A percek órákká váltak az órak pedig napokká és már a hajamat tudtam volna tépni. A rendőrségen a várakozás egy örökkévalóság. A legrosszabb az egészben az volt hogy Jorge-val sem tudtam kapcsolatban lenni, és a gyerekek is az anyjuk nélkül maradtak. Borzalmas volt, tudtam mennyire hiányoznak, de mégis az hogy megtudtam mi történt valójában, magában emésztett fel. Egy pillanatra lenéztem az ölemben fekvő fiúra és egy kis mosoly terült el az arcomon. A felzselézett hajából pár tincs összeborzolva feküdt a többin, míg az ajka éppenhogy nem érték el egymást. Lassan simogatni kezdtem a fejét és kifelé bámultam az ablakon közben. Nem tudom hogy mit tettem hogy megérdemlem Jorge Blanco-t, de valahogy még is itt van, ahogy a csodás gyermekeim is. A gyermekeink. Lassan kimásztam a férjem alól, és betakartam a paplannal hogy ne fázzon meg, majd lementem az étkezőbe. Amikor kivettem a narancslevet a hűtőből megláttam hogy felvillant a telefonom képernyője, ezért odasiettem.
"Azt hiszem világos voltam amikor azt mondtam hogy ne szólj a zsaruknak. Ezt nagyon meg fogod bánni Stoessel, vigyázz merre mész, mert te vagy az első számú célpontom. -P"
Amint elolvastam az üzenetet, mintha egy feketelyuk telepedett volna az agyamra, nem tudtam gondolkodni, a következő dolog amit láttam pedig már csak kis cseppek voltak a telefonom kijelzőjén. A sírás hatalmába kerített, ijedtembe az asztalra dobtam a telefont, és hátrafelé kezdtem sétálni ameddig el nem értem a falat. Lassan lecsúsztam, és átkaroltam a térdeimet. A fejemet a lábam közé temettem, és halkan sírni kezdtem. Hát, de nézzük a jó oldalát, legalább nem a családomat akarja... Csak az az apró problémám van, hogy ha engem megöl, akkor bomlik a család...Remélem Jorge képes lesz összetartani a gyerekeket, és nem omlik össze...Talál magának valakit és továbblép, a gyerekek pedig szépen fognak emlékez...Na jó Martina állj! Még rohadtul élsz, és élni is fogsz, nem adod fel...De erről Jorge semmit nem fog tudni. Balról jobbra elhúztam az üzenetet az ujjammal, és a kis x-re kattintva kitöröltem. Letöröltem a könnyeimet, és a fürdőszobába siettem, majd elővettem Jorge borotváját és elkezdtem szétszerelni. Az, hogy nem adom fel, nem jelenti azt hogy nem fáj pokolian. Megígértem magamnak, hogy soha többet nem teszek ilyet, de akkor már késő volt. Megjelent az első vércsík a kezemen és azt követte a többi. Elkezdtem zokogni és egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Csak az járt a fejemben, hogy ha Peter megtalál soha többet nem láthatom a gyerekeket és Jorget. Így is Mateo lassan felnő, mi öregszünk és én minden pillanatot velük akarok tölteni. Csak ezen gondolkoztam amikor felhúztam a kék bundás pulcsimat és elindultam Vilu szobájába. Édesen játszadozott a a kiságyába azzal a plüssmacival amit a párom vett neki mikor megszületett. Kissé könnyes szemmel figyeltem aztan odamentem hozzá, a kezembe vettem és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.
-Mama!-nevetgélt aranyosan.
-Igen, én vagyok az, a mama.-öleltem magamhoz szorosan.
-Meg az apa!-hallottam férjem hangját a hátam mögül. Hirtelen megfordultam a tengelyem körül és megpillantottam a kis Neymarommal a kezében.
-Hát te ébren vagy?-kérdeztem kicsit még rekedten hisz alig egy hete, hogy beszélek és, hogy feljelentettük Petert.
-Apa énekelsz valamit?-kérdezte a fiúnk.
-Amit csak szeretnél.-pöckölte meg az orrát.
-Voy Por Ti!!!!!-kiabálta boldogan.
-Hát rendben.-ültette le a kanapéra és énekelni kezdett, Mateo pedig tombolt és vele énekelt. Leültem mögéjük és hagytam, hogy a kislányom odamásszon a batyjához én pedig már szinte sírva néztem őket. Tényleg bízom abban, hogy mindannyian tovább tudnak lépni miután én nem leszek. Vilu még csak emlékezni sem fog rám, Mati elöbb utobb felfogja, hogy anya nem jön haza és Jorge életébe egyszer belép egy lány és mind ezt elfelejti. Egyszer csak már nem hallottam, hogy a szerelmem énekel és feleszméltem a gondolataimból.
-Kicsim minden rendben van?-térdelt le elém és megfogta a kezem.
Persze csak meghatott ahogy énekeltél velük.-mondtam mosolyogva.
-Legközelebb már te is velünk énekelsz.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Persze ha lesz legközelebb.-motyogtam halkan.
-Mit mondtál?-guggolt vissza hirtelen.
Csak annyit, hogy remélem a régi lesz a hangom.-hazudtam, ráadasul elég jól.
-Persze, hogy a régi lesz, sőt még jobb is.-adott egy gyors csókot és felkapta Violettat aki készült kimászni az ajtón.
-Papa, papa.-tapsikolt jókedvűen.
-Apa csak vigyáz rád és ha nagy leszel akkor is óvni foglak, de akkor már a fiúktól. Ha anyádra ütsz akkor egy egész katonasereg kell melléd, hogy megvédjelek a pasiktól.-mosolygott rá és egy óriási puszit adott neki.
-Ugyan Jorge ne butáskodj már. Ezerszer szebb lányok vannak nálam akik utánad epekednek.-léptem oda hozzá.
-Számomra nincs olyan gyönyőrű nő mint te. Nem tudnék nélküled élni Martina Stoessel Alehandra Muzlera.-tette vissza a kicsit az ágyba és a hajmba túrva megcsókolt.
-Na és mi van akkor ha egyszer meghalok? Tovább tudsz majd lépni?-toltam el magamtól.
-A gyerekek miatt megpróbálok tovább élni, de soha nem fogok más nőt szeretni. Verd ki a fejedből ezt a hülyeséget. Martina értsd meg, hogy számomra nem létzik olyan, hogy élet ha nem vagy mellettem.-szorított magához szorosan én pedig elejtettem pár könnyet.
-Én sem tudnék élni nélküled.-csókoltam meg és nem akartam elengedni, soha.
-Csak én érzem vagy ma tényleg furcsa vagy?-kérdezte furcsán méregetve, de a kezét még mindig a derekamon tartva.
-Pfff…én?…csak beképzeld.-legyintettem és eltűrtem egy homlokába lógó kósza tincset.
-Tini szeretném ha őszinte lennél velem.-nézett rám azzal a "ne engem akarj hülyének nézni" pillantással.
-Jó, csak az van, hogy félek.....most jelentettük fel Petert és hát nem tudom mi lesz most.-mondtam a blúzom ujját piszkálva.
-Kicsim ez miatt te egyáltalán ne aggódj. Minden helyre fog jönni, mi csak éljük tovább az életünket úgy ahogy eddig.-mosolygott miközben ujjait az enyéimre kulcsolta.
-Nem is tudom milyen volt régen, hogy milyen volt amikor még csak a Violettát forgattuk én meg két hétig rád sem tudtam nézni annyira zavarba hoztál, de emellett minden vágyam az volt, hogy a közelmben légy és érezzem az illatod.
-Hát itt vagyok.-nevetett fel mire ösztönösen én is elvigyorodtam.
-Itt, és ez engem boldoggá tesz, komolyan.....
-De....?-kérdezte előre tartva a választol.
-Nincs, de. Vagy te, én és a gyerekek, ennyi.-csókoltam meg amibe egyszerre mosolyogtunk bele.
-Hát akkor én el is mennék dolgozni közben pedig elugrasztom Matit az oviba.
-Menj csak, én addig főzök meg amit a férjes anyukák szoktak csinálni.-nevettem és nem bírtam nem a mogyoróbarna szemeit bámulni.
-Hát mi soha nem leszünk egy normális család, de ezzel nincs baj. Mi pont ezért vagyunk különlegesek, sosem akartam unalmasan élni.-karolta át a derekam és így indultunk le az emeletről. Lent a fiúnk már felöltözve várt az uzsonnás dobozával és a helikopterével(amit időközben Jorge vett neki)a kezében.
-Menjünk mert már Lena vár.-nézett rám boci szemekkel.
-Kicsim nem gondolod, hogy túl sok időt töltesz Lenaval? Nem azt mondom, hogy zavar csak örülnék ha másokkal is eltöltenél egy kis időt.-guggoltam le elé.
-Másokkal is szoktam játszani, de őt szeretem. Múltkor azt mondtam neki, hogy úgy fogom szeretni mindig mint apu téged.-jelentette ki mire nekem könnyek szöktek a szemebe és a férjemre néztem aki ezt mosolyogva nyugtázta.
-Szóval becsajoztál?-hajolt le Yoyi is és az egyik térdére ültette a kis focistánkat.
-Naná, de nem úgy mint a többi fiú.-rázta meg a fejét.
-Miért a többi fiú, hogy szokott?-kérdeztük egyszerre.
-Hát ők fogdossák a lányokat és fura dolgokat mondanak nekik. Én úgy csináltam mint apa. Beszélegtettem vele, megvillantotta a mosolyom és megkérdeztem, hogy Ő is úgy szeret-e engem mint én őt.
-Erre mit felelt?-kérdeztem azonnal.
-Azt, hogy pont úgy szeret mint Cande néni Rugg bácsit.-vigyorgott édesen a párommal pedig azonnal találkozott a tekintetünk.
-Jólva, jó fiú vagy. Menj, ülj be a kocsiba mindjárt megyek én is.-puszilta meg a szerelmem mire Ő boldogan kiszaladt, de elötte egy hatalmas puszit kaptam az arcomra.
-Azt hiszem ez így nem lesz jó. Az unokahugába szerelmes.-néztem a férjemre szomórúan.
Igen, de majd ha idősebbek lesznek akkor rájönnek, hogy rokonok így befejeződik ez az egész.-nyugtatgatott holott őt is frusztrálta ez a dolog.
-Igazad van, talán nem kellene ennyire féltenem.-motyogtam a vállába.
-Nem, ez teljesen természetes, én is aggódom, de azt hiszem szólni fog ha kellünk neki addig pedig hagyjuk, hogy elboldoguljon. Egyszer majd egyedül kell vígyázzon magára és a hugára is.-emlékeztetett, hogy mi nem leszünk mindig itt.
-Tudom, de én annak örülök a legjobban, hogy te velem vagy és nem egyedül kell végigcsinálnom mindent.
-Soha nem kellett és nem is kell semmit nélkülem csinálj. Minden lépésednél ott leszek és ha zuhansz én elkaplak, hogy ne ess be a szakadékba.-ragadta meg a karom és magához húzva kaptam egy (megbolondulok érted) csókot.
-Fordítva ugyan ez Jorge Blanco. Na menj mielött elkésel.-nyomtam a kezébe az ebédjét és már ott sem volt. Úgy döntöttem, hogy ma meglepem Jorget és készítek valami olyan ételt ami a hazájában igen kedvelt. Találtam is egyet a Töltött csirkemell fajita-t. Nem szándékoztam kimondani elötte, de gondoltam majd megmutatom neki ha kész lett hátha az alapján felismeri. Aztán ha nem akkor megmutom neki a receptet Ő meg majd elolvassa. Ezen agyaltam amíg lehoztam a kislányom a szobábából és beraktam a lenti kicsi ágyba ahol játszani szokott és én tudom figyelni. Bekapcsoltam a Tv-t, épp a Violetta ment amit úgy szeret. Ahányszor meglát minket annyiszor kiabál fel, hogy apa vagy anya én meg csak jókat mosolygok rajta. Szóval a délelöttöm azzal telt, hogy főztem. Amikor ezzel végeztem megettettem Vilut aki ezek után el is alaudt. Gyorsan neki is láttam a takarításnak a szobákban, fürdőben, nappaliban, konyhába és a hátsókertben. Mire mindennel végeztem úgy döntöttem, hogy megiszok egy kávét és talán bekapok valamit. Aha, csak gondoltam.... Ahogy elindultam kávét főzni fentről meghallottam a sírást. Na akkor futás fel, hogy lehozzam, aha, de neki ez sem volt elég így megpróbáltam valamit énekelni, de még mindig nem ment. Fogtam magam és bekapcsoltam a Violettát, de semmi. Lehoztam a plüssmaciját is, na akkor azt hittem, hogy végre, de szép álom is lett volna. Elösszőr nézte utána pedig bömbölni kezdett. Hoztam neki cumit, inni, enni már mindent, de semmi. Aztán eltelt fél óra és kezdett igazán meleg lenni a homloka. Ekkor megijedtem és hoztam is a lázmérőt. 39.2 volt a láza. Gondolkodás nélkül felöltöztettem és indulhattunk is a gyerekorvoshoz. Bepattantam a kocsiba és már úton is voltunk. Az egész utat végig sírta nekem pedig majd meg szakad a szívem érte. Amikor megérkeztünk a kicsit kivettem a hordozóból és gyors léptekkel közeledtem a rendelőbe. Mikor beértem találkozott a tekintetem több kétségbeesett anyukáéval. Tudom milyen amikor fogalma sincs az embernek, hogy mégis mi baja a gyereknek. Aggódva ültem le egy székre és bújtattam ki a kis kabátjából a kicsit. Csak sírt és sírt és sírt. Egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni. Az apukák és anyukák szomórúan konstantálták, hogy Vilu nincs jól és együttérzően rám mosolyogtak, hogy megnyugodjak. Közben dobtam a férjemnek is egy üzenetet, hogy merre vagyok ha esetleg hazaér és nem vagyunk ott. Már fél óra eltelt, de mi még mindig ott ültünk és a többi baba is sírni kezdett majd az idősebbek is igazán nyavjogtak a sok bőgés miatt.
-Jól van most már nyugodj meg, kérlek. Minden rendben lesz.-pusziltam meg a homlokát ami tűzforró volt. Egyszer csak valaki őrülten bevágta a bejárati ajtót. Elösszőr összerezzentem majd amikor megláttam ki az azonnal mosolyra húzódott a szám.
-Miért nem hívtál? Hozzám kellett volna jönnöd.-szólt aggódva kedvesem és ellenőrízte a kicsi állapotát.
-Ne haragudj, de nem akartalak zavarni és különben is csak egy kis láz azzal pedig eljöttem a gyerekorvoshoz. Csak az a baj, hogy egyre forrób és nem hagyja abba a sírást. Már be van lilulva a szája.-néztem rá rémülten és megint a sírás kerülgetett.
-Na gyere ide apához.-vette át tőlem majd egy székre leülve próbálta nyugtatni aztán hirtelen ötlettől vezérelve elkezdte neki énekelni a En Mi Mundo-t. A szülők elkerekdett szemmel néztek mert leesett nekik kik vagyunk. Én is egy pillanatra úgy éreztem menni fog ezért Yoyival énekeltem és néhány kislány meg kisfiú is csatlakozott hozzánk. Azért elcsodálkoztam, hogy ennyi év után van aki nézi a sorozatot és úgy virultam mint a vadalma. Egy részről mert visszajött a hangom, legalábbis nagyjából, másodszor pedig még mindig szeretnek minket. Amikor befejeztük a dalt a kicsik tapsoltak Violetta pedig nagyjából lenyugodott. Pár szülő odamerészkedett, hogy autogrammot kérjen a gyerekeinek mi pedig kedvesen aláirtuk az éppen odaadott, papírt, zsebkendőt, de volt akinél ott volt pár fénykép rólam és a többiekről. Csináltunk képeket is a kicsikkel az anyukák pedig megfogták Vilut addig. Mire véheztünk pont sorra is kerültünk. Jorge kezét megszorítva indultunk be a dokihoz..........
Tudom régen volt itt rész, de semmi ötletem nem volt. Nem is lett volna ha az én drága Kármenem nem segít nekem. Egy részét Ő írta ennek amit nem tudok eléhszer megköszönni. Nagyon köszönöm drágám! Remélem tetszik nektek ez a rész és írjátok meg komiba a véleményetek. Szeretnétek majd 3.évadot is?💓💓💞💖💞💖
2017. január 22., vasárnap
2016. december 13., kedd
Jortini 2.évad 31.rész
-Nem Jorge én arra nem állok készen.-suttogtam ilyedten.
-Neki is tudnia kell róla, hogy mi történt a szüleitekkel.-húzott magához a kezemnél fogva miközben lerakta a gyereket és átkarolta a derekam. Ilyenkor mindig olyan biztonságot érzek amit máskor soha. Csak az Ő karjaiban lehetek teljesen biztonságban.
-Tudom, de azt akarom, hogy te is mellettem légy.-folyt végig egy könnycsepp az arcomon.
-Figyelj rám.-vette arcom a két keze közé.-Én mindig itt leszek neked. Soha nem hagylak egyedül. Támogatlak bármiben. Tini értsd meg, hogy nekem te vagy a mindenem és nem tudok nélküled létezni.-mondta nekem meg azok az elűzhetetlen pillangók újra életre keltek a gyomromban. Úgy virultam mint a vadalma. Jorge is nagyon jól tudja, hogy az ilyen szavaival bármikor zavarba tud hozni és pírba boritja vele az arcom.
-Köszönöm! Szeretlek nagyon!-csókoltam meg majd a fejem a mellkasába fúrtam miközben Ő szorosan átölelt.
-Ne itt nyalakodjatok. Oviba kell menni.-húzta a ruhánkat a fiúnk.
