Pár óra elteltével az orvosok kijöttek. Jorge odasétált hozzánk és közölte, hogy sikerült a műtés.
-Akkor ezek szerint minden rendben.-nézett rá csillogó szemekkel vörös hajú barátnőm.
-Nem Candi ezt még nem tudjuk biztosan. Meg kell várni, hogy a szervezet képes lesz-e befogadni a májat.
-Értem és esetleg bemehetünk hozzá?-kérdezte Rugg.
-Persze menjetek csak.-mosolygott és az egyik ajtóra mutatott. Mindenki bement kivéve engem.
-Jorge beszélhetnénk?-ragadtam meg szerelmem karját.
-Jobb ha nem szólsz hozzám.-nézett mérgesen. Láttam a csalódottságot a szemében.
-Én szeretlek és......
-Ha szeretnél elkülted volna azt az idióta gyereket.
-Ő a barátom.-hajtottam le a fejem.
-Én meg a férjed és ő csókolt meg téged. Lehet, hogy akkor még nem voltunk házasok, de gyerekünk már volt és szerettél.-emelte fel a hangját.
-Ahogy most is.-simítottam meg az arcát.
-Ha szeretnél Damon nem puszilgatna és ölelgetne a kis csókotok után.-indult el, de én utána mentem és a karját megragadva megam felé fordítottam.
-Na ide figyelj Blanco. Egy: nekem baráton kívűl nem jelent mást Damon és bármennyire is szeretném eltávolítani magamtól nem megy, mert gyerekkori barátom. Kettő: én szertlek és ezen nem változtathat senki és semmi. Nem elég neked, hogy a feleséged vagyok és van kettő gyerekünk? Három: gondolkozz el egy kicsit a te dolgaidon és a múlton is és akkor majd beszélünk.-mondtam idegesen és elviharzottam. Nem tudtam hova menjek. Damonhoz most nem mehetek, a srácok meg mind bent vannak a kórházba. Gondolkodás nélkül megfogtam Mateot aki a portán játszott meg a kicsi Vilut akire az egyik nővér vigyázott és hazamentem velük. Otthon egy bőröndbe összeszedtem a cuccainkat és elmentem Clarahoz. Otthon csak ennyi üzenetet hagytam:
Kedves Jorge!
Tudom, hogy én is hibás vagyok, de te nagyon túl dramatizálod a dolgokat. A gyerekeket elviszem, mert neked nem lenne rá időd a munka mellett. Te is csalódtál bennem, de én is benned. Sajnálom, de ennek itt a vége. A kicsiket láthatod amikor csak szeretnéd.
Ui: Tini
Útközben végig Jorge járt a fejemben meg az elmúlt éveink. Emlékszem az első találkozásra. Talán egy bőröndön estem át? Annyira zavarba voltam, hogy az hihetetlen. Két hétig rá sem mertem nézni aztán egy buli alkalmával kiöntöttem neki a szívem amikor ő meg szakított Sthepivel. Másnap meg amikor turnézni mentünk na akkor.....akkor változott meg minden. Ott a repülőn csókoltam meg elösször. Valami hihetetlen volt. Meg hát a tetoválások amik még mindig rajtunk vannak. Ahányszor rá nézek elő törnek az emlékek. Meg a sok veszekedés amikor kiderült, hogy van egy testvére, a Facundos ügy, a sok Lovacska. Ha újra kezdhetném az életem újra ugyan így tennék és újra jelentkeznék főszereplőnek a Violettába. Akkor megint bele szerethetnék életem értelmébe, világra hozhatnám az én két csodálatos gyermekem. Annyira hülye vagyok. Hogy hagyhattam ott Jorget? Szeretem és nem akarok nélküle élni csak azért, mert történt köztünk egy nagyon kicsi vita. Azonnal lefékeztem és megfordultam az út közepén majd a házunkig meg sem álltam. Kipattantam a kocsiból és már futottam is be a házba. Bent megláttam a síró férjemet.
-Annyira sajnálom! Olyan hülye vagyok. Szeretlek és soha nem akarlak elhagyni. Te vagy az életem értelme.-borultam a nyakába és az utolsó mondatot már a a vállába motyogtam.
-Te ne haragudj, hogy nem bíztam meg benned. Nálad jobb feleséget el sem tudnék képzelni.-csókolt meg amit én természetesen viszonoztam.
-Ígér meg, hiogy soha nem fogunk ilyen hülyeségen összeveszni.-emeltem fel a mutatóújjam.
-Megígérem ha te meg soha nem akarsz elhagyni.-mondta komolyan.
-Te csak viccelsz ugye? Soha nem akarok elmenni melőled.-öleltem át szorosan.
-A gyerekek?-érdeklődött.
