Csak másnap reggel keltem fel olyan 8 óra fele. A báttyám még békésen szuszogott mellettem én meg megpróbáltam halkan kibújni melőle. Sikerrel jártam és már a hideg lépcsőfokokon igyekezetem lefele mezitláb amikor a férjem hangja csapta meg a fülemet.
-Nagyon hiányzik Cande. A csókja, az ölelése, de annál inkább a hangja és a mosolya. Nem tudom, hogy kibírom-e, hogy ilyen lett.
-Miért el akarod hagyni?-kérdezte Candelita.
-Nem dehogy is. Elöbb halok meg minthogy a legnagyobb nehézségben hagyjam el őt. Én csak azt mondom, hogy belepusztulok abba, hogy így kell látnom. Ahhhjjj.-hallottam kétségbeesett egyben ideges hangját. Szépen lassan tovább indultam a lépcsőn. Soha nem volt az erősségem a halkan járás. Mind a ketten felkapták a fejüket az érkezésemre. Ahogy megláttam a férjem szomórú arcát éreztem valami szúró fájdalmat a mellkasomba. Hiányzott nagyon. Igaz, hogy csak egy napja nem láttam, de nekem ez volt az örökkévalóság. Lassú léptekkel elé sétáltam és mogyoróbarna szemeibe néztem ami csillogott a könnyektől. Gondolkodás nélkül egy csókot nyomtam a szájára és szorosan hozzábújtam. Majd meg fulladtam olyan szorosan ölelt, de nem bántam. Sűrű hajába markoltam és a nyakába pusziltam. Lassan eltolt magától majd a tekintetembe furta az övét és aggódva fürkészett.
-Kérsz valami reggelit?-kédezte Ariel, de én megráztam a fejem és a nappaliba sétálva a zongorához ültem. Az I Want You című dalomat zongoráztam, de nem énekeltem. Egy hang nem jött ki a torkomon. Nem is akartam énekelni, de jó volt újra zongorázni. Ahogy az újjaim a billentyűkhöz értek valami leirhatatlan érzés volt. Egyé váltam a zongorával és a zenével. A végén a párom mellém üllt és játszani kezdte a Podemost. Az volt amit utoljára énekeltem. Még a Peterrel való találkozásom napja elötti este volt. Azért énekeltük, hogy a fiúnk el tudjon aludni. Csak mosolyogva hallgattam majd a dal végeztével szó nélkül felsétáltam a szobába ahol Rugg még mindig aludt. Leguggoltam az ágy elé és egy puszit nyomtam a homlokára mire neki kipattantak a szemei és mosolyogva nézett rám.
-Nem fogsz még beszélni igaz?-kérdezte mire én szomórúan felálltam és bementem a fürdőbe. Most következett a másik karom, de ezen már az erek mentén húztam végig a pengét. Óriási mázlim volt, mert úgy nem találtam eret. Újra beálltam a zuhany alá és elővettem a tusfürdőt. Bekentem magam majd hagytam, hogy csípje a sebemet. A külső fájdalommal eltereltem a lelki fájdalmam ami olyan erős volt, hogy ordítani tudtam volna, de már ahoz sem volt elég erőm. A kis kabinból kilépve a testem köré tekertem a puha fekete törölközőt és a tükör elé álltam, hogy megnézzem magam. Elösszőr elgondolkodtam, hogy ez tényleg én vagyok-e. A szemeim alatt kékes lilás karikák voltak, az arcom teljesen sápadt volt és a szemeim nem a szokásos barna színűek voltak hanem szürkék. Megfogtam a piros fogkefém és egy kis mentolos fogkrémet raktam rá majd fogatmostam. Eztán megszárítottam a hajam és begöndörítettem. Felrakatm egy erős füstös sminket majd a fürdőben lévő szekrényből kivettem a ruhám. Egy feket trikó volt, fekete bőr nadrággal és dzsekivel. A cipőm szintén egy fekete fűzős magas sarkú volt.
-Biztos rendben lesz?-járkált fel alá a báttyám.
-Persze hamarosan felébred.-jelentette ki Jorge és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Szerintetek mit mondhatott neki Peter a szüleinkel kapcsolatosan?-kérdezte Ru.
-Nekem azt mondta Peter, hogy nem autóbalesetben haltak meg vagy valami ilyesmi volt a lényeg.-mesélte a párom. Igaza volt. Nem autóbaleset volt.
-Ezt nem értem.-rázta a fejét Candelaria.
-Azt hiszem én igen.-kezdett könnyezni a tesóm.
-Akkor mond.-kérte a férjem.
-Peter ölte meg őket. Tuti, hogy elmesélte a hugomnak, hogy hogyan és Ő ezáltal sokkot kapott.-magyarázta szinte már sírva.
-Akkor biztos ezáltal jöttek neki az emlékbetörések.-esett le Yoyinak is. Kezd nekik is összeállni a kép. Ebben az gészben Ruggerrot sajnálom a legjobban, mert ha rájön, hogy pontosan mi történt akkor teljesen össze fog roppani. Hirtelen megint elsötétült minden majd amikor kinyitottam a szemem már a saját testemben voltam viszont a fejem nagyon fájt. A buksim fogva próbáltam felülni.