-Rendben. Üljetek be a kocsiba én lehozom Vilut.-jelentette ki Yoyi én meg mosolyogva nyugtáztam. A kocsi hátsóüllésébe beraktam Matit és becsatoltam én meg előre ültem az anyósüllésre. Benyomtam a rádiót ahol épp Lodovica egyik dala volt. Azonnal elmosolyodtam és feljebb nyomtam a hangerőt majd a telefonom elindítva videót készítettem ahogy az Ő dalára bulizok a kocsiba. 1 perc volt az egész aztán fel is raktam Instára meg Snapchatre. Az utóbbi 2 hónapban nem nagyon volt fent rólam semmi érthető okok miatt.
-Na indulamandula.-rakta be a férjem a kicsit a kocsi hátsó üllésére hordozóval együtt.
-Apuci emgyünk ma a játszótérre?-tapsikolt a fiam.
-Hát persze te kis focista.-borzolta meg a haját majd minkettejüknek egy puszit nyomott és beült előre mellém és nekem is adott egy puszit a homlokomra.
-Te vagy a legjobb dolog ami valaha történt velem.-suttogtam mire Ő azonnal elmosolyodott és megcsókolt majd indulhattunk is. Ahogy a parkokban játszadozó gyerekeket és állatokat meg szülőket figyeltem amint épp játszanak a kicsikkel egy pillanatig én is gyereknek éreztem magam. Olyan volt mintha anyu és apu élne ami sajnos nem igaz. Most meg kell tanulnom azzal a tudattal élni, hogy a szüleim nem balesetet szenvedetek hanem megölték őket. Nem tudom, hogy képes leszek-e elmondani ezt a báttyámnak. Nem azt, hogy megölték őket, mert arra Ő is rájött, hanem azt, hogy hogyan ölték meg őket aztán vár még rám a rendőrség is. Amikor megérkeztünk a nagy kék óvoda elé a kisfiam azonnal kipattant a kocsiból és már szaladt is oda Albahoz. Boldog vagyok, hogy a gyermekemre egy olyan emeber vigyáz akit ismerek és szeretek.
-Szia Tinita.-borult a nyakamba.
-Szia.-mondtam halkan mire Ő elképedve nézett rám.
-Te beszélsz? Úr isten te beszélsz!-kezdett sikongatni amitől picit furcsán éreztem magam mert hirtelen az összes szempár ránk szegeződött.
-Nyugi igen, csak sokáig nem beszéltem ezért egy ideig rekedtes lesz a hangom.-nyugtattam meg, de csak nem hagyta abba a mosolygást.
-Jó viszont nekem most be kell mennem életem, mert az egyik gyerek...-mutatott a homokozó fele ahol az egyik törpe a homokot próbálta megenni.
-Menj csak.-pusziltam meg és már el is tűnt.
-Akkor irány tovább.-szólalt meg a férjem miközben a fejét a vállamra rakta és a kezeit átkulcsolta a hasam elött.
-Igen.-nyeltem egy nagyot mir Ő mégjobban magához szorított.
-Nyugi! Veled vagyok.-puszilta meg a nyakam és már el is tűnt melőlem. Én is beszálltam mellé a kocsib majd indulhattunk is. Egész úton az ujjaim tördeltem, a nadrágom köveit tépkedtem és össze vissza kapcsolgattam a rádiót amíg meg nem érkeztünk. Amikor kiszálltam az autóból észrevettem, hogy az ég is beborult és egy csöppet szemerkél az esső. A kapucnimat a fejembe húzva indultunk be a házba. Jorgenal a gyerek én meg a másik szabad kezét fogtam. Ahogy becsengettünk már nyitotta is az ajtót a vöröském.
-Tina!!-ölelt át azonnal.
-Cande.-mosolyogtam Ő meg csak hitetlenül nézett rám.
-Te...-kezdett volna bele, de félbeszakítottam.
-Igen beszélek, élek és virulni nem virulok, de élek.-adtam helyzetjelentést.
-Ennek Rugg nagyon fog örülni.-mondta boldogan.
-Hol van most?-tértem azonnal a lényegre.
-A szobánkban.-húzta el a száját szomórúan.
-Felmehetnék hozzá?-nyúztam a pulcsim ujját és a sarkamon billegtem.
-Persze menj csak.-mutatott az emelet felé és én már indultam is amikor valaki visszarántott a kezemnél fogva.
-Ne menjek veled?-fürkészett a párom nagy barna szemeivel.
-Ezt nekem kell végig csinálonom, de köszönöm.-simítottam meg az arcát és egy csókot leheltem az arcára. Ő megértően bólintott én meg már siettem is fel a hosszú tölgyfa lépcsőn. Megálltam az ajtó elött amibe az volt belegravírozva, hogy Cande & Ruggerro majd azonnal benyitottam. A báttyám a nagy francia ágyon aludt. Leültem mellé és a barna kócos hajába túrtam. Amikor rámnézett nagy, barna, álmos szemeivel elmosolyodtam.
-Tini?-ült fel azonnal.
-Igen.-suttogtam és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Te beszélsz.-vette arcom a két keze közé.
-Igen csak még kell várni egy kicsit, hogy rendsen visszajöjjön a hangom.-nevettem fel.
-Ezazz!-kapott fel és a levegőben megpörgetett.
-Ruggerro most a szüleink miatt vagyok itt.-állítottam le mire Ő is komolyra váltott. Olyan erőre volt akkor szükségem mint még soha. Ahogy ránéztem a báttyám elkomorodott arcára a szívem összeszorult. Amikor anyuék meghaltak mindkettőnkent nagyon megviselt és nem is terveztünk eről többet beszélni. Most megint eljött az idő, hogy előhozzuk a témát.
-El akarod mondani, hogy mit tett Peter a szüleinkel?-ült vissz az ágyra. Talán őt jobban megviseli ez az egész mint engem.
-Igen.-nyeltem egy nagyot és éreztem, hogy egyre nagyobb a gombóc a torkomba és alig tudom visszatartani a könnyeim.
-Na jó, figyelj.-állt fel és megfogta a kezem.
-Igen?-néztem rá szomórúan.
-Tudom, hogy ez nehéz neked, de nekem is az, hogy a kishugomtól kell meghalgatnom hogy ölték meg a szüleinket. Én itt vagyok és ketten elég erősek vagyunk ahoz, hogy ezt az egészet legyűrjük úgy mint a halálukkór.
-Köszönöm.-öleltem át miközben fejem a vállába fúrtam.
-Na akkor haljam mi volt.-ültünk le az ágyra.
-Az egész úgy kezdődött, hogy elmentem visszaszerezni Violettát. Elindultam arra a helyre ahol elösszőr megismerkedtünk na és akkor kezdődött minden. Mielött bemehettem volna az étterembe berántott egy nagy fekete, sötétített ablakos kocsiba. A kicsi is bent volt az autóba. Kértem őt, hogy adja vissza, de egy szót sem szólt. Elvitt valami furcsa elhagyatott helyre ahol csak egy faház volt. Bementünk és Ő leültetett egy székre majd kikötözött. Hiába próbáltam ellenkezni nem tudtam. Elő vett valami furcsa eszközöket, bekötötte a szeme és onnan kezdtek az események felgyorsulni. Csak kapkodtam a fejem a hangokra, de semmit nem láttam. Azt mondta, hogy most elmond nekem egy kis történetet. Elmesélte ahogy kirakta a szöges drótokat az útra amikor jöttek. Ugye tudta, hogy nekem mennek gyógyszerért ezért Ő már ott várakozott. A kocsi belefutott a csapdába és már csúszott is ki az útról. A szakadék szélén megállt, de az első kerekei már nem érintették e földet. Ekkor jött Peter és akkora erővel lökte meg a kocsit, hogy az simán leesett a mélybe. Aztán én már ott üvöltöttem, hogy fejezze be, de neki még csak ekkor jött a móka. Azt mondta ára van annak, hogy visszakapjam Vilut így hát türtem a kínzóeszközeit. Amikor végre elengedett és megkaptam a gyereket én már csak menekültem egész hazáig és akkora sokkot kaptam, hogy nem bírtam és nem is akartam beszélni.-meséltem már zokogva és láttam ahogy a báttyám is könnyezik.
-Na jó. Most bemegyünk a rendőrségre! Itt a felvétel.-mutatott a telefonjára.
-Neee! Megfogja ölni a gyerekeim vagy titeket esetleg Jorget bántja amit nem élnék túl.-kaptam el a kezét, de kitépte a karját szorításomból és leviharzott az emeletről én pedig azonnal mentem utána.-Ruggerro álj már meg! Jorge állítsd meg!-kérleltem a férjem aki azonnal az ajtó elé állt és pusztán azzal, hogy megfogta a mellkasát Ru megállt.
-Haver engedj ki!-szólt rá a testvérem eréjesen.
-Nem amíg el nem mondjátok mi folyik itt.-jelentette ki mire a báttyám előhalászta a zsebéből a telefont és elindította a hangfelvételt. Amikor vége lett és körbenéztem láttam amint Cande a szemét törölgeti, a párom pedig aggódva odajött hozzám és magához szorított.
-Minden rendben lesz, de ezzel el kell menni a rendőrségre.-puszilta meg a fejem.
-Igazad van, de ha bánt titeket vagy bárkit a családom és barátaim közül akkor mi van?-kérdeztem őt kétségbe esve miközben a felsőjébe markoltam.
-Azt nem fogom hagyni. Megígérem!
-Én attól félek a legjobban, hogy téged fog majd bántani. Tudja, hogy mennyire szeretlek ahogy a többieket is viszont van egy dolog amiről nem tehetek.
-Nem értelek.-rázta meg a fejét.
-Kialakult egy gyenge pontom amiről nem tehtek, de te vagy az. A többieket is szeretem és az életemet adnám értük, de ha veled valami történne én abba belehalnék. Te vagy a gyenge pontom.-fúrtam a fejem a mellkasába.
-Hidd el nekem is te vagy a gyenge pontom és nem tudom tovább nézni ahogy szenvedsz.-tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Jó akkor menjünk be a rendőrségre.-ejetettem ki a nehéz szavakat Ő meg megszorította a kezem biztatás képpen. Én beletúrtam a hajába és hosszasan megcsókoltam.
-Na jó akkor nyomás amíg a gyerekek az oviba vannak.-jelentte ki Ru és Vilut felvéve beszálltunk a kocsiainkba.
-Neki is tudnia kell róla, hogy mi történt a szüleitekkel.-húzott magához a kezemnél fogva miközben lerakta a gyereket és átkarolta a derekam. Ilyenkor mindig olyan biztonságot érzek amit máskor soha. Csak az Ő karjaiban lehetek teljesen biztonságban.
-Tudom, de azt akarom, hogy te is mellettem légy.-folyt végig egy könnycsepp az arcomon.
-Figyelj rám.-vette arcom a két keze közé.-Én mindig itt leszek neked. Soha nem hagylak egyedül. Támogatlak bármiben. Tini értsd meg, hogy nekem te vagy a mindenem és nem tudok nélküled létezni.-mondta nekem meg azok az elűzhetetlen pillangók újra életre keltek a gyomromban. Úgy virultam mint a vadalma. Jorge is nagyon jól tudja, hogy az ilyen szavaival bármikor zavarba tud hozni és pírba boritja vele az arcom.
-Köszönöm! Szeretlek nagyon!-csókoltam meg majd a fejem a mellkasába fúrtam miközben Ő szorosan átölelt.
-Ne itt nyalakodjatok. Oviba kell menni.-húzta a ruhánkat a fiúnk.
-Rendben. Üljetek be a kocsiba én lehozom Vilut.-jelentette ki Yoyi én meg mosolyogva nyugtáztam. A kocsi hátsóüllésébe beraktam Matit és becsatoltam én meg előre ültem az anyósüllésre. Benyomtam a rádiót ahol épp Lodovica egyik dala volt. Azonnal elmosolyodtam és feljebb nyomtam a hangerőt majd a telefonom elindítva videót készítettem ahogy az Ő dalára bulizok a kocsiba. 1 perc volt az egész aztán fel is raktam Instára meg Snapchatre. Az utóbbi 2 hónapban nem nagyon volt fent rólam semmi érthető okok miatt.
-Na indulamandula.-rakta be a férjem a kicsit a kocsi hátsó üllésére hordozóval együtt.
-Apuci emgyünk ma a játszótérre?-tapsikolt a fiam.
-Hát persze te kis focista.-borzolta meg a haját majd minkettejüknek egy puszit nyomott és beült előre mellém és nekem is adott egy puszit a homlokomra.
-Te vagy a legjobb dolog ami valaha történt velem.-suttogtam mire Ő azonnal elmosolyodott és megcsókolt majd indulhattunk is. Ahogy a parkokban játszadozó gyerekeket és állatokat meg szülőket figyeltem amint épp játszanak a kicsikkel egy pillanatig én is gyereknek éreztem magam. Olyan volt mintha anyu és apu élne ami sajnos nem igaz. Most meg kell tanulnom azzal a tudattal élni, hogy a szüleim nem balesetet szenvedetek hanem megölték őket. Nem tudom, hogy képes leszek-e elmondani ezt a báttyámnak. Nem azt, hogy megölték őket, mert arra Ő is rájött, hanem azt, hogy hogyan ölték meg őket aztán vár még rám a rendőrség is. Amikor megérkeztünk a nagy kék óvoda elé a kisfiam azonnal kipattant a kocsiból és már szaladt is oda Albahoz. Boldog vagyok, hogy a gyermekemre egy olyan emeber vigyáz akit ismerek és szeretek.
-Szia Tinita.-borult a nyakamba.
-Szia.-mondtam halkan mire Ő elképedve nézett rám.
-Te beszélsz? Úr isten te beszélsz!-kezdett sikongatni amitől picit furcsán éreztem magam mert hirtelen az összes szempár ránk szegeződött.
-Nyugi igen, csak sokáig nem beszéltem ezért egy ideig rekedtes lesz a hangom.-nyugtattam meg, de csak nem hagyta abba a mosolygást.
-Jó viszont nekem most be kell mennem életem, mert az egyik gyerek...-mutatott a homokozó fele ahol az egyik törpe a homokot próbálta megenni.
-Menj csak.-pusziltam meg és már el is tűnt.
-Akkor irány tovább.-szólalt meg a férjem miközben a fejét a vállamra rakta és a kezeit átkulcsolta a hasam elött.
-Igen.-nyeltem egy nagyot mir Ő mégjobban magához szorított.
-Nyugi! Veled vagyok.-puszilta meg a nyakam és már el is tűnt melőlem. Én is beszálltam mellé a kocsib majd indulhattunk is. Egész úton az ujjaim tördeltem, a nadrágom köveit tépkedtem és össze vissza kapcsolgattam a rádiót amíg meg nem érkeztünk. Amikor kiszálltam az autóból észrevettem, hogy az ég is beborult és egy csöppet szemerkél az esső. A kapucnimat a fejembe húzva indultunk be a házba. Jorgenal a gyerek én meg a másik szabad kezét fogtam. Ahogy becsengettünk már nyitotta is az ajtót a vöröském.
-Tina!!-ölelt át azonnal.
-Cande.-mosolyogtam Ő meg csak hitetlenül nézett rám.
-Te...-kezdett volna bele, de félbeszakítottam.
-Igen beszélek, élek és virulni nem virulok, de élek.-adtam helyzetjelentést.
-Ennek Rugg nagyon fog örülni.-mondta boldogan.
-Hol van most?-tértem azonnal a lényegre.
-A szobánkban.-húzta el a száját szomórúan.
-Felmehetnék hozzá?-nyúztam a pulcsim ujját és a sarkamon billegtem.
-Persze menj csak.-mutatott az emelet felé és én már indultam is amikor valaki visszarántott a kezemnél fogva.
-Ne menjek veled?-fürkészett a párom nagy barna szemeivel.
-Ezt nekem kell végig csinálonom, de köszönöm.-simítottam meg az arcát és egy csókot leheltem az arcára. Ő megértően bólintott én meg már siettem is fel a hosszú tölgyfa lépcsőn. Megálltam az ajtó elött amibe az volt belegravírozva, hogy Cande & Ruggerro majd azonnal benyitottam. A báttyám a nagy francia ágyon aludt. Leültem mellé és a barna kócos hajába túrtam. Amikor rámnézett nagy, barna, álmos szemeivel elmosolyodtam.
-Tini?-ült fel azonnal.
-Igen.-suttogtam és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Te beszélsz.-vette arcom a két keze közé.
-Igen csak még kell várni egy kicsit, hogy rendsen visszajöjjön a hangom.-nevettem fel.
-Ezazz!-kapott fel és a levegőben megpörgetett.
-Ruggerro most a szüleink miatt vagyok itt.-állítottam le mire Ő is komolyra váltott. Olyan erőre volt akkor szükségem mint még soha. Ahogy ránéztem a báttyám elkomorodott arcára a szívem összeszorult. Amikor anyuék meghaltak mindkettőnkent nagyon megviselt és nem is terveztünk eről többet beszélni. Most megint eljött az idő, hogy előhozzuk a témát.
-El akarod mondani, hogy mit tett Peter a szüleinkel?-ült vissz az ágyra. Talán őt jobban megviseli ez az egész mint engem.
-Igen.-nyeltem egy nagyot és éreztem, hogy egyre nagyobb a gombóc a torkomba és alig tudom visszatartani a könnyeim.
-Na jó, figyelj.-állt fel és megfogta a kezem.
-Igen?-néztem rá szomórúan.
-Tudom, hogy ez nehéz neked, de nekem is az, hogy a kishugomtól kell meghalgatnom hogy ölték meg a szüleinket. Én itt vagyok és ketten elég erősek vagyunk ahoz, hogy ezt az egészet legyűrjük úgy mint a halálukkór.
