikor megláttam Candet aki a kicsi Lenat vígasztalja Mateoval együtt, mert sír. Odamnetünk és megsimítottam a barátnőm hátát. Rámnézett majd visszafordult a lánya felé.
-Na mi a baj Lena?-kérdezősködött tovább.
-Az a baja, hogy nem piszkálhatta a hajam.-durcizott a fiam is.
-Hát ezt meg, hogy érted Mati?-mentem oda és a kezembe vettem.
-Úgy, hogy az elöbb hozzáért a hajamhoz és majdnem elrontotta én meg mondtam neki, hogy hagyjon békén.-mesélte mire én Candelita és Jorge is nevetni kezdett velem együtt.
-Az én fiam.-jött oda Yoyi kacarászva és kezébe vette a fiúnkat.
-Candelaria beszélhetünk?-guggoltam le mellé.
-Mond csak.
-Nem akartalak ma megbántani csak nagyon kiborított a hír meg az is, hogy nem szóltatok.-hajtottam le a fejem.
-Semmi baj, de ugye tudod, hogy csak miattad volt?-állt fel Candi mire én is.
-Tudom Ariel.-húztam széles vigyorra a szám.
-Na jó gyere Tinitám.-tárta ölelésre karjait mire én nyakába borultam.
-Ruggerro is itt van?-érdeklődtem.
-Az ovi melletti parkba van Leonnal menj csak.-nyomott le egy puszit én meg elrohantam. A térre érve megpillantottam Ru-t a padon ülve miközben a homokozó fiát nézte. Odaérve mellé észrevettem, hogy sír. Leültem hozzá és szorsan átöleltem.
-Nem lesz semmi baj.-símogattam a fejét.
-De még mindig nincs donor.-nézett rám.
-Hidd el, hogy lesz.-pusziltam meg a fejét.
-Egyébként miért jöttél?
-Azért, hogy bocsánatot kérjek és, hogy elmondjam mennyire szeretlek és nagyon fontos ember vagy számomra.-kezdtem könnyezni.
-Én már nem haragszom.
-Jó tudom hülye voltam.....várj mi?
-Mondom nincsen semmi baj.-nevetett mire én karjaiba zártam magam. Hirtelen a kicsi Leon kiáltását hallottuk és már csak azt láttuk, hogy összeesik. Azonnal odarohantunk és már vittük is a kocsikhoz. Candelita ahogy meglátott minket sírni kezdett, viszont Jorge a karjába vette és befektette a kocsiba majd mind utnak indultunk. A kórházhoz érve már egy hordágy várt minket. A báttyám ráfektette az ágyra és már vitték is az unokaöcsém. Már annyira ismerem a kórházat hiszen majdnem minden héten itt vagyok. A srácok is mind bejöttek és úgy tűnt kritikus órák elé nézünk. Teljesen össze voltam roppanva pláne attól, hogy mellettem nem volt ott a férjem hisz ő most a kicsi Leon életét menni. Olyan jó lett volna őt átölelni és érezni az illatát. Az mindig száz százalékosan megnyugtat. A vároban ülve magpillantottam valakit aki a folyoson egyenesen hozzám indult. Amint megláttam közelebről tudtam ki az. Damon volt. Ugyan az az érzés kerített hatalmába mint mikor Ru volt élet halál között és akkor is itt volt. Azóta a dolog óta nem láttam. A testvérem egyből elém lépett éd maga mögé szorított.
-Figyu jobb ha most elmész és nem keresed magadnak a bajt.
-Hallottam, hogy mi történt és kötelességemnek éreztem, hogy idejöjjek.-mondta.
-Nem te nem értesz engem. Te nem tudod mire vagyok képes pláne ha a hugomról van szó.-lépett közelebb hozzá Rugg.
-Hagyd had beszéljek vele.-fogtam meg a karját a báttyámnak.
-Tini ne!-ragadott meg Lodo.
-Bízzatok bennem.-mosolyogtam.
-Benned bizunk csak benne nem.-kezdett bele Nico is. Én csak komolyan rájuk néztem és félrehívtam régi barátomat.
-Miért jöttél?-tettem csípőre a karom.
-Bocsánatot kérni és megvígasztalni mert látom, hogy min mész most keresztül.
-Hát ez igazán kedves tőled, de az a csók az nem volt helyes.-ingattam a fejem.
-Tudom és őszintén sajnálom.-fogta meg a két kezem és lehajtotta a fejét.
-Akkor miért tetted?
-Nem tudtam, hogy mit érzek, de már tudom, hogy nem lehetünk mások mint barátok és ez így van rendjén. Ráadásul van egy barátnőm is.-nézett a szemembe.
-Ennek örülök.-mosolyodtam el.
-Akkor béke?-tárta szét a karját.
-Béke hát te nagy kajla, de még egy olyan és véged.-nevettem és szorosan hozzá bújtam.
-Nincs itt semmilyen béke.-jött oda Jorge dühösen és félre lökte a barátom.
-Mi bajod van?-fordultam felé kérdőn.
-Az, hogy ez a kis rohadék már egyszer kihasználta a helyzetet és megcsókolt.
-Te ezt honnan tudod?-képedtem el és a háta mögött állókra néztem ahol Alba, Mechi és Lodo lesütötte a szemét.
-Miért nem mondtad el soha?-mérgelődött.
-Mondjuk azért, mert akkor így reagálsz.-csattantam ki én is.
-Nyilván ha a feleségemet mások csókolgatják.
-Akkor nem voltam a feleséged.
-Akkor neked az tök természetes volt?-nézett rám csalódottan.
-Nem kicsim nem úgy értettem.-léptem oda hozzá.
-Hagyj most meg kell mentenem az unokaöcséd. Csak azért jöttem, mert megvan a donor.-hajtotta le a fejét és elment.
-Halljátok ezt? Megvan a donor?-mosolyogtam a többiekree eröltetetten. Örültem, de annyira felkavart most ez a veszekedés, hogy nincs erőm boldognak lenni.
-Most inkább elmegyek. Majd hívlak.-adott egy puszit Damon és el is tünt. Én könnyekkel küszködve leültem egy székre és néma csendben vártam.