-Hé felkelt.-hallottam Candelaria hangját.
-Nyugi csak lassan.-sietett oda hozzám a szerelmem.
-Mindjárt itt vannak a srácok.-jött oda Rugg a könnyeit törölgetve.
-Jó sokáig aludtál. Már azt hittem, hogy be kell vigyelek a kórházba.-simogatta a kezem Yoyi. Gyorsan rápillantottam a fali órára ami már délután 4 órát mutatott. Tényleg sokáig voltam elájulva.
-Hejhó.-toppantak be a barátaink.
-Hoztunk nutellát.-kiabálata Mechi, Lodo és Alba mire nekem felcsillantak a szemeim.
-Ja meg van Chips.-szólt Nico.
-Meg popcorn és fagyi is.-tette le a cuccokat Samu.
-A filmet is hoztuk.-mutatta fel Diego.
-Akkor hajrá.-kezdtek el besötétiteni és a 200cm-es Tv-t bekapcsolva mindenki elhelyezkedett valahol. Egyik oldalamon Jorge foglalt helyet a másikon pedig a testvérem. Benyomták a filmet és kezdődhetett is. Egy adag nutellát véve a kezembe figyeltem a történéseket. Egy lányról szól aki boldog házasságban él, vannak gyerekei, de egy nap szörnyű sokk éri. Megerőszakolják, de ezt nem meri elmondani inkább nem beszél senkivel. Ez elhúzódik egy ideig, de a szerelme annyit fáradozik, hogy újra a régi legyen minden, hogy egy nap megtörik a jég és a csaj megszólal. Elmesél mindent a családjának. Végül is a lényeg az volt, hogy a szerelem mindent legyőz meg az, hogy a srácok hassanak rám valahogy. Az igaz, hogy ha megnyílnék azt csak is Jorgenak. A film végeztével megittam a maradék üditőm és felmentem az emeltre, hogy összeszedjem a cuccaim. Eszembe jutotott, hogy na most mindent elmesélek, de nem tudnék ekkora fájdalmat okozni a testvéremnek és Jorgenak se, hogy végighalgassa mi történt velem. Az utolsó cuccom raktam bele a bőröndömbe amikor betoppant a férjem.
-Indulhatunk?-kérdezte mire én kimentem a szobából.-Akkor ezt vehetem igennek?-szaladt utánam ki a kocsihoz. Bepattantam az anyósüllésre és a rádiót bekapcsolva felhúztam a lábaim. A párom is beült mellém majd beinditotta a kocsit és már ki is mentünk Candéék utcájából. Útközben Jorge másodpercenként pillantott rám, hogy mit csinálok, de szerintem csak azt ellenőrizte élek-e. Ha a helyébe lennék én is mindig ellenőrizném magam. Konkrétan bármelyik perceben képes vagyok feldobni a pacskert amilyen most az idegállapotom. Amint hazaértünk és beléptem a ház ajtaján a fiam ugrott a nyakamba és Clari aki gondolom a kicsikre vigyázott.
-Szia Tinita akkor én azt hiszem mennék is.-puszilt meg és már el is tünt. Yoyi is bejött és puszit nyomva a gyermekeinek elvitte Matit fürdeni én pedig addig Viluval foglalkoztam. Megetettem és tisztába tettem. Eztán felvittem a szobájába és lefektettem aludni. Amint megitta a tejecskéjét el is nyomta az álom. Egy puszit nyomva a homlokára átmentem és megnéztem a fiamat is aki már szintén aludt. Bementem a hálónkba ahol a férjem már egy szál alsónadrágban feküdt és a plafont bámulta. Én is pizsomába bújtam ami egy cicás trikót és egy rövidnacit testesített meg és feléfordulva lefeküdtem.
-Nem tudok már mit kitalálni, hogy szóra birjalak. Úgy néz ki, hogy neked nem elég erős a szerelmed irántam. Egyet tudok, hogy most egy időre abbahagyom a munkát és itthon maradok veled. Annyira más lenne minden ha akkor nem hagylak elmenni. Talán ha én megyek el vagy nem is tudom, de sajnálom ezt az egészet. Én Szeretlek és fáj így látnom téged.-gyűltek könnyek a szemeibe miközben felült. Ekkor én beültem az ölébe és a nyakánál átkarolva a feje tetejére tettem az állam és én is sírni kezdtem. Hosszú idő után újra folyni kezdtek a könnyeim és akkor......akkor volt az.....amikor....
-Sajnálom.-mondtam igen csak rekedtes hangon. Mondjuk azt, hogy inkább suttogtam.
-Te megszólaltál? Komolyan megszólaltál?-tólt el magától kedvesem, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Igen.-bólogattam sírva mire magához ölelt, de már boldog volt.
-El sem tudod, hinni, hogy mennyire szeretlek.-puszilgatott.
-Én is téged.-szálltam le róla és vele szembe leültem törökülléseb. Egy valamiről viszont megfeledkeztem a vágásokról a karomon.