-Köszönöm.-öleltem át miközben fejem a vállába fúrtam.
-Na akkor haljam mi volt.-ültünk le az ágyra.
-Az egész úgy kezdődött, hogy elmentem visszaszerezni Violettát. Elindultam arra a helyre ahol elösszőr megismerkedtünk na és akkor kezdődött minden. Mielött bemehettem volna az étterembe berántott egy nagy fekete, sötétített ablakos kocsiba. A kicsi is bent volt az autóba. Kértem őt, hogy adja vissza, de egy szót sem szólt. Elvitt valami furcsa elhagyatott helyre ahol csak egy faház volt. Bementünk és Ő leültetett egy székre majd kikötözött. Hiába próbáltam ellenkezni nem tudtam. Elő vett valami furcsa eszközöket, bekötötte a szeme és onnan kezdtek az események felgyorsulni. Csak kapkodtam a fejem a hangokra, de semmit nem láttam. Azt mondta, hogy most elmond nekem egy kis történetet. Elmesélte ahogy kirakta a szöges drótokat az útra amikor jöttek. Ugye tudta, hogy nekem mennek gyógyszerért ezért Ő már ott várakozott. A kocsi belefutott a csapdába és már csúszott is ki az útról. A szakadék szélén megállt, de az első kerekei már nem érintették e földet. Ekkor jött Peter és akkora erővel lökte meg a kocsit, hogy az simán leesett a mélybe. Aztán én már ott üvöltöttem, hogy fejezze be, de neki még csak ekkor jött a móka. Azt mondta ára van annak, hogy visszakapjam Vilut így hát türtem a kínzóeszközeit. Amikor végre elengedett és megkaptam a gyereket én már csak menekültem egész hazáig és akkora sokkot kaptam, hogy nem bírtam és nem is akartam beszélni.-meséltem már zokogva és láttam ahogy a báttyám is könnyezik.
-Na jó. Most bemegyünk a rendőrségre! Itt a felvétel.-mutatott a telefonjára.
-Neee! Megfogja ölni a gyerekeim vagy titeket esetleg Jorget bántja amit nem élnék túl.-kaptam el a kezét, de kitépte a karját szorításomból és leviharzott az emeletről én pedig azonnal mentem utána.-Ruggerro álj már meg! Jorge állítsd meg!-kérleltem a férjem aki azonnal az ajtó elé állt és pusztán azzal, hogy megfogta a mellkasát Ru megállt.
-Haver engedj ki!-szólt rá a testvérem eréjesen.
-Nem amíg el nem mondjátok mi folyik itt.-jelentette ki mire a báttyám előhalászta a zsebéből a telefont és elindította a hangfelvételt. Amikor vége lett és körbenéztem láttam amint Cande a szemét törölgeti, a párom pedig aggódva odajött hozzám és magához szorított.
-Minden rendben lesz, de ezzel el kell menni a rendőrségre.-puszilta meg a fejem.
-Igazad van, de ha bánt titeket vagy bárkit a családom és barátaim közül akkor mi van?-kérdeztem őt kétségbe esve miközben a felsőjébe markoltam.
-Azt nem fogom hagyni. Megígérem!
-Én attól félek a legjobban, hogy téged fog majd bántani. Tudja, hogy mennyire szeretlek ahogy a többieket is viszont van egy dolog amiről nem tehetek.
-Nem értelek.-rázta meg a fejét.
-Kialakult egy gyenge pontom amiről nem tehtek, de te vagy az. A többieket is szeretem és az életemet adnám értük, de ha veled valami történne én abba belehalnék. Te vagy a gyenge pontom.-fúrtam a fejem a mellkasába.
-Hidd el nekem is te vagy a gyenge pontom és nem tudom tovább nézni ahogy szenvedsz.-tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Jó akkor menjünk be a rendőrségre.-ejetettem ki a nehéz szavakat Ő meg megszorította a kezem biztatás képpen. Én beletúrtam a hajába és hosszasan megcsókoltam.
-Na jó akkor nyomás amíg a gyerekek az oviba vannak.-jelentte ki Ru és Vilut felvéve beszálltunk a kocsiainkba.
2016. november 5., szombat
Jortini 2.évad 30.rész
***Martina***
Csak másnap reggel keltem fel olyan 8 óra fele. A báttyám még békésen szuszogott mellettem én meg megpróbáltam halkan kibújni melőle. Sikerrel jártam és már a hideg lépcsőfokokon igyekezetem lefele mezitláb amikor a férjem hangja csapta meg a fülemet.
-Nagyon hiányzik Cande. A csókja, az ölelése, de annál inkább a hangja és a mosolya. Nem tudom, hogy kibírom-e, hogy ilyen lett.
-Miért el akarod hagyni?-kérdezte Candelita.
-Nem dehogy is. Elöbb halok meg minthogy a legnagyobb nehézségben hagyjam el őt. Én csak azt mondom, hogy belepusztulok abba, hogy így kell látnom. Ahhhjjj.-hallottam kétségbeesett egyben ideges hangját. Szépen lassan tovább indultam a lépcsőn. Soha nem volt az erősségem a halkan járás. Mind a ketten felkapták a fejüket az érkezésemre. Ahogy megláttam a férjem szomórú arcát éreztem valami szúró fájdalmat a mellkasomba. Hiányzott nagyon. Igaz, hogy csak egy napja nem láttam, de nekem ez volt az örökkévalóság. Lassú léptekkel elé sétáltam és mogyoróbarna szemeibe néztem ami csillogott a könnyektől. Gondolkodás nélkül egy csókot nyomtam a szájára és szorosan hozzábújtam. Majd meg fulladtam olyan szorosan ölelt, de nem bántam. Sűrű hajába markoltam és a nyakába pusziltam. Lassan eltolt magától majd a tekintetembe furta az övét és aggódva fürkészett.
-Kérsz valami reggelit?-kédezte Ariel, de én megráztam a fejem és a nappaliba sétálva a zongorához ültem. Az I Want You című dalomat zongoráztam, de nem énekeltem. Egy hang nem jött ki a torkomon. Nem is akartam énekelni, de jó volt újra zongorázni. Ahogy az újjaim a billentyűkhöz értek valami leirhatatlan érzés volt. Egyé váltam a zongorával és a zenével. A végén a párom mellém üllt és játszani kezdte a Podemost. Az volt amit utoljára énekeltem. Még a Peterrel való találkozásom napja elötti este volt. Azért énekeltük, hogy a fiúnk el tudjon aludni. Csak mosolyogva hallgattam majd a dal végeztével szó nélkül felsétáltam a szobába ahol Rugg még mindig aludt. Leguggoltam az ágy elé és egy puszit nyomtam a homlokára mire neki kipattantak a szemei és mosolyogva nézett rám.
-Nem fogsz még beszélni igaz?-kérdezte mire én szomórúan felálltam és bementem a fürdőbe. Most következett a másik karom, de ezen már az erek mentén húztam végig a pengét. Óriási mázlim volt, mert úgy nem találtam eret. Újra beálltam a zuhany alá és elővettem a tusfürdőt. Bekentem magam majd hagytam, hogy csípje a sebemet. A külső fájdalommal eltereltem a lelki fájdalmam ami olyan erős volt, hogy ordítani tudtam volna, de már ahoz sem volt elég erőm. A kis kabinból kilépve a testem köré tekertem a puha fekete törölközőt és a tükör elé álltam, hogy megnézzem magam. Elösszőr elgondolkodtam, hogy ez tényleg én vagyok-e. A szemeim alatt kékes lilás karikák voltak, az arcom teljesen sápadt volt és a szemeim nem a szokásos barna színűek voltak hanem szürkék. Megfogtam a piros fogkefém és egy kis mentolos fogkrémet raktam rá majd fogatmostam. Eztán megszárítottam a hajam és begöndörítettem. Felrakatm egy erős füstös sminket majd a fürdőben lévő szekrényből kivettem a ruhám. Egy feket trikó volt, fekete bőr nadrággal és dzsekivel. A cipőm szintén egy fekete fűzős magas sarkú volt.
Felraktam a kiegészítőket majd távoztam a fürdőböl. Amint kiléptem a szobából a kicsi Leon futott velem szembe és ha nem kapom el orra esik. A kezembe nyomott egy fényképet és már szaladt is tovább. A képen a szüleim voltak és a kezükben én meg Ruggerro. Akkor még elég kicsik voltunk. Addig néztem a képet, hogy újra sikitozni kezdtem és közben hátrafele lépkedtem. Nem vettem észre, hogy ott a lépcső ezért végigbukfenceztem rajta és utána már nem emlékszem semmire. Egy dolog maradt meg. Olyan volt mintha meghaltam volna mivel láttam magam a kanapén feküdve és láttam meg hallottam is a többieket.
-Biztos rendben lesz?-járkált fel alá a báttyám.
-Persze hamarosan felébred.-jelentette ki Jorge és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Szerintetek mit mondhatott neki Peter a szüleinkel kapcsolatosan?-kérdezte Ru.
-Nekem azt mondta Peter, hogy nem autóbalesetben haltak meg vagy valami ilyesmi volt a lényeg.-mesélte a párom. Igaza volt. Nem autóbaleset volt.
-Ezt nem értem.-rázta a fejét Candelaria.
-Azt hiszem én igen.-kezdett könnyezni a tesóm.
-Akkor mond.-kérte a férjem.
-Peter ölte meg őket. Tuti, hogy elmesélte a hugomnak, hogy hogyan és Ő ezáltal sokkot kapott.-magyarázta szinte már sírva.
-Akkor biztos ezáltal jöttek neki az emlékbetörések.-esett le Yoyinak is. Kezd nekik is összeállni a kép. Ebben az gészben Ruggerrot sajnálom a legjobban, mert ha rájön, hogy pontosan mi történt akkor teljesen össze fog roppani. Hirtelen megint elsötétült minden majd amikor kinyitottam a szemem már a saját testemben voltam viszont a fejem nagyon fájt. A buksim fogva próbáltam felülni.
-Hé felkelt.-hallottam Candelaria hangját.
-Nyugi csak lassan.-sietett oda hozzám a szerelmem.
-Mindjárt itt vannak a srácok.-jött oda Rugg a könnyeit törölgetve.
-Jó sokáig aludtál. Már azt hittem, hogy be kell vigyelek a kórházba.-simogatta a kezem Yoyi. Gyorsan rápillantottam a fali órára ami már délután 4 órát mutatott. Tényleg sokáig voltam elájulva.
-Hejhó.-toppantak be a barátaink.
-Hoztunk nutellát.-kiabálata Mechi, Lodo és Alba mire nekem felcsillantak a szemeim.
-Ja meg van Chips.-szólt Nico.
-Meg popcorn és fagyi is.-tette le a cuccokat Samu.
-A filmet is hoztuk.-mutatta fel Diego.
-Akkor hajrá.-kezdtek el besötétiteni és a 200cm-es Tv-t bekapcsolva mindenki elhelyezkedett valahol. Egyik oldalamon Jorge foglalt helyet a másikon pedig a testvérem. Benyomták a filmet és kezdődhetett is. Egy adag nutellát véve a kezembe figyeltem a történéseket. Egy lányról szól aki boldog házasságban él, vannak gyerekei, de egy nap szörnyű sokk éri. Megerőszakolják, de ezt nem meri elmondani inkább nem beszél senkivel. Ez elhúzódik egy ideig, de a szerelme annyit fáradozik, hogy újra a régi legyen minden, hogy egy nap megtörik a jég és a csaj megszólal. Elmesél mindent a családjának. Végül is a lényeg az volt, hogy a szerelem mindent legyőz meg az, hogy a srácok hassanak rám valahogy. Az igaz, hogy ha megnyílnék azt csak is Jorgenak. A film végeztével megittam a maradék üditőm és felmentem az emeltre, hogy összeszedjem a cuccaim. Eszembe jutotott, hogy na most mindent elmesélek, de nem tudnék ekkora fájdalmat okozni a testvéremnek és Jorgenak se, hogy végighalgassa mi történt velem. Az utolsó cuccom raktam bele a bőröndömbe amikor betoppant a férjem.
-Indulhatunk?-kérdezte mire én kimentem a szobából.-Akkor ezt vehetem igennek?-szaladt utánam ki a kocsihoz. Bepattantam az anyósüllésre és a rádiót bekapcsolva felhúztam a lábaim. A párom is beült mellém majd beinditotta a kocsit és már ki is mentünk Candéék utcájából. Útközben Jorge másodpercenként pillantott rám, hogy mit csinálok, de szerintem csak azt ellenőrizte élek-e. Ha a helyébe lennék én is mindig ellenőrizném magam. Konkrétan bármelyik perceben képes vagyok feldobni a pacskert amilyen most az idegállapotom. Amint hazaértünk és beléptem a ház ajtaján a fiam ugrott a nyakamba és Clari aki gondolom a kicsikre vigyázott.
-Szia Tinita akkor én azt hiszem mennék is.-puszilt meg és már el is tünt. Yoyi is bejött és puszit nyomva a gyermekeinek elvitte Matit fürdeni én pedig addig Viluval foglalkoztam. Megetettem és tisztába tettem. Eztán felvittem a szobájába és lefektettem aludni. Amint megitta a tejecskéjét el is nyomta az álom. Egy puszit nyomva a homlokára átmentem és megnéztem a fiamat is aki már szintén aludt. Bementem a hálónkba ahol a férjem már egy szál alsónadrágban feküdt és a plafont bámulta. Én is pizsomába bújtam ami egy cicás trikót és egy rövidnacit testesített meg és feléfordulva lefeküdtem.
-Nem tudok már mit kitalálni, hogy szóra birjalak. Úgy néz ki, hogy neked nem elég erős a szerelmed irántam. Egyet tudok, hogy most egy időre abbahagyom a munkát és itthon maradok veled. Annyira más lenne minden ha akkor nem hagylak elmenni. Talán ha én megyek el vagy nem is tudom, de sajnálom ezt az egészet. Én Szeretlek és fáj így látnom téged.-gyűltek könnyek a szemeibe miközben felült. Ekkor én beültem az ölébe és a nyakánál átkarolva a feje tetejére tettem az állam és én is sírni kezdtem. Hosszú idő után újra folyni kezdtek a könnyeim és akkor......akkor volt az.....amikor....
-Sajnálom.-mondtam igen csak rekedtes hangon. Mondjuk azt, hogy inkább suttogtam.
-Te megszólaltál? Komolyan megszólaltál?-tólt el magától kedvesem, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Igen.-bólogattam sírva mire magához ölelt, de már boldog volt.
-El sem tudod, hinni, hogy mennyire szeretlek.-puszilgatott.
-Én is téged.-szálltam le róla és vele szembe leültem törökülléseb. Egy valamiről viszont megfeledkeztem a vágásokról a karomon.
-Tini mit tettél magaddal. Istenem kicsim.-vette karom a kezei közé és ovatosan megpuszilta a hegem/hegeim.
-Jorge holnap mindent elmondok, de teljesen kimerültem.-suttogtam mire ő bólintva magához húzott, megcsókolt és összebújva elaludtunk. Nyugodtan aludtam mivel tudtam, hogy már a szerelmem is nyugodt és azért is, mert a karjaiba zárva aludtam el. Reggel mikor kinyitottam a szemem az alvó páromat pillantottam meg magam mellett. Olyan aranyos volt miközben aludt, hogy nem bírtam ki és beletúrtam a hajába. Most kivételesen mosolyogva nyitotta ki a szemét.
-Ez már hiányzott.-húzott be maga mellé a takaró alá és szorosan átölelt.
-Nekem is.-suttogtam még mindig, mert hangom az még nem volt.
-Menjünk le a konyhába. Csinálok neked olyan teát ami hamar helyrehozza a hangod.-mosoolygott kedvesen és kiszállt az ágyból.
-Neked be kell menned dolgozni.-ismertettem a tényeket.
-Nem kell. Kivettem egy hét szabit, mert veled és a gyerekekkel akarok lenni.
-Komolyan?-kaptam a számhoz a kezem mosolyogva.
-Igen, de menjünk és keltsük fel a fiúnkat mivel neki ovi.-nevetett és a kezeit az enyémre kulcsolva átmentünk Mateo szobályába.
-Jó reggelt kincsem.-suttogtam és egy puszit nyomtam az arcára.
-Szia anya. Te beszél és mosolyogsz? Apa anya beszél és boldog is.-szaladt oda boldogan az apjához és a nyakába ugrott.
-Tudom, de most készülődnünk kell, mert ovi van.-mondta Yoyi.
-Ne apa nem akarok!-kezdett hisztizni.
-Kicsi Neymarom figyelj csak már csak ma kell menned utána nem mivel már csak pár nap és karácsony.
-Basszus tényleg.-csapott a fejére a férjem.
-Basszus anya igazad van.-utánozta Mati mire én rosszalló pillantást vetetettem felé.
-Ilyet nem mondunk. Apa sem akart ilyet mondani.-mondta mérgesen már amilyen mérgesen lehet suttogni.
-Anyuci sajnálom, de miért suttogsz?
-Anyának fáj a torka és egy ideig most nem tud beszélni.-meséltem, hogy mi a probléma.
-Jó akkor menünk, mert Lenat már jó lenne látni.-vörösödött el egy picit.
-Akkor menjünk csajozni.-vette ki Yoyi a kezemből és elindultak.
-KHMMM!-köhintettem egy nagyot és azt hiszem a férjem vette a célzást.
-Mármint a kiskrapekot elviszem csajozni én meg hazajövök a világ legszebb feleségéhez.-jött vissza és megcsókolt majd elmentek a fürdőbe készülődni. Átmentem a lányomhoz is aki már a kiságyban üldögélt és nevetgélt.