Jortini 2.évad 23.rész

5 év múlva......
5 év telt el a kisbabám elvesztése óta, de már van egy kislányom Violetta Katharina Blanco.

Tudom kicsit érdekes, de nagyon tetszett Jorgenak a Kathrin név. Az én kicsikiém már 1 Mateo pedig 5 és fél éves. Eleinte azt kérdezgette, hogy mikor visszük vissza Violettát, de most már érti, hogy ő a kishuga. Jorge pedig áhhh nem is tudok olyat mondani, hogy kifejezzem mennyire tökéletes apa és férj. Igen férj mivel két éve eljegyeztük egymást. Tudom azt mondtam nem akarom, de mégis csak vele fogom leélni az életem és ő ezt akarta. Azt szeretném, hogy boldog életet éljünk.
A drága barátnőmnek Arielnek is van egy 4 éves kislány Lena meg egy kisfia aki 3 éves és Leonnak hívják. Nagyon elterjedtek a sorozatainkból a nevek, de nincs mit tenni. Ha nem szerepeltünk volna ott nem ismernénk ma egymást és nem lennénk egy összetartó család.
-Mami, mami kaphatok egy új lepülőt?-szaladt oda hozzám a konyhába Mateo.
-Milyet?-kíváncsiskodtam.
-Hát olyan távílányitósat?-mosolygott aranyosan.
-De hát múlthéten kaptál egy újat.-álltam fel a kislányom etetőszéke mellöl.
-Igen, de apuci megint eltölte.-nyafogott.
-Akkor apuci fog neked újjat venni.-vettem fel a kezembe.
-Én is mondtam neki, de azt mondta nincsen pénze.
-Akkor menj be a szobába az ovistásiért addig én beszélek apuval.-adtam neki egy puszit és letettem.
-Okés.-szaladt fel.
-Jorge Blanco beszélnünk kell.-kiáltottam el magam mire ő megjelent feltartott kezekkel.
-Nem csaltalak meg.
-Hát ajánlom is. Akár a gondolata is felmerül a fejecskédben, hogy elhagysz megöllek.-húztam oda magamhoz az ingje gallérjánál fogva majd megcsókoltam.
-Akkor mit csináltam?
-Azt, hogy minden héten eltöröd a fiad játékát, de nem veszel újjat.-tettem csípőre a kezem.
-Oké, oké ma veszek egy újjat.
-Akkor már vehetsz is egy Neymaros pólót neki mivel jövő héten szüpinapja és ő azt kért.-nevettem.
-Biztos nem Ronaldosat?
-Nem!-ráncoltam össze a homlokom.
-Megyek már szia.-csókolt meg és eltünt.
-Mateo gyere indulunk mi is.-kiabáltam ő meg már trappolt is lefele. Vilut beraktam a hordozóba és kivittem a kocsiba a testvére mellé.
-Mami mikor éjünk oda az oviba?-nyávogott a fiam.
-Még el sem indultunk. Miért akarsz te ennyire oviba menni?
-Hát mejt ott van Lena.-mosolygott.
-Okés akkor gyorsan elmegyünk az oviba aztán elmegyek keresztanyudhoz, hogy megnézzem a kicsi Leont.-nevettem és becsatoltam. Ahogy odaértünk Lena már szaladt is kifele és beugrott a nyakamba.
-Szia prücsök.-adtam neki egy puszit.
-Szia kejesztanyu. Hol van Mateo?-nézelődött.
-A kocsiba.-kacagtam és kiemeltem a fiamat.
-Hello.-ugrottak egymás nyakába miközben kijött Alba az ovónő.
-Szia Tinu.-ölelt át.
-Csáó életem!
-Be kell vigyem a gyerekeket, de meg akarom nézni ott azt a szépséget az autóba.-mondta és odament. Váltottunk még pár szót, de nekem mennem kellett.
-Na nekem mennem kell Candehoz puszi.