-Tini mit tettél magaddal. Istenem kicsim.-vette karom a kezei közé és ovatosan megpuszilta a hegem/hegeim.
-Ez már hiányzott.-húzott be maga mellé a takaró alá és szorosan átölelt.
-Nekem is.-suttogtam még mindig, mert hangom az még nem volt.
-Menjünk le a konyhába. Csinálok neked olyan teát ami hamar helyrehozza a hangod.-mosoolygott kedvesen és kiszállt az ágyból.
-Neked be kell menned dolgozni.-ismertettem a tényeket.
-Nem kell. Kivettem egy hét szabit, mert veled és a gyerekekkel akarok lenni.
-Komolyan?-kaptam a számhoz a kezem mosolyogva.
-Igen, de menjünk és keltsük fel a fiúnkat mivel neki ovi.-nevetett és a kezeit az enyémre kulcsolva átmentünk Mateo szobályába.
-Jó reggelt kincsem.-suttogtam és egy puszit nyomtam az arcára.
-Szia anya. Te beszél és mosolyogsz? Apa anya beszél és boldog is.-szaladt oda boldogan az apjához és a nyakába ugrott.
-Tudom, de most készülődnünk kell, mert ovi van.-mondta Yoyi.
-Ne apa nem akarok!-kezdett hisztizni.
-Kicsi Neymarom figyelj csak már csak ma kell menned utána nem mivel már csak pár nap és karácsony.
-Basszus tényleg.-csapott a fejére a férjem.
-Basszus anya igazad van.-utánozta Mati mire én rosszalló pillantást vetetettem felé.
-Ilyet nem mondunk. Apa sem akart ilyet mondani.-mondta mérgesen már amilyen mérgesen lehet suttogni.
-Anyuci sajnálom, de miért suttogsz?
-Anyának fáj a torka és egy ideig most nem tud beszélni.-meséltem, hogy mi a probléma.
-Jó akkor menünk, mert Lenat már jó lenne látni.-vörösödött el egy picit.
-Akkor menjünk csajozni.-vette ki Yoyi a kezemből és elindultak.
-KHMMM!-köhintettem egy nagyot és azt hiszem a férjem vette a célzást.
-Mármint a kiskrapekot elviszem csajozni én meg hazajövök a világ legszebb feleségéhez.-jött vissza és megcsókolt majd elmentek a fürdőbe készülődni. Átmentem a lányomhoz is aki már a kiságyban üldögélt és nevetgélt.
-Jó reggelt kincsem.-guggoltam le a kiságy elé a és néztem ahogy játszik. Hirtelen mögém mutatott és így szólt.
-Papa.-ejette ki az első szót. Én felállva megfordultam és megpillantottam az apját.
-Azt mondtad, hogy papa?-jött be nevetve.
-Igen azt.-dunnyogtam és otthagytam őket. Lementem a konyhába ahol a fiam épp a műzliét falatozta.
-Anya ott a teád. Apuci azt mondta, hogy ezt meg kell innod.-állt fel a székéről és idehozta nekem.
-Köszönöm kicsim.-simogattam meg az arcát mire ő boldogan ült vissza enni. Megittam a teát és elmentem a zongorához. Leültem és játszani kezdtem az I Want You-t, de amikor énekelni próbáltam valami nyekergés jött ki helyette. A fiam a füléhez kapva jött ki hozzám.
-Anya neeee!-kiabálta erre én újra belekezdtem. Végül már a férjem is leszaladt a lépcsőn.
-Szerelmem ne erőlködj, nem lesz jobb.-lépett oda mellém.
-Nekem énekelnem kell.-fakadtam sírva.
-Majd fogsz is, de nem most.-simogatta a hátam.
-Ez az egyetlen ami megynugtat. A zene a mindenem.-álltam fel és hozzábújva a fejem a mellkasába fúrtam.
-Várj csak.-tolt el magától és odaült a zongorához majd a Podemost kezdte el játszani rajta. Amikor énekelni kezdett melegség töltötte el a testem, a gerincemen pedig végigfutott a hideg. Egy pillanatra újra boldognak éreztem magam. Éreztem, hogy vagyok valaki és, hogy az életem még nem romlott el teljesen. A dal végeztével felállt a zongorától és a derekamnál fogva magához húzott majd megcsókolt.
-Fújj ne már! Ne elöttem! Menjetek tudjátok izé szobára! Valahogy Ru bácsi is mindig így mondja.-szakította meg a pillantunkat Mati.
-Tényleg? Ezt szokta mondani Ruggerro?-kérdezte az apja.
-Igen.-nézett aranyosan azokkal a nagy barna szemeivel.
-Na mindegy is. Nyomás az oviba.-mondta és a gyereket felkapva felém fordult.
-Baj van?-kérdeztem.
-Nincs semmi. Hozd Vilut és ha Mateot leraktuk az ovinál el kell mennünk a báttyádhoz és el kell mesélj neki minden.-nézett rám komolyan bennem meg még a vér is meghült.