-Jó reggelt kincsem.-guggoltam le a kiságy elé a és néztem ahogy játszik. Hirtelen mögém mutatott és így szólt.
-Papa.-ejette ki az első szót. Én felállva megfordultam és megpillantottam az apját.
-Azt mondtad, hogy papa?-jött be nevetve.
-Igen azt.-dunnyogtam és otthagytam őket. Lementem a konyhába ahol a fiam épp a műzliét falatozta.
-Anya ott a teád. Apuci azt mondta, hogy ezt meg kell innod.-állt fel a székéről és idehozta nekem.
-Köszönöm kicsim.-simogattam meg az arcát mire ő boldogan ült vissza enni. Megittam a teát és elmentem a zongorához. Leültem és játszani kezdtem az I Want You-t, de amikor énekelni próbáltam valami nyekergés jött ki helyette. A fiam a füléhez kapva jött ki hozzám.
-Anya neeee!-kiabálta erre én újra belekezdtem. Végül már a férjem is leszaladt a lépcsőn.
-Szerelmem ne erőlködj, nem lesz jobb.-lépett oda mellém.
-Nekem énekelnem kell.-fakadtam sírva.
-Majd fogsz is, de nem most.-simogatta a hátam.
-Ez az egyetlen ami megynugtat. A zene a mindenem.-álltam fel és hozzábújva a fejem a mellkasába fúrtam.
-Várj csak.-tolt el magától és odaült a zongorához majd a Podemost kezdte el játszani rajta. Amikor énekelni kezdett melegség töltötte el a testem, a gerincemen pedig végigfutott a hideg. Egy pillanatra újra boldognak éreztem magam. Éreztem, hogy vagyok valaki és, hogy az életem még nem romlott el teljesen. A dal végeztével felállt a zongorától és a derekamnál fogva magához húzott majd megcsókolt.
-Fújj ne már! Ne elöttem! Menjetek tudjátok izé szobára! Valahogy Ru bácsi is mindig így mondja.-szakította meg a pillantunkat Mati.
-Tényleg? Ezt szokta mondani Ruggerro?-kérdezte az apja.
-Igen.-nézett aranyosan azokkal a nagy barna szemeivel.
-Na mindegy is. Nyomás az oviba.-mondta és a gyereket felkapva felém fordult.
-Baj van?-kérdeztem.
-Nincs semmi. Hozd Vilut és ha Mateot leraktuk az ovinál el kell mennünk a báttyádhoz és el kell mesélj neki minden.-nézett rám komolyan bennem meg még a vér is meghült.
Csak másnap reggel keltem fel olyan 8 óra fele. A báttyám még békésen szuszogott mellettem én meg megpróbáltam halkan kibújni melőle. Sikerrel jártam és már a hideg lépcsőfokokon igyekezetem lefele mezitláb amikor a férjem hangja csapta meg a fülemet.
-Nagyon hiányzik Cande. A csókja, az ölelése, de annál inkább a hangja és a mosolya. Nem tudom, hogy kibírom-e, hogy ilyen lett.
-Miért el akarod hagyni?-kérdezte Candelita.
-Nem dehogy is. Elöbb halok meg minthogy a legnagyobb nehézségben hagyjam el őt. Én csak azt mondom, hogy belepusztulok abba, hogy így kell látnom. Ahhhjjj.-hallottam kétségbeesett egyben ideges hangját. Szépen lassan tovább indultam a lépcsőn. Soha nem volt az erősségem a halkan járás. Mind a ketten felkapták a fejüket az érkezésemre. Ahogy megláttam a férjem szomórú arcát éreztem valami szúró fájdalmat a mellkasomba. Hiányzott nagyon. Igaz, hogy csak egy napja nem láttam, de nekem ez volt az örökkévalóság. Lassú léptekkel elé sétáltam és mogyoróbarna szemeibe néztem ami csillogott a könnyektől. Gondolkodás nélkül egy csókot nyomtam a szájára és szorosan hozzábújtam. Majd meg fulladtam olyan szorosan ölelt, de nem bántam. Sűrű hajába markoltam és a nyakába pusziltam. Lassan eltolt magától majd a tekintetembe furta az övét és aggódva fürkészett.
-Kérsz valami reggelit?-kédezte Ariel, de én megráztam a fejem és a nappaliba sétálva a zongorához ültem. Az I Want You című dalomat zongoráztam, de nem énekeltem. Egy hang nem jött ki a torkomon. Nem is akartam énekelni, de jó volt újra zongorázni. Ahogy az újjaim a billentyűkhöz értek valami leirhatatlan érzés volt. Egyé váltam a zongorával és a zenével. A végén a párom mellém üllt és játszani kezdte a Podemost. Az volt amit utoljára énekeltem. Még a Peterrel való találkozásom napja elötti este volt. Azért énekeltük, hogy a fiúnk el tudjon aludni. Csak mosolyogva hallgattam majd a dal végeztével szó nélkül felsétáltam a szobába ahol Rugg még mindig aludt. Leguggoltam az ágy elé és egy puszit nyomtam a homlokára mire neki kipattantak a szemei és mosolyogva nézett rám.
-Nem fogsz még beszélni igaz?-kérdezte mire én szomórúan felálltam és bementem a fürdőbe. Most következett a másik karom, de ezen már az erek mentén húztam végig a pengét. Óriási mázlim volt, mert úgy nem találtam eret. Újra beálltam a zuhany alá és elővettem a tusfürdőt. Bekentem magam majd hagytam, hogy csípje a sebemet. A külső fájdalommal eltereltem a lelki fájdalmam ami olyan erős volt, hogy ordítani tudtam volna, de már ahoz sem volt elég erőm. A kis kabinból kilépve a testem köré tekertem a puha fekete törölközőt és a tükör elé álltam, hogy megnézzem magam. Elösszőr elgondolkodtam, hogy ez tényleg én vagyok-e. A szemeim alatt kékes lilás karikák voltak, az arcom teljesen sápadt volt és a szemeim nem a szokásos barna színűek voltak hanem szürkék. Megfogtam a piros fogkefém és egy kis mentolos fogkrémet raktam rá majd fogatmostam. Eztán megszárítottam a hajam és begöndörítettem. Felrakatm egy erős füstös sminket majd a fürdőben lévő szekrényből kivettem a ruhám. Egy feket trikó volt, fekete bőr nadrággal és dzsekivel. A cipőm szintén egy fekete fűzős magas sarkú volt.
-Biztos rendben lesz?-járkált fel alá a báttyám.
-Persze hamarosan felébred.-jelentette ki Jorge és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Szerintetek mit mondhatott neki Peter a szüleinkel kapcsolatosan?-kérdezte Ru.
-Nekem azt mondta Peter, hogy nem autóbalesetben haltak meg vagy valami ilyesmi volt a lényeg.-mesélte a párom. Igaza volt. Nem autóbaleset volt.
-Ezt nem értem.-rázta a fejét Candelaria.
-Azt hiszem én igen.-kezdett könnyezni a tesóm.
-Akkor mond.-kérte a férjem.
-Peter ölte meg őket. Tuti, hogy elmesélte a hugomnak, hogy hogyan és Ő ezáltal sokkot kapott.-magyarázta szinte már sírva.
-Akkor biztos ezáltal jöttek neki az emlékbetörések.-esett le Yoyinak is. Kezd nekik is összeállni a kép. Ebben az gészben Ruggerrot sajnálom a legjobban, mert ha rájön, hogy pontosan mi történt akkor teljesen össze fog roppani. Hirtelen megint elsötétült minden majd amikor kinyitottam a szemem már a saját testemben voltam viszont a fejem nagyon fájt. A buksim fogva próbáltam felülni.
-Hé felkelt.-hallottam Candelaria hangját.
-Nyugi csak lassan.-sietett oda hozzám a szerelmem.
-Mindjárt itt vannak a srácok.-jött oda Rugg a könnyeit törölgetve.
-Jó sokáig aludtál. Már azt hittem, hogy be kell vigyelek a kórházba.-simogatta a kezem Yoyi. Gyorsan rápillantottam a fali órára ami már délután 4 órát mutatott. Tényleg sokáig voltam elájulva.
-Hejhó.-toppantak be a barátaink.
-Hoztunk nutellát.-kiabálata Mechi, Lodo és Alba mire nekem felcsillantak a szemeim.
-Ja meg van Chips.-szólt Nico.
-Meg popcorn és fagyi is.-tette le a cuccokat Samu.
-A filmet is hoztuk.-mutatta fel Diego.
-Akkor hajrá.-kezdtek el besötétiteni és a 200cm-es Tv-t bekapcsolva mindenki elhelyezkedett valahol. Egyik oldalamon Jorge foglalt helyet a másikon pedig a testvérem. Benyomták a filmet és kezdődhetett is. Egy adag nutellát véve a kezembe figyeltem a történéseket. Egy lányról szól aki boldog házasságban él, vannak gyerekei, de egy nap szörnyű sokk éri. Megerőszakolják, de ezt nem meri elmondani inkább nem beszél senkivel. Ez elhúzódik egy ideig, de a szerelme annyit fáradozik, hogy újra a régi legyen minden, hogy egy nap megtörik a jég és a csaj megszólal. Elmesél mindent a családjának. Végül is a lényeg az volt, hogy a szerelem mindent legyőz meg az, hogy a srácok hassanak rám valahogy. Az igaz, hogy ha megnyílnék azt csak is Jorgenak. A film végeztével megittam a maradék üditőm és felmentem az emeltre, hogy összeszedjem a cuccaim. Eszembe jutotott, hogy na most mindent elmesélek, de nem tudnék ekkora fájdalmat okozni a testvéremnek és Jorgenak se, hogy végighalgassa mi történt velem. Az utolsó cuccom raktam bele a bőröndömbe amikor betoppant a férjem.
-Indulhatunk?-kérdezte mire én kimentem a szobából.-Akkor ezt vehetem igennek?-szaladt utánam ki a kocsihoz. Bepattantam az anyósüllésre és a rádiót bekapcsolva felhúztam a lábaim. A párom is beült mellém majd beinditotta a kocsit és már ki is mentünk Candéék utcájából. Útközben Jorge másodpercenként pillantott rám, hogy mit csinálok, de szerintem csak azt ellenőrizte élek-e. Ha a helyébe lennék én is mindig ellenőrizném magam. Konkrétan bármelyik perceben képes vagyok feldobni a pacskert amilyen most az idegállapotom. Amint hazaértünk és beléptem a ház ajtaján a fiam ugrott a nyakamba és Clari aki gondolom a kicsikre vigyázott.
-Szia Tinita akkor én azt hiszem mennék is.-puszilt meg és már el is tünt. Yoyi is bejött és puszit nyomva a gyermekeinek elvitte Matit fürdeni én pedig addig Viluval foglalkoztam. Megetettem és tisztába tettem. Eztán felvittem a szobájába és lefektettem aludni. Amint megitta a tejecskéjét el is nyomta az álom. Egy puszit nyomva a homlokára átmentem és megnéztem a fiamat is aki már szintén aludt. Bementem a hálónkba ahol a férjem már egy szál alsónadrágban feküdt és a plafont bámulta. Én is pizsomába bújtam ami egy cicás trikót és egy rövidnacit testesített meg és feléfordulva lefeküdtem.
-Nem tudok már mit kitalálni, hogy szóra birjalak. Úgy néz ki, hogy neked nem elég erős a szerelmed irántam. Egyet tudok, hogy most egy időre abbahagyom a munkát és itthon maradok veled. Annyira más lenne minden ha akkor nem hagylak elmenni. Talán ha én megyek el vagy nem is tudom, de sajnálom ezt az egészet. Én Szeretlek és fáj így látnom téged.-gyűltek könnyek a szemeibe miközben felült. Ekkor én beültem az ölébe és a nyakánál átkarolva a feje tetejére tettem az állam és én is sírni kezdtem. Hosszú idő után újra folyni kezdtek a könnyeim és akkor......akkor volt az.....amikor....
-Sajnálom.-mondtam igen csak rekedtes hangon. Mondjuk azt, hogy inkább suttogtam.
-Te megszólaltál? Komolyan megszólaltál?-tólt el magától kedvesem, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Igen.-bólogattam sírva mire magához ölelt, de már boldog volt.
-El sem tudod, hinni, hogy mennyire szeretlek.-puszilgatott.
-Én is téged.-szálltam le róla és vele szembe leültem törökülléseb. Egy valamiről viszont megfeledkeztem a vágásokról a karomon.
-Tini mit tettél magaddal. Istenem kicsim.-vette karom a kezei közé és ovatosan megpuszilta a hegem/hegeim.
-Ez már hiányzott.-húzott be maga mellé a takaró alá és szorosan átölelt.
-Nekem is.-suttogtam még mindig, mert hangom az még nem volt.
-Menjünk le a konyhába. Csinálok neked olyan teát ami hamar helyrehozza a hangod.-mosoolygott kedvesen és kiszállt az ágyból.
-Neked be kell menned dolgozni.-ismertettem a tényeket.
-Nem kell. Kivettem egy hét szabit, mert veled és a gyerekekkel akarok lenni.
-Komolyan?-kaptam a számhoz a kezem mosolyogva.
-Igen, de menjünk és keltsük fel a fiúnkat mivel neki ovi.-nevetett és a kezeit az enyémre kulcsolva átmentünk Mateo szobályába.
-Jó reggelt kincsem.-suttogtam és egy puszit nyomtam az arcára.
-Szia anya. Te beszél és mosolyogsz? Apa anya beszél és boldog is.-szaladt oda boldogan az apjához és a nyakába ugrott.
-Tudom, de most készülődnünk kell, mert ovi van.-mondta Yoyi.
-Ne apa nem akarok!-kezdett hisztizni.
-Kicsi Neymarom figyelj csak már csak ma kell menned utána nem mivel már csak pár nap és karácsony.
-Basszus tényleg.-csapott a fejére a férjem.
-Basszus anya igazad van.-utánozta Mati mire én rosszalló pillantást vetetettem felé.
-Ilyet nem mondunk. Apa sem akart ilyet mondani.-mondta mérgesen már amilyen mérgesen lehet suttogni.
-Anyuci sajnálom, de miért suttogsz?
-Anyának fáj a torka és egy ideig most nem tud beszélni.-meséltem, hogy mi a probléma.
-Jó akkor menünk, mert Lenat már jó lenne látni.-vörösödött el egy picit.
-Akkor menjünk csajozni.-vette ki Yoyi a kezemből és elindultak.
-KHMMM!-köhintettem egy nagyot és azt hiszem a férjem vette a célzást.
-Mármint a kiskrapekot elviszem csajozni én meg hazajövök a világ legszebb feleségéhez.-jött vissza és megcsókolt majd elmentek a fürdőbe készülődni. Átmentem a lányomhoz is aki már a kiságyban üldögélt és nevetgélt.
-Jó reggelt kincsem.-guggoltam le a kiságy elé a és néztem ahogy játszik. Hirtelen mögém mutatott és így szólt.
-Papa.-ejette ki az első szót. Én felállva megfordultam és megpillantottam az apját.
-Azt mondtad, hogy papa?-jött be nevetve.
-Igen azt.-dunnyogtam és otthagytam őket. Lementem a konyhába ahol a fiam épp a műzliét falatozta.
-Anya ott a teád. Apuci azt mondta, hogy ezt meg kell innod.-állt fel a székéről és idehozta nekem.
-Köszönöm kicsim.-simogattam meg az arcát mire ő boldogan ült vissza enni. Megittam a teát és elmentem a zongorához. Leültem és játszani kezdtem az I Want You-t, de amikor énekelni próbáltam valami nyekergés jött ki helyette. A fiam a füléhez kapva jött ki hozzám.
-Anya neeee!-kiabálta erre én újra belekezdtem. Végül már a férjem is leszaladt a lépcsőn.
-Szerelmem ne erőlködj, nem lesz jobb.-lépett oda mellém.
-Nekem énekelnem kell.-fakadtam sírva.
-Majd fogsz is, de nem most.-simogatta a hátam.
-Ez az egyetlen ami megynugtat. A zene a mindenem.-álltam fel és hozzábújva a fejem a mellkasába fúrtam.
-Várj csak.-tolt el magától és odaült a zongorához majd a Podemost kezdte el játszani rajta. Amikor énekelni kezdett melegség töltötte el a testem, a gerincemen pedig végigfutott a hideg. Egy pillanatra újra boldognak éreztem magam. Éreztem, hogy vagyok valaki és, hogy az életem még nem romlott el teljesen. A dal végeztével felállt a zongorától és a derekamnál fogva magához húzott majd megcsókolt.
-Fújj ne már! Ne elöttem! Menjetek tudjátok izé szobára! Valahogy Ru bácsi is mindig így mondja.-szakította meg a pillantunkat Mati.
-Tényleg? Ezt szokta mondani Ruggerro?-kérdezte az apja.
-Igen.-nézett aranyosan azokkal a nagy barna szemeivel.
-Na mindegy is. Nyomás az oviba.-mondta és a gyereket felkapva felém fordult.
-Baj van?-kérdeztem.
-Nincs semmi. Hozd Vilut és ha Mateot leraktuk az ovinál el kell mennünk a báttyádhoz és el kell mesélj neki minden.-nézett rám komolyan bennem meg még a vér is meghült.
2016. október 20., csütörtök
Jortini 2.évad 29.rész
A vizsgálat után mérgesen pattantam le az asztalról és ki akartam menni, de Candelaria megállított.
-Na mi a helyzet Dr.úr?-pillantott a dokira.
-Nem látok semmi olyat ami a megerőszakolást jelezné szóval a kisasszony rendben van.-mosolyodott el.
-Nagyon köszönjük! További szép napot! Viszlát!-mentünk ki a folyosóra mire a másik három barátnőm izgatottan ugrott oda.