-Jaj ők a kocsiban vannak.-csaptam a homlokomra. Azonnal el is indultunk ki a két kis csöppségért, de csak Mateo volt a kocsiba.
-Prücsök hol a hugod?-szedte ki a kocsiból Yoyi.
-Itt volt Peter bácsi és azt mondta, hogy elviszi egy kis időre és ha akarjuk, hogy haza hozza anya hívja fel. Ugye felhívjuk, mert nekem már hiányzik.-biggyesztette le a száját.
-Persze öcskös, de én beszélek vele.-fordult felém a párom.
-Neked nem szabad. Azt mondta a bácsi, hogy ha te hívod fel annak nem lesz jó vége.-mondta kisfiu k szinte pityeregve.
-Na ezt ne itt beszéljük meg. Gyere ide a mamihoz. Felmegyünk és éneklek neked valamit aztán szépen lecsicsikázól okés?-vettem az ölembe és felmentem vele az emeltre. Már épp kezdtem volna éneklést miután átöltözött, de Jorge is betoppant.
-Emlékszel amikor felvettük a Violetta első évadát és a vége fele megálmodtuk a podemos dalt és amikor én zongoráztam a terembe bejöttél és nem értetted aztán odahívtalak és együtt énekeltük?
-Te így emlékszel erre a Violetta jelenetre?
-Igen, mert ott kezdtem igazán érezni, hogy mennyire is szeretlek.-csókolt meg.
-Fujjjjjj. Ne itt! Én még kicsi vagyok.-kezdett nyávogni a fiúnk.
-Na gyere ide.-kapta el Jorge és elkezdte csikizni majd a haját borzolni. Na az utobbit nem kellett volna.
-Apa a hajam. Tanuld meg, hogy a hajamhoz nem nyúlúnk.-emelte fel a mutatóújját.
-Tisztára te.-mutattam a férjemre és elnevettem magam.
-Ez nem igaz.-komolyodott el, de nem nagyon ment neki.
-Á nem?-ültem az ölébe és összeborzoltam a haját.
-Kicsim a hajamhoz nem nyúlúnk. Annyi időbe tellet mire megcsináltam. Annyiszor elmondtam már.-nyafogott ő is aztán leesett neki, hogy mit csinált és elnevette magát. Én közben rájöttem, hogy valami hiányzik és elszontyolodtam amikor eszembe jutott a kicsi Vilu.
-Életem énekelnél ma te Mateonak?-kérdeztem és választ nem várva azonnal kimentem a szobából és sírva Violetta szobályába mentem. Amikor megláttam a kiságyát, a játékait nemmbírtam tovább és a földre rogytam. Amikor meg a túlsó szobából meghallottam a párom hangját kezdtem összeszedni magam. A podemost énekelte én meg halványan elmosolyodtam. Mindenki azt mondja, hogy hosszú évek után már annyira nem szeretik egymást a párok, de velem ez nem igaz. Én napról napra egyre szerelmesebb leszek Jorgeba és nem szünnek az érzéseim iránta. Feltápászkodtam a földről és visszamentem hozzájuk és bekapcsolódtam az énklésbe. Amikor a szemembe nézett újra úgy érzetem magam mint ha 17 éves lennék. Aztán a dal végén amikor megcsókolt az olyan volt mint a repülőgépen. Csodááááás!!!!
-Khm....az hiszem, hogy ezt nem itt kéne.-mondta és a fejével az alvő gyeremekünk felé biccentett.
-Szerintem se, de én most felhívom Petert.-jelentettem ki és elmentem le a nappaliba. Ahogyan kezembe vettem a telefont és beírtam a számot lemerült a telefonom. Komolyan ez most véletlen vagy ennek így kellett történnie. Rohantam a töltőmért, de ahogy bedugtam a töltőt beletört az a kis pöcök a telefonom töltőjébe.
-A picsába!-kiáltottam le magam mire Jorge őrülten futott le a lépcsőn.
-Mi a franc van?-lépett elém.
-Hát ez.-kezdtem hisztizni mire kinevetett.
-Csak ennyi? Tessék itt az enyém.-adta át a telefonját. Azonnal beírtam a számot és tárcsáztam.
-Szia cicababa.-hallottam undorító hangját.
-Nekem te ne cicababáz te fasz. Hol a lányom?-keltem mi magamból.
-Nyugi kicsim.-nevetett.
-Te csak ne kicsimezz nekem. Hol van Violetta?
-Hát azt nem mondhatom meg, de jól van. Még! Találkoznunk kell és ha
megteszel nekem valamit a gyerek a tiéd.-jelentette ki.
-Attólfügg mi az.-mondtam határozottan.
-Majd meglátod.
-Hát akkor.........