-puszi szia.-köszönt el ő is. Elmentem az én vörös barátnőmhöz. Amikor becsöngettem egyből nyílt is az ajtó. A testvérem sírva borult a nyakamba.
-Mi történt Ruggerro?-szorítottam magamhoz.
-A kisfiam haldoklik.
-Várj mi?-sápadt el az arcom.
-Ha nem találnak neki egy héten belül donort meghal.
-Milyen donort?
-Máj donort.
-Jézusom. Hol van a kicsi? Na és Candelaria?-mentem be.
-Cande három napja nem jött ki a szobából Leon pedig hol jól van hol pedig csak hány.
-Bármiben segítek csak szólj.-pusziltam meg.
-Köszi, de nem tudsz mit tenni. Jorge is azt mondta, hogy megpróbál mindent, de.....
-Micsoda? Jorge végig tudott eről, de nekem nem szólt?-csattantam fel.
-Figyu Tina nem akart felzaklatni. Tudja, hogy így is kivagy Mateo rohamai miatt. Nem akarta, hogy mégjobban aggódj.-simított végig a karomon.
-Nem ez akkor sem megoldás. Az unokaöcsém haldoklik, de ti nem szóltok nekem eről? Eszetkbe sem jutott?-mérgelődtem.
-Nem értesz. Csak miattad volt.
-Miattam? Tudod mit akkor se szóljatok ha meghalt.-emeltem fel a hangom.
-Szóval szerinted nem marad életben?-jött le a lépcsőn Cande.
-Ne Ariel nem úgy értettem csak....
-Nem semmi baj én sem hitegetem magam akkor.-szaladt vissza a szobába.
-Gratulálok!-mondta a báttyám mérgesen és elindult fel.
-Ne Rugg.-folytak végig a könnyeim az arcomon. Ezzel nem is foglalkozva elment. Én kocsiba ültem majd a kórházig meg sem álltam. A lányomat kivettem a kezembe és úgy mentem be. A portán megékrdeztem Meredist, hogy merre találom a férjem. Ő csak annyit mondott, hogy a B11-es szobába. Megáltam az ajtó elött és vártam, hogy kijöjjön a betegtől.
-Kicsim hát te mit csinálsz itt?-lépett ki az ajtón.
-Te csak ne kicsimezz. Miért nem tudtál szólni aról, hogy az unokaöcsém haldoklik?-dühöngtem.
-Nyugi Tini.-fogtam meg a vállam.
-Te csak ne nyugizz! Nekem is van jogom tudni aról, hogy a testvérem gyereke a halálán van nem?-sírtam el magam.
-Látod? Pont ezért nem szóltunk.-simított végig az arcomon.
-Nem akarok több halált. Ha Leon nem lesz abba a báttyám belepusztul és akkor még Candelitáról nem is beszéltem.-kezdtem kétségbe esni.
-Figyelj rám! Most szépen hazamegyünk és mindent megbeszélünk.
-Nem, nem akarok.-jelentettem ki.
-Dehogynem és addig Mechihez beadjuk Vilut. Úgy is látni akarta.-mondta majd miután átöltözött és a lányunk kiraktuk a keresztanyjánál mentünk is haza. Beérve a házba nem bírtam tovább és hangos zokogásba kezdtem miközben az ajtónak dölve lecsusztam a földre.

-Hé, hé szerelmem minden rendben lesz.-ölelt magához a párom.
-Nem semmi nem lesz rendben. Soha nem is volt és soha nem is lesz amíg mindenki hazudik körülöttem.-kiabáltam miközben felmentem a fiam szobájába pakolni.

Valamivel próbáltam elterelni a figyelmem, de nem ment. Egyszercsak elszállt az agyam és átérve a régi "gyerek" szobámba elkezdtem mindent leverni az iróasztalomról és mindenhonnan. Hirtelen egy tűszúrást éreztem a karomban majd minden elsötétedett.