-Na mi van Tinivel?-kérdezték Candit mintha én ott se lennék.
-Úgy semmi baja.-nyugtatta meg őket.
-Hello lányok.-hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.
-Szia Ruggerro.-szólaltak meg egyszerre a lányok.
-Hali hugi.-nyomott egy puszit az én arcomra is. Sejtettem, hogy ezek mind készülnek valamire. Hát milyen jól gondoltam. Ruggerro bejelentette, hogy elvisz magukhoz egy napra. Cande, én és a báttyám indultunk el hozzájuk édes hármasban. Azt hittem ott azonnal földöz vágom magam és hisztizni kezdek, de annyira erősen karolt át a testvérem, hogy esélyem sem volt rá. A kocsiban nagy csend telepedett le. Szinte vágni lehetett a feszültséget. Közben még esni is kezdett. Én az ablakot pásztázva néztem az essőcseppeket ahogy folynak le az ablak üvegen. Az unalmam elterelése képpen versenyeztettem a cseppeket, hogy melyik ér le elöbb. Persze ezt hamar meguntam mivel már nem vagyok ovis. A fekete farmerom köveit piszkálgattam amikor eszembe jutott, hogy nekem van egy befejezetlen dalom amit még 2 hónapja kezdtem el.
Az emberek azt mondják, hogy igazi bolond vagyok
Tehát igazi bolond vagyok
Mert téged még mindig őrülten szeretlek
Látszik, mit tettél velem
Eleget sírtam, hogy a fájdalmat elrejtsem
De a szívem még mindig érted dobog
Az emberek azt mondját, hogy igazi bolond vagyok
Tehát igazi bolond vagyok
Mert téged akarlak
Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak
Pedig szükséged volt rám
Még mindig akarom, hogy enegem fogj
El foglak fogadni minden jóval és rosszal
Még mindig téged akarlak
Nem tud megakadályozni, hogy ezt tegyem
Tudom, hogy téged igazán gyűlölni akarlak
De nem tudlak gyűlölni
Tehát ez vajon a szívemben egy hely a borotvádtól
Téged nem tudlak megszöktetni
És feltöröm a hazugságaid falát
De az életem nagyobb neked, mint az én büszkeségem
Tudom, hogy téged igazán gyűlölni akarlak
De nem tudlak gyűlölni
Mert téged akarlak
Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak
Pedig szükségesd volt rám
Még mindig akarom, hogy enegem fogj
El foglak fogadni minden jóval és rosszal
Még mindig téged akarlak
Nem tud megakadályozni, hogy ezt tegyem
Egy tragikus szenvedély rabja vagyok
Reménytelenül kötelez
Te nem vagy jó nekem
és én adom azt
Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak
Mire megérkeztünk már végeztem is a dallal. Örömmel nyugtáztam, hogy meg van még egy szám az albumomra. Ebben a nagy fájdalomban ez az egyetlen ami boldoggá tesz. Az ajtón beérve azonnal a vendégszoba felé vettem az irányt. Felfelemenet a hosszú tölgyfalépcsőn az jutott eszembe, hogy vajon ezt az egészet Jorge tervelte-e ki. Csupán a gondolattól, hogy ennyire aggódik értem ösztönösen elmosolyodtam és melegség töltött el. Aztán eszembe jutottak a szüleim és újra fájdalom ült az arcomra. A szobába belépve a táskám ledobtam a földre és kihalásztam belőle a kedvenc könyvem az Éhezők viadalát. Fellapoztam az eslő oldalt és teljesen elmerültem benne. Annyira aranyos együtt Peeta és Katniss. Én mindig tudtam, hogy igazán szeretik egymást. Észre sem vettem, hogy mennyire elrepült az idő amikor a kicsi Lena lépett be.
-Szia Tini. Anya üzeni, hogy gyere le ebédelni.-mondta majd kiszaladt a szobából. Egy könyvjelzőt rakva a könyvebe összecsuktam majd a kutyusos mamuszomba bújva lecsoszogtam a konyhába.
-Hali Tinita. A kedvencedet csináltam.-emelt fel egy tál spagettit.
-Leon, Lena gyertek ti is enni.-hívta oda Rugg a két gyermekét és felültette őket az ölébe. Egyiket az egyik térdére másikat a másikra. Én túrkáltam egy ideig a tányérba majd eltolva magamtól elindultam vissza a szobába, de ekkor megláttam a zongorát. Kéztetést éreztem, hogy játszak rajta. Leültem elé és végig simítottam a billentyűket. A báttyám és a vörös barátnőm feszülten figyeltek. Én lenyomtam az első billentyűt és játszani kezdtem. Még pontosan nem tudtam mit, de akkor úgy éreztem, hogy ez az I Want You című dalom nak lesz az alapja. Hát jól éreztem. Egy hang se jött ki a torkomon, de élveztem amit csinálok. Amikor végeztem a két kicsi ott állt elöttem és hangosan tapsoltak Ruggellariáék pedig mosolyogva nyugtázták, hogy kezdek visszatérni. Közel sem volt ehez semmi köze csak hiányzott a zene. Felpattantam a zongorátol és siettem is fel a szobámba, de mielött becsphattam volna magam után az ajtót valaki odarakta a lábát. Na vajon ki? Vajon ki? Hát persze, hogy Ruggerro.
-Hugi beszélnünk kell. Vagyis én beszélek és te csinálj amit akarsz.-gondolt bele és elkezdte a mondandóját.-Nagyon fontos vagy nekem és a többieknek, de nem tudom, hogy pontosan mi történt veled. Peter azt mondta, hogy valamit mondott neked anyuról és apuról. Mi volt az?-vágott bele a közepébe mire én szomórúan lehajtottam a fejem.
-Tini ugyan már el kell mondanod. A testvéred vagyok akinek eddig mindent elmondtál. Ezt nem hiszem el.-kezdett idegesen fel alá járkálni. Én dühösen felkaptam egy két cuccom és elmentem a fürdőbe, hogy végre békén hagyjon. Már épp akartam levetkőzni amikor megláttam egy törött borotvát. Minegy alapon kivettem az egyik pengéjét és a karomhoz emeltem. Ráhelyeztem és végig húztam rajta. Egy csíkban megjelent a vér és egy kis fájdalmat éreztem. Eztán csináltam még egyet majd még egyet és ez így ment tovább. A végére már semmit sem éreztem.
Csak ez utána vetkőztem le és álltam be a zuhany a alá. A zuhanyfej felé forditottam az arcom és hagytam, hogy rá fojjon a víz. Elösszőr egy kis csípést éreztem a kezemen végül pedig már fel sem tűnt, hogy rajta van. A fürdés végeztével felhúztam a pulcsim meg egy bugyit és bebújtam az ágyba aztán elaludtam.
***Ruggerro***
-Szerinted mi lesz Martinával?-kérdezte a feleségem.
-Nem tudom.-húztam oda magamhoz és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Dehát mit csinált amikor felhoztad a szüleid?-érdeklődött.
-Beviharzott a fürdőbe?-ráztam meg a fejem és egy nagy sóhajjal leültem a kanapéra. Felvettem az asztalról a közös képünket és azt nézegettem. A sok emlék feltört bennem és egy könnycseppet elhullajtottam.
-Kicsim ne csináld ezt.-jött oda Cande.
-Ne semmi baj csak egyedül kell lennem.-álltam fel és a képpel együtt felmentem a szobámba. Csak sírtam megállás nélkül, hogy el fogom veszíteni a testvérem. Negyed óra bőgés után rájöttem, hogy tényleg elveszítem ha itt sajnáltatom magam ahelyett, hogy próbálkoznék. Összekaptam magam és átindultam hozzá. Az ajtón kopogtattam, de nem jött válasz. Halkan benyitottam és a nagy franciaágyon szuszogó Tinit pillantottam meg. Gondoltam egyet és levetkőzve mellé feküdtem és szorosan átöleltem. Ő megfordult és a fejét a mellkasomba fúrta majd mélyen beszívta az illatom. Én azonnal belefúrtam a fejem a hajába és belepusziltam.
Igaz még csak délután volt, de én is annyira ki voltam bukva, hogy azonnal elaludtam.
-Na mi a helyzet Dr.úr?-pillantott a dokira.
-Nem látok semmi olyat ami a megerőszakolást jelezné szóval a kisasszony rendben van.-mosolyodott el.
-Nagyon köszönjük! További szép napot! Viszlát!-mentünk ki a folyosóra mire a másik három barátnőm izgatottan ugrott oda.
-Na mi van Tinivel?-kérdezték Candit mintha én ott se lennék.
-Úgy semmi baja.-nyugtatta meg őket.
-Hello lányok.-hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.
-Szia Ruggerro.-szólaltak meg egyszerre a lányok.
-Hali hugi.-nyomott egy puszit az én arcomra is. Sejtettem, hogy ezek mind készülnek valamire. Hát milyen jól gondoltam. Ruggerro bejelentette, hogy elvisz magukhoz egy napra. Cande, én és a báttyám indultunk el hozzájuk édes hármasban. Azt hittem ott azonnal földöz vágom magam és hisztizni kezdek, de annyira erősen karolt át a testvérem, hogy esélyem sem volt rá. A kocsiban nagy csend telepedett le. Szinte vágni lehetett a feszültséget. Közben még esni is kezdett. Én az ablakot pásztázva néztem az essőcseppeket ahogy folynak le az ablak üvegen. Az unalmam elterelése képpen versenyeztettem a cseppeket, hogy melyik ér le elöbb. Persze ezt hamar meguntam mivel már nem vagyok ovis. A fekete farmerom köveit piszkálgattam amikor eszembe jutott, hogy nekem van egy befejezetlen dalom amit még 2 hónapja kezdtem el.
Az emberek azt mondják, hogy igazi bolond vagyok
Tehát igazi bolond vagyok
Mert téged még mindig őrülten szeretlek
Látszik, mit tettél velem
Eleget sírtam, hogy a fájdalmat elrejtsem
De a szívem még mindig érted dobog
Az emberek azt mondját, hogy igazi bolond vagyok
Tehát igazi bolond vagyok
Mert téged akarlak
Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak
Pedig szükséged volt rám
Még mindig akarom, hogy enegem fogj
El foglak fogadni minden jóval és rosszal
Még mindig téged akarlak
Nem tud megakadályozni, hogy ezt tegyem
Tudom, hogy téged igazán gyűlölni akarlak
De nem tudlak gyűlölni
Tehát ez vajon a szívemben egy hely a borotvádtól
Téged nem tudlak megszöktetni
És feltöröm a hazugságaid falát
De az életem nagyobb neked, mint az én büszkeségem
Tudom, hogy téged igazán gyűlölni akarlak
De nem tudlak gyűlölni
Mert téged akarlak
Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak
Pedig szükségesd volt rám
Még mindig akarom, hogy enegem fogj
El foglak fogadni minden jóval és rosszal
Még mindig téged akarlak
Nem tud megakadályozni, hogy ezt tegyem
Egy tragikus szenvedély rabja vagyok
Reménytelenül kötelez
Te nem vagy jó nekem
és én adom azt
Téged akarlak
Oh téged akarlak
Téged akarlak
Mire megérkeztünk már végeztem is a dallal. Örömmel nyugtáztam, hogy meg van még egy szám az albumomra. Ebben a nagy fájdalomban ez az egyetlen ami boldoggá tesz. Az ajtón beérve azonnal a vendégszoba felé vettem az irányt. Felfelemenet a hosszú tölgyfalépcsőn az jutott eszembe, hogy vajon ezt az egészet Jorge tervelte-e ki. Csupán a gondolattól, hogy ennyire aggódik értem ösztönösen elmosolyodtam és melegség töltött el. Aztán eszembe jutottak a szüleim és újra fájdalom ült az arcomra. A szobába belépve a táskám ledobtam a földre és kihalásztam belőle a kedvenc könyvem az Éhezők viadalát. Fellapoztam az eslő oldalt és teljesen elmerültem benne. Annyira aranyos együtt Peeta és Katniss. Én mindig tudtam, hogy igazán szeretik egymást. Észre sem vettem, hogy mennyire elrepült az idő amikor a kicsi Lena lépett be.
-Szia Tini. Anya üzeni, hogy gyere le ebédelni.-mondta majd kiszaladt a szobából. Egy könyvjelzőt rakva a könyvebe összecsuktam majd a kutyusos mamuszomba bújva lecsoszogtam a konyhába.
-Hali Tinita. A kedvencedet csináltam.-emelt fel egy tál spagettit.
-Leon, Lena gyertek ti is enni.-hívta oda Rugg a két gyermekét és felültette őket az ölébe. Egyiket az egyik térdére másikat a másikra. Én túrkáltam egy ideig a tányérba majd eltolva magamtól elindultam vissza a szobába, de ekkor megláttam a zongorát. Kéztetést éreztem, hogy játszak rajta. Leültem elé és végig simítottam a billentyűket. A báttyám és a vörös barátnőm feszülten figyeltek. Én lenyomtam az első billentyűt és játszani kezdtem. Még pontosan nem tudtam mit, de akkor úgy éreztem, hogy ez az I Want You című dalom nak lesz az alapja. Hát jól éreztem. Egy hang se jött ki a torkomon, de élveztem amit csinálok. Amikor végeztem a két kicsi ott állt elöttem és hangosan tapsoltak Ruggellariáék pedig mosolyogva nyugtázták, hogy kezdek visszatérni. Közel sem volt ehez semmi köze csak hiányzott a zene. Felpattantam a zongorátol és siettem is fel a szobámba, de mielött becsphattam volna magam után az ajtót valaki odarakta a lábát. Na vajon ki? Vajon ki? Hát persze, hogy Ruggerro.
-Hugi beszélnünk kell. Vagyis én beszélek és te csinálj amit akarsz.-gondolt bele és elkezdte a mondandóját.-Nagyon fontos vagy nekem és a többieknek, de nem tudom, hogy pontosan mi történt veled. Peter azt mondta, hogy valamit mondott neked anyuról és apuról. Mi volt az?-vágott bele a közepébe mire én szomórúan lehajtottam a fejem.
-Tini ugyan már el kell mondanod. A testvéred vagyok akinek eddig mindent elmondtál. Ezt nem hiszem el.-kezdett idegesen fel alá járkálni. Én dühösen felkaptam egy két cuccom és elmentem a fürdőbe, hogy végre békén hagyjon. Már épp akartam levetkőzni amikor megláttam egy törött borotvát. Minegy alapon kivettem az egyik pengéjét és a karomhoz emeltem. Ráhelyeztem és végig húztam rajta. Egy csíkban megjelent a vér és egy kis fájdalmat éreztem. Eztán csináltam még egyet majd még egyet és ez így ment tovább. A végére már semmit sem éreztem.
***Ruggerro***
-Szerinted mi lesz Martinával?-kérdezte a feleségem.
-Nem tudom.-húztam oda magamhoz és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Dehát mit csinált amikor felhoztad a szüleid?-érdeklődött.
-Beviharzott a fürdőbe?-ráztam meg a fejem és egy nagy sóhajjal leültem a kanapéra. Felvettem az asztalról a közös képünket és azt nézegettem. A sok emlék feltört bennem és egy könnycseppet elhullajtottam.
-Kicsim ne csináld ezt.-jött oda Cande.
-Ne semmi baj csak egyedül kell lennem.-álltam fel és a képpel együtt felmentem a szobámba. Csak sírtam megállás nélkül, hogy el fogom veszíteni a testvérem. Negyed óra bőgés után rájöttem, hogy tényleg elveszítem ha itt sajnáltatom magam ahelyett, hogy próbálkoznék. Összekaptam magam és átindultam hozzá. Az ajtón kopogtattam, de nem jött válasz. Halkan benyitottam és a nagy franciaágyon szuszogó Tinit pillantottam meg. Gondoltam egyet és levetkőzve mellé feküdtem és szorosan átöleltem. Ő megfordult és a fejét a mellkasomba fúrta majd mélyen beszívta az illatom. Én azonnal belefúrtam a fejem a hajába és belepusziltam.
2.évad 28.rész
-Ha úgy nyúltál hozzá akkor biztos megöllek!-kiabálátam.
-Nyugi úgy nem bántottam. Máshogy bántottam.-nevetett fel.
-Fuu én...-kezdtem volna bele, de folytatta tovább.
-Képzeld el, hogy a párod ki van kötözve egy székhez közben pedig bottal szurkodják. Aztán apróval dobálják és közben elmeséled neki a szülei halálát meg azt is, hogy az a baleset nem véletlen volt. Utána pedig képzeld el, hogy csókolgatják a nyakát és mivel ő nem hagyja ezért ostorral megverik. Na valahogy így. Csáó Blancito.-tette le a telefont mire én összetörtem.
-Mit mondott?-kérdezték a srácok.
-El kell mennem Kirához.-jelentettem ki és a többiekkel kocsikba szállva elindultunk a pszichológushoz.
***Tini***
Itthon maradtam a gyerekekkel akiket épp az elöbb fektettem le aludni. Soha, de soha nem éreztem magam ennyire pocsékul. Olyan mintha egy fekete lyuk tátongna bennem ami egyre csak nő. Olyan mintha már nem lennék a magam ura. Még sírni sincs erőm csak azt érzem, hogy valami nincs rendben. Ezen nem segíthet egy pszichológus se. Az idő talán megoldja, de ha mégsem muszály lesz magam szóra bírnom és el kell mondanom mindet Jorgenak. Minden nap ahányszor mellém ül annyira szeretnék megszólalni, úgy örülnék ha végre kiadhatnék magamból mindent, de egyszerűen nem megy. Attól a mérhetetlen fájdalomtól ami két hónapja rámzúdult na attól nem tudok még egy könnycseppet sem elejteni. Úgy érzem, hogy a szívem darabjaira hullt.
***Jorge***
Megérkeztünk Kirahoz és én bementem, hogy beszéljek vele. Segítenem kell a feleségemnek. Nem akarom elveszíteni. Ezekkel a gondolatokkal léptem be az ajtaján.
-Szia Jorge. Hát te?-lepődött meg.
-Baj van.-álltam elé mire ő rámutatott a székre, hogy üljek le, de én nem akartam. Belekezdtem a mesélésbe és szóról szóra elmondtam neki mindent.
-Elösször is Martinát el kell vinni nőgyógyászhoz és utána én már nem segítehetek. Rajta csak te segíthetsz Jorge. Ahogy ma rajzolt minden egyes pillanatban felnézett a te képedre. Lehet, hogy a gyerekekkel foglalkozik, mert ő anya, de te vagy neki a mindene. Még a testvérénél is fontosabb vagy neki. Csak te tudod őt visszahozni.-mondta mire én megöleltem őt és egy köszönömmel elbúcsúztam. Ahogy kiléptem az ajtón a srácok egyszerre bombáztak a kérdésekkel.
-Lányok ti holnap elviszitek Tinit a nőgyógyászhoz. Ruggerro te pedig utána elviszed magadhoz egy napra és megpróbálsz valamit kihúzni belőle. Holnap után mindannyian filmezni fogunk. Egy lányról szól akit bántalmaztak és nem csak testileg végül pedig elmondja a párjának, hogy mi történt. Ha ezután se lesz semmi egy időre szünetet tartok a munkában és otthon maradok vele.-vázoltam a helyzetet a többiek pedig megértően bólintottak. Elköszönve egymástól mind haza indultunk. Amikor megérkeztem a kicsik már aludtak. Délután mindig szoktak pár órát pihenni. Én felmentem a szobába és az alvó Tini mellé feküdtem. Átöleltem mire ő megfordúlt és szorosan magához húzva a mellkasomba fúrta a fejét. Hosszú idő után akkor éreztem elösszőr, hogy nyugodt vagyok. Azt hittem, hogy mire felébred minden rendben lesz, de csak hittem. Miután felébredt csak akkor kezdődött minden. Aznap este nem kelt fel, de reggel a lányokat látva konyhában idegesen fordult körbe és nem értett semmit.
-Szia Tinita ma lesz egy utunk egy helyre.-ölelte át Cande a vállát.
-Úgy bizony hercegnő.- ment oda Mech is.
-Na zuhanyozz és öltözz fel.-tolta fel az emeletre Alba és Lodo.
***Tini***
Semmit nem értettem a lányok reggeli kirohanásából, de nem is akartam. Nem akartam senki létezéséről sem tudni. Csak az a borzasztó nap jár a fejemben. A zuhany alatt állva teljesen belevesztem az emlékekbe. Éreztem ahogy egy-egy sebemen végig folyik a meleg víz. Amikor meg tusfürdőt használtam egy két helyen felszisszentem, de türtem a fájadalmat. Ez semmiség volt ahoz képest amit belül éreztem. Olyan volt mintha valami fekete savat öntöttek volna szívemre ami teljesen elpúsztítja azt. Csak azt éreztem, hogy borzasztóan mar. A csapot elzárva kiléptem a zuhany alol és a puha törölközőt a testem köré tekertem miközben a vizes hajam a vállamra omlott. Megtöröltem a hajam majd megszárítottam. Ahogy fésültem ki az összegabajodott tincseket valaki tekintetét éreztem magamon. Hátra néztem ahol Jorge állt az ajtóban és engem figyelt.
-Csak szólni akartam, hogy a lányok már kiválasztották a ruhád és kérték, hogy hozzam be neked.-nyújtott át egy egyszerű kék pólót fekete pulcsival amin egy What felirat szerepel meg egy nadrág is volt hozzá ami tele volt szögecsekkel és a fekete telitalpu cipőm. Átvettem a ruhákat és tovább igazítottam a hajam amikor a férjem visszacsukva az ajtót magamra hagyott. Én belebújtam a ruhába és a tükör elött állva kisminkeltem magam. Kívételesen most elösször egy fekete rúzst választottam és fekte füstösre színeztem a szememet. Tiszta emós csaj lett belőlem. Egy színezővel még fekete tincsket csináltam a hajamba majd felaggattam pár fekete ékszert magamra. Amikor normálisnak nyílvánítottam magam kiléptem a fürdő ajtaján és elindultam le a lépcsőn. A nappaliban láttam mindenkin a meglepettséget. A valószínűleg akkor ébredő fiam is kiejetette az autóját a kezéből.
-Apu az ott az én anyukám?-suttogta hitetlenkedve a páromnak aki a kezében tartotta.
-Igen fiam. Mármint azt hiszem.-méregetett tágra nyílt szemekkel.
-Tini hisz csodás vagy.-lépett oda Candi feleszmélve a sokkból. Eztán az ő példáját követte a többi lány is, megdicsérték az új kűlsőmet. Én ezt egy hamis mosolyal nyugtáztam majd a fekete bőrdzsekimbe bújva kiléptem a hűvős őszi időbe és kicsit jobban összehúztam magamon a kabátom. A lányok követtek és a kocsiba elhelyezkedtünk. Mech vezetett, az anyós üllésen én foglaltam helyet. Mögöttem Cande csatolta be magát, középen Alba helyezkedett végül pedig Mechi mögött Lodo dölt neki az ablaküvegnek.
-Na akkor nyomás.-tapsolt kettőt Alba és hirtelen felmordult a kocsi majd a mellettem ülő szőkeség a gázra lépett. Amikor elhagytuk az utcánkat kifordultunk a nagy főutra. Kicsit ismerős volt az út, sőt nagyon is. Azon gondolkoztam, hogy vagy a plázába megyünk vagy pedig orvoshoz. Egyből megvilágosodtam amikor elhaladtunk az óríási kivilágított pláza mellett. Nyugtalanul fészkelődtem a helyemen ami a csajoknak is feltünt ezért bekapcsolták a rádiót és mind énekelni kezdtek. Ahogy megérkeztünk a nagy zöld kórház elé egyből leesett, hogy hova hoztak. Hát persze, hogy nőgyógyászhoz. Én azonnal nyitottam az ajtót, hogy azt már nem, de akkor már Candelaria és Alba az ajtóm elött vártak és kétoldalról közrefogva elindultak a bejárat felé. Bárhogy is rángatóztam nem hagytak. Úgy éreztem magam mintha testőrőkkel vonultam volna végig a hosszú folyosón. Két oldalamon Ariel és Albi, mögöttem Lodo, elöttem pedig Mercedes haladt határozott léptekkel. A recepciónál elkérték a sorszámot és már ülhettünk is le a 11-es ajtó elött. A várakozás iagzán feszülté tett. A percek óráknak tűntek és fogalmam nem volt, hogy mit tehetnék, hogyan léphetnék le. Mivel erre nem sok esélyt láttam elővettem a táskámból a régi, rongyos, elnyűtt dalos füzetem és írni kezdtem. Egy emberre gondoltam akkor is és 2 óra alatt megszületett egy komplett dal.
Valahogy a szív mindig messze jár...
Keresed a jót,hátha Rád talál.
Kutatod a szépet,akarod az elmúlt időt.
Idegen az út a lábad előtt.
Te vagy aki megleptél,nem számítottam Rád,
De amikor Rám néztél,éreztem nincs tovább,
Veled jön a kezdet,légy a végső állomás,
Maradj még egy életen át!
Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Úgy rohan az élet,hogy soha nem hagy időt,
Ne menjünk el egymás mellett,
éljük át együtt a jövőt!
Bizonytalan lelkem most biztosat remél,
számítok rád mert szeretlek én,
számítok rád mert szeretlek én!
Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Az ember mindig új dologra vár,
mit meglel,elengedni fáj,fáááj,
Ne engedj el így kérlek,
hisz' nem ismerhetsz még
Egy szélhámos is szerethet úgy mint senki még....
Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Elégedetten néztem a sorokat és az órámra pillantotam. Már 11:30 volt. Hirtelen felindulásból felpattantam a székről, de rájöttem, hogy ez rossz ötlet volt, mert egyszerre 4 lány ugrott rám, hogy itt kell maradjak. Azt hittem, hogy már levegőt sem vehetek ezért inkább a füzetembe rajzolgattam tovább. Újabb fél óra telt el amikor kijött az orvos, hogy ő most ebéd szünetet tart. Nekem ekkor elborult az agyam és a füzetem a földhöz csaptam és taposni kezdtem. Lodovica felkapta a kezébe én meg csak megrökönyödve pillantottam rá.
-Tessék egyél.-nyomott egy szendvicset a kezembe majd egy üveg kólát. Gyorsan kinyitotta a füzetet és olvasni kezdte az új dalom. Megmozdulni sem volt időm, mert már ugrándozva mutatta a lányoknak mire mindannyian sikítozni kezdtek. Szerintem a mellettünk ülő néni aki a sebészetre várakozott már migrént kapott és furán rángatózott a szeme ahányszor a lányok megszólaltak. Az már biztos, hogy mi soha nem votlunk egy hétköznapi társaság. Amikor Ruggerro minden áron el akarta érni, hogy Leon motorozzon mindehova kismotorral mentek. Rugg szó szerint egy kismotorral közlekedett mindenhol. Az emberek és a rajongók mindenhol megbámulták, de ő kitartó volt és akkor is elérte, hogy a fia motorra száljon. Hát a vége nem volt valami szép, mert a 3 éves kisgyerek közölte, hogy: "apa ez egy kaki" majd a földre vágva a motort eltotyogott. Az a kép mindannyiunk agyába belevésődött szerintem. Ahogy a vajas szalámis zsemlém majszoltam azt néztem, hogy a lányok a nagy örvendezés után sokkot kaptak, mert szó nélkül meredtek rám. Kicsit kezdett zavartá válni a helyzet és már majdnem felálltam, de ekkor visszajött a doki és a kinti kis képernyőn az én sorszámom villant fel. Elösször nem akartam bemenni, de végül győzött a négy lány és belökdöstek az ajtón. Cande is bejött velem, mert tudta, hogy nem fogok megszólalni. Hát jól tudta. Mire mindent megbeszélt az orvossal elképedve néztem rá, hogy mégis honnan tud ennyi mindent. A doki gondterhelten nézett rám és szépen megkért, hogy feküdjek fel az asztalra. Én persze megmakacsolva magam még azért sem engedelmeskedtem. Negyed óra küzdés után sikerült felrakni a vizsgálóasztalra és szépen lesszijjaztak.
-Nyugi úgy nem bántottam. Máshogy bántottam.-nevetett fel.
-Fuu én...-kezdtem volna bele, de folytatta tovább.
-Képzeld el, hogy a párod ki van kötözve egy székhez közben pedig bottal szurkodják. Aztán apróval dobálják és közben elmeséled neki a szülei halálát meg azt is, hogy az a baleset nem véletlen volt. Utána pedig képzeld el, hogy csókolgatják a nyakát és mivel ő nem hagyja ezért ostorral megverik. Na valahogy így. Csáó Blancito.-tette le a telefont mire én összetörtem.
-Mit mondott?-kérdezték a srácok.
-El kell mennem Kirához.-jelentettem ki és a többiekkel kocsikba szállva elindultunk a pszichológushoz.
***Tini***
Itthon maradtam a gyerekekkel akiket épp az elöbb fektettem le aludni. Soha, de soha nem éreztem magam ennyire pocsékul. Olyan mintha egy fekete lyuk tátongna bennem ami egyre csak nő. Olyan mintha már nem lennék a magam ura. Még sírni sincs erőm csak azt érzem, hogy valami nincs rendben. Ezen nem segíthet egy pszichológus se. Az idő talán megoldja, de ha mégsem muszály lesz magam szóra bírnom és el kell mondanom mindet Jorgenak. Minden nap ahányszor mellém ül annyira szeretnék megszólalni, úgy örülnék ha végre kiadhatnék magamból mindent, de egyszerűen nem megy. Attól a mérhetetlen fájdalomtól ami két hónapja rámzúdult na attól nem tudok még egy könnycseppet sem elejteni. Úgy érzem, hogy a szívem darabjaira hullt.
***Jorge***
Megérkeztünk Kirahoz és én bementem, hogy beszéljek vele. Segítenem kell a feleségemnek. Nem akarom elveszíteni. Ezekkel a gondolatokkal léptem be az ajtaján.
-Szia Jorge. Hát te?-lepődött meg.
-Baj van.-álltam elé mire ő rámutatott a székre, hogy üljek le, de én nem akartam. Belekezdtem a mesélésbe és szóról szóra elmondtam neki mindent.
-Elösször is Martinát el kell vinni nőgyógyászhoz és utána én már nem segítehetek. Rajta csak te segíthetsz Jorge. Ahogy ma rajzolt minden egyes pillanatban felnézett a te képedre. Lehet, hogy a gyerekekkel foglalkozik, mert ő anya, de te vagy neki a mindene. Még a testvérénél is fontosabb vagy neki. Csak te tudod őt visszahozni.-mondta mire én megöleltem őt és egy köszönömmel elbúcsúztam. Ahogy kiléptem az ajtón a srácok egyszerre bombáztak a kérdésekkel.
-Lányok ti holnap elviszitek Tinit a nőgyógyászhoz. Ruggerro te pedig utána elviszed magadhoz egy napra és megpróbálsz valamit kihúzni belőle. Holnap után mindannyian filmezni fogunk. Egy lányról szól akit bántalmaztak és nem csak testileg végül pedig elmondja a párjának, hogy mi történt. Ha ezután se lesz semmi egy időre szünetet tartok a munkában és otthon maradok vele.-vázoltam a helyzetet a többiek pedig megértően bólintottak. Elköszönve egymástól mind haza indultunk. Amikor megérkeztem a kicsik már aludtak. Délután mindig szoktak pár órát pihenni. Én felmentem a szobába és az alvó Tini mellé feküdtem. Átöleltem mire ő megfordúlt és szorosan magához húzva a mellkasomba fúrta a fejét. Hosszú idő után akkor éreztem elösszőr, hogy nyugodt vagyok. Azt hittem, hogy mire felébred minden rendben lesz, de csak hittem. Miután felébredt csak akkor kezdődött minden. Aznap este nem kelt fel, de reggel a lányokat látva konyhában idegesen fordult körbe és nem értett semmit.
-Szia Tinita ma lesz egy utunk egy helyre.-ölelte át Cande a vállát.
-Úgy bizony hercegnő.- ment oda Mech is.
-Na zuhanyozz és öltözz fel.-tolta fel az emeletre Alba és Lodo.
***Tini***
Semmit nem értettem a lányok reggeli kirohanásából, de nem is akartam. Nem akartam senki létezéséről sem tudni. Csak az a borzasztó nap jár a fejemben. A zuhany alatt állva teljesen belevesztem az emlékekbe. Éreztem ahogy egy-egy sebemen végig folyik a meleg víz. Amikor meg tusfürdőt használtam egy két helyen felszisszentem, de türtem a fájadalmat. Ez semmiség volt ahoz képest amit belül éreztem. Olyan volt mintha valami fekete savat öntöttek volna szívemre ami teljesen elpúsztítja azt. Csak azt éreztem, hogy borzasztóan mar. A csapot elzárva kiléptem a zuhany alol és a puha törölközőt a testem köré tekertem miközben a vizes hajam a vállamra omlott. Megtöröltem a hajam majd megszárítottam. Ahogy fésültem ki az összegabajodott tincseket valaki tekintetét éreztem magamon. Hátra néztem ahol Jorge állt az ajtóban és engem figyelt.
-Csak szólni akartam, hogy a lányok már kiválasztották a ruhád és kérték, hogy hozzam be neked.-nyújtott át egy egyszerű kék pólót fekete pulcsival amin egy What felirat szerepel meg egy nadrág is volt hozzá ami tele volt szögecsekkel és a fekete telitalpu cipőm. Átvettem a ruhákat és tovább igazítottam a hajam amikor a férjem visszacsukva az ajtót magamra hagyott. Én belebújtam a ruhába és a tükör elött állva kisminkeltem magam. Kívételesen most elösször egy fekete rúzst választottam és fekte füstösre színeztem a szememet. Tiszta emós csaj lett belőlem. Egy színezővel még fekete tincsket csináltam a hajamba majd felaggattam pár fekete ékszert magamra. Amikor normálisnak nyílvánítottam magam kiléptem a fürdő ajtaján és elindultam le a lépcsőn. A nappaliban láttam mindenkin a meglepettséget. A valószínűleg akkor ébredő fiam is kiejetette az autóját a kezéből.
-Apu az ott az én anyukám?-suttogta hitetlenkedve a páromnak aki a kezében tartotta.
-Igen fiam. Mármint azt hiszem.-méregetett tágra nyílt szemekkel.
-Tini hisz csodás vagy.-lépett oda Candi feleszmélve a sokkból. Eztán az ő példáját követte a többi lány is, megdicsérték az új kűlsőmet. Én ezt egy hamis mosolyal nyugtáztam majd a fekete bőrdzsekimbe bújva kiléptem a hűvős őszi időbe és kicsit jobban összehúztam magamon a kabátom. A lányok követtek és a kocsiba elhelyezkedtünk. Mech vezetett, az anyós üllésen én foglaltam helyet. Mögöttem Cande csatolta be magát, középen Alba helyezkedett végül pedig Mechi mögött Lodo dölt neki az ablaküvegnek.
-Na akkor nyomás.-tapsolt kettőt Alba és hirtelen felmordult a kocsi majd a mellettem ülő szőkeség a gázra lépett. Amikor elhagytuk az utcánkat kifordultunk a nagy főutra. Kicsit ismerős volt az út, sőt nagyon is. Azon gondolkoztam, hogy vagy a plázába megyünk vagy pedig orvoshoz. Egyből megvilágosodtam amikor elhaladtunk az óríási kivilágított pláza mellett. Nyugtalanul fészkelődtem a helyemen ami a csajoknak is feltünt ezért bekapcsolták a rádiót és mind énekelni kezdtek. Ahogy megérkeztünk a nagy zöld kórház elé egyből leesett, hogy hova hoztak. Hát persze, hogy nőgyógyászhoz. Én azonnal nyitottam az ajtót, hogy azt már nem, de akkor már Candelaria és Alba az ajtóm elött vártak és kétoldalról közrefogva elindultak a bejárat felé. Bárhogy is rángatóztam nem hagytak. Úgy éreztem magam mintha testőrőkkel vonultam volna végig a hosszú folyosón. Két oldalamon Ariel és Albi, mögöttem Lodo, elöttem pedig Mercedes haladt határozott léptekkel. A recepciónál elkérték a sorszámot és már ülhettünk is le a 11-es ajtó elött. A várakozás iagzán feszülté tett. A percek óráknak tűntek és fogalmam nem volt, hogy mit tehetnék, hogyan léphetnék le. Mivel erre nem sok esélyt láttam elővettem a táskámból a régi, rongyos, elnyűtt dalos füzetem és írni kezdtem. Egy emberre gondoltam akkor is és 2 óra alatt megszületett egy komplett dal.
Valahogy a szív mindig messze jár...
Keresed a jót,hátha Rád talál.
Kutatod a szépet,akarod az elmúlt időt.
Idegen az út a lábad előtt.
Te vagy aki megleptél,nem számítottam Rád,
De amikor Rám néztél,éreztem nincs tovább,
Veled jön a kezdet,légy a végső állomás,
Maradj még egy életen át!
Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Úgy rohan az élet,hogy soha nem hagy időt,
Ne menjünk el egymás mellett,
éljük át együtt a jövőt!
Bizonytalan lelkem most biztosat remél,
számítok rád mert szeretlek én,
számítok rád mert szeretlek én!
Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Az ember mindig új dologra vár,
mit meglel,elengedni fáj,fáááj,
Ne engedj el így kérlek,
hisz' nem ismerhetsz még
Egy szélhámos is szerethet úgy mint senki még....
Refr.:
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mindig légy velem akkor is ha fáj, hogyha távol vagyok,mindig vissza várj!
Ha bántalak,hidd el,akkor is csak Te vagy Nekem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Mert csak téged szeretlek kedvesem!
Elégedetten néztem a sorokat és az órámra pillantotam. Már 11:30 volt. Hirtelen felindulásból felpattantam a székről, de rájöttem, hogy ez rossz ötlet volt, mert egyszerre 4 lány ugrott rám, hogy itt kell maradjak. Azt hittem, hogy már levegőt sem vehetek ezért inkább a füzetembe rajzolgattam tovább. Újabb fél óra telt el amikor kijött az orvos, hogy ő most ebéd szünetet tart. Nekem ekkor elborult az agyam és a füzetem a földhöz csaptam és taposni kezdtem. Lodovica felkapta a kezébe én meg csak megrökönyödve pillantottam rá.
-Tessék egyél.-nyomott egy szendvicset a kezembe majd egy üveg kólát. Gyorsan kinyitotta a füzetet és olvasni kezdte az új dalom. Megmozdulni sem volt időm, mert már ugrándozva mutatta a lányoknak mire mindannyian sikítozni kezdtek. Szerintem a mellettünk ülő néni aki a sebészetre várakozott már migrént kapott és furán rángatózott a szeme ahányszor a lányok megszólaltak. Az már biztos, hogy mi soha nem votlunk egy hétköznapi társaság. Amikor Ruggerro minden áron el akarta érni, hogy Leon motorozzon mindehova kismotorral mentek. Rugg szó szerint egy kismotorral közlekedett mindenhol. Az emberek és a rajongók mindenhol megbámulták, de ő kitartó volt és akkor is elérte, hogy a fia motorra száljon. Hát a vége nem volt valami szép, mert a 3 éves kisgyerek közölte, hogy: "apa ez egy kaki" majd a földre vágva a motort eltotyogott. Az a kép mindannyiunk agyába belevésődött szerintem. Ahogy a vajas szalámis zsemlém majszoltam azt néztem, hogy a lányok a nagy örvendezés után sokkot kaptak, mert szó nélkül meredtek rám. Kicsit kezdett zavartá válni a helyzet és már majdnem felálltam, de ekkor visszajött a doki és a kinti kis képernyőn az én sorszámom villant fel. Elösször nem akartam bemenni, de végül győzött a négy lány és belökdöstek az ajtón. Cande is bejött velem, mert tudta, hogy nem fogok megszólalni. Hát jól tudta. Mire mindent megbeszélt az orvossal elképedve néztem rá, hogy mégis honnan tud ennyi mindent. A doki gondterhelten nézett rám és szépen megkért, hogy feküdjek fel az asztalra. Én persze megmakacsolva magam még azért sem engedelmeskedtem. Negyed óra küzdés után sikerült felrakni a vizsgálóasztalra és szépen lesszijjaztak.
2016. október 7., péntek
2.évad 27.rész
2 hónap telt el. Violettát visszakaptam, de, hogy milyen áron arról inkább nem beszélnék. Jorge is csak azt tudja, hogy nincs minden rendben. Gondolom ezt már levágta amikor nem szóltam hozzá senkihez egy hét után sem. Tegnap este például ültem a tv elött és emlékbetörések léptek elő. Ez annyit tesz, hogy újra lejátszódta az események a szemem elött. Minden nap újra és újra átélek mindent és minden éjjel sikítva kelek fel a rémálmaimból. Ma reggel tisztába tettem Violettát, Mateot elvittem az oviba aztán hazajöttem és visszaöltöztem pizsamába. Leültem a fotelba és csak bámultam magam elé.
-Martina ebböl elég.-lépett be az ajtón Jorge mögötte egy nővel.
-Ő a paciens?-érdeklődött. 50-es éveiben járó, barna haju, kék szemü nő.
-Igen. Már két hónapja nem beszél, 10 kilót fogyott és minden nap sikít.
-Mi történt 2 hónappal ezelött?-érdeklődött.
-Erre szeretnék én is választ kapni.-mondta a párom mire én felsikítottam. Újra láttam és éreztem azt a szörnyűséget.
-Nyogodjon meg kérem.-jött oda a nő.
-Szerelmem shhh nem lesz baj.-ölelt át szorosan a férjem.
-Kérem magunkra hagynak minket?
-Persze nekem amúgy is dolgoznom kell.-jelentette ki és egy puszit nyomva a homlokomra elment.
-Nos Martina én azért jöttem, hogy beszélgessek veled egy kicsit. Szólíts nyugodtan Kirának.Tudom, hogy mostanában nem vagy jól. Tudom, hogy nehéz, de el kell mondanod miért vagy ilyen.-kezdett bele a mondandójáb, de én csak hallgattam.-Figyelj mindenki aggódik érted, a családod a barátaid. Igaz, hogy a báttyád minden nap itt van? Tini kérlek válaszolj........Jó akkor most meghallgatunk pár felvételt.-vette elő a kis kazettáját amit el is indított. Madarak csicseregtek és csordogálta víz, de én hallottam mögötte valami mást is. Hallottam a hangáját. Éreztem a jelenlétét. Azonnal sikítozni kezdtem és elrohantam az emeletre. Persze Kira utánam jött és nem hagyott békén. Leült velem szemben az ágyra és képeket mutatott. Mármint inkább valami kis kép volt ami tiszta fekete és csak pár körvonal rajzolódott ki.
-Na mit látsz.-kérdezte, de én csak néztem tovább.-Jó akkor tessék itt egy lap és rajzold le az érzéseid színekbe.-mondta mire én felemeltem a lapot és a ceruzát és kiszineztem az egész lapot feketére majd vissza adtam.
-Feketeséget érzel?-érdeklődött, de én csak eldöltem az ágyon és a plafont bámultam mire ő is ezt tette. Kb. ez ment egész nap míg végül haza nem ért a férjem.
***Jorge***
Nagyon remélem, hogy Kira sikerrel járt, mert ha nem abba én belepusztulok. Amint beléptem az ajtón ő már ott állt.
-Na mi volt?-érdeklődtem.
-Nem menthetetlen, de hosszú folyamat lesz és ehez szüksége van rád és a barátaira. Mit szólnál ha szbadságot vennél ki?-kérdezte.
-Jó mennyit?-kérdeztem.
-Hát úgy 1-2 hónapot.-rágta a szája szélét.
-Elég egy?
-Persze, de ezt se egyszerre. Most legyél itthon egy hétig utána dolgozz 2 hetet és igy továb, és így tovább. Közben mások is jöjjenek. A testvére meg a többiek.
-Persze ez csak természetes. Amúgy ma mire jutottak?-kérdeztem félve.
-Erre.-nyomott a kezembe egy lapot ami tiszta feketére volt színezve. Erre én elnevettem magam.
-Azt az önfejü formáját. Ezzel nem ijeszt el senkit.-nevettem.
-El akart küldeni?-érdeklődött.
-Ha szépen akarjuk mondani igen.-mosolyogtam.
-Rednben viszont én most megyek. További szép napot. Viszlát!-ment el. Kimentem a kocsihoz, hogy a gyereket is kivegyem, de Mateo már kint játszadozott a kocsi körül.
-Mati ilyet nem szabad csinálni.-szidtam ke azonnal.
-Az én nevem Neymar.-vette fel a labdáját és szomórúan rámnézett.
-Na jolvan Neymar. Ha mostantól jól viselkedsz akkor születésnapodkor elmegyünk egy meccsre és találkozhatsz Neymaral.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Tényleg apa?-csillant fel a szeme.
-Igen, de ehez jól kell ám viselkedned.-guggoltam le elé és összeborzoltam a haját.
-Rendben apuci, de csak akkor ha nem borzolod többet össze a hajam.-jelentette ki és összekócolva a hajam bement a lákásba. Vajon kire ütött ez a gyerek? Én is fogtam magam és felmentem a feleségemhez.
-Szerelmem, megjöttem.-léptem be a szobába és egy puszit nyomva az arcára leültem mellé. Ő csak nézett és nézett, de egy szót sem szólt. Kezdtem egyre jobban aggódni miatta. A gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy a fiúnk bejött a szobába.
-Anya, anya nézd mit rajzoltam az oviba. Ez itt apa, Én, Vilu na és Te. Tetszik?-nézett rá aranyosan mire Tini elmosolyodott és bólintott egyet. Egyszer csak csoda történt és ő adott egy puszit Mateo homlokára. Mati boldogan szaladt ki, hogy tovább játszon. Martinának meg újra eltűnt a mosoly az arcáról. Rájöttem, hogy rajta csak a gyermekei segíthetnek. Ha róluk van szó ő bármit megtesz. Felhívtam Ruggerrot és mindenkit aki annó a Violettában szerepelt és megbeszéltem velük, hogy mit is kéne tenni. Ők azonnal rábólintottak, mert soha nem hagynának cserben egy családtagot. Újra felbattyogtam Tinihez és miközben ő aludt odabújtam mellé. Nem tehettem róla, de elkapott a sírás. Ahogy végig néztem rajta és láttam, hogy mennyire lefogyott, hogy karikásak a szemei. Teljesen elborzasztott ez a látvány és akkor lehullottak az első könnycseppek. Halkan sirdogáltam, de épp elég hangos volt ahoz, hogy felébressze a párom. Felült az ágyon és az arcomat fürkészte én meg nem tudtam abbahagyni. Olyan volt mint aki nem ismer. Egyszerűen csak bámult és semmi. Üresség volt a tekintete mögött.
-Kicsim bárcsak ne engedtelek volna el aznap. Nem tudom mi történt, de megkeresem Peter Lanzanit és addig ütöm amíg lélegzik.-sírtam tovább mire a kezét az arcomra helyezte és letörölt egy könnycseppet. Én megfogtam a kezét és egy puszit nyomtam rá majd szorosan magamhoz húzva átöleltem. Amikor lenyugodtam szóltam neki, hogy elmegyek, de Vilut itthon hagyom. Ő csak tovább nézte a szoba falát. Nem tudom mi lesz, de abban biztos vagyok, hogy át kell segítenünk a többiekkel ezen a helyzeten. Ezek a gondolatok kavarogtak a fejembe amíg meg nem érkeztem a srácokhoz a megbeszélt helyre.
-Szia Jorge.-jöttek oda a csajok és sorban megöleltek.
-Szia haver.-léptek oda a srácok is, hogy egy olyan fiús ölelést váltsunk.
-Sziasztok. Köszönöm, hogy eljöttetek. Már mindenki tudja, hogy mi történ, de rá kell jöjjünk, hogy Tini mi miatt nem beszél. Arra gondoltam, hogy elmennék Peterhez és beszélnék vele.
-Nem! Határozottan nem!-emelte fel a kezét Mech és kisétált a sorból.
-Igaza van. Ismerjük Martinát szerintem mind és ha most beszélne és itt lenne ő lenne az első aki leszidna ez miatt a hülyeség miatt. Ezért mi sem fogjuk megengedni.-állt mögém Candelaria és két kezét a vállamra tette.
-Figyu haver Tini nem engedné, hogy egyedül menjél, de ha jönne veled valaki monjuk én....-kezdte Ru, de félbeszakították.
-Azt meg se én se Tinu nem engednénk.-jelentette ki Candelita hatarozottan.
-De ha én mennék. Az senkit nem zavarna.-mondta Facu.
-Meg mondjuk én.-lépett oda Diego is.
-Kicsim biztosan ezt akarod?-ölelte át Diet Lodo.
-Persze.-puszilta meg a homlokát.
-Na és te Facu?-lépett hozzá oda Alba.
-Ez csak természetes.-csókolta meg Albit.
-Nem srácok ez így nem jó. Nekem kell beszélnem Peterrel. Ha ti ott vagytok nem fog mondani semmit.-mondtam határozottan.
-Ja, de ha valaki nincs ott akkor lepuffant.-szólaltak meg egyszerre.
-Nem érdekel! Én akkor is beszélek vele még ma.-csaptam dühösen bele az egyik fába. Elővettem a telefonom és megpróbálkoztam az egyik telefonszámmal. 4.-csengés után felvette.
-Mesélj csak Jorgito.-hallottam undorító hangját.
-Te engem ne becézgess! Martina miatt hívlak.
-Na mi baja a kicsikének?
-Épp ez az. Amióta visszahozta tőled a kicsit nem beszél és folyton csak sikoltozik. Mit csináltál vele?-keltem ki magamból, de Rugg a vállamra tette a kezét és így sikerült lenyugodnom valamennyire.
-Hát...hol is kezdjem.-mesélt.
-Mondjuk az elején.
-Na akkor kezdjük is a mesdélutánt.-nevetett fel.
-Martina ebböl elég.-lépett be az ajtón Jorge mögötte egy nővel.
-Ő a paciens?-érdeklődött. 50-es éveiben járó, barna haju, kék szemü nő.
-Igen. Már két hónapja nem beszél, 10 kilót fogyott és minden nap sikít.
-Mi történt 2 hónappal ezelött?-érdeklődött.
-Erre szeretnék én is választ kapni.-mondta a párom mire én felsikítottam. Újra láttam és éreztem azt a szörnyűséget.
-Nyogodjon meg kérem.-jött oda a nő.
-Szerelmem shhh nem lesz baj.-ölelt át szorosan a férjem.
-Kérem magunkra hagynak minket?
-Persze nekem amúgy is dolgoznom kell.-jelentette ki és egy puszit nyomva a homlokomra elment.
-Nos Martina én azért jöttem, hogy beszélgessek veled egy kicsit. Szólíts nyugodtan Kirának.Tudom, hogy mostanában nem vagy jól. Tudom, hogy nehéz, de el kell mondanod miért vagy ilyen.-kezdett bele a mondandójáb, de én csak hallgattam.-Figyelj mindenki aggódik érted, a családod a barátaid. Igaz, hogy a báttyád minden nap itt van? Tini kérlek válaszolj........Jó akkor most meghallgatunk pár felvételt.-vette elő a kis kazettáját amit el is indított. Madarak csicseregtek és csordogálta víz, de én hallottam mögötte valami mást is. Hallottam a hangáját. Éreztem a jelenlétét. Azonnal sikítozni kezdtem és elrohantam az emeletre. Persze Kira utánam jött és nem hagyott békén. Leült velem szemben az ágyra és képeket mutatott. Mármint inkább valami kis kép volt ami tiszta fekete és csak pár körvonal rajzolódott ki.
-Na mit látsz.-kérdezte, de én csak néztem tovább.-Jó akkor tessék itt egy lap és rajzold le az érzéseid színekbe.-mondta mire én felemeltem a lapot és a ceruzát és kiszineztem az egész lapot feketére majd vissza adtam.
-Feketeséget érzel?-érdeklődött, de én csak eldöltem az ágyon és a plafont bámultam mire ő is ezt tette. Kb. ez ment egész nap míg végül haza nem ért a férjem.
***Jorge***
Nagyon remélem, hogy Kira sikerrel járt, mert ha nem abba én belepusztulok. Amint beléptem az ajtón ő már ott állt.
-Na mi volt?-érdeklődtem.
-Nem menthetetlen, de hosszú folyamat lesz és ehez szüksége van rád és a barátaira. Mit szólnál ha szbadságot vennél ki?-kérdezte.
-Jó mennyit?-kérdeztem.
-Hát úgy 1-2 hónapot.-rágta a szája szélét.
-Elég egy?
-Persze, de ezt se egyszerre. Most legyél itthon egy hétig utána dolgozz 2 hetet és igy továb, és így tovább. Közben mások is jöjjenek. A testvére meg a többiek.
-Persze ez csak természetes. Amúgy ma mire jutottak?-kérdeztem félve.
-Erre.-nyomott a kezembe egy lapot ami tiszta feketére volt színezve. Erre én elnevettem magam.
-Azt az önfejü formáját. Ezzel nem ijeszt el senkit.-nevettem.
-El akart küldeni?-érdeklődött.
-Ha szépen akarjuk mondani igen.-mosolyogtam.
-Rednben viszont én most megyek. További szép napot. Viszlát!-ment el. Kimentem a kocsihoz, hogy a gyereket is kivegyem, de Mateo már kint játszadozott a kocsi körül.
-Mati ilyet nem szabad csinálni.-szidtam ke azonnal.
-Az én nevem Neymar.-vette fel a labdáját és szomórúan rámnézett.
-Na jolvan Neymar. Ha mostantól jól viselkedsz akkor születésnapodkor elmegyünk egy meccsre és találkozhatsz Neymaral.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Tényleg apa?-csillant fel a szeme.
-Igen, de ehez jól kell ám viselkedned.-guggoltam le elé és összeborzoltam a haját.
-Rendben apuci, de csak akkor ha nem borzolod többet össze a hajam.-jelentette ki és összekócolva a hajam bement a lákásba. Vajon kire ütött ez a gyerek? Én is fogtam magam és felmentem a feleségemhez.
-Szerelmem, megjöttem.-léptem be a szobába és egy puszit nyomva az arcára leültem mellé. Ő csak nézett és nézett, de egy szót sem szólt. Kezdtem egyre jobban aggódni miatta. A gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy a fiúnk bejött a szobába.
-Anya, anya nézd mit rajzoltam az oviba. Ez itt apa, Én, Vilu na és Te. Tetszik?-nézett rá aranyosan mire Tini elmosolyodott és bólintott egyet. Egyszer csak csoda történt és ő adott egy puszit Mateo homlokára. Mati boldogan szaladt ki, hogy tovább játszon. Martinának meg újra eltűnt a mosoly az arcáról. Rájöttem, hogy rajta csak a gyermekei segíthetnek. Ha róluk van szó ő bármit megtesz. Felhívtam Ruggerrot és mindenkit aki annó a Violettában szerepelt és megbeszéltem velük, hogy mit is kéne tenni. Ők azonnal rábólintottak, mert soha nem hagynának cserben egy családtagot. Újra felbattyogtam Tinihez és miközben ő aludt odabújtam mellé. Nem tehettem róla, de elkapott a sírás. Ahogy végig néztem rajta és láttam, hogy mennyire lefogyott, hogy karikásak a szemei. Teljesen elborzasztott ez a látvány és akkor lehullottak az első könnycseppek. Halkan sirdogáltam, de épp elég hangos volt ahoz, hogy felébressze a párom. Felült az ágyon és az arcomat fürkészte én meg nem tudtam abbahagyni. Olyan volt mint aki nem ismer. Egyszerűen csak bámult és semmi. Üresség volt a tekintete mögött.
-Kicsim bárcsak ne engedtelek volna el aznap. Nem tudom mi történt, de megkeresem Peter Lanzanit és addig ütöm amíg lélegzik.-sírtam tovább mire a kezét az arcomra helyezte és letörölt egy könnycseppet. Én megfogtam a kezét és egy puszit nyomtam rá majd szorosan magamhoz húzva átöleltem. Amikor lenyugodtam szóltam neki, hogy elmegyek, de Vilut itthon hagyom. Ő csak tovább nézte a szoba falát. Nem tudom mi lesz, de abban biztos vagyok, hogy át kell segítenünk a többiekkel ezen a helyzeten. Ezek a gondolatok kavarogtak a fejembe amíg meg nem érkeztem a srácokhoz a megbeszélt helyre.
-Szia Jorge.-jöttek oda a csajok és sorban megöleltek.
-Szia haver.-léptek oda a srácok is, hogy egy olyan fiús ölelést váltsunk.
-Sziasztok. Köszönöm, hogy eljöttetek. Már mindenki tudja, hogy mi történ, de rá kell jöjjünk, hogy Tini mi miatt nem beszél. Arra gondoltam, hogy elmennék Peterhez és beszélnék vele.
-Nem! Határozottan nem!-emelte fel a kezét Mech és kisétált a sorból.
-Igaza van. Ismerjük Martinát szerintem mind és ha most beszélne és itt lenne ő lenne az első aki leszidna ez miatt a hülyeség miatt. Ezért mi sem fogjuk megengedni.-állt mögém Candelaria és két kezét a vállamra tette.
-Figyu haver Tini nem engedné, hogy egyedül menjél, de ha jönne veled valaki monjuk én....-kezdte Ru, de félbeszakították.
-Azt meg se én se Tinu nem engednénk.-jelentette ki Candelita hatarozottan.
-De ha én mennék. Az senkit nem zavarna.-mondta Facu.
-Meg mondjuk én.-lépett oda Diego is.
-Kicsim biztosan ezt akarod?-ölelte át Diet Lodo.
-Persze.-puszilta meg a homlokát.
-Na és te Facu?-lépett hozzá oda Alba.
-Ez csak természetes.-csókolta meg Albit.
-Nem srácok ez így nem jó. Nekem kell beszélnem Peterrel. Ha ti ott vagytok nem fog mondani semmit.-mondtam határozottan.
-Ja, de ha valaki nincs ott akkor lepuffant.-szólaltak meg egyszerre.
-Nem érdekel! Én akkor is beszélek vele még ma.-csaptam dühösen bele az egyik fába. Elővettem a telefonom és megpróbálkoztam az egyik telefonszámmal. 4.-csengés után felvette.
-Mesélj csak Jorgito.-hallottam undorító hangját.
-Te engem ne becézgess! Martina miatt hívlak.
-Na mi baja a kicsikének?
-Épp ez az. Amióta visszahozta tőled a kicsit nem beszél és folyton csak sikoltozik. Mit csináltál vele?-keltem ki magamból, de Rugg a vállamra tette a kezét és így sikerült lenyugodnom valamennyire.
-Hát...hol is kezdjem.-mesélt.
-Mondjuk az elején.
-Na akkor kezdjük is a mesdélutánt.-nevetett fel.
2016. október 1., szombat
Jortini 2.évad 26. rész
-Hát akkor legyen. Hol találkozzunk?-tértem a tárgyra.
-A megismerkedésünk helyszínén.
-De hát az a.....-akadt el a szavam.
-Nem akarok olyan helyre menni ahol sok az ember és ha megpróbálod magaddal hozni a pasikádat akkor megölöm Violettát.-jelentetteki egyszerűen.
-Rendben nem lesz semmiféle próbálkozás.-ígértem meg mire ő letette a telefont. Hirtelen jött az sms, hogy reggel 8-kor menjek arra a helyre.
-Ni mi volt?-kérdezte Yoyi aggodva miközben szorosan átölelt. Én csak megráztam a fejem és nagy zokogásban törtem ki.
-Miért velünk történik minden rossz?-furtam a fejem a vállába.
-Shhhhh nem lesz semmi baj. Vilu éppségben haza fog érni. Tudod mit?
-Mit?-szipogtam és a könnyeimmel küszködve belenéztem nagy barna szemeibe.
-Holnap nem megyek dolgozni hanem itt foglak várni Mateoval együtt és ha baj van azonnal megyek érted.-puszilta meg a homlokom én meg csak mosolyogva bólintottam egyet.
-Menjünk fel aludni.-suttogtam magam elé bámulva.
-Rendben.-kapott fel a kezébe és elvitt a hálonkba. Átöltöztünk pizsibe és lefeküdtünk aludni. Hát én igazából nem aludtam inkább a sötétbe ülve néztem magam elé. Ezzel csak azt értem el, hogy Jorge amikor át akart ölelni nem talált maga mellett és azonnal felriadt. Kétségbe esve kezdett tapogatozni és a nevemen szólítgatott.
-Nyugi itt ülök.-fogtam meg a kezét mire magára rántott és egyre szorosabban ölelt miközben fejét a nyakamba fúrta.
-Tudod mennyire megijesztettél?-csókolt meg mire én lehajtottam a fejem.
-Ne haragudj.-mondtam szomórúan. Ő erre felkapcsolta az éjjeli lámpát és felülve az ölébe ültetett.
-Semmi baj csak legközelebb ne csinálj ilyet, mert most megijedtem, hogy Peter téged is elvitt.-puszilta meg a nyakam.
-Rendben. Igazság szerint csak Vilun gondolkodtam. Vajon fázhat vagy talán éhes? Mi van ha ó nincs is fedett tér alatt? Rajta maradt vajona kicsi kabátja?-estem kétségbe.
-Hé, hé kicsim. Biztos jolvan. Nem lesz semmi baja.-nyugtatott hasztalanul.
-Rendben. Alig várom, hogy reggel legyen és el tudjak menni Viluért.
-Én nem várom, mert az a barom valamit csinálni akar veled és ha bántani mer tuti kinyírom. Szorult ökölbe a keze és egyre idegesebb lett.
-Nekem nem lesz bajom.-simítottam végig az arcán.
-Komolyan ha veled valami történik én azt nem élem túl.-csókolt meg én meg csak elpirulva néztem őt és csak ennyit tudtam kinyőgni.
-Szeretlek.-nevettem zavaromba.
-Én is te lüke. Imádlak főleg amikor zavarba jössza a férjedtől.-nevetett mire én bevágtam a durcit.
-Hagyj.-fordultam el.
-Na már durci királnyő. Én csak az igazat mondom.-röhögött és tényleg igaza volt.
-Jo igazd van, de nem tehetek róla, hogy ennyi év elteltével még mindig remeg a gyomrom ha megcsókolsz, elszédülök ha érzem az illatod és minden percben az ájulás kerülget ha a közelembe vagy. Ráadásul ha ilyen szépeket mondasz én abba belebolonduok. Jorge Blanco én napról napra egyre jobban szeretlek.-ismertem be.
-Én tudtam. Én egy isten vagyok. Engem ki ne szeretne.-rontotta el a szép pillanatot.
-Erre neked is valami ilyet kellett volna mondanod nem pedig magadat tovább fényzni. Mondjuk ezt az egót már nincs hova.-nevettem.
-Tudom. Én is szeretlek az életemnél is jobban. Te vagy a mindenem, a másik felem. Nélküled nem egész az életem.-tett vallomást ő is én nekwm mwg megint pirbe borult az arcom mire ő megcsókolt amitől már lángolt a fejem. Nem hagyta, hogy befejezzük. Nem volt este semmi olyan csak csók és ölelkezés. Szeretek csak a karjaiba feküdni és beszívni az illatát. Megynugtató, de mégis bennem volt az a tudat, hogy a gyermekem egy rossz ember karjaelaludtam. Végül az álmosság győzött és elaludtam. Reggel már hat órakór felketem és lementem a konyhába reggelit készíteni Jorgenak. Magamnak nem csináltam, mert tudtam, hogy nem fogok tudni enni. Csináltam egy kis barssoit meg braune-t. 7-kor felkelt a férjem is és gondolom az illatok lecsalogatták.
-Jó reggelt.-köszöntöttem mire ő hátulról átölelt és belepuszilt a nyakamba.
-Jó reggelt szerelmem. Csak nem a kedvencemet csináltad.-fordított maga feleé és egy puszit nyomott a számra.
-De azt.-húztam halvány mosolyra a számat. Gyorsan megterítettem neki és kiraktam az asztalra az ételt.
-Te nem eszel?-kérdezte miközben teljesen elkomolyodott.
-Nem. Most nem tudnék.-hajtottam le a fejem.
-Akkor én sem eszek.-állt fel.
-Jorge ne csináld ezt. Tudom, hogy te rosszul vagy ha nem eszel reggel. Ne akard, hogy miattad is aggodnom keljen.-simítottam végig az arcán.
-Rendben, de ahogy hazaértél eszel.-jelentette ki.
-Rendben.-pusziltam meg a feje tetejét.
-A megismerkedésünk helyszínén.
-De hát az a.....-akadt el a szavam.
-Nem akarok olyan helyre menni ahol sok az ember és ha megpróbálod magaddal hozni a pasikádat akkor megölöm Violettát.-jelentetteki egyszerűen.
-Rendben nem lesz semmiféle próbálkozás.-ígértem meg mire ő letette a telefont. Hirtelen jött az sms, hogy reggel 8-kor menjek arra a helyre.
-Ni mi volt?-kérdezte Yoyi aggodva miközben szorosan átölelt. Én csak megráztam a fejem és nagy zokogásban törtem ki.
-Miért velünk történik minden rossz?-furtam a fejem a vállába.
-Shhhhh nem lesz semmi baj. Vilu éppségben haza fog érni. Tudod mit?
-Mit?-szipogtam és a könnyeimmel küszködve belenéztem nagy barna szemeibe.
-Holnap nem megyek dolgozni hanem itt foglak várni Mateoval együtt és ha baj van azonnal megyek érted.-puszilta meg a homlokom én meg csak mosolyogva bólintottam egyet.
-Menjünk fel aludni.-suttogtam magam elé bámulva.
-Rendben.-kapott fel a kezébe és elvitt a hálonkba. Átöltöztünk pizsibe és lefeküdtünk aludni. Hát én igazából nem aludtam inkább a sötétbe ülve néztem magam elé. Ezzel csak azt értem el, hogy Jorge amikor át akart ölelni nem talált maga mellett és azonnal felriadt. Kétségbe esve kezdett tapogatozni és a nevemen szólítgatott.
-Nyugi itt ülök.-fogtam meg a kezét mire magára rántott és egyre szorosabban ölelt miközben fejét a nyakamba fúrta.
-Tudod mennyire megijesztettél?-csókolt meg mire én lehajtottam a fejem.
-Ne haragudj.-mondtam szomórúan. Ő erre felkapcsolta az éjjeli lámpát és felülve az ölébe ültetett.
-Semmi baj csak legközelebb ne csinálj ilyet, mert most megijedtem, hogy Peter téged is elvitt.-puszilta meg a nyakam.
-Rendben. Igazság szerint csak Vilun gondolkodtam. Vajon fázhat vagy talán éhes? Mi van ha ó nincs is fedett tér alatt? Rajta maradt vajona kicsi kabátja?-estem kétségbe.
-Hé, hé kicsim. Biztos jolvan. Nem lesz semmi baja.-nyugtatott hasztalanul.
-Rendben. Alig várom, hogy reggel legyen és el tudjak menni Viluért.
-Én nem várom, mert az a barom valamit csinálni akar veled és ha bántani mer tuti kinyírom. Szorult ökölbe a keze és egyre idegesebb lett.
-Nekem nem lesz bajom.-simítottam végig az arcán.
-Komolyan ha veled valami történik én azt nem élem túl.-csókolt meg én meg csak elpirulva néztem őt és csak ennyit tudtam kinyőgni.
-Szeretlek.-nevettem zavaromba.
-Én is te lüke. Imádlak főleg amikor zavarba jössza a férjedtől.-nevetett mire én bevágtam a durcit.
-Hagyj.-fordultam el.
-Na már durci királnyő. Én csak az igazat mondom.-röhögött és tényleg igaza volt.
-Jo igazd van, de nem tehetek róla, hogy ennyi év elteltével még mindig remeg a gyomrom ha megcsókolsz, elszédülök ha érzem az illatod és minden percben az ájulás kerülget ha a közelembe vagy. Ráadásul ha ilyen szépeket mondasz én abba belebolonduok. Jorge Blanco én napról napra egyre jobban szeretlek.-ismertem be.
-Én tudtam. Én egy isten vagyok. Engem ki ne szeretne.-rontotta el a szép pillanatot.
-Erre neked is valami ilyet kellett volna mondanod nem pedig magadat tovább fényzni. Mondjuk ezt az egót már nincs hova.-nevettem.
-Tudom. Én is szeretlek az életemnél is jobban. Te vagy a mindenem, a másik felem. Nélküled nem egész az életem.-tett vallomást ő is én nekwm mwg megint pirbe borult az arcom mire ő megcsókolt amitől már lángolt a fejem. Nem hagyta, hogy befejezzük. Nem volt este semmi olyan csak csók és ölelkezés. Szeretek csak a karjaiba feküdni és beszívni az illatát. Megynugtató, de mégis bennem volt az a tudat, hogy a gyermekem egy rossz ember karjaelaludtam. Végül az álmosság győzött és elaludtam. Reggel már hat órakór felketem és lementem a konyhába reggelit készíteni Jorgenak. Magamnak nem csináltam, mert tudtam, hogy nem fogok tudni enni. Csináltam egy kis barssoit meg braune-t. 7-kor felkelt a férjem is és gondolom az illatok lecsalogatták.
-Jó reggelt.-köszöntöttem mire ő hátulról átölelt és belepuszilt a nyakamba.
-Jó reggelt szerelmem. Csak nem a kedvencemet csináltad.-fordított maga feleé és egy puszit nyomott a számra.
-De azt.-húztam halvány mosolyra a számat. Gyorsan megterítettem neki és kiraktam az asztalra az ételt.
-Te nem eszel?-kérdezte miközben teljesen elkomolyodott.
-Nem. Most nem tudnék.-hajtottam le a fejem.
-Akkor én sem eszek.-állt fel.
-Jorge ne csináld ezt. Tudom, hogy te rosszul vagy ha nem eszel reggel. Ne akard, hogy miattad is aggodnom keljen.-simítottam végig az arcán.
-Rendben, de ahogy hazaértél eszel.-jelentette ki.
-Rendben.-pusziltam meg a feje tetejét.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